Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-29 / 5. szám

I. évfolyam. 5. szám. Mohács, 1832. január 29-én. / / / I Társadalmi hetilap. Meg­jelen minden vasárnap. Szerkesztésig: Hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők : német­ utca 80. — Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová a lapui perek­ delének és hirdetések küldendők: német­­utca 44. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Braudl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 5 kr., három­szori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. b­élyegdij külön 30 kr. A nyilt tér egy petit sora 10 kr. Egyesült erővel. Pusztulunk..............veszünk s a nyomor mindinkább tért nyer közöttünk. A gazdasági és társadalmi erők napról­napra keresbednek s a proletarismus kia­szott alakja mindjobban előtérbe lép. Szomorú tapasztalás..............megrendítő látvány, mely gondolkozásba ejt. A nemzetek, a társadalmak élete soha­sem pihen ; a hatalmak, a­melyek sorsukat intézik, vagy titokzatos méhében működnek egy pillanatig sem szünetelnek úgy ma, mint régenten. És mégis ? ! mily különbség, mily vál­tozás .............. Hullámzik az élet, küzdenek az erők, előre vagy hátra, de folyton halad az em­beriség most is, — csakhogy míg más helyen egyesült erővel nagy organisztorius munkák alapjait rakják le, sőt betetőzik, addig nálunk a közgazdasági és anyagi jóllét folyama bomlásnak indul és e bomlás fokozott sebességgel halad előre. Árny és fény rohamosan váltják fel egymást, de a viszony, az arány nem ked­vező s nem megnyugtató. 8 várjon miért ? ! Az anyagi létért való küzdelemben minden egyes individuum elkeseredett harcra kel és az ököljog theóriája honosulván meg a társadalomban, s az erősebb, szemesebb, legyőzi a gyöngébbet a tehetetlent. Ez a mai társadalom egyik sarkalatos elve . Harca mindenkinek, mindenki ellen. S a küzdtér ? Az állam, társadalom s az emberiség minden java. Jaj! annak a ki­lépre megy, vagy tév­útra vezettetvén, védelmi álláspontját el­hagyja — mert az veszve van. A közgazdasági élet minden ága ép oly kérlelhetlen harcot vív egymással, — mint a társadalom; mert hiába, nálunk még nem konsolidálódtak, nem alakultak meg, azon körök, a­melyeket az érdekközösség, a jól felfogott közgazdasági érdek, minden egyes számára a társadalomban, a gazdaság terén stb. kijelölt. Nálunk mindenki — és mindent akar. Ez a mai társadalom terhetlen politikája, mely némelyeknek vagyont és gazdagságot, de sokaknak koldusbotot szerez. Az utánzás, a nagyzás politikája már majdnem kiszámíthatlan arányokban növek­szik és növekedni is fog, mindaddig, míg az elbizakodott képzelet és ferde nézet tömj­é­­nezése rettentő példa gy­anánt halomra nem dönti egyesek anyagi g­arapodásának min­den atomját. Az egyszerű állampolgár, — nagysza­bású politikát akar űzni, s a kisiparos, a hatalmas gyár iparral kiván versenyezni; s mig az egyik holmi rögeszmékért feláldozza józan gazdasági politikáját,­­ addig a má­sik oda dobja, habár szerény anyagi exis­­tentiáját oly versenynek, melyben a higgadt emberi számítás előre látja a küzdő erők aránytalanságát és a bekövetkezhető bukást. A szédelgés javában uralkodik. A józan ész és higgadt megfontolás hát­térbe szorul ma­napság a személyi érdek, hiúság és nagyzás elől, melyhez jó adag irigység is járul, s ez öli meg polyp kar­jaival társadalmunkat, ez dönti romba a nagy eszméket, terveket és ássa meg sixját úgy közgazdasági, mint más vitális érde­keinknek s idővel a nyomorúságot még na­gyobb arányban honosítja meg közöttünk. S az egyetértés?! csak pium desiderium ott, a­hol a „kozák“ rendszer uralkodik. Nálunk a mai viszonyok között nincs, de nem is igen lehet teljes egyetértés, mert mindenki első és vezéregyéniség óhajtván lenni, lenézi az egyszerű közkatona hálada­­tos szerepét, s habár anyagi viszonyai nem engedik, inkább családja boldogságát, jólé­tét áldozza fel, csakhogy a „nagyok“ kéz­­szorításában vagy mosolyában részesülhes­sen és hogy a szemfényvesztő ügyességével a társadalom felszínére s ott is az elsők közé tolhassa magát. H­a­ a munkának nincs becsülete, azzal jelenleg nem igen messze jut az ember. A társadalmi elem egy része, az ifjúság zöme, irtózik a komoly munkától s annak könnyebb végéhez a henyerséghez és ennek ikertestvéréhez a „svihák“-ságh­oz csatlako­zik; sőt a „herék“ e nagyszámú hada azt, a ki két kezével rögös munkában, véres ve­rejtékkel szerzi kenyerét, elkapatott büszke­sége és oktalanságában kicsinyli, — pedig százszorta édesebb a becsületes munkával szerzett száraz kenyér a nepotismus és pro­­tectio által nyújtott bármily zsiros falatnál. Az öntudat, hogy keresménye megér­­demlett, s becsületes munka jutalma, boldo­gabbá teszi az embert, — mint a legdrá­gább, — de meg nem érdemelt kincs — a magas pártfogók kezéből. De menjünk tovább. Nálunk, a­kinek egy krajcárral több A „lölkösök“ bálja.