Modellezés, 1989 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1989. január / 1. szám

Szabadonrepülő modellek EB Zrenjanin 1988 Csapatunk 1988. július 3-án indult a jugoszláviai Zrenjaninban megrendezett Európa-bajnokságra. Szegeden találkoz­tunk Zsengellér Gáboréknál. Rövid meg­beszélés, kávézás és az okmányok kitöltése után indultunk tovább Pinkert György csapatkapitány vezetésével. A versenyző­kön kívül velünk utazott dr. Reé András zsűritag és segítő családtagok. Mivel az EB-n való részvételünk a Bp.-i XVI. ke­rületi Úttörőház modellezőklubjának ju­goszláv kapcsolatára és az MHSZ OK támogatására épült, utazási eszközként személygépkocsikat és mikrobuszt hasz­náltunk. Délután érkeztünk meg az EB színhe­lyére. Bejelentkezés után szállásunkra hajtattunk , sátrat vertünk egy Tisza­­parti kempingben. Ezután a reptérrel is­merkedve edzést tartottunk. A következő két napra városnézés, edzés és műszaki vizsga volt a program. 6-án reggel 6 óra­kor FIA kategóriával kezdődött az EB 18 ország 54 versenyzőjének részvételével. Sajnos mindhárom versenyzőnk eladott pár másodpercet az első startban, ezért a csapateredmény került előtérbe. Ezek után csak totálokat repítettünk, és egyre jobb helyet foglaltunk el a csapatok kö­zött. Kár, hogy Szabó Miki utolsó startjá­ból hiányzott 65 mp, mert ezzel visszaes­tünk a hetedik helyre. Az időjárás - hasonlóan a többi ver­senynaphoz - rendkívül meleg (38 - 43 °C) volt, 0-5 m/sec-es szél fújdogált. A hetedik start után szünet következett, majd délután 15 fő kezdte meg a döntő startokat. Kilencen repítettek 4 percet. A tizedik, végeredményt hozó startra már csak négy fő maradt. Az európa-bajnoki címet a szovjet Vik­tor Chop nyerte el, míg második helyezett honfitársa, Kochkarev Mihail lett (új arc a nemzetközi mezőnyben). Harmadikként szimpatikus versenyzéssel Iván Horejsi, (Csehszlovákia) végzett, míg a negyedik helyet Nicolai R. Rusen Bulgáriának sze­rezte meg. A csapatversenyt Olaszország nyerte. Műszaki szemmel nézve a versenyt nem volt kiugró újítás, megoldás. Egyre többen használnak az építéshez karbont, kevlárt, ezáltal nőtt a modellek fesztávol­­sága. Sok repülőben van jeladó berende­zés (modellvesztés ellen), ami túlnyomó többségben hangfrekvencián működik, de használnak rádiófrekvenciát is. Pl. a rend­kívül szimpatikus szovjet Isaenko Viktor is ezt használja, egyébként az edzéstartok alkalmával az ő repülőjét találtuk a leg­jobbnak fantasztikus kilövései és repült ideje miatt. Sokan borítják modelljüket japánpapír helyett műanyag fóliával, Mylar, Larsan stb. A versenyzők közül mindenki köröztető berendezést használt termék-kereséskor. A következő versenynapon 36 mecha­nikus versenyző mérte össze tudását. Eb­ben a kategóriában érvényesült legjobban a papírforma, mely szerint jóval a világ élvonala előtt járnak a szovjetek. Négy versenyzőjük közé csak egy angolnak sike­rült beverekednie magát negyedik helyé­vel. A bajnoki címét védő Evgenij Verbic­­kinek második helyezéssel kellett megelé­gednie a tizenegyedik startban Strukov Valerijjel szemben. Ezek után természe­tes, hogy a csapataranyat is hazavitték. A magyar versenyzők közül évek óta a stabil, jó versenyzéssel kitűnő Napkozi­nak sikerült döntőbe kerülni, ahol a nyol­cadik helyet szerezte meg. Maczkó Osz­kár negyedik startját rontotta, míg