Mohács és Vidéke, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-04 / 1. szám

1903. januárius 3. Mohács és Vidéke a becsületesebb arcokba szökteti a vért. Egyes színésznőnek nagy a népszerűsége, mert jól kezeli és „európai színvonalra“ emeli a lábát, a másik­nak meg sok a titkos imádója, mert a színpadi vetkőzés kacérsága igen tetszetős. Hát a művészet?............Ritkán dugja föl bátortalan fejét. Nincs helye azokon a deszkákon, amelyekről kacér, ugrándozó, könnyűvérű múzsák csábítják a közönséget. Általánosan elterjedt nézet, hogy ma csak a sikamlós vígjáték s a ledér operett vonzzák a közönséget. Ez pedig nem igaz. Nem igaz, mert a színház önmaga neveli közönségét. A színház irányt­­adó orgánuma a nemzeti műveltségnek. Amilyen az iránya, olyan a közönsége. Az kérdés lehet, hogy annak az iránynak van-e népszerűsége ? Hisz az régi dolog, hogy a léhaságot és az erkölcste­lenséget, pláne Thália deszkáiról, el lehet szórni a közönség sorába. De ne ezt szórja el a színház ! Hanem a jót, a nemeset, amelyet világító szövét­­nekként követhet a közönség. Ne vegyenek a mi színházaink példát a franciákról, akiknek az erköl­cse (példa a Dreyfus- és Humbert- ügy is) olyan alacsonyan áll a mi erkölcseink alatt, hogy a távol­ság szemléletébe szinte beleszédülünk. Jót, csak a jót kell átvenni más nemzettől. A bénító, rontó hatással bírót nem. Az általános áramlat magával sodorja a vidéki színházakat is. S dacára annak, hogy a provinciás erkölcsök kezdetben erősen zúgolódnak az irányzat ellen, utóbb beletörődnek, sőt több: megszeretik azt S miért ? Sajnos azért, mert a színházi közön­ség legnagyobb része csak a félműveltség tétovázó útjain állván, határo­zatlan ízlésével, könnyen irá­nyítható gondolkodás­módjával nem tud határt szabni az „eddig és netovább“-nak, így hintik azután a mételyt a provinciás színházak is a min­denképpen beteges társadalom sorai közé. Ha az irodalomban érdemes alkotás bukkan föl, van annak is publikuma, telt színháza. Egy „Tagma királyné“, „Ocskay brigadéros“ és „Bor“ mindig megvonzza a maga közönségét. Csakhogy a közönség más. Még a minden körülmények között „zajos közönség“ is átváltozik gondolkodó, érző közönséggé. Nincs ugyan külső, zajos siker, de van maradandó, kedves, értékes hatás a szívekben. S kell, hogy ez legyen a színháznak a célja és csakis ez. Csakis ideális eszmék szolgálatában álljon. Ha valaki ledérséget, mezítelenséget akar látni, menjen az orfeumba. A színháznak a művelt­ség s a szép és jó terjesztőjének kell lennie. Hiszen ismerni kell azt minden művelt férfinak, nőnek, ifjúnak, leánynak. Akkor pedig, ha a szín­ház az „Őrnagy úr“ arcátlanságával merészel a közönség elé lépni és ily frivol mezítelenséggel barátkozni, ez lehetetlen. Bizonyára lesznek, akik a szabad szó s sza­bad gondolkodás e szomorú korszakában megrónak bennünket azon nézetünkért, hogy mi szívesen lát­nék, ha minden egyes előadandó színdarab fölött valamelyik irodalmi körünk előbb kritikát mon­dana, s csak azután volna szabad előadni. S mi­lyen kritikát? Olyat, amilyet mondani annyi, mint a szépnek, jónak és valónak eszméire fölemelkedni; mértéket venni a tökély legfelsőbb lépcsőjéről s azt a műre alkalmaztatva, határozni meg a távol­ságot és közelséget, mely a mű és mérték között találkozik, így útját lehetne szegni annak, hogy a színigazgatók a társadalom félművelt rétegeinek az ízlését elégítsék ki. Törüljük mi ki­építendő színházunk műsorá­ból a ledérséget, erkölcstelenséget s nyissunk utat az érdemes drámai irodalomnak. Legyen az a szin­ház előttünk templom. Hódítson benne a nemes ér­zelem és törjön ég felé a klasszikus gondolkodás! Fejes János, Senkinél, hanem annyi igaz, hogy ettől már