Mohács és Vidéke, 1893 (12. évfolyam, 2-52. szám)

1893-03-26 / 13. szám

XII. évfolyam. 13. szám. Mohács, 1893. március 26-án. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: A faj) szellemi részét illető közlemények küldendők • ním­et-nte» **/ ■ . Kéziratok vissza nem küldetnek Kiadó hivatal : Hová H rendelések és hirdetések küldendők: Blandl­­ János könyvnyomdájában. gyes Előfizetsz: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt Egyes szám 10 kr. példányok Klandl János könyvnyom­­dájában kapl­fttök. , • trm.ne*#. -’s—11— BircMé^ek i: H hAHáhon (fetit nor egyszeri megjelenéseért ft kr., Károny­szeri 4, tizszeriérre 3 kr. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyílttól­ egy petit sora 10 kr. Ifjúsági játékok. Elmúlt a tél. Felváltotta a virágzó ki­kelet. Lesz napfény, dal és illat. Megm­oz­dul minden, a­mi eddig holtan feküdt a hó alatt. A nap széthinti meleg ragyogá­sát s a természet ébredni kezd. És ébred az emberben is — kit a der­mesztő hideg jó sokáig visszatartott a szűk szobában — a szabad természet utáni vágy és kisiet a szabadba­, élvezni a kikelet örömeit: a zöldülő mezőt, a füvek és vi­rágok illatát, a madár dallos hangját. Kivált pedig a tanuló ifjúság az, mely ilyenkor fölkeresi — vagy legalább kellene, hogy felkeresse — az üdítő friss játszóhe­lyeket, hogy labdázással és egyéb játékok­kal ellensúlyozza a szellemi munkától való elernyedését. A magyar nép jellemétől elválaszthatat­lan a sürgés-forgás, mozgás, szóval az ener­­zsiának gyakorlása, melyet helyes mederbe terelve, nagyon szépen lehet akár a test edzésére, akár az önművelésre felhasználni. E jellemvonás, mint magban a csira, ben foglaltatik már a gyermekben is, kivált pe­dig a fiúgyermekben. Régente, midőn az osztály tanárok a gondjaikra bízott ifjak mu­latságait nemcsak éber figyelemmel kisérték, hanem a mulatságokról gondoskodtak is, nagyban divatoztak a labdajátéknak külön­böző fajtái, s a fiatal nemzedék szabad órái­ban szívesen kereste fel ezt a testedző és derült mulatságot, mely nemcsak a testnek nyújtott, pihenőt, hanem összeszoktatta az ifjúság különböző korbeli tagjait, kiket különben nemcsak a házi rang és korkü­lönbség, de a magasabb osztályba járásnak némi velük született gőgféléje is elválaszt egymástól. Manap azt látjuk, hogy az ifjúság által régente kultivált, és saját jól felfogott ér­dekében kultiválandó játékok parlagon he­vernek. A tanuló ifjúság elvesztette a régi talajt, melyen részére az örömnek és az ártatlan társulásnak virágai nyitottak. E helyett most, siet fölkeresni azokat a mu­latságokat, melyek csak , felnőtteknek valók, melyek sem fizikumának meg nem felelhet­nek, sem pedig egészséges élvezetet nem nyújtanak. Nem mulatságot keres, hanem izgalmat. Nem az ártatlan öröm pillérét ker­geti, hanem a „firma“ határaira vágyik. Restell gyermeknek mutatkozni, hanem bla­zirtságot affektál, melyet tapasztalatlan ro­konai ,,koránérettség“-nek, „komolyság“­­nak stb. nevezgetnek. A színházlátogatástól kezdve egészen a vendéglőig és kávéházig csupa olyan idő­töltést keres az ifjúság, mely nem neki való. A színházlátogatás magában véve