Szabadság, 1903. január (12. évfolyam, 1-5. szám)

1903-01-03 / 1. szám

A SZABADSÁG 1903. januá. unokákra a jók kegyelete nevét az utókor a nagy alapítók között fogja emlegetni s szegény tanulók nemzedékről-nemzedékre hálatelt szívvel és mély tisztelettel gondol­nak arra a névre, mely őket a sötétből a­­tudás világa számára megmentette, melynek a földön a legfőbb jót, tudásukat köszön­hetik. Áldva legyen minden időben a Soltész Nagy Albert emléke; áldottak legyenek a nemesszivű­ emberbarát nyugvó porai! Előfizetési felhívás. Sohasem volt a függetlenségi eszme hiveinek összetartásra, szilárdságra, czéltudatos küzdelemre akkora szük­sége, mint napjainkban. Mert a jövő esztendő fordulót je­lez hazánk történetében. Arról van szó, hogy továbbra is A­usztria igavonói maradjunk-e, alá­vetve magunkat gyáva megadással a bécsi körök akaratának. Arról van szó, hogy belenyugszunk-e hazánk és fajunk teljes anyagi elzüllésébe. Arról van szó, hogy férfiatlan hitvány­sággal, a saját hazánk gazdasági önál­lóságát követelő törvényeket továbbra is megkerüljük-e. Arról van szó, hogy a már minden önérzetből kivetkőzött, indokolatlan Széllkultusz kedvéért le­mondjunk-e iparunk megte­rendésé­ről, kereskedelmünk megizmosodá­sáról. A zavaros helyzetben egyetlen szi­lárd pont, egyetlen világító torony, egyetlen biztos rév van csupán: a függetlenségi párt elvi programmja. Míg hazánk függetlenségét s gaz­dasági önállóságát ki nem küzdjük, nem lesz boldog a magyar! A függetlenségi eszme terjesztése körül a vidéki lapoknak is ki kell kérni a maguk részét. Szilárdságra kell buzdítani az elvtársakat, biz­tatni a kishitüeket s védnünk kell pártunkat, szemben az igazságtalan támadásokkal. Mert nem áll az, mit némelyek olyan fennen hangoztatnak, hogy a vidéki lapoknak az országos közélet dolgairól szólani nem szabad, nem érdemes. Ellenkezőleg! Ha tu­dást és lángoló hazafiságot visz a harczba, akkor a vidéki lap véle­ményének is megvan a maga haszna és jogosultsága. Tudjuk nagyon jól, hogy hatásunk messze marad a fő­városi lapok mellett, ámde azért szük­ség van mireánk is, mert nemcsak a nap, de az apró csillagok is részei a világegyetemnek, nélkülök hiány­os lenne az égbolt. Megvan azért a vidéki lapnak a maga kisvilága, lét­­jogosultsága. A függetlenségi eszme terjesztése azonban csak egyik része a mi prog­­programmunknak, a városi és me­gyei közélet harczából is ki akarjuk venni a magunk részét. Figyelem­mel kísérjük itt is a közállapotokat, védjük a lakosság érdekeit, ostoroz­zuk a­hol visszaélést, felületességet és­ hanyagságot látunk, de a dicsé­rettel sem leszünk fukarok, hol az igaz és nem a felfújt, a pajtáskodás avagy érdek csinálta, költött érdem elismeréséről lesz szó. Az iparfejlesz­tés és a kereskedelmi érdekek felka­rolásának szószólói leszünk továbbra is, első­sorban azonban városunk ipara, kereskedelme, annak érdeke fekszik a s­zívünkön. A kulturális intézmé­nyek fejlesztését állandóan fogjuk hangoztatni, mert ez a legfontosabb, úgy a nemzeti, mint az egyéni bol­dogulásra. A „Szabadság“ előfizetési ára a régi marad: Egész évre _____ _10 korona. Fél évre _____ 5 „ Negyed évre______ 2'50 „ JL „Szabadság szerkesztősége és kiadóhivatala. Bartók Lajos. Legszebb férfi korában, sikereinek dere­kán, munkakedvének, tetterejének delelőjén egy író pályája tört ketté: Bartók Lajos nincs az élők között. Sokszor temettünk olyan írót kit a ma­gyar irodalom igen, de a haza függetlensége nem gyászolt. Bartók nem ezek közül való volt. Azok között, kik utána maradnak, senki sincs ki oly hévvel, annyi lelkesedés­sel szolgálta hazánk függetlenségének zászló­ját, miként tette ő. Ott kezdette működését az eszme szolgálatában, hű maradt elveihez utolsó lehelletéig; méltó hát, hogy őt a léha törtetők e világában elsirassák. Pártunk egyik erősségét, egyik oszlopát vesztette el benne. Sok idő telik, mig akad olyan, ki helyét a párt küzdelmekben pótolni képes lesz. Méltán kérdhetjük egy másik költővel : „Ki lép ürült nyomodba?