Szabadság, 1903. január-március (1. évfolyam, 1-20. szám)
1903-01-21 / 1. szám
1903. január 21. SZABADSÁG tárja- * írhatnánk sokat, nagyon sokat erről a a nagy értékű, irodalmilag oly becses munkáról, de azt az olvasóra bízzuk, mert így még halavány ismertetést sem adhatunk róla. Az erdélyi irodalmi társaság nem hiába fogadta oly melegen, midőn a nagy mű nagy érdemű fordítója ezt ott legelőször ismertette. Gróf Kun István ezen legújabb művének becsét emeli az a klasszikus forma, melynek oly dicséretesen igyekezett megfelelni. Ha itt ott hagy is fel némi kívánni valót a különben oly nehéz drámai forma, a jambicus versláb, — ha előszeretettel használja is sok helyen az erdélyi accentust: nyelvezete erőteljes, zamatos magyar s hü fordítása a magas műveltségű emberre mutat. A mű kiállítása díszére válik a vidéki nyomdászatnak s örüljünk, hogy fordító éppen Miskolczot választotta kiváló munkájának megjelenésére. Vajha az alkotó és fordító költők művéhez méltó pártfogás kisérné azt! Tóth Pál: ÚJDONSÁGOK. — Kamarai választások. A kamarai tagokat tegnap választották meg a vármegyeháza nagytermében. Már a kora reggeli órákban élénk forgalmú központtá változott a vármegyeház különben csendes tájéka. Jöttek-mentek, futkostak ide-oda a kortesek és alkalmi bőbeszédűséggel fogdosták össze a voksokat a szeretett polgártársaktól. A tarka képet még jobban élénkítette a sok szavazó czédula mely kézről-kézre ez alkalommal. Reggel 8 órakor vette kezdetét a kereskedők szavazása és csak déli 12 órakor ért véget. Ennél a szavazásnál leadatott összesen 259 szavazat. Délután kezdődött az iparosok szavazása, dr. Tarnay Gyula alispán vezetése alatt. A szavazatok átvételét egy központi bizottság teljesítette. A szavazás lefolyása különben a következő volt: Dr. Tarnay Gyula alispán reggel 8 órakor rövid szavak kíséretében jelezte, hogy a kamarai tagok egy részének mandátuma lejárván, újabb választás vált szükségessé. A kamara ez alkalommal választ 16—16 rendes tagot a kereskedők és iparosok köréből és 8—8 póttagot. A szavazást kezdetben Tarnay Gyula, majd Radvány István vezette. Déli 12 órakor leadatott összesen 259 szavazat. Ebből kapott: 1. Radvány István, (új) 178 szav. 2. Koós Soma, 244 „ 3. Grünfeld Ödön, 247 „ 4. Silbiger Ármin, 243 „ 5. Weisz József, 235 „ 6. Rosenthal Vilmos, 149 , 7. Varga Jakab, 228 „ 8. Bródy Gyula, 235 „ 9. Lichtenstein József, 230 „ 10. Grünwald Jakab, 174 „ 11. Groszman Dávid 154 „ 12. Neumann Adolf (uj), 236 „ 13. Máhr Pál, 210 „ 3 egy ágyon s a bűzös légkörben egymás után pusztultak el az emberek. A „kórházi láz“, a „kórházi fene“, amint nevök is mutatja, a kórházak sajátszerű betegségei voltak s soha sem szűntek meg a szerencsétlen betegek közt pusztítani. Ma egészen feledésbe merült, ismeretlen fogalmak, amelyekről csak az orvostudomány történetével foglalkozó könyvek tesznek említést. A johanniták máltai híres kórházában akkor a betegeket a büntetés elől odamenekült gonosztevők ápolták, ha ugyanerre ráillik az „ápolás“ szó. Ma mindenfelé egészséges, jól berendezett, sőt díszes kórházak épülnek. S a kórházak ápolószemélyzete tanult, hivatott nőkből kerül ki. Angliában már szinte az a baj, hogy egyik-másik szegény beteg zavarba jön amiatt, hogy ő körülé oly magas körből való nők és pedig teljes odaadással teljesítik az ápolást, aminőkkel egyébként soha sincs alkalmuk érintkezni. Sir Henry Norman indiai alkirálynak a a leánya a londoni St. Thomas Hospitalban ápolónő volt. Nálunk is örvendetes a kórházügy terén való haladás. Vidéki városainkban is épülnek olyan kitűnő, sőt fényes kórházak, amelyek az angolországi kórházak mellett sem vallanak szégyent. Egy nagy különbség van azonban s ez, hogy Angliában azok a jómódú emberek adakozásából jönnek létre, nálunk pedig sokfelé az ápolási költségek terhére felvett kölcsönből. Tehát egy nagy részben a szegény betegek filléreiből. A mi társadalmunk a kórházügy iránt nem viseltetik olyan érdeklődéssel, aminőt ez megérdemelne és a minőben a külföldön részesül is. Az is nagy baj, hogy nálunk a jobb módú nők a kórházi ápolás terén nyíló munkakört eddig egyáltalán