Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-26 / 13. szám

I. évfolyam. 13. szám Mohács, 1882. március 28-án. Társadalmi ]hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők : német-utca 80.­­— Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők: német­utca 44. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Brandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 5 kr., három­szori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bsélyegdíj külön 30 kr. A nyílttér egy petit sora 10 kr. Előfizetési felhívás. Jelen számunk az utolsó lévén az első negyedévben, azon olvasóinkat, kik lapunk szellemével és irányával meg vannak elégedve, tisztelettel felhívjuk, hogy fiatal lapunkat, mely a közügy előmozdításán kívül más érdeket nem ismer, anyagilag és szellemileg ezentúl is és minél inkább támogatni szíveskedjék ! Lapunk előfizetési ára: Egész évre: 4 frt. Fél „ 2 „ Negyed „ 1 „ Lapunkat minden eddigi előfizetőnknek az új negyedben is megküldjük azon reményben, hogy azt továbbra is óhajtják. Azokat teh­át, kik ezt nem kívánják, tisztelettel felkérjük, hogy ezt lapunk visszaküldése által tudtunkra adni mél­­tóztassanak! Ezúttal a hátralékok beküldését is kérjük! Budapest, március 9. 1882. A férfi! E lap 10-ik számában nem minden alap nélkül egyedüli kútforrására a társadalomban felmerült katastrófáknak volt föltüntetve a nő. Némely tekintetben osztom cikkiró úr nézetét, ugyanis a családi élet, a házasság után bekövetkezett bukás, romlás okául el­fogadom, hogy gyakran áll azon elv : „k­e­­r­e­s­d az asszonyt.“ De nagyon csalódik cikkiró úr, ha azt hiszi, miszerint a családi életet tönkretevő, a család fejét ért szerencsétlenségek a há­zasság, a nő által hozatnak létre.*) Legtöbb esetben a házasságba maga viszi bele azt a férj, midőn eladósodva, vagy túlságosan bízva önerejében, avagy merész tervekkel, nagyravágyással egy jobb jövő reményében házasodik meg, családot alapít annélkül, miszerint a család kis nö­vekvő tagjainak jövőjéről szilárdan gon­dolkoznék. Házasodik — mert szerelmes, házasodik — mert gazdag nőt keres, ki legtöbb esetben nagy igényekkel lép fel, hozománya kamatjait fölemészti, s a számitó férj ré­szére mi sem marad. Nősül — összeköttetést h­ajhászva. Nősül, mert oly állása van, hol a nőt nem csak mint élettársat, de mint keresete segédjét — is használhatja. Ez utóbbi a kereske­dőkre vonatkozik. Igen, de kap-e kiki a maga műveltsé­géhez, a maga szakmájához éppen oda illőt. Nem ragadja-e el a kereskedőt­­—­ csu­pán a pénz, melyhez rosz modor járul, oly nő, ki az üzletben nem előzékeny, sőt lusta, s igy h­átramozdutó. *) E két igen érdekes cikkre vonatkozólag mi is elmon­daniuk nézeteinket. A szerkesztő. Kap-e az a 800 frtos hivatallal biró ifjú, ki magas műveltséggel, alapos készült­séggel bir, oly leányt mindig, ki vagyonos s mellette eléggé műveit; odaadja-e bár­mely szülő aggodalom nélkül leányát egy 800 frtos hivatallal biró ifjúnak, hogy havi­­57 frtból tengődjenek, uriasan jár­janak, ha még szegény­­is az a leány ? Ha odaadja előbb utóbb vagy betegség, vagy a család szaporodása tönkreteszi a művelt férj erejét, állását, bátorságát az élet to­vább küzdéséhez. A nő az oka ? Nem­­ a férj ? nem. A férfi az oka, ki vagyon nélkül oly pályára lép, mely szaporítja a szegény ka­­patos, hivatalnokok éhen haló seregét. A szülő az oka, ki mesterember, paraszt gazda léttére,­­ tanulni küldi fiát, úrnak neveli, papnak adja be, mely rendből ezek leginkább kilépnek, midőn kitanulták osko­láikat. A társadalom, a családi boldogság meg­ront­ój­a a nagyra vágyás, megvetés a tisztességes pályák iránt, megvetése a ke­reskedelem, kéziműipar, főleg a földművelés­i gazdászatnak. Ma egy mesterember, nem nevel jó mesterembert fiából, hogy egyesített