Mohács és Vidéke, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

XVIII. évfolyam. 13 szám fiokiázs, 1899. március 25 én Társadalmi hetilap. jelen. lap.k­a­d.m n. vasárnap. Szerkesztőség : Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Kossuth­ utca 82/ . Kéziratok vissza nem küldetnek. / 74 Kiadóhivatal: Hová a la­pmegrendelések és hirdetések küldendők: Blandl János könyvnyomdájában. Előfizetés : Egész évre 4, félévre 2 negyedévre 1 fit.­ Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Blandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára: 1­gy 3 hasábos petit, sor egyszeri megjelenéséért 5 kr., há­romszori 4 kr., ti­.szénért 3 kr. fizetendő, bélyegdij külön 30 kr. A nyílt tér egy petit sora 10 kr. A kereskedők egy baja. A napokban a következő nyomtatott üzleti tudósítás került kezünkbe: „T. c. A donaszekcsői fogyasztási szövetkezet árurak­tárát megvettük és azt potom áron ad­juk el.“ Anélkül, hogy az ezen nyomtatványt kibocsátó kereskedő cég tisztességét kétségbe vonni akarnék, ennek az üzleti hirdetmény­nek a tartalma mégis alkalmul szolgál ne­künk annak a tűrhetetlen helyzetnek a jel­lemzésére, melyben a hazai s esetleg a hely­beli kereskedelem van, midőn létérdekei annyira fenyegetve vannak bizonyos, törvé­nyileg megengedett üzelmek által. Nem ritkaság, hogy a kereskedő „be­adja a kulcsot“, azaz megbukik és csődöt kér. A kereskedők egy része nagyon köny­­nyelmű a boltnyitásban. Van valami csekély tőkéje s ezzel és a hitellel kinyitja a „fé­nyes“ üzletet, hirdet, jobbra-balra és hama­rosan — beadja a kulcsot. Megkárosítja hitelezőit, ami nem a leg­nagyobb baj, mert miért hiteleznek sokat és könnyelműen oly egyéneknek, akik csak légvárakat építenek. De sokkal nagyobb az a baj, mely az illető piac hasonló üzlettel biró kereskedőit éri egy ily bukással. Általános szokás, hogy a könnyelmű bukás szélén álló boltos áruit lehető immár és e miatt bármily áron értékesíteni törek­szik. Létrejön a „végkiárulás.“ Hirdetik össze-vissza, hogy ott, gyári áron alul, szinte mesés olcsósággal lehet vásárolni, ami igaz is, mert hiszen túl kell adni a portékán minél előbb. A közönség tódul az olcsó bevásárlási forráshoz s ott fedezi a szükségleteit, ez természetes, mert még zokon sem lehet venni, hiszen az a gazdálkodás. De egy ily végkiárulás sokszor hónapokon át eltart s az áru lassan fogy a sok ke­reslet dacára. A helybeli hasonló üzletekben pedig nincs vevő. Hiába vezeti legbecsületesebben a s­­ok­­­ kereskedő az üzletet. Hiába szabja a­ lehető legolcsóbb árat, a közönség megy az olcsóbb bevásárlási forráshoz, a „végkiárulás”m. Ha csak két három eset fordul elő egy évben, kiszámíthatatlan kára van a tisztes­séges kereskedőségnek. A forgalom erősen megcsappan s és úgy fedeznie kell a ki­adásokat, mintha az üzlet virágoznék. Egy kereskedőnek pedig roppant a ter­e. Adó, boltbér, a személyzet fizetése, cseléd­ség, élelem, ruházat, a családfönntartás, gyer­meknevelés roppant pénzt emésztenek föl, de mi történjék, ha nincs forgalom, ha könnyelmű kereskedők bukása egyre másra­­idézi elő­­ a végkiárulást. Az meg már valóságos botrány, ha ily végkiáruló üzlet helyiségében, bukás után vásárolt csődtömeget árulnak, illetve árul­hatnak ki. Hiszen ez megelője a szolid ke­reskedelemnek. Nem szabad ilyet, tűrni.­­Fenni kell ellene. Először is szigorúan sújtani a könnyelmű bukókat, másodszor a lehető l­e­gr a ví­zi rozmaringnál is hevesben én! És csüngök rajtad buzgó szeretettel, Miként az ifjú Ilii szerelmesén. Szeretlek én, bár nem haladsz a korral, És dívik nálad még a régi sing. Mégis csak legszebb hagyomány hiába Az egyszerű, de bájos rozmaring. té csak maradj meg rozmaring virágom És csak virulj az ablakok alatt! Habár e szürke földtekén az ember Majdan talán repülve is halad. És hajladozz’ a szép leány kezében, Ha a legénynyel­ő vígan str­ing! Ő csak maradj meg s illatozz’ örökké, Te egyszerű, de bájos rozmaring! debbre szabni a kiárulás idejét s a kereskedők, a társadalom e derék osztá­lyának érdekei úgy, ahogy meg lennének védve s ha nem is a boldogulás, de a tisz­tességes megélhetés biztosítva lehetne. Ezt várják és kívánják a kereskedők; várják most különösen az új, oly hamar népszerűvé lett kereskedelmi miniszter mű­ködésétől. Reményt ad nekik az a nagysza­bású beszéd, melyben az új miniszter tár­cája költségvetésének e hó 22-én kezdődött tárgyalása alkalmával programmját kifejtette. Ez a program is nem terjed ugyan ki a ke­reskedők helyzetének javítását tárgyazó rész­letekre, de mivel a miniszter a nemzeti jó­létnek céltudatos munkával való megteremtését tűzte ki működésének céljául és törekvése az, hogy a nagy nemzeti célok eléréséhez szükséges anyagi erők rendelkezésre állja­nak, ehhez pedig szükséges egy anyagilag erős, virágzó kereskedő osztály, bizton re­mélik a kereskedők, hogy a miniszter anyagi jólétüket biztosító intézkedésekre is kiter­jeszti figyelmét. TÁRÓ A.