he­lyes és kivált a hazai nyelv biztosabb m­eg­tanulása céljából kívánatos is, de nem úgy, mint a­hogy manap történik. Nincs semmi összefüggés a színdarab tárgya és azon kor­látok közt, melyeket, pedagógiai szempontból okvetlenül meg kell vonnunk. Eltekintve a budapesti gyermekelőadásoktól, alig van rá eset, hogy a színészek az ifjúság eszmekö­réből vennék darabjukat. Így történik az­tán, hogy a színház látogatására engedélye­zett napokon seregesen tódul a diákság, ha mindjárt „Francillont“ vagy „Üdvöskét*­ adják is. Nem szeretnénk félreértetni. Nem von­juk kétségbe sem a komoly társadalmi szín­­szinmünek szükséges voltát, sem a víg ope­rettek létjogát. Amabból okulhatnak a nagy gyermekek, ebben kedvük tellik, már a Bajuszos szempontból tehát határozottan az uzsonnáé a babér; hiszem, hogy a hölgyek is mellettem szavaznak, kiknek tellik. De egy sem való iskolás fiú­nak, vagy serdülő leánykának, mert nem tudja megemészteni és jaj neki, ha tudná! . . . Olyan az, mint ha valaki egy pó­­lyás babának pempő helyett rostélyost adna enni . . . Pedig a színház, bár látogatásában nincs sem helyes beosztás, sem tervszerűség, így is egyedüli mulatsága a tanuló ifjúnak. Mert ha ez nincs, ugyan mivel mulasson? Ta­lán csónakázzék? Életével játszik, mert hi­szen a tanuló ifjúságnak 65 százaléka nem tud úszni. Vagy sétáljon? Ezt köny­­nyű mondani, de végre mégis megunjuk ugyanazt a jájékot, ha évenkint 3­5 ször látjuk. A dolognak ilyetén állása mellett ön­kéntelenül fel kell élednie emlékünkben a múlt testedző játékainak, melyek bár néha szilajokká fajultak is, de alapjában véve mégis arra szolgáltak, hogy a forrón pezsgő vér egészen, egészségesen és pszichikus hát­rány nélkül tombolhassa ki magát. Ha fel­ügyeletnek csak némi árnyéke vegyült be­léjük, a fent említett szilajságok is elsimul­tak. Mert a gyermek alapjában véve jó és ha jelenlétünkben mulat, aligha fog a kö­teles tiszteletről megfeledkezni. Tanúskodik erről az internátusok ifjúsága, mely szabad óráit játékban tölti és kellemes szórakozás­nak üdítő hatásával tér vissza a tanulás, vagy írásbeli előkészület munkájához. Van az ifjúságnak sok praktikus mulat­sága, melyek bár ismeretlenek, világszerte kedves időtöltését, képezik az ifjúságnak. A játék nemcsak időtöltés, de a fejlődő lélek titkát ismerni vágyó nevelőnek megbecsül­hetetlen kulcs­növendékei szívéhez. Hogy egyebet ne említsek, csaknem csalhatat már én is újságba írni, s olyan kiváncsi vagyok rá, hogy igazán elkárhozom e s Emmi. Válaszok a második kérdésre. Fel van vetve a kérdés: mit becsül ön többre, bájos nagysád, egy bált-e, vagy egy uzsonna összejövetelt? Én ugyan nem vagyok se bájos, se nagy­sád, csak egy pelyhedző bajuszú jogászgyerek, hanem azért megpróbálok én is felelni. Ha bálba megyek, unatkozom. Margit sorra táncol ismeretlen gavallérokkal: egy rövid tour az egész, a­mit nekem áldozhat. Luiza egy se­reg frakk miatt hozzáférhetetlen. Paulának min­den ujjára tíz udvarló is akad. A mamák álmo­sak, a papák a buffetban politizálnak : hogyne unatkoznék az ember ilyen bálokon ! Hanem egy uzsonna ! Az uzsonnára férfi sohasem hivatalos , de ha