Mohács és Vidéke, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1888-09-16 / 38. szám
VII. évfolyam. 33. szám. Mohács, 1888. szeptember 16-án. Társtulalmi helilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség : Hová a lap szellemi részét, illető közlemények küldendők • Előfizetés német-hite?« 82 . Kéziratok vissza nem küldetnek. Hits egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 fit. KgY ö 11 hm a hmn Kiálló hivatal : I egy es számi 10 ki. Hová « 1«j»megrendelések és hirdetések küldendők: Blandl Egy hn példányok Itlandl .Iáim* kjnn y v n y n unl áj « I‚m ii l‚ n ph ›i t.«› l› . .. .. _ Hirdetések ára : petit. sor egyszeri vieszjalenéNeér't ^ kr., három.n. dl«r. fizetendő. ,dij I. fi 10.11 30 kr. ■r egy petit sora 10 kr. .János könyvnymdájában. 1 Árnyfoltok a családi életben. i. A gyermek jövője attól függ, hogy minő nevelésben részesül az a szülői háznál, minő irányt nyer a családi életben. A házi nevelésről is el lehet mondani, hogy e 11 éra 1 he 11 e n jelt nyom az ember lelkére. A ferde irányú, vallástalan, önző, anyagias és elpuhult nevelésnek nem lehetnek jó gyümölcsei az életben! A családnak azért egyik igen lényeges hivatása: a gyermek életének jó irányt adni, annak nemcsak testi, hanem szellemi kiképeztetését is léte első pillanatától kezdve gondosan elősegíteni és a gyermeket azon állásra előkészíteni, melyre tehetségei és személyes hajlamai őt kijelölni látszanak. A gyermek tagja nemünknek , ember kis alakban. Neki, mint embernek, természetjoga van élni, nevelést, eltartást és kiképzést követelni azoktól, kiknek életét köszöni és kiknek oltalma alá van helyezve mindaddig, míg önmagát fenntartani képes. A házi nevelés az alapot veti meg?; ezen épít az iskola és befejezi az élet. És most kérdem, hány család áll e tekintetben hivatása magaslatán? hány szülő bir tudatával azon fönséges kötelességnek, mely a gyermeknevelés tág mezején az ő osztályrészük?! Nem tapasztaljuk általában, hogy vastag tájékozatlanság és hidegközöny jellemzi e téren őket (tisztelet a kivételeseknek !), hogy igen sokszor emberi szeszély és a véletlen űzik pajzán játékakat ott, hol a keresztény nevelés-tudomány meghatározott elvei és szabályai szerint kellene a szunnyadó erőket a dermedés bilincseiből fölszabadítani!? Az alsó néposztály nevelési eszmeköre legfölebb a test felületes ápolására terjed ki. A szellemi erők műveléséhez nem ért. Ebben ő — lehet mondani — egészen járatlan. Akárhány falusi anyát ismerek, ki apró házi állatait több gonddal neveli és ápolja, mint kis gyermekeit. „Úgysem lesz belőlük sem pap, sem prókátor, sem doktor, minek tehát az a sok beszéd!?“ — így nyilatkozik a földműves nép bölcsesége a pedagógiáról. És ily megrögzött indolenciával szemben hasztalan azután minden okoskodás! A legbuzgóbb igyekezet is fennakad és megfeneklik a közönyösség kopár zátonyán. A felsőbb osztályúaknál a kis gyermekekkel való foglalkozás nem idő szerinti, unalmas, kényelmetlen, azért erre idegen kezek alkalmaztatnak. A kis úrfiak és komteszek számki vettetnek a család édes és éltető légköréből és cselédek, dajkák, vagy idegen ajkú nevelők rideg gondozására bízatnak. Hadd bajlódjannk azok velők! Hadd hurcolják őket az utcákon és szabad tereken. Csak otthon ne alkalmatlankodjanak! — Már hogy mennyi roszat tanulnak azután ezektől , — minő szellemet oltanak be ezek az ártatlanok fogékony lelkébe, azzal persze a nagyságos és méltóságos szülők keveset törődnek. A fődolog az, hogy a nevelőnő tartása modern divatjának elégtétessék és a magas uraságok a gyermektől megszabaduljanak ! — Ami a középosztályt illeti, itt még leginkább feltalálható a házi nevelés oly családi körben, melynek ékességét, teszik: ősi vallásosság, antik egyszerű erkölcsük, háziasság, megelégedés stb. Tagadhatlan azonban, hogy a modern kor szellem kinövései és a házas élet, ziláltsága már itt is gyászos rést nyitottak a családi tűzhely szentélyén. Korunk ugyanis az egyesülés kora, jelszava: „Viribus unitis!