Mohács és Vidéke, 1893 (12. évfolyam, 2-52. szám)
1893-03-26 / 13. szám
XII. évfolyam. 13. szám. Mohács, 1893. március 26-án. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: A faj) szellemi részét illető közlemények küldendők • nímet-nte» **/ ■ . Kéziratok vissza nem küldetnek Kiadó hivatal : Hová H rendelések és hirdetések küldendők: Blandl János könyvnyomdájában. gyes Előfizetsz: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt Egyes szám 10 kr. példányok Klandl János könyvnyomdájában kaplfttök. , • trm.ne*#. -’s—11— BircMé^ek i: H hAHáhon (fetit nor egyszeri megjelenéseért ft kr., Káronyszeri 4, tizszeriérre 3 kr. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyílttól egy petit sora 10 kr. Ifjúsági játékok. Elmúlt a tél. Felváltotta a virágzó kikelet. Lesz napfény, dal és illat. Megmozdul minden, ami eddig holtan feküdt a hó alatt. A nap széthinti meleg ragyogását s a természet ébredni kezd. És ébred az emberben is — kit a dermesztő hideg jó sokáig visszatartott a szűk szobában — a szabad természet utáni vágy és kisiet a szabadba, élvezni a kikelet örömeit: a zöldülő mezőt, a füvek és virágok illatát, a madár dallos hangját. Kivált pedig a tanuló ifjúság az, mely ilyenkor fölkeresi — vagy legalább kellene, hogy felkeresse — az üdítő friss játszóhelyeket, hogy labdázással és egyéb játékokkal ellensúlyozza a szellemi munkától való elernyedését. A magyar nép jellemétől elválaszthatatlan a sürgés-forgás, mozgás, szóval az enerzsiának gyakorlása, melyet helyes mederbe terelve, nagyon szépen lehet akár a test edzésére, akár az önművelésre felhasználni. E jellemvonás, mint magban a csira, ben foglaltatik már a gyermekben is, kivált pedig a fiúgyermekben. Régente, midőn az osztály tanárok a gondjaikra bízott ifjak mulatságait nemcsak éber figyelemmel kisérték, hanem a mulatságokról gondoskodtak is, nagyban divatoztak a labdajátéknak különböző fajtái, s a fiatal nemzedék szabad óráiban szívesen kereste fel ezt a testedző és derült mulatságot, mely nemcsak a testnek nyújtott, pihenőt, hanem összeszoktatta az ifjúság különböző korbeli tagjait, kiket különben nemcsak a házi rang és korkülönbség, de a magasabb osztályba járásnak némi velük született gőgféléje is elválaszt egymástól. Manap azt látjuk, hogy az ifjúság által régente kultivált, és saját jól felfogott érdekében kultiválandó játékok parlagon hevernek. A tanuló ifjúság elvesztette a régi talajt, melyen részére az örömnek és az ártatlan társulásnak virágai nyitottak. E helyett most, siet fölkeresni azokat a mulatságokat, melyek csak , felnőtteknek valók, melyek sem fizikumának meg nem felelhetnek, sem pedig egészséges élvezetet nem nyújtanak. Nem mulatságot keres, hanem izgalmat. Nem az ártatlan öröm pillérét kergeti, hanem a „firma“ határaira vágyik. Restell gyermeknek mutatkozni, hanem blazirtságot affektál, melyet tapasztalatlan rokonai ,,koránérettség“-nek, „komolyság“nak stb. nevezgetnek. A színházlátogatástól kezdve egészen a vendéglőig és kávéházig csupa olyan időtöltést keres az ifjúság, mely nem neki való. A színházlátogatás magában véve helyes és kivált a hazai nyelv biztosabb megtanulása céljából kívánatos is, de nem úgy, mint ahogy manap történik. Nincs semmi összefüggés a színdarab tárgya és azon korlátok közt, melyeket, pedagógiai szempontból okvetlenül meg kell vonnunk. Eltekintve a budapesti gyermekelőadásoktól, alig van rá eset, hogy a színészek az ifjúság eszmeköréből vennék darabjukat. Így történik aztán, hogy a színház látogatására engedélyezett napokon seregesen tódul a diákság, ha mindjárt „Francillont“ vagy „Üdvöskét* adják is. Nem szeretnénk félreértetni. Nem vonjuk kétségbe sem a komoly társadalmi színszinmünek szükséges voltát, sem a víg operettek létjogát. Amabból okulhatnak a nagy gyermekek, ebben kedvük tellik, már a Bajuszos szempontból tehát határozottan az uzsonnáé a babér; hiszem, hogy a hölgyek is mellettem szavaznak, kiknek tellik. De egy sem való iskolás fiúnak, vagy serdülő leánykának, mert nem tudja megemészteni és jaj neki, ha tudná! . . . Olyan az, mint ha valaki egy pólyás babának pempő helyett rostélyost adna enni . . . Pedig a színház, bár látogatásában nincs sem helyes beosztás, sem tervszerűség, így is egyedüli mulatsága a tanuló ifjúnak. Mert ha ez nincs, ugyan mivel mulasson? Talán csónakázzék? Életével játszik, mert hiszen a tanuló ifjúságnak 65 százaléka nem tud úszni. Vagy sétáljon? Ezt könynyű mondani, de végre mégis megunjuk ugyanazt a jájékot, ha évenkint 35 ször látjuk. A dolognak ilyetén állása mellett önkéntelenül fel kell élednie emlékünkben a múlt testedző játékainak, melyek bár néha szilajokká