­­ (Jan. 25.) Elmúlt, és visszajöhetlenül. Ha valaha, úgy e hál alatt óhajtottunk J­ózsue úr hatalmával bírni, nem azért ugyan, hogy a napot megállítani akar­tuk volna, mert a télen oly lusta nap akkor már kényelmesen nyújtózkodott ágyán és erősen hor­kolva aludta az igazak álmát, midőn a kaszinó kapuja fölött levő transparent mécset meggyújtva urbi et orbi hirdették, hogy oda benn a „lelke­sök“ erős phalanxa fogja várva várt mulatságát megtartani. Mert valljuk meg, hogy egész Mohács csakugyan várva várta e mulatságot, még pedig azok is, kik a „lölkösök“-nek halálos ellenségei.*) Mindenki jogos kiváncsisággal nézett e bál estéje elé: — mi lesz, hogyan lesz!? Fog-e sikerülni a bál, melyről már hetek előtt annyi mindent lehe­tett hallani. Csakugyan oly nagyszerűen van-e­­ diszítve a ter­om,­­ vájjon igazán olyan jó lesz-e a Pécsről importált zenekar? Valóban úgy érte­nek-e azok a fránya „lelkösök“ a mulatsághoz? Az ellenségek gúnyosan jegyezték meg erre, hogy hát bizony azok máshoz nem is értenek. Hagyjuk meg őket e boldog hitben, mivel hogy a győzelmes mérkőzés után igen jámbor embe­rekké lettek a lelkesök is s így mindennemű po­lémiát kerülni akarnak! — Minden, minden, a mit e bálról a csonka kir regélt, beteljesült, még pedig úgy, a hogy tán senki hinni sem merte. Évtizedek múltak el a­nélkül, hogy Mohácson ily sikerült, ily fényes bál lett volna! Már csak azért is megérdemlik e jó fiúk, hogy a legtüzesebb el­lenség is jobb véleménynyel legyen irántuk ezen­túl. De igaz, most jut eszünkbe, hogy egyre a lelkösökről fecsegünk itt és egészen udvariatlanul — pedig tán néhány kiváncsi hölgy is eltalálja e sorokat olvasni — elfeledtük elmondani, hogy kik is hát voltaképen azok a „lölkösök,“ csakugyan nincs-e azoknak más céljuk, mint az örökös di­­nom-dánom és a többi, a­mit a rossz nyelvek szegényekre ráfog. Bizony, bizony azok a lölkö­sök is úgy vannak, mint az egyszeri asszony, a­ki sokkal jobb volt a hírénél. Hát bizony azok a lölkösök fene­gyerekek,­­ azt vették a fejükbe, hogy ők a létező viszonyok előtt nem fogják a fejüket meghajtani és zsebre dugott kezekkel nem bámulnak maguk elé tétlenül, hanem belekapasz­kodnak Mohács társadalmi életének lassan döcögő szekere nyikorgó kerekébe és ha lehet, gyorsabb haladásra készü­k. A tülkösség kebeléből indult ki az idén a műkedvelősködés iránti mozgalom, ha lehat, csinálnak a jégsportnak propagandát stb., és végül — hogy többet ne említsünk — ők csinálták a január 25-ki sokáig emlékezetesnek maradó bált. Nos, ugy­e bár nagyság, önnek szó­lunk, a­ki oly kiváncsisággal és oly kérdőleg né­zett előbb rám és írótársamra, midőn a lelkesö­­ket emlegettük, — most már kezdi sejteni, hogy kik ezek a sokat rágalmazott urak? Lássa, ön már el is ismeri, hogy a lelkesök tulajdonképen nem is olyan nagyon rossz emberek. Nagyon meg fogják köszönni ez urak, hogy kegyed ezen­túl jobb véleményt fog róluk magában táplálni! De nem akarunk erővel unalmasakká lenni. Ugy­e­bár hölgyeim, önök magáról a bálról is óhajtanak valamit hallani? Teljesen jogos ebbeli óhajtásuk, tehát hallják csak! Úgy vagyunk e bállal, mintha igen szép ál­mot álmodtunk volna. Ah, oly édes, oly kéjes volt ez álom. Egy szép tündérd teremben láttuk magunkat, hol szebbnél szebb tündérhölgyek le­begtek körülöttünk nesztelen léptekkel; ab mily igéző volt szavuk, melyen hozzánk szóltak, mily észbontó volt a tekintetök, melyekkel ránk néz­tek, mily gyönyörű, mily szemkápráztató volt rá- *) A „lelkögök”-nek tudtommal nincsenek „ellenségeik,“ hanem csak „ellenfeleik,a mit az is bizonyít, hogy egymás mellett megférünk (magam is az utóbbiakhoz tartozván). A saját szempontjából mindkét félnek igaza van. Hogy mégis melyiknek van „igazabbja“ , ezt csak azon hévmérő mutatná meg, mely a két félnek a társadalom haladására vonatkozó hasznát jelezné ... A szerkesztő.

Next