Mohács és Vidéke, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1883-09-16 / 37. szám

II. évfolyam. 37. szám. Mohács, 1883. szeptember 16-án. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztéség és kiadó hivatal : a luy s.ellemi ilirto kozleménye‘h úgy a lajin«gVHfidwlésiMken kiii «lot^sr*k is kfihmidok : nőin«-*. utca 44 K^/.iratok víhskíi ihmii klil<If*t.n«k. Előfizetés: 4vre 4. félévre k2. n«‘gy**dévre 1 frt. Egyes szám 10 fr. legyes példányok Kland I János Sönyvnyomdájában kaphatók Hirdetések ára : I egy ‘4 kanádos petit női- egyszeri megjelenéseért 10kr., fiárom 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő, bélyegdij külön 30 kr. A nyi liter egy petit sora 10 kr. Mohács, — szept. 10-ikén. Pusztítja az embert a lángszárnyú tűz, a babsirt adó a víz, a megrázkódó föld, a betegséget lehelőség ; pusztítja az embert mind a négy elem, de nincs oly gyilkos elem, mely emberben, vagyonban oly óriási pusztításokat okozna, mint maga az ember ! A kárvallott veszteségét visszaadni, a szenvedő szeméből a könyet kitörölni, a betegnek gyógyirt nyújtani megjelent a földön a Részvét. Az emberek szűkkeblűsége, gőgje, érzéketlensége sokáig távol tartotta, az emberiség e jó szellemét ; de ime a jótékonyság napja felragyogott és a, Részvét bő kézzel jár közöttünk. Áldott, ob áldott légy Te, jó Szellem, ki megjelentél közöttünk, most már nem félünk tűztől, víztől, földtől, levegőtől, nem félünk legnagyobb ellenségünktől, az embertől; nem félünk, mert a Te áldásos kezed minden nyomort, bajt, szenvedést, kárt eltüntet, eltöröl Csodás hatalommal. A Részvét egyik legjótékonyabb képviselője kopogtatott be hozzánk , aki ne tudná, hogy a Vöörös-Kereszt-Egylétről van szó ! V ... Oly rég vártunk reád ! Megismertünk, mielőtt, hozzánk jöttél volna : árvízkárosultjainknak Te küldtél 1088 frt 77 krnyi gazdag könyvvadományt. Városunk és vidékünk emberbaráti közönsége, hozzád szólunk. — ugye, tárt karokkal fogadod a Részvéte legjótékonyabb küldöttjét ? Ugye, hogy istápolni akarod őt legemberbarátibb munkájában ! — Jöjj ! Hallod, mi szépen szól hozzád, — hallod, mennyire kér a szenvedő emberiség nevében ! ? És te közönség, megérted a hivó szózatot, mert ha minden hidegen hagyott volna, de a Vörös Kereszt- Egylet azon célja, hogy a dúló csatákban megsebesült harcfiak gondos, édesanyai ápolásban részesüljenek, — az lefegyverzett. Hányan vannak közületek , kiknek fia fegyvert visel s ki — ha majdan megharsan a harci riadó ■— fegyverrel kezében száll a csatába a hazáért és a királyért ! A harcban pedig a pusztulás angyala jár ; ad, mily jól esik tudnunk, hogy van egy egylet, mely fiainkat a harcmezőn elpusztulni nem hagyja. A Magyar Szent-Korona Országainak Vörös-Kereszt-Egylete Ő Felségeik, koronás királyunk és királynénk legmagasabb védelme alatt áll ; — nem bizonyos-e, hogy ezen egylet, céljai a legnemesebbek, a legemberbarátiabbak ? ! E hó 8ikán a mohácsi kaszinó nagytermében Deutsch Lipót országgyűlési képviselőnk kezdeményezése folytán az előértekezlet a Vörös Kereszt-Egylet választmányának Mohácson való megalakítása iránt megtartatott. Városunk és a környék nagyszámú intelligens közönsége jelent meg az előértekezleten s elfogadta kerületünk képviselőjének azon indítványát, hogy