Zsen­gellér nagyon rossz formát mutatott. Ezt a nem kellően beállított modelljének számlájára lehetett írni. Csapatmunkájuk kilencedik helyet eredményezett. Műszaki szemszögből külön meg kell említeni a szovjet modelleket fantasztikus teljesítményükkel és precíz, rendkívül sok munkát igénylő kivitelezésükkel. Kivétel nélkül fém, kevlár, karbon, kevés balsa építésűek voltak. Az egyéni motorokon kívül még az időzítőóra is saját készítésű. A versenyzők túlnyomó többsége Rossi motorokat használt. Sokan építenek kü­lönféle habokból (ROHACELL, ROOF­­MATE) karbon, illetve üvegborítással szárnyakat, vízszinteseket. Szinte majd mindenki műanyag törzset használ bur­kolt motorral és hátrahajló légcsavarral, motorfékkel. Az emelkedési szakaszra is a rakétastílus jellemző, majd motorleállás után „rányomás” hozza repülési helyzet­be a modellt. Az utolsó versenynapon léptek pályára legeredményesebb versenyzőink, a gumi­sok. Az időjárás kissé szeszélyes volt a nagy hőségben. Az első startban Krasznai Józsinak kellett lemondania az egyéni he­lyezés lehetőségéről 12 mp hiány miatt. A második startban mindhárman totált repítettek, sajnos a harmadikban az EB címet védő Zöld Csaba rontott, majd ezt megismételte a negyedikben is. Döntőbe az egyenletesen versenyző Váradi Misi (a debreceniek hajtóereje) került. Az ötödik helyezéssel kellett megelégednie, mivel az első számú modelljét nem tudta használni (az előző startban sérült a sokat tudó lég­csavar mechanika). Európa-bajnoknak Andrjukov Alexan­der mondhatta magát a kilencedik start után megszerezve a harmadik egyéni ara­nyat is a Szovjetuniónak. A második svéd, a harmadik lengyel versenyző lett. Csa­pathelyezésben Franciaország megelőzte a Szovjetuniót. A harmadik helyre az évek óta jól sze­replő debreceniek alkotta magyar csapat került. A gumis kategória műszaki részét később közöljük az érintettek tollából. Még egyszer szólni kell az időjárásról, ami rendkívül próbára tette az emberek teljesítményét, tűrőképességét (a meteo­rológia szerint afrikai front volt). A verseny rendezői jól látták el felada­tukat, pontos, jó hangulatú versenyen ve­hettünk részt, ennek köszönhetően Pin­kert Györgynek, illetve a versenyzőknek nem volt problémás helyzete. Eredményhirdetésre és bankettre 9-én került sor. Kedves színfoltja volt az ered­ményhirdetésnek, hogy a magyaroknak dr. Reé András gratulált és adta át az érmet. A bankett kellemes környezetben és hangulatban telt el. Július 10-én bú­csúztunk és indultunk, illetve érkeztünk haza. Eredmények FIA: 1. CHOP VIKTOR 1260 + 850 2. Kochkarev Mihail 1260 + 799 3. Horessi Iván 1260 + 768­­ 19. Szvacsek Ferenc 1252 22. Bodó János 1244 37. Szabó Miklós 1175 Csapat: 1. Olaszország 3777 2. Nyugat-Németország 3761 3. Lengyelország 3743 . . . 7. Magyarország 3671 FIA: 1. STRUKOV VALERIJ 1260 + 1312 2. Verbicki Evgenij 1260+1308 3. Muhin Alexander 1260 + 939­­ 8. Napkori György 1260 + 440 19. Maczkó Oszkár 1222 34. Zsengellér Gábor 991 Csapat: 1. Szovjetunió 3780 2. Nyugat-Németország 3734 3. Csehszlovákia 3670 . . . 9. Magyarország 3473 FIB: 1. ANDRJUKOV ALEXANDER 1260 + 530 2. Leif Erisson 1260 + 486 3. Krzysztof Rozycki 1260 + 470­­ 5. Váradi Mihály 1260 + 417 14. Krasznai József 1248 35. Zöld Csaba 1174 Csapat: 1. Franciaország 3724 2. Szovjetunió 3716 3. Magyarország 3682

Next