fajultak is, de alapjában véve mégis arra szolgáltak, hogy a forrón pezsgő vér egészen, egészségesen és pszichikus hátrány nélkül tombolhassa ki magát. Ha felügyeletnek csak némi árnyéke vegyült beléjük, a fent említett szilajságok is elsimultak. Mert a gyermek alapjában véve jó és ha jelenlétünkben mulat, aligha fog a köteles tiszteletről megfeledkezni. Tanúskodik erről az internátusok ifjúsága, mely szabad óráit játékban tölti és kellemes szórakozásnak üdítő hatásával tér vissza a tanulás, vagy írásbeli előkészület munkájához. Van az ifjúságnak sok praktikus mulatsága, melyek bár ismeretlenek, világszerte kedves időtöltését, képezik az ifjúságnak. A játék nemcsak időtöltés, de a fejlődő lélek titkát ismerni vágyó nevelőnek megbecsülhetetlen kulcsnövendékei szívéhez. Hogy egyebet ne említsek, csaknem csalhatat már én is újságba írni, s olyan kiváncsi vagyok rá, hogy igazán elkárhozom e s Emmi. Válaszok a második kérdésre. Fel van vetve a kérdés: mit becsül ön többre, bájos nagysád, egy bált-e, vagy egy uzsonna összejövetelt? Én ugyan nem vagyok se bájos, se nagysád, csak egy pelyhedző bajuszú jogászgyerek, hanem azért megpróbálok én is felelni. Ha bálba megyek, unatkozom. Margit sorra táncol ismeretlen gavallérokkal: egy rövid tour az egész, amit nekem áldozhat. Luiza egy sereg frakk miatt hozzáférhetetlen. Paulának minden ujjára tíz udvarló is akad. A mamák álmosak, a papák a buffetban politizálnak : hogyne unatkoznék az ember ilyen bálokon ! Hanem egy uzsonna ! Az uzsonnára férfi sohasem hivatalos , de ha egy közeli ismerős betolakodik, annak mindig nagyon megörülnek. Én ilyen közeli ismerős vagyok, s igen szívesen betolakodom egyetlen férfinak lányos uzsonnákra. Az uzsonnán nincs vetélytárs, magam képviselem az erősebb nemet és ... És Margit egyre Velem társalog, Luiza egyre rám mosolyog, a szőke Paula mindig velem foglalkozik. A mamák leereszkednek hozzám s a papák — azok hála Istennek, nem is mutatkoznak az ő unalmas politikájukkal. Egy szóval: a bálban nagy a konkurrencia, az uzsonnákon magam vagyok a helyzet ura. B—y* Tisztelt szerkesztő úr! A papa, aki telekkönyvvezető Kercseligeten, nagyon szeret újságokat olvasni, de azért azt tartja, hogy mindenki, aki újságba ír, az ördögnek adta el a lelkét. A mama is így gondolkozik. Meg is hagyták erősen, mikor három hét előtt a „Mohács és Vidékeiben a kérdések megjelentek, hogy ne merjek rá válaszolni, mert szentül elkárhozom. És én nekem mégis úgy fúrja az oldalamat a vágy, hogy nem tudok ellenállni, titokban mégis megírom, hogy én százszor többre becsülöm a bált az uzsonna összejövetelnél. Tudja, szerkesztő úr, az uzsonnán ott van egy csomó unalmas nénike, akik harisnyát fejelnek és szomszédokat szidnak s nekünk lányoknak ájtatosan, csendben kell őket hallgatnunk, mikor táncra áll a lábunk vagy énekelni szeretnénk, például azt, hogy „egy rózsafán megszámláltam száz rózsát.“ A bálban mulathatunk kedvünkre, a bálokat mi értünk találták ki. Hallgathatunk zenét, táncolhatunk csárdást, beszélgethetünk fiatal emberekkel. Már megengedi tisztelt szerkesztő úr, de egy fiatal ember csak többet ér, mint az Ilka néni a harisnyáival együtt. Ezért szeretem én a bálokat. Kérem, tegyék ki az újságba, amit írtam , itthon úgy sem fogják megtudni, mert meglesem a postást, elveszem tőle az újságot s a papának mondom, hogy nem jött meg. Az igaz, hogy ez nem szép tőlem, de mikor úgy szeretnék egyszer ? A feleségem és Emmi lányom nagyon félnek az újságírástól, azt mondják, az menten elkárhozik, aki egy lapba ír. Én nem hiszek nekik, de hogy a családi békét fenntartsam, csak titokban irom meg, mennyire gyűlölöm a bált is, uzsonnát is. A lányom évenként három bálba megy ; ha egyre csak 50 forintot számítunk is, az már 150 forint. Az asszony ad tizenöt uzsonnát, mindegyik belekerül tíz forintba, az is kitesz 150 forintot. Hát most melyiket szeresse azember jobban? Ha még minisztertanácsos volnék, de egy kercseligeti telekkönyvvezetőt tönkre tesz a sok bál és uzsonna. Gyűlölöm mind a kettőt! Otthon ezt nem merem elmondani, de itt kikiáltom a világnak: tanuljon belőle minden családapa. Hogy pedig az asszonynép ne tudjon róla, elcsípem a postást még az utcán, mikor azt a számot hozza, amibe én írtam, s eldugom előlük , félek a családi jelenetektől. Egy szerencsétlen apa, * A férjem ki nem állhatja az újságokat, nem csoda, egy telekkönyvvezető nem érthet hozzá. Hanem az bosszant, hogy megtiltotta, ne merjek válaszolni a kérdésekre. Pedig én akarok felelni, most titkosan kell megírnom a választ. Emmi előtt sem tehetem, mert csak rossz példát nem adok a leányomnak? Rejtegetnem kell most is a