a nevezett, egylet céljait, tegyük magunkévá s hogy a lehetőséghez képest alakítsunk vagy vidéki választmányt vagyfiókegyletet. Mi meg vagyunk győződve, hogy városunk és vidékünk férfi- és hölgyközönsége szolgáltat e legnemesebb célú egylet számára 300 tagot s akkor mohácsvidéki választmányt alakíthatunk. Hölgyeink, asszonyaink és önök, kik édes anyák, karolják önök különösen fel az eszmét és akkor a nemes mag vidékünk fogékony talaján is megered. Nincs az az ügy, mely az önök kezében fel ne virágozzék. Egyet,értőleg, az önök társaságában akarjuk az egylet nemes céljait előmozdítani, önökkel együttesen akarjuk a mohácsvidéki választmányt vagy fiókegyletet megalakítani. Felkérjük különösen még városunk és vidékünk vezérférfiait : a lelkész, jegyző, tanító, földbirtokos s a községi biró urakat s általán a jótékonyság terén ismert, egyéneket, karolják fel e legnemesebb ügyet, hassanak körükre, hogy a tervezett választmány mielőbb és minél nagyobb számú egyénekből megalakulhasson. Mi hiszszük uraim, hogy az önök ügybuzgó tevékenysége nemcsak lehetővé fogja, tenni azt, hogy a mohácsvidéki választmány létesül, hanem hogy el nem múló virágzásnak is fog örvendeni ! A cél nemes, a cél emberbaráti , — mutassa, meg Mohács és vidéke nemesszivil közönsége, hogy az ily célokért lelkesülni tud, áldozatot hozni akar. S. K. ^ JÜL O JL. A vőlegény. — Megtörtént história. — Ki ne látott volna már legalább egyszer életében műkedvelői előadást ? ! Oh, ez a szin művészetbe való belekontárkodás fölöttébb érdekes ; érdekes a tisztelt sógorság-, komaság- és atyafiságnak, aki a művész-rokont bámulja, de százszorta érdekesebb a lelkesült játszókra nézve. Addig cserélik-berélik a szerepeket, míg összejönnek a játékban azok, akik „összejönni“ akarnak a valóságban is. Egy kis intrika, egy kis politika mindent kivisz ilyenkor. Szerelmet vallhat a „hős“ bátran annak a kis leánynak — vagy ha úgy esik a dolog — ennek a kacér menyecskének a világ szeme láttára, akinek máskülönben csak azt meri mondani a gyáva, hogy „kiszuhand !“ A műkedvelő-produkciók maholnap elvesztik a házasító asszonyok kenyerét. A vidéken pláne e nemes sportot egész szenvedéllyel űzik , de hogy is ne, a kisvárosban az emberek csak kártyázni tudnak, aztán meg inni és enni, az asszonyok pedig uzsonázni és pletykázni. Ez a nemes foglalkozás pedig, ha az ember minden istenáldott napon gyakorolja, egyszer csak mégis unalmassá válik. Ilyen istenverte egyhangúságban, ha támad egy bátor, aki fölhívja a város intelligenciáját, (minden kisvárosi publikum „intelligens“) hogy hát rendezzünk jótékonycélú műkedvelő-előadást, — az lesz a nap hőse. No, hát jámbor és nyájas (így szokták mondani) olvasóm, én neked ilyen „nap hősé“nek a keserves történetét akarom elmondani. Zsebkendőt azonban nem kell elővenned, nem lesz a história valami nagyon siralmas. Kálmán — ez volt becses neve a nap hősének — a legszenvedélyesebb műkedvelőpéldány volt. Szegénynek a torkára is forrt, azaz hogy majdnem a torkára forrt ez a szenvedélye. Legnagyobb előszeretettel játszna a szerelmes tollokat, pedig — amint azt a műértő fiskálisáé ténsasszony egész határozottan kijelentette — a hangja nem vált be egy amorozó hangjának, mivelhogy az olyan volt, akár csak