erővel korán eléretve a fiúval célját, egy virágzó üzlet fejévé tegye,­­ hanem megzsugor­­gatott fillérein iskoláztatja s ügyvédnek ne­veli, hol tőke nélkül — éhen hal. A kereskedő — nem óhajt fiából egy üzlettársat, egy utódot nevelni, hanem bu­sásan ellátva pénzzel hol orvosnak neveli, hol fölkü­ldi akadémiára a tanár, mérnök s hivatalnokok éhen küzdő hadj­át szapo­rítani. Innen van, hogy a nagyság átka, a hivatás nélkül, tehetség hiányában reátuk­mált pályán, mihelyt egy kis fizetésre szert tesz hosszat évek során a kereskedő, paraszt, mesterember fia, — az első kinevezésre meg­nősül, nyomorog — megbukik. Nem kellene Istóczy úrnak jeremlá­­dákat fújni a zsidók ellen, de a mi társa­dalmunkban divó nagyzás ellenében. Vagyon nélkül hivatalnoki pályára, ügy­védi, orvosi mérnöki, tanári, de különösen bírósági pályára ne küldje senki fiát. — Műé a szegény földmives fia önerején küzdve célt ér, egy tanári, vagy hivatal­noki állásba jutva; — oly kedélybeteg, oly megerőltetett egészséggel bír, miszerint megnősülve inkább ápolót, inkább mentő­szálat, mint feleséget keres. Ha csalódik — tönkre van téve. Holott ugyan­ez a fiú, kevésbbé fá­radtságos, küzdelmes pályáján, virágzó egész­séggel, nagyravágy fissal apja meste­r­­s­é­g­e iránt, mily józan családfő lehetne, belátva otthon az apja házánál észlelt hi­bákat, igyekeznek leendő nejét még jobb sorsban részesítni, mint apjánál volt szülő anyjának. Legboldogtalanabb házasságok ott van­­nak, hol a férj felkapaszkodott ember, ki feleségének hozományul nem hoz egyebet, sok fáradtsággal szerzett tudományo­s hi­vatalánál. Ki elvesz egy műveit, a férj anyjánál sok rangfokozattal feljebb álló nőt, kivel bánni sem tud, mert a tudo­­mánynyal nem tanulhatta meg egyszer­smind a szülői háznál a műveltebb bánás­módot is. Fáradt napi munkája után levet­kőzve magáról a tudományt, éppen oly faragatlan, durva emberként áll nője előtt, mint munkás-zubbonyos apja. Ha a nő ekkor — félrelép, vagy sze­rencsétlen, s boldogtalanságában — mert csak boldog ember tehet mást is azzá, — préda, könnyelmű lesz, s romlást idéz elő a kis háztartásban, kérdem, ki a hibás ! Mindég a szülő, a nagyravágyó szülő, ki odahelyezi erdőn nőtt csemetéjét, a nél­kül, hogy nemes irányt­ adhatott volna," a nélkül, hogy nemesebb ágakat olthatott volna beléje, mint melylyel önmaga ren­delkezik, oda plántálja egy műveltebb sza­lum légkörbe. Ind ez­­— bizony, bármily óriás fa lesz is belőle — erdei nem kerti gyümölcsöket terem. Vad erkölcsöket nem szelíd, nemeseket bir felmutatni. A társadalomban van a hiba. Szülők neveljétek fiaitokat kézműve­seknek, iparos, kereskedőknek, törekedjetek inkább vagyont adni nekik, mint nagyra­­vágyást oltani szíveikbe. Ha már fiaitok vagyonosokká válnak, ezek gyermekei bátran művelhetik magukat magasabb pályára; de ne kényszeritsétek szegényül kiállítani a síkra, elhalmozni egyúttal a kenyérkereset nehézségei mellett tantárgyak tudományos pályák előkészü­leteivel. A vagyonos nemzet életképes, ez áll a társadalomra nézve. A vagyonos ifjú, ki nem küzd az önfentartással, ki minden nehézség, anyagi küzdelem nélkül, minden félelem nélkül attól, jaj, ha elbukom a vizsgán, még egy évig nyomorgom, nyo­morog reám számító szülőin, ö könyebben tanulhat is, jelesebb szakember, s a­mi fő, józanabb, kedélyesebb, s az életet isme­­rőbb férj, családapa, lesz. Tisztelet a kivételeknek­ Szalmakuny­hóból, sok nagy ember vált. Ámbár „Béranger“ a nagy francia költő, nagy dicsősége után is, csak faluját óhajtá vissza. Kérdezzétek meg azon nagy embereket, kik elérték nagy fáradság után céljukat, megkezdenék-e újból s nem­mel felelne mind. Mai napság, ha egy falu oskolájában­­ egy paraszt gyermek jól megtanul ol­vasni, az egész familiája papnak szánja.

Next