nem bújtam volna el, mint a többi gratulánsok elől s holnap elviszem Szefi­­­énémnek is elolvasás végett, aztán megmondom neki, hogy én e körlevél sze­rint cselekedtem s ezért elmúlt az influenzám. Biz­tos vagyok benne, hogy tizszer annyit fog adni, mint a mennyit én adtam, mert húszszor többet ad az egészségére nálamnál; de aztán tízszer fösvé­nyebb is mint én vagyok, pedig százszor többet bírna adni, mint én. No de most már nem untatom tovább se a szerkesztő urat, se az olvasó közönséget az én újévi kínszenvedéseimmel, hiszen meg vagyok győződve, hogy sokan részesültek ebben az élvezetben ve­lem együtt. És én mindig csak azt tartom, hogy annál boldogtalanabb az az év, minél többen kívánják a boldogságot. Azért, ha én kalendárium­csináló len­nék , az évet nem, január elsejével, hanem mindjárt másodikával kezdeném meg. Hanem most én is azt az elvet követem: „Szemet szemért, fület fülért!“ Mert ha az én új­­esztendő napomat elrontották a gratulánsok, hát én — szerkesztő úr engedelmével — elrontom a „Mohács és Vidéke“ első számának Tárca-rovatát ezzel a le­véllel­­, hadd olvassa végig, a­kinek van hozzá türelme és boszankodjék rajta. Tisztelt szerkesztő úrnak pedig azt kívánom a „boldog újéven“ kívül, hogy jövőre ne én, ha­nem nálamnál különb és szellemesebb munkatársa kezdje meg becses lapjának Tárca-rovatát, valami egészségesebb dolgozattal. „Békesség a földön a jóakaratú embereknek.“ Békesség az egész Európának s különösen neked nyájas olvasó, aki képes voltál ezt a Tárca-levelet végigolvasni, a mit elkeseredésében papirra ve­tett e lap egy munkatársa. Hitközségi élet. Hitközségi képviselői és iskolaszéki tagok választása. — Rendes tudósítónktól.* — (*) Győzelmi mámorban úszik most Mohács katolikus lakosságának az a része, amely nem szokott a saját fejével gondolkodni, hanem — mellőzve természetes és jóindulatú tanácsadóit, — a hamis próféták jelszavaira hallgat. Ezeknek sike­rült azt a jólelkű népet az ő hamis jelszavaikkal, rágalmaikkal az egyenes útról eltéríteni és a tár­sadalmi rend fölforgatásával, úgyszólván az anarkia karjaiba hajtani. A kevés számú intelligens elem fölött győzött a nyers erő, uralomra került a tu­datlanság. Sajnos, hogy éppen a hitközségi életben nyilvánulhatott meg ez, ott ahol egyházi és iskolai ügyek kerülnek tárgyalás alá, tehát oly ügyek, melyek minden tisztességes társadalmi osztály leg­féltettebb kincsei. A vallástalan érzelmű vezetők tisztán csak földmíveseket, írni-olvasni alig tudó, de az iskola­ügyhöz semmiképpen sem értő egyéneket válasz­tottak meg a félrevezetett nagy tömegükkel, csak egyetlen iskolázott embert vettek be díszes tár­saságukba. Mint sajtó évek óta önzetlen odaadással szol­gáljuk a hitközség érdekét és ha — mint a jelen esetben — az ész helyette nyers tömeggel akarják uralni a helyzetet a nemes és valláserkölcsi esz­mékért éppen nem hevülő vezetők, mint a múlt­ban, úgy most is hangosan kiáltjuk ki, hogy ve­szélyben van a mohácsi rém. hát. hitközség egész jövője, mert ha egyszer a fa gyökerébe sikerült az utálatos élősdinek magát bevennie, a lelkiisme­retes kertész — a hitközség egyházi elnökének — minden gyöngéd ápolása dacára is kivesz, elpusz­tul az a fa. Igaz, hogy van egy felsőbb hatalom, mely azt az élősködő férget elpusztíthatja és megment­heti a­­csemetét, mely azután évtizedeken keresztül örvendezteti meg gyümölcsével az ápolóit. E felsőbb hatalom mentő szavát várja most a mohácsi r. k. hitközség és a pécsi püspök ő méltóságától, főpász­torától reméli hallani a megváltó szót, mely ebből a labirintusból kiveheti. * x Már most rátérve a választási aktusra, min­denekelőtt ki kell jelentenünk, hogy Keserics Fe­renc apátplébános az egész választást a legpélda­­szerűbb igazságossággal vezette. Tekintettel a város nagy területére és a szívek nagy sokaságára, mindjárt kezdetben kijelentette, hogy a választás addig tart, amíg csak szavazó jelentkezik. Ezt a körülményt a tömegnek egyik vezetője, aki templomot belül sohase­­ látott, ki is használta, mert mint később kitudódott, a tömegnek kiadta a parancsot, hogy csak minden 4—5 percben menjen be egy-egy szavazó, „hadd hűljön ki a nagyságos úr levese.