egy bölömbikáé, vagy mások szerint nagyon hasonlított a szava a repedt fazékhoz. No, de ő mindennek dacára a műkedvelők szerelmes színésze volt. Volt ugyan ellenpárt is, és ennek az volt a véleménye, hogy Kálmán egy kis Lendvay. És ez a párt sem állt holmi pipogya emberekből, oh nem, Kálmán bámulói közé tartozott a miniszteri rokonsággal dicsekvő „királyi ember“, a mindig elegáns patikárius, a báró, kinek birtokai a holdban vannak, az obsitos katonából lett fiskális irnok, az egy szót magyarul nem tudó inzsellér s több más ilyen falusi notábilitás. Kálmán barátunk tehát egész önérzettel játszhatta kedvenc szerepeit. Játszta is, és addig játszta, míg egyszer csak azon vette magát észre, hogy fülig szerelmes Kerekesék Erzsikéjébe, aki a szerepkiosztás szerint muszájból hallgatta végig az ő szerelmi vallomásait ... a megszandálhatlan sok próbán és minden előadott darabban. A provinciális gondviselés — ebből is látszik — egymásnak szánta őket. Erzsike leányasszony, pardon kisasszony, nem volt valami csodaszépség, termete bizony kissé vékonydongája volt, a hangja cérnavékonysága, csak a szemei voltak elragadok.......... azok előtt. i. a kik rövidlátók valának s a kik igy nem láthatták azok albinusi mi váltját. De már azt aztán meg kell engednünk, hogy Erzsike úgy tudta a szemeit forgatni és olyan hanglétrája volt a beszédjének, hogy öröm volt látni, azaz hogy hallani. Kálmán barátunk örült is, ha Erzsike közelében lehetett, és ezt komolyan mondjuk. Amit aztán nem tett meg a színpadi komédia, megcsinálta azt az ügyes doktorné meg a mindennapos uzsona. Száz szónak is egy a vége. Kálmán Erzsike vőlegénye lett. Hiszen eddig csak minden annak rendje és módja szerint ment volna, hanem hát bezzeg most. Aki valakinek a vőlegénye, az — úgy illik — hogy a tisztességes hajadont el is vegye. Kálmánnak ugyan nagy házasodhatnék ja volt, de mit használt az, ha még nem volt diplomája. A zsidó-kérdéshez. A tűzláng mint tudjuk, ha sivító szél üvöltve hajtja, házról-házra, pajtáról-pajtára száll, s ha az emberi kezek a tüzgátló eszközökkel képtelenek a tűztenger tovaterjedését megakadályozni , nagyja, apraja siet menteni azt, ami még megmenthető. Ki venne a veszély idején bátorságot, egyenetlenséget szítani , vagy ki tagadná meg embertársától — legyen gazdag vagy szegény — a segélyt, ha, veszni látná mindenét ? ! Senki ! Mert ha valamikor, úgy a veszély idején voltunk— legalább eddig — egyek. Legyen meg mindenkinek a maga hite ; de merem állítani, hogy köznépünk nemzetiségi s felekezeti különbség nélkül, nem oly vad, nem oly elfásult, hogy közönyösen, kárörvendezve nézné a veszély idején embertársának, felebarátjának vesztét. Köznépünk romlatlan, nyílt s jószivü. Ily nemes tulajdonok kizárnak mindenféle vadállati ösztönt. Csakhogy egy mainzi érsek mondása szerint : „az emberi árr olyan, mint valamely malomkő, ha búzát teszesz közé, lisztté darálja, ha üresen hagyod, úgyis horzsolódik, csakhogy akkor maga magát koptatja el.“ Köznépünket a mai napig magára hagytuk. Nem sokat törődtünk szellemi s anyagi fejlődésével. Kizsákmányolta azt — ne tagadjuk — osztály, rang s felekezeti különbség nélkül mindaz, a ki élelmesebb volt s hozzá férhetett. Hogy ezen élelmességben excellált a zsidó elem.