“ * Bartók Lajosról, mint politikus poétáról akarok most szólani. A­mit benne végtelenül becsültem, ez az, hogy soha sem volt meg­kerülhető. Tisza Kálmán nevéhez fűződik ez a rendszer, hogy a magyar írókat lekenye­­rezte, képviselőséghez, álláshoz juttatta. Hálából aztán ezek az írók felcsaptak a kormány bármilyen csúnya tettei mellé vé­dőknek. A Mikszáthok, Werner Gyulák és társaik politikai szerepéről és egyéniségé­ről nem fog egykor dicshimnuszokat zen­geni az utókor. Nem, még a Jókai Mór nagy alakjáról sem. Kénytelen lesz külön­választani az írót a politikustól, hogy emen­nek árnya rá ne essék amarra. Elég el­szomorító, de így van. * Minél kisebb egy nemzet, annál erősebb­nek kell lenni a faji öntudatának, hogy fenn­maradhasson. Ezt a faji öntudatot költők, művészek élesztik, a­hol alszik. Ők a nagyok, a nemzet vezérei. Ámde a nemzet csak akkor indul utánuk, ha érzelmeinek, vágyai­nak, gondolatainak hű kifejezői. Ellenben, ha elszakadnak a nemzeti vágyak és czélok közösségéből, a nemzet is elfordul tőlük. Ezért van, hogy kisebb irodalmi alakoknak hatása néha nagyobb a tömegre, mint a láng elmeké. Igen, mert a nemzeti lélek megérzi, hogy ki tart vele, ki­dáig esik az ő érdekei ellen Lám, lám, a nagy Mikszáth, a nagy Wernt, nem kapnak egyetlen magyar választó­kerü­letet. Kénytelenek lemenni a fogarasi és alsó fehérmegyei oláhok közé. Ezek veszik észre a magyar írókat, ezek honorálják működésüket. Hogy a magyar kerületeknek miért nem kellenek, ahhoz nem kell kom­mentár. * Bartók utolsó lehelletéig ostora maradt a hatalomnak. Kevés író volt, ki a gúnyfegy­­verét olyan kíméletlenül használta, mint ő. Talán az egy Szemere Miklós tehető vele egy sorba, ki tüzes harapófogója volt a Tisza-korszaknak. De a Bartók korbácsát is megérezte úgy a Tisza, mint a Bánffy regime. Egy-egy verse annak idején esemény­számba ment. Mikor Tisza az első­ rossz kiegyezést megcsinálta, akkor írta a híres „Kuni nótá“-t, melynek refrénje volt: „A­kinek kutyája van, szólítsa Tiszának“. Kik emlékeznek az akkori időkre, tudják, hogy milyen hatást tett ez a vers az egész hazában. * Daczára a kíméletlenségnek, ezt az erős tollú ember mégsem ítélték meg soha erő­sen. Várjon miért? Mert mindenki tudta róla, hogy fanatikus a hitében. Ő azt írta, a­mit igaznak tartott. E mellett talán néha túlzott, mert jobban átérezte másnál a maga igazát. Az ilyen túlzásra azonban mindég van mentség. Ellenben, ha az író a lelkét eladja, ha nem pénzért, de előidért dolgozik, azt a közönség neki elnézi, de soha meg nem bocsátja. Ezért volt népszerű a kíméletlen Bartók halála órájáig. ÚJDONSÁGOK. — Újévi tisztelgések. A szokásos újévi tisztelgések mint minden évben, úgy az idén is élénk érdeklődés mellett folytak le vá­rosunkban. Tisztelgő küldöttséggel volt tele az egész város, s közéletünk egyes kiválóbb társadalmi állású vezérembereinél egyik küldöttség a másikat érte. Borsodvármegye tisztviselő kara hétfőn délelő­tt 9 órakor tisztelgett dr. Tarnay Gyula alispánnál. A tisztelgő küldöttséget Buthy Lajos főjegyző vezette s ugyanő tar­totta az üdvözlő beszédet is, a­melyre dr. Tarnay Gyula meleg szavakban mondott köszönetert a küldöttségnek. Szepessy Béla árvaszéki elnököt dr. Fe­­renczi Henrik h. árvaszéki elnök üdvözölte az árvaszék tisztviselő kara nevében. Misk­olcz város polgármesterénél dr. Szent­­pály Istvánnál nem voltak ez idén újévi hivatalos tisztelgések, m­em pedig azért, mert csak rövid pár nappal ezelőtt tiszte­legtek úgy a tisztviselő­kar, mint más-más testületek dr. Szentpály Istvánnál, polgár­­mesterré történt választása alkalmából. A miskolczi szabadelvű párt elnökét Lich­­tenste­n Józsefet Görgey László vezetése alatt kereste föl a tisztelgő küldöttség. A kereskedelmi és iparkamara tagjai előbb Radvány István kir. tanácsos, kamarai el­nöknél, aztán dr. Szentpály István polgár­mesternél, mint a kamara volt titkáránál

Next