Mohács és Vidéke, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-07 / 1. szám

XXV. évfolyam 1. szám Mohács, 1906 januárius 6 Szerkesztőség: Mohács, Kossuth Lajos­ utca 82/74. szám alatt. A lap szellemi részét illető közlemények ide küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. MEG­JELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési dij: Egész évre 8 korona. Fél évre 4 korona. Negyed évre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Kiadóhivatal: Brandl János könyvnyomdája Mohácson. A lapmegrendelések és hirdetések ide küldendők. Egyes példányok itt kaphatók. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak. Nyilttér petit sora 20 fillér. Olvasóinkhoz ! A mai számmal XXV-ik évfolyamába lép a „Mohács és Vidéke A lefolyt huszonnégy év alatt töreked­tünk, hogy lapunkat tökéletesítsük, amennyire ez egy vidéki hetilap korlátolt eszközeivel lehetséges. Megfutott pályánkon mindig síkra szállottunk Mohács város és vidékének, va­lamint Baranya várm­egyének érdekeiért, elfo­gulatlanul és minden személyes él nélkül bí­ráltuk a közéletünkben mutatkozó ferdesége­­ket, kitartással lelkesedtünk a közügyekért és arra törekedtünk, hogy olvasóközönségün­ket, a mindnyájunknak üdvét képező köz­ügyek istápolásával magunkhoz kössük. A közügyeknek komoly cikkekben való istápolása mellett nem feledkeztünk meg arról sem, hogy nagyrabecsült olvasóközönségün­ket mulattató tárcákkal és gondosan, élénken szerkesztett hírrovattal szórakoztassuk s a városunkban vagy a vidéken történt esemé­nyekről híven informáljuk. Hogy mennyire közelítettük meg a ma­gunk elé kitűzött célt, ez a közönség ítélete alá tartozik, mely — reméljük — nem lesz igazságtalan irántunk. Ha a közönség meg van elégedve ön­zetlen működésünkkel, munkánk meg van ju­talmazva; anyagi hasznunk úgy sincsen. A jövőben is azok leszünk, akik eddig voltunk. Nem vagyunk senkinek lekötelezettjei, tehát függetlenek vagyunk minden irányban. Megmondjuk az igazat mindenkinek, nem leszünk igazságtalanok ellenfeleinkkel szemben sem. Utunk egyenes, vezérelvünk: hazaszere­tet, becsület és tisztesség. A lap előfizetési dija nagy terjedelme dacára­­ marad a régi, mely lapunk hom­lokán olvasható. T­ARCA: Hullámzik az élet. Hullámzik az élet folyvást, Váltakoznak a habok, Gyöngyeik közt iszapjukban Álmodozva haladok. Nem sietek kőbe vésni Ismeretlen nevemet, Embereknek, kiket majd az Örök hullám ide vet. Hisz bizonnyal jártam már itt Századokkal ezelőtt — S nem a hirt kerestem, ámde kereshettem szeretőt. Mert most is csak arra vágyom, A­mi itt elérhető. Úgy siettet, ha keresztül Megyek rajt’, a temető. Beszél hozzám minden fejfa, Súgja minden kis levél, Hogy az, aki nem szerelmes, Teljesen hiába él. Szerettem már egy életben, Mert szivem, miként ha már iparfejlesztés. Irta: Szterényi József. Annak az Istenáldotta földnek népéről van szó, mely az ország gazdasági jólétének elsőrangú tényezője, a m­í­ gazdasági életünk alapja és feltétele a maga idején érvényesülő nap és eső. Arról a földről és népéről, mely ez idő szerint az évnek csak egyik részében értéke­síttetik és érvényesül gazdaságilag; az, hogy erőt kapjon a­ termelés idejére; ez, mert fog­lalkozása és életmódja egyoldalú, idejének nagy része kihasználatlan. Pedig fontos nemzeti és közművelődési érdekek követelnék a mai viszonyok alapos megjavítását. Nemzeti érdekek, mert a magyar faj meg­erősödése függ össze ezzel, mely szomorú pél­dáját látjuk ennek a­ékelyföldön anyagi helyzetén­ek romlásával fok­ozatosan tért­ vészít saját ősi területén. Közművelődési érdekek, mert a szellemi gyarapodásnak alapföltétele az anyagi erő A kinél hiányzik a megélhetés föltétele, akinek küzdeni kell a létfenntartás nehézsé­geivel , az nem fordíthat kellő gondot szellemi fejlődésére. Ez a helyzet nagy Alföldünk aranykalá­szos rónáinak nagy részén. Az aranykalász egymaga alig biztosítja már a nép megélhetését. Pedig az fog maradni megélhetésének leg­főbb alapja továbbra is, annak kell maradnia, mert az a jellege az ország ama nagy részé­nek. E jelleget megbolygatni akarni, e jelleg megváltoztatására törekedni, meddő kísérlet lenne. De fölösleges is. Más módon kell — szerény nézetem szerint ezt­ a kérdést eldönteni és ezen a helyzeten