“ Első kijelentéséhez híven az apátplébános a leg­nagyobb türelemmel el is fogadta a szavazatokat, mert­­— a hitközségi jegyzővel egyetemben — reggeli 9 órától esti 7 óráig ki sem mozdultak a választási helyiségből, étlen-szomjan töltve az egész napot.Az elnöklő apát­plébános délelőtti 9 órakor nyitotta meg a választó gyűlést és igen szép sza­vakkal magyarázta meg a jelenlevő hitközségi tagoknak, hogy mily fontos, mily életbevágó jo­gokkal fognak ma élhetni, amikor hitközségi kép­viselőválasztásra összegyülekeztek. Fölolvasta, meg­magyarázta a közoktatásügyi törvény és a magyar­­országi püspöki kar által kiadott szabályzatok ide vágó szakaszait, miközben különösen hangsúlyozta, hogy csakis olyan hitközségi tagok választhatók, akik nemcsak írni-olvasni jól tudnak, hanem az iskolaügyhöz is lehetőleg értenek. Az apát-plébános által a leglelkiismeretesebben nyújtott felvilágosítások után arra a kérdésére, hogy a választógyűlés mikép óhajtja a választást megejteni, a választók részéről egy tizenkét aláírás­sal ellátott kérvényt nyújtottak be, mely szerint a választást szavazólapokkal kívánták megejteni, az elnök ezt el is rendelte. Erre — a most győztes — párt elkészülve nem lévén, az „árulás“, „meglepe­tés“ szavak csak úgy röpködtek a levegőben. Nehogy azonban bárki is kifogást tehessen, az apát­plébános fél órára fölfüggesztette a választó gyűlést. Megjegyezzük e helyen, hogy egy nyomtatott szavazólap forgott közkézen, amelyben az intelli­gencia, az iparosság, továbbá úgy a sokac, mint a magyar földmívesség teljes és meg­felelő arányban volt képviselve, csak azok nem voltak benne, akik eddig minden józan hala­. Tudósítónk nagyon részletes és minden legkisebb kö­rülményre kiterjedő referádát küldött be erről a választásról, de oly későn (pénteken este), hogy azt az idő rövidsége és a még földolgozásra váró anyaghalmaz miatt nagy sajnálatunkra csakis tetemes megrövidítéssel közölhettük. A s­z­e­r­kó­dás kerékkötői voltak. Csak egy-két oly férfiú ne­vét nem láttuk benne, akikről mindenki tudja, hogy évek óta küzdve a közügyek terén s a mai hitközség érdekeiért, érdemeket szereztek arra, hogy a hitközségi képviselőtestületben helyet fog­laljanak. Ez hiba! De hiba volt az egész szavazó­lapokkal való szavazás, mert nem volt kellőképpen előkészítve. Azok az urak nem ismerték a hely­zetet és gondolták meg, hogy sok a fóka, de ke­vés a­­ hely. Tíz órakor a választás megkezdődött és folyt szakadatlanul körülbelül délután három óráig, a­mikor több szavazó nem jelentkezvén, az elnök a szavazást bezárta. Ekkor azután megkezdték a szavazatok összeszámlálását, ami körülbelül fél 7 óráig tartott. Összesen leadatott 303 szavazat. A választás meglepő eredménye a következő: Rendes tagok let­tek : Verbán András, Petre József, Kersity Lukács, Lukácsevics Mihály, ifj. Szkrabó János, Kalenity András, Briglovics Imre, Bakó Gergely, Pávkovics János, Heréb Márton, Pávkovics Lukács, László Illés, Veszelyi György, Szűcs Péter, dr. Szabó József, Bencsik János, Pantyata Fülöp, Verbán Simon, Zombori Péter, Pávkovics József, Pécsi Mátyás, Heréb János, Kersity Pál, Báli Pál, Bakó János, Báblits Antal, Kész Pál, Verbán József, dr. Auber Tivadar, Kósza Antal, dr. Szűcs Mihály, Kanizsay István. — Póttagok: Cselinácz Antal, Szűcs Pál, Pantyata Mátyás. A hitközség érdekei iránt érdeklődéssel visel­tető körökben már régóta hangoztatják, hogy a hitközség alapszabályai rosszak, hogy azokat a legközelebbi jövőben gyökeresen meg kell változ­tatni. Aki ezt még eddig nem hitte el, az nézzen végig a fönnebb fölsorolt hitközségi képviselők névjegyzékén és bizonyára arra az erős meggyőző­désre jut, hogy ez a hitközségi képviselet a mohácsi rom.