figyelemre sem méltatták. Remélhető, hogy majd csak eljön az ideje annak, hogy e téren is nyomába lépünk a külföld jó példáinak s bizonyára nálunk is lesz valaki, aki átülteti hozzánk azt az igen virradatkor a Tibet partján, a kertjeiben rendezendő Bacchanáliára. Ez a Bacchanália képezi a mű második részét. Aki még a római bachanáliáról nem olvasott és teljes fogalommal akar leírni az őrületes tettek egész soráról, a féktelen eszeveszett pazarlásról, a Néró kora romlottságáról, az olvassa el ezt a részt s meg fogja látni, hogy sem történetiró, sem korfestő nem rajzolt ily híven soha. Ahesverus itt is ott áll a háttérben s ő biztatja Nérót, mint az emberiség új életét kívánó hatalom, hogy a Bacchanáliát nem végezhetné be méltóbban, mint Róma felgyújtásának, égésének fenségesen borzasztó látványosságával és Néró Ahasverus tanácsára öntudatlan tényezője lesz a bűnös Róma pusztulásának. Ez a műnek IV., egyik legérdekfeszítőbb részét foglalja el. Ezt megelőzi azonban Néró anyjának, Róma bűnös szépségének, Agrippinának költői gazdagsággal megirt élete és halála, a mely Néró erkölcsi és filozófiai gondolkozását’ is leginkább is földecses közegészségügyi intézményi, amit Angliában district nursing név alatt ismernek, t. i. a szegény betegeknek otthonukban való ellátását szakszerű ápolással. Viktória királynő uralkodásának fél százados évfordulóját Nagy-Brittannia asszonyai azzal ünnepelték meg, hogy nagy alapítványt tettek erre a czélra. Most már alig van falu Angliában, amelyben ne volna egy képzett ápolónő, aki a szegény betegek házi ápolásával foglalkozik. Minő nagy segítség ez az orvosra. Minő nagy jótétemény a betegre, akit nem kell családja köréből kiszakítani. Minő nagy jótétemény a családra. És minő nagy jelentőségű dolog a társadalomra. Mert a társadalom a családon épül, és minden, ami a családi kötelékeket erősíti, erősíti a társadalmat. * A közegészségügy újabb irányú fejlődésében igen behatóan foglalkozik a szegényebb ember és különösen a munkás életmódjával. Napról-napra jelennek meg az e kérdésekkel foglalkozó munkák és mindenfelé megindultak azok a reformok, amelyek a munkásosztály életviszonyainak javítását czélozzák. Nem zárkózik el ez irány elől még az észak autokrata uralkodója sem. Nem régen az orosz czár Bernardowits Leót azért nevezte ki — zsidó származása daczára — udvari orvosává, hogy a munkásegészségügy terén szerzett érdemeit jutalmazza. Természetesen a szabadabb államok vezetnek e téren. A műveit nyugat egész sorát létesítette a munkásegészségügybe vágó nagyjelentőségű reformoknak. Egyesek, a községek, az állam munkáslakásokat építnek, gondoskodás történik a közélelmezés javításáról ; a műhelyek, gyárak szigorú egészségügyi felügyelet alatt tartatnak s Angliában az állam megy jó példával elől gyáraiban és a postaszolgálatban alkalmazott munkások munkaidejének leszállításával.* Lehet olyan gazdasági elmélet, amely egymással szemben álló táborokba osztja az embereket. Amely az életre szükségesek minimumán tengődő munkásosztályt, mint az olcsó termelés eszközét szívesen látja. De a közegészségtan kétségtelenül megtanít arra, hogy ezt a társadalomnak a közegészségügy terén drágán kell megfizetnie. A hygienia az emberek solidaritásán épül. Ami a más egészségének árt, az veszedelmes reám is. A közegészségtannak ez alaptételét így fejezte ki a chelseai bölcs, Carlyle Tamás „Egy szegény ír nő három gyermekével járt az egyik nagy városban házról-házra segélyt, alamizsnát kérni, de mivel nem volt odavaló illetőségű, még a koldulástól is eltiltották. Kimerülve, kiéhezve, csakhamar meghalt, amint később kitünt, ektypnusban s tizenhét más egyén, akik elkergették, megkapták e betegséget tőle. Ebből láthatjátok, hogy még sen volt oly idegen, hogy hús volt a ti húsotokból és csont a ti csontotokból. De ennek megtudásához nektek ily bizonyítékokra van szükségtek s ily rémképek kellenek, hogy az elhunyt szemrehányását megértsétek, mely szerint: mégis testvéretek voltam.“ * A vallásban nincsen nagyobb parancsolat ennél: „Szeresd felebarátodat, mint te magadat.“ A hygieniában is ez a legnagyobb. (Vége.)