segíteni. Mert segíteni kell. Nem új alapot keresni, hanem a meglévőt kiegészíteni. Lehet az Alföld egyes részein gyárakat is létesíteni, sőt városaiban kell is, a viszonyok sem kedvezőtlenek erre. Más a városok kérdése és ismét más a vidék. Azoknak mindenütt ipari és kereskedelmi jelleget kell adni, azok mindegyikénél töreked­nünk kell, számban növelni, erőben gyarapítani az iparos és kereskedő népességet, ez biztosítja legerősebben azok fejlődését. Erre csak a százados kézműipar erősítése és új gyárak létesítése alkalmas. E­r fő és a felvevő képességében gyara­podó földmmves lakosság önmaga teremti meg az erős kereskedelmet. De lehet-e gyáripart teremteni azokon a rengeteg területeken, melyeket ott ma az eke szánt fű­ ? • 1 -1 Lehet egyes helyeken, de általában nem lehet. Nincsenek meg hozzá az előfeltételek. Gyér a lakosság, nincs fűtőanyag vagy vizierő, sok helyütt általában víz és hiányos a közle­kedés. Pedig ezek nélkül nincs ipar És ha lehetne is, volna-e helye ennek, kivéve azokat az iparokat, melyek kiegészítő részei a mezőgazdaságnak? Jöjjünk tisztába azzal, mi a legfőbb cél a gyáripar fejlesztésnél ? A nemzeti munka lekötése, a fölös munka­erő állandó és biztos foglalkoztatása. A mezőgazdasági iparok — melyeknek nagyarányú fejlesztése ezeken a területeken megtalálta volna párját. Egyre kedvesére vár. Tán bolyong a más világon? Ő ott keres, én meg itt .. . Még­sem látom a mosolygó Csillagok közt szemeit. Szabolcska Mihály: Ablakomnál. André Theuriet után franciából Falusi szokásaimnál fogva jóval hat óra előtt kelek föl. Ez a munkálkodásra legalkalmasabb idő, különösen a melegebb évszakban. Ily kora reggeli órában az utca csöndes és csaknem teljesen ki­halt. Nagy ritkán munkások haladnak végig a gya­logjárón műhelyeik felé, csak a tejes és felesége nyitják ki kis boltjuk ajtait. A fölső emeleten még mindenki alszik. A csicsergő fecskék, amelyek nyíl­­sebesen röpködnek az ereszek fölött és én, aki ablakom párkányára támaszkodva, csaknem egy­edül foglaltuk le magunknak az üdítő regg élvezetét és együtt szemléljük a napot, amint fölemelkedik a ró­zsaszínű fellegekbe a közeli templom mögött . . . Tegnapelőtt azonban azt vettem észre, hogy nem valók egyedüli megfigyelője az utca ébredésé­nek. A házammal szemben levő fogadóban egy ablak, az enyémmel egyenlő magasságban, lárva nyitva volt, úgy, hogy leeresztett redőnyöm résein át megfigyelhettem az átellenes szoba lakásának minden mozdulatát. Ennek a szállodának a lakói rendesen nem valami nagyon koránkelő emberek és én elég indiszkrét módon, kíváncsian vizsgáltam a fogadó lakását, mert egy nő volt az, akit az angyali üdvözletre hivó harangszó már talpon lelt. Husz-huszonkét éves lehetett. Éppen a fésül­­ködést fejezte be. Öltözete mindössze egy fehér ujjas és egy sötétszínü alsószoknya volt. A ruháját kefélte.. — egyszerű, fekete ruhát, amely éppen nem látszott újnak és amelyre anyai gondot fordí­tott. Alig érintette a kefével; azután egy nedves kendő segítségével gyöngéden megtisztitotta a var­rások és ráncok helyén a lakás porától. Közvetlen az ablak előtt egy székre tette egyik lábát s a térdére terített ruha fölé hajolt, úgy, hogy észre­vétlenül szemügyre vehettem elölről és oldalt. Ma­­gas termetü, nem igen szép, de nyílt és érdekes, kissé barnaarcu nő volt, nagy szemekkel. Előkelő domború homlokát gesztenyeszinü haj körözte. Magatartása határozott volt, de nem kihívó. Ez a szilárd modor minden bizonnyal az akarat­nak és a kezdeményezésnek jogának korai gya­korlásából származott. De nem hiányzott belőle a szemérmetes tartózkodás sem, mert kétségkívül zajt hallva szobája ajtaján és attól félve, hogy meg­lepik hiányos öltözetében, a fiatal nő egyszerre csak összerezzent és hátravetette magát tartózkodó, félénk mozdulattal. Mikor a tisztogatással készen volt, pillanatra eltávozott az ablaktól, hogy magára öltse egyszerű ruháját. Karcsú dereka, domború keble, érett ter­mete a kelme alatt már jobban érvényesült. Láttam, hogy az asztalról egy rajzkartont vett elő s egy szögmérőt és egy egész uj lapos vonalzót csomagolt hozzá. Kis­vártatva, úgy hét óra felé elhagyta a szállót, fekete szalmakalapot tett fejére s a kartont a hóna alatt vitte — és a rakpartok felé tartott

Next