­kát, hitközség ügyeit vezetni képtelen, mert a kellő anyagi garanciát nyújtani nem képes, másrészt pedig szellemi szegénységénél fogva egy ily intelligens és nagy hitközség ügyeit vezetni már a kellő értelmiség hiányánál fogva sem lehet hivatva. Az alábbiakban közöljük azoknak a névsorát, a­kikre e választás alkalmával jelentékenyebb számú szavazatok estek és akiknek egy része a múltban szintén tagja volt a hitközségi képviselőtestületnek, de ez alkalommal abból kimaradtak: Auber István, Német Lipót, Varga Alajos, Szinkovich Károly, dr. Koncz Adolf, Földváry Nándor, dr. Rüll Béla, Mittler István, Rubint Ferenc, Egrich József, Hu­ber János, Toldy József, Csöngő Mihály, Bizony János, Kecskés Ferenc, Sebők Mihály, Boda Ká­roly, Sípos István, Hoffmann Gyula, Erdeödy Gyula, Jah­oda Ede, Visy Lajos, Beck András, Polgár András, Szieberth Ferenc, Priebek József, Mate­­rényi János, Fölkér József. Ha ezt a mellőzött névsort az előbbivel egy­bevetjük, a legnagyobb sajnálkozás fog el bennün­­ket afölött, hogy a szegény félrevezetett nép eze­ket az érdemes, kipróbált munkásságú férfiakat mellőzte és olyanokat választott be, akik a hitköz­ség ügyeinek vezetésére képtelenek. De az a gondolat is önkéntelenül föltámad bennünk, hogy miképpen tud ilyen képviselőtestü­let a hitközség anyagi ügyei fölött ítélkezni, mikor 10—22 ezer koronáról van szó, holott pedig ez az egész megválasztott képviselőtestület alig képvisel az általa befizetendő összegben 1­—2 ezer koronát, a virilistákat pedig kizárta a képviselőtestületből. Kiváncsiak vagyunk, mit szól ehhez az a néhány nagy adófizető, akik egymagukban fizetnek annyit, mint a megválasztott képviselők közül 10—20 együttvéve. A dolognak tehát nemcsak szellemi, hanem anyagi oldala is van, természetes, hogy a becsületes emberek háta mögött bujtogató fölfor­gatók erre — mint sok másra — nem is gondol­tak. Ez is bizonyítja, hogy az ügyek vezetésére nem képesek. A tanítótestület választása. A fennálló szabály­zatok értelmében Mohácson a r. kft. tantestület két tagot választ a hitközségi képviselőtestületbe, illetőleg iskolaszékbe. E két tag megválasztására hívta egybe Keserics Ferenc apátplebános 1. hu 2-ára a tanítótestületet választó ülésre, amelyen a tanítók és tanítónők teljes számban jelentek meg, de azért választás még sem történt. Napirend előtt fölszólalt ugyanis Kisszely Andor igazgató-tanító, mint a testület megbízottja és kijelenti, hogy a tanítótestület egyhangúlag elhatározta, hogy a de­cember 29-én választott képviselőtestületnek tagja nem lesz, mert az a képviselőtestület, mint iskola­szék nem bír a törvényes kellékekkel. Az iskola­szék tagjainak ugyanis a tanítás ügyéhez értő és írni-olvasni tudó embereknek kell lenniök, a kép­viselőtestület beválasztott tagjai pedig túlnyomóan a műveltség igen alacsony fokán álló egyének, a­kikkel az iskolaügy kára nélkül tanácskozni lehe­tetlen s ahol esetleg durva sértéseknek is ki lehet téve a tanító. . A tanítótestület e kijelentését írásba is fog­lalta s minden egyes tag aláírásával ellátva átadta az elnöknek, ki azt — miután a törvény senkit sem kényszeríthet, hogy valamely testületnek tagja legyen — egyszerűen tudomásul vette s a gyűlést föloszlatta. 3. oldal.

Next