Modellezés, 1979 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1978. január / 1. szám

EREDMÉNYEINK, FELADATAINK Régi és jó hagyománya a model­lezési szakágnak, hogy az év végi bajnoki díjkiosztóval egyidőben ér­tékelik­­az egész évben végzett mun­kát és egyúttal kijelölik az elkövet­kező év feladatait is. A sportaktívan megjelent Horányi György ezredes, szövetségünk főtitkár-helyettese, Nyírő György, az OTSH képvisele­tében és a Magyar Modellező Szö­vetség elnökségi tagjai. Az elmúlt év bajnokai, a követ­kező esztendő válogatott keret tag­jai és a megyei modellezési főelő­adók, valamint függetlenített klub­titkárok r­észére dr. Beck Rezső, az MHSZ OK Modellezési Osztálya ve­zetője, az MMSZ főtitkára tartotta a tájékoztatót. A minden részletre ki­terjedő, nagyon kritikus, több mint kétórás előadásának bevezető gondo­latai: tartani és teljesíteni tudtuk a szövetségünk főtitkára által előírt szakágunkra vonatkozó követelmé­nyeket ! Hosszú évek után sikeresen sze­repeltünk a szabadon repülő világ-, illetve a hajómodellező Európa-baj­­nokságon. Külön kiemelte és dicsé­retben részesítette Meczner András vb ezüstérmesünket, Ábrahám Gá­bor Európa-bajnokunkat, Balogh Im­re, Bottlik Endre és Ábrahám József ezüst-, illetve bronzérmeseinket. A felsoroltak közül ezen az ünnepségen Ábrahám Gábornak, az MNK Kiváló Sportolója, Balogh Imrének, az MNK Érdemes Ifjúsági Sportolója kitün­tetést adtak át, míg Meczner Andrást ezt megelőzően tüntették ki a Test­nevelés és Sport Kiváló Dolgozója címmel. 1977 két legjobban sikerült és leg­rangosabb eseményünk a Szocialista Országok Repülő-, illetve Hajómo­dellezőinek Felkészítő Versenye volt. Ezért Győr és Zala megyék vezetői külön elismerésben részesültek. Az elmúlt év sportdiplomáciai sikere volt, hogy a FEMA-ban és a Na­­VIGA-ban újraválasztották a magyar delegátustagokat. Nagyon jók­­a tapasztalatok az ösz­­szevontan megrendezésre kerülő or­szágos bajnokságokról és a hazánk­ban megrendezett nyílt nemzetközi versenyekről. Erre bizonyíték az in­duló külföldiek egyre növekvő lét­száma. Lényegesen javult a megyei szakszövetségeink helyzete — jobban is dolgoznak — és ez megnyilvánul mind az erkölcsi, mind az anyagi el­ismerésükben. Összességében megállapította, hogy hajós és repülős kategóriában telje­sítettük a kitűzött célt, versenyzőink biztosították helyüket a világ élvo­nalában. Sajnos, autómodellezőink évek óta tartó gyengél­kedési sorozata nem szakadt meg, s közülük egyedül Szepes Attila teljesítményét illeti di­cséret, aki szép új országos csúccsal lett negyedik a svájci EB-jükön. Dr. Beck Rezső beszámolójának a második részében a jövő évi felada­tokat vázolta. Kiemelte, hogy az 1978-as esztendő különösen nagy je­lentőségű, hisz ebben az évben kö­szönthetjük pártunk születésének 60. és szövetségünk fennállásának 30. évfordulóját. Egész életünket oly döntően befolyásoló és munkánkat meghatározó két évfordulót model­lezőink méltóan kívánják megünne­pelni. E két jelentős esemény jegyé­ben rendezzük meg az összevont or­szágos bajnokságokat és a jelmon­datunk: DÖNTSÉTEK MEG A RE­KORDOKAT! Az év legjelentősebb versenye a vitorláshajó-modellek világbajnok­sága lesz Milánóban. Versenyzőink­nek itt úgy kell szerepelniük, hogy az méltó legyen az eddigi eredmé­nyekhez. Ezenkívül több jelentős nemzetközi versenyen vesznek részt autó-, hajó- és repülőmodellezőink. Ezek döntően felkészülési lehetősé­get szolgálnak az 1970. évi nagy ver­senyekre, s azokon belül is elsősor­ban a Dortmundban megrendezésre kerülő első Hajómodellező Világbaj­nokságra. A nemzetközi eredmények ismeretében jó esélyünk van rá, hogy az FIE- és V-, az EH- és az EK-, valamint az FIA-kategóriákban meg­­védjük előkelő helyezéseinket a vi­lágranglistán. Ezért elsősorban köz­pontilag is ezeket a kategóriákat tá­­mogatják a jövőben. F3-ban nem a drága és bonyolult technika a dön­tő, hanem az egyéni tudás. A kapu­vári klub jóvoltából több olyan ver­senyzőnk is van, akik a világ leg­jobbjai. Jók az esélyeink továbbra is az EH- és az EK-kategóriákban, valamint bízunk az FSR-kategória versenyzőiben is. Ezért az FSR 15- ben mindenkinek MOKI-motorral kell versenyeznie, viszont az újonnan bevezetett 3,5, illetve 6,5 cm3-es ka­tegóriák közül valamelyikben még indulnia kell. Az e kategóriákhoz Bajnokaink és a válogatott keret tagjai ***] Folyik a tanácskozás Harányi György ezredes a két kategóriá­ban A­OB-győztes Kudlik Vilmosnak ad­ja át a jutalmat .

Next