egy közeli ismerős betolakodik, annak mindig nagyon megörülnek. Én ilyen közeli ismerős vagyok, s igen szí­vesen betolakodom egyetlen férfinak lányos uzson­nákra. Az uzsonnán nincs vetélytárs, magam kép­viselem az erősebb nemet és ... És Margit egyre Velem társalog, Luiza egyre rám mosolyog, a szőke Paula mindig velem foglalkozik. A mamák leereszkednek hozzám s a papák — azok hála Istennek, nem is mutatkoznak az ő unalmas po­litikájukkal. Egy szóval: a bálban nagy a konkurren­­cia, az uzsonnákon magam vagyok a hely­zet ura. B—y­* Tisztelt szerkesztő úr! A papa, a­ki telek­könyvvezető Kercseligeten, nagyon szeret újsá­gokat olvasni, de azért azt tartja, hogy min­denki, a­ki újságba ír, az ördögnek adta el a lelkét. A mama is így gondolkozik. Meg is hagy­ták erősen, mikor három hét előtt a „Mohács és Vidékeiben a kérdések megjelentek, hogy ne merjek rá válaszolni, mert szentül elkárhozom. És én nekem mégis úgy fúrja az oldalamat a vágy, hogy nem tudok ellenállni, titokban mégis megírom, hogy én százszor többre becsülöm a bált az uzsonna összejövetelnél. Tudja, szerkesztő úr, az uzsonnán ott van egy csomó unalmas nénike, a­kik harisnyát fe­jelnek és szomszédokat szidnak s nekünk lányok­nak ájtatosan, csendben kell őket­ hallgatnunk, mikor táncra áll a lábunk vagy énekelni szeret­nénk, például azt, hogy „egy rózsafán megszám­láltam száz rózsát.“ A bálban mulathatunk kedvünkre, a bálokat mi értünk találták ki. Hallgathatunk zenét, tán­colhatunk csárdást, beszélgethetünk fiatal embe­rekkel. Már megengedi tisztelt szerkesztő úr, de egy fiatal ember csak többet ér, mint az Ilka néni a harisnyáival együtt. Ezért szeretem én a bálokat. Kérem, tegyék ki az újságba, a­mit írtam , itthon úgy sem fogják megtudni, mert meglesem a postást, elveszem tőle az újságot s a papának mondom, hogy nem jött meg. Az igaz, hogy ez nem szép tőlem, de mikor úgy szeretnék egyszer ? A feleségem és Emmi lányom nagyon félnek az újságírástól, azt mondják, az menten elkárho­­zik, a­ki egy lapba ír. Én nem hiszek nekik, de hogy a családi békét fenntartsam, csak titokban irom meg, mennyire gyűlölöm a bált is, uzson­nát is. A lányom évenként három bálba megy ; ha egyre csak 50 forintot számítunk is, az már 150 forint. Az asszony ad tizenöt uzsonnát, mind­egyik belekerül tíz forintba, az is kitesz 150 forintot. Hát most melyiket szeresse az­­ember jobban? Ha még minisztertanácsos volnék, de egy kercseligeti telekkönyvvezetőt tönkre tesz a sok bál és uzsonna. Gyűlölöm mind a kettőt! Otthon ezt nem merem elmondani, de itt ki­kiáltom a világnak: tanuljon belőle minden csa­ládapa. Hogy pedig az asszonynép ne tudjon róla, elcsípem a postást még az utcán, mikor azt a számot hozza, a­mibe én írtam, s eldugom elő­lük , félek a családi jelenetektől. Egy szerencsétlen apa, * A férjem ki nem állhatja az újságokat, nem csoda, egy telekkönyvvezető nem érthet hozzá. Hanem az bosszant, hogy megtiltotta, ne merjek válaszolni a kérdésekre. Pedig én akarok felelni,­­ most titkosan kell megírnom a választ. Emmi előtt sem tehetem, mert csak rossz példát nem adok a leányomnak? Rejtegetnem kell most is a

Next