“ — Midőn azonban a korszerű eszmékkel szaturált családfő polgártársaival jótékony célokra százféle módon és alakban egyesül — sajnos! — övéitől mind inkább elszakad! Sok, kivált városi apa alig tekinti családját egyébnek, mint pihenő állomásnak, szállodának, hová visszavonul, midőn kifáradt, az élet mozgalmaiban. Az ilyen családfő minden inkább, mint apa; otthon rendesen reszkedve, ingerült; gyermekei akkor örülnek neki legjobban, ha nem látják. — És hány anya van, ki az egyleti tevékenység rohanó árjától elsodortatva, belevegyül a társas élet mozgalmaiba, és keresve keresi az utcákon és sötét zúgokban az elhagyott árvákat, hogy azokat felruházza és ápolja — — és nem jut eszébe, hogy míg ő a filantrópia holdvilágánál az idegen árvákat, gondozza, addig otthon saját szülöttjei sajnosan nélkülözik az édes anyai érzelmek éltető napmelegét, és megfosztva az éltető légkörtől, testileg-lelkileg elcsenevészednek. Nem visszás állapot-e az, hogy az anyának a nagy társadalom az otthonja, és nem a családi szentély!? És váljon kifogástalan indok, magasabb ihletség tereli-e őket mindig legfönségesebb kiválásuk mezejéről?! —avagy talán inkább a vétkes hiúság és szereplési viszketeg: hogy t. i. a közélet nagy piacán nagyobb zajt lehet, ütni és jobban lehet feltűnni, mint a szrény házi csendes kör falai között ?! Csoda e azután, ha ily megvesztegetett családi légkörben oly ifjúság serdül fel, melynek elszilajulása, rakoncátlansága fegyelmetlensége és istentelensége felett csak nem kétségbe esnek már korunk komoly fél fiai és erkölcsbirái! ? TAKYA: Rezervista élet. Irta: Kugler Nándor. I. Bevonulás. Élénkül, népesül a laktanya tágas, simára taposott udvara ; ez egyszer „cibil“ népség álldogál, csoportosul benne. Feszes, testhez idomuló magyar nadrág, elegáns francia szabású kabát, szűr, zsiros kalap, bocskor, hat szál gatya keverszik egymás közé mint egy országos vásáron. Víg lárma, zaj, zsibongás mindenünnen, harsány kiáltozások, zajos, derült nevetés, kacagás halak minden oldalról. Mosolygó arccal, heves taglejtéssel, erős kézszorítással üdvözli egymást a régen látott bajtárs, barát, ismerős, örömteli ábrázattal kérdik egymás hogylétét, tudakolódznak családjaik felől és kockáztatnak egy egy kérdést, az azóta valószínűleg beszerzett feleség után, vagy hamarosan felelevenítenek egy-egy bakahumoros apró történetkét azokból az időkből, mikor még „standbeliek“ voltak. Nevetve mutogatnak egyik, másik nagyon megszakásosodott vagy csupaszon maradt fiúra és mind akettőnek jut a csúfolkodásból elég. Tréfás káromkodással illetik a behívást, a gyakorlatot, amelytől az ilyen vén gyerekeket bizony már fel is menthetné a felséges hadúr, tréfás káromkodással emlegetik az iszonytató nehéz három évi szolgálat keserveit is, az unalmas fegyverfogást, a csatárgyakorlat, a nagy hőségben tett hosszú meneteket, a fárasztó nagy gyakorlatokat, és biztatják egymást, hogy a mostani hadgyakorlatok csak „suviksz“ azokhoz képest, miket ők tettek még csak pár évvel ezelőtt. S ezenközben mindinkább megtelik a kaszárnya ; a tarka-barka tömeg lassankint szabálytalan, elkülönített csoportokat képez ; kiki a saját századától a tartasosok fogadására kiküldött altiszt köré sorakozik, ki váltig erőlködik a szubordinációt még elismerni nem akaró rakoncátlankodó népséget együtt tartani. Hja! még a civilruha van rajta, még nem szalutál, hanem holnap ilyenkor ! Most hirtelen elcsendesült a mozgó tenger, a tartalékosokat átvevő tiszt jelent meg és harsány hangon szólítja az egyes századokat. Csapatonként és most már meglehetős rendben távoznak rendeltetési helyükre, vígan nevetve, lármázva, kurjongatva. S felhangzik az első kemény szó a vezénylő tiszt részéről; valamelyik duhaj legény nagyon eltalálta magát ordítani s nyomban rá hallik az első félig elnyomott, viszont a tisztet illető bakaimádság —rekte káromkodás II A gyakorlaton. Nyelnek port, különfélét, szép hamvas fehéret az országút mentén; világos sárgát, homokosat, midőn arról letérnek ; kedves, majdnem jóizű barnát a kenyeret termett száraz ugarokon ; keményet, vöröses színűt bazalt sziklákról ; olyat, melyet saját bakkancsuk ver fel, vagy mely nehezen dübörgő ágyúszekér után húzódik, avagy amely vágtató lovasok tömege után képez sűrű átkatlan felhőt. A verejték ellepi homlokukat, arcukat, úgy csepeg róla, mintha mindegyik baka feje lyukat kapott pálinkás kazán volna, csakhogy alkohol helyett sósizűs, kellemetlenül meleg folyadékot ereszt, mely az arcot ellepett porral vegyülve tésztát képez. Előre! A nap égetően tűz le a már fáradt legénységre, egyik másik lankadtad lógatja .H a fejét és haza gondol, hol nem kergeti senki, hol nincsen engedelmességet követelő tiszt úr, mellet fullasztó „cakumpak.“ Egy ágyulövés dördül el. Az ellenség megkezdette a csatározást: tényszavak hangzanak, trombita harsan, doh pereg, lovas csapatok vágtatnak előre, nehéz ágyúütegek nyomulnak fel a magaslatra, habzó lovakon száguldanak jelentést, parancsot vivő tisztek , a bakák mozdulatai is megélénkülnek. Előre ! Fel a hegy oromra , lassan, óvatosan, nehogy a hegy túlsó lábánál álló ellenség valamit észrevegyen s aztán hajráreszkető inakkal, ziháló mellel tüzet neki, pattog a sortüz ezernyi ezer drága Mannlicher-fegyverből, mintha az úristen egy óriási szitán kukoricát pattogtatna az