­öíti a rozmaringról. Egy kis leány adott egy rozmaringot, A gomlyukamba tűztem azt belé; És néztem azt az édes arcú lánykát, Vágyó szemem­et majd hogy elnyelé; S néztem amint őt len­ge táncra vitték S amint szelíden jobbra-balra ing, És véle ingott-ringott hajladozva Az egyszerű, de bájos rozmaring. Ó rozmaring, te vagy az én virágom, Mit nékem a krizantémum virág ? A nép virága tán azóta vagy már, Mióta áll e sártekés világ. Te díszelegsz a lánynak ablakában És véle vagy, ha táncban is kering. Szeretlek én szivem egész hevével, Te egyszerű, de bájos rozmaring. A hűségnek jelképe is lehetnél, Mert állandóan hajtogat téved; És inted jámbor, szende bizalommal A tévedés, hibát ha elkövet. Te csak virulsz szerényen illatozva, Mig más virág már mély álomba ring, S oda kerülsz a szép leány kezébe, Te egyszerű, de bájos rozmaring.­­ szeretlek téged, édes, jó magyar nép Don Pablo. Ez ám a lány. írta: Vass Géza. Csinos volt, szép volt, de nagyon is fiatal arra, hogy férjhez menjen. Tavaly meg bokor­ugró kurta szoknyában járt s ma már asszony, akin egyáltalában nem látszott meg a zárdas nevelés félszegsége. Sőt, ha őszintén akarunk szólani, be kell vallanunk, hogy a kacérságnak minden kellékével rendelkezik, amit érvényre is juttat ott, ahol csak lehet, akár van rá szükség, akár nincs. Eleven, tűzről pattant menyecskévé nőtte ki magát s elszédít minden embert, akit útjába vet a sors haragja. Kínoz, bánt, kegyet­­lenkedik a kacérságával, de a férjén kivül nem mondhatja más, hogy a kívánatos asszonyka perzselő szerelmében sütkérezett volna. S a férje? Oh, nagyszerűen jött létre az a házasság. Ismeretségük körében óriási szenzációt szült, mikor Tériké választása köztudomású lett. Beszéltek arról heteken át három vármegyében s nevettek a szeg­ény Bonti Laci rovására egy egész életre valót. De nevethettek is. Tudnivaló, hogy Bonti Laci elvesztette a fejét és sulve-love a Tériké udvarában csapta a szelet. Megrészegült a nézésétől, vére forrott a tekintetétől, villanyos ütés járta át minden tagját egy futó kézszoritásától. Tél éjszakákon ott kóborolt az ablakai alatt, amikor Terikéék aludtak s fiatal diákhoz illő idealizmussal szőtte ábrándjait, vájjon mire gondol álmában, vájjon gondol-e reá s ha nem, ki az a boldog, az a szerencsés, akire gondol s akit neki minden áron meg kell gyilkolnia Teriké tudta, hogy a fiatal ember nyakig kozmos, hogy bolondul erre reszkető féltéssel s szereti jobban, mint ahogy megérdemelné. Ját­szott, kacérkodott vele s ez a magaviselet még jobban ingerelte a gyehennaként lobogó láng­tengert. Nyilatkozni azonban nem volt bátor­sága. Talán félt, hogy kinevetik, talán félt a kosártól, elutasítástól, talán azért, hogy minél tovább ringathassa magát boldog illúziójában, remélve a jobbat s várva az alkalmat, amely majd megérkezik valaha egy zsúron történt. Téliké­szebb, kedvesebb, elragad­óbb volt, mint máskor s vidám pajzán­­ságával bearanyozta az egész társaságot. Laci egy ablakmélyedésbe dőlve majd megette sze­meivel. Koronként megsimogatta a homlokát, hogy széjjel ne pattanjon az a forró, izzó szen­­vedélyek hullámzása miatt. Dühöngő féltés fogta el, ha valakihez szólt, nevetett, ami szinte komikus helyzetbe sodorta. Odaintette a legintimusabb barátját, Pataki Lerkót, akire Teruska, sem más leány nem gyakorolt a legkevesebb vonzerőt. — P­erkó — szólította meg szenvedélytől Az ojtványszőlők metszése. A várva-várt kikelet közeleg s ezzel a munka egymásutánja, — bár a gyakorlati gazdának munkaszünete nincs. Az újratelepítő szőlősgazda földjét eddig már megforgatta s azt ."Szénsavas­­mész tartalmára megelemeztette, hogy tudja megválasztani a szőlőföldje-kivonta aranyvessző­­fajtát. A maga nemesitette sima vagy gyökeres ojtványait a télen át kellő gondozásban részesi­tette, vagy pedig az ojtványoknak »miből« és

Next