Mohács és Vidéke, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-07 / 1. szám
XXV. évfolyam 1. szám Mohács, 1906 januárius 6 Szerkesztőség: Mohács, Kossuth Lajos utca 82/74. szám alatt. A lap szellemi részét illető közlemények ide küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési dij: Egész évre 8 korona. Fél évre 4 korona. Negyed évre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Kiadóhivatal: Brandl János könyvnyomdája Mohácson. A lapmegrendelések és hirdetések ide küldendők. Egyes példányok itt kaphatók. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak. Nyilttér petit sora 20 fillér. Olvasóinkhoz ! A mai számmal XXV-ik évfolyamába lép a „Mohács és Vidéke A lefolyt huszonnégy év alatt törekedtünk, hogy lapunkat tökéletesítsük, amennyire ez egy vidéki hetilap korlátolt eszközeivel lehetséges. Megfutott pályánkon mindig síkra szállottunk Mohács város és vidékének, valamint Baranya vármegyének érdekeiért, elfogulatlanul és minden személyes él nélkül bíráltuk a közéletünkben mutatkozó ferdeségeket, kitartással lelkesedtünk a közügyekért és arra törekedtünk, hogy olvasóközönségünket, a mindnyájunknak üdvét képező közügyek istápolásával magunkhoz kössük. A közügyeknek komoly cikkekben való istápolása mellett nem feledkeztünk meg arról sem, hogy nagyrabecsült olvasóközönségünket mulattató tárcákkal és gondosan, élénken szerkesztett hírrovattal szórakoztassuk s a városunkban vagy a vidéken történt eseményekről híven informáljuk. Hogy mennyire közelítettük meg a magunk elé kitűzött célt, ez a közönség ítélete alá tartozik, mely — reméljük — nem lesz igazságtalan irántunk. Ha a közönség meg van elégedve önzetlen működésünkkel, munkánk meg van jutalmazva; anyagi hasznunk úgy sincsen. A jövőben is azok leszünk, akik eddig voltunk. Nem vagyunk senkinek lekötelezettjei, tehát függetlenek vagyunk minden irányban. Megmondjuk az igazat mindenkinek, nem leszünk igazságtalanok ellenfeleinkkel szemben sem. Utunk egyenes, vezérelvünk: hazaszeretet, becsület és tisztesség. A lap előfizetési dija nagy terjedelme dacára marad a régi, mely lapunk homlokán olvasható. TARCA: Hullámzik az élet. Hullámzik az élet folyvást, Váltakoznak a habok, Gyöngyeik közt iszapjukban Álmodozva haladok. Nem sietek kőbe vésni Ismeretlen nevemet, Embereknek, kiket majd az Örök hullám ide vet. Hisz bizonnyal jártam már itt Századokkal ezelőtt — S nem a hirt kerestem, ámde kereshettem szeretőt. Mert most is csak arra vágyom, Ami itt elérhető. Úgy siettet, ha keresztül Megyek rajt’, a temető. Beszél hozzám minden fejfa, Súgja minden kis levél, Hogy az, aki nem szerelmes, Teljesen hiába él. Szerettem már egy életben, Mert szivem, miként ha már iparfejlesztés. Irta: Szterényi József. Annak az Istenáldotta földnek népéről van szó, mely az ország gazdasági jólétének elsőrangú tényezője, a mí gazdasági életünk alapja és feltétele a maga idején érvényesülő nap és eső. Arról a földről és népéről, mely ez idő szerint az évnek csak egyik részében értékesíttetik és érvényesül gazdaságilag; az, hogy erőt kapjon a termelés idejére; ez, mert foglalkozása és életmódja egyoldalú, idejének nagy része kihasználatlan. Pedig fontos nemzeti és közművelődési érdekek követelnék a mai viszonyok alapos megjavítását. Nemzeti érdekek, mert a magyar faj megerősödése függ össze ezzel, mely szomorú példáját látjuk ennek aékelyföldön anyagi helyzetének romlásával fokozatosan tért vészít saját ősi területén. Közművelődési érdekek, mert a szellemi gyarapodásnak alapföltétele az anyagi erő A kinél hiányzik a megélhetés föltétele, akinek küzdeni kell a létfenntartás nehézségeivel , az nem fordíthat kellő gondot szellemi fejlődésére. Ez a helyzet nagy Alföldünk aranykalászos rónáinak nagy részén. Az aranykalász egymaga alig biztosítja már a nép megélhetését. Pedig az fog maradni megélhetésének legfőbb alapja továbbra is, annak kell maradnia, mert az a jellege az ország ama nagy részének. E jelleget megbolygatni akarni, e jelleg megváltoztatására törekedni, meddő kísérlet lenne. De fölösleges is. Más módon kell — szerény nézetem szerint ezt a kérdést eldönteni és ezen a helyzeten segíteni. Mert segíteni kell. Nem új alapot keresni, hanem a meglévőt kiegészíteni. Lehet az Alföld egyes részein gyárakat is létesíteni, sőt városaiban kell is, a viszonyok sem kedvezőtlenek erre. Más a városok kérdése és ismét más a vidék. Azoknak mindenütt ipari és kereskedelmi jelleget kell adni, azok mindegyikénél törekednünk kell, számban növelni, erőben gyarapítani az iparos és kereskedő népességet, ez biztosítja legerősebben azok fejlődését. Erre csak a százados kézműipar erősítése és új gyárak létesítése alkalmas. Er fő és a felvevő képességében gyarapodó földmmves lakosság önmaga teremti meg az erős kereskedelmet. De lehet-e gyáripart teremteni azokon a rengeteg területeken, melyeket ott ma az eke szánt fű ? • 1 -1 Lehet egyes helyeken, de általában nem lehet. Nincsenek meg hozzá az előfeltételek. Gyér a lakosság, nincs fűtőanyag vagy vizierő, sok helyütt általában víz és hiányos a közlekedés. Pedig ezek nélkül nincs ipar És ha lehetne is, volna-e helye ennek, kivéve azokat az iparokat, melyek kiegészítő részei a mezőgazdaságnak? Jöjjünk tisztába azzal, mi a legfőbb cél a gyáripar fejlesztésnél ? A nemzeti munka lekötése, a fölös munkaerő állandó és biztos foglalkoztatása. A mezőgazdasági iparok — melyeknek nagyarányú fejlesztése ezeken a területeken megtalálta volna párját. Egyre kedvesére vár. Tán bolyong a más világon? Ő ott keres, én meg itt .. . Mégsem látom a mosolygó Csillagok közt szemeit. Szabolcska Mihály: Ablakomnál. André Theuriet után franciából Falusi szokásaimnál fogva jóval hat óra előtt kelek föl. Ez a munkálkodásra legalkalmasabb idő, különösen a melegebb évszakban. Ily kora reggeli órában az utca csöndes és csaknem teljesen kihalt. Nagy ritkán munkások haladnak végig a gyalogjárón műhelyeik felé, csak a tejes és felesége nyitják ki kis boltjuk ajtait. A fölső emeleten még mindenki alszik. A csicsergő fecskék, amelyek nyílsebesen röpködnek az ereszek fölött és én, aki ablakom párkányára támaszkodva, csaknem egyedül foglaltuk le magunknak az üdítő regg élvezetét és együtt szemléljük a napot, amint fölemelkedik a rózsaszínű fellegekbe a közeli templom mögött . . . Tegnapelőtt azonban azt vettem észre, hogy nem valók egyedüli megfigyelője az utca ébredésének. A házammal szemben levő fogadóban egy ablak, az enyémmel egyenlő magasságban, lárva nyitva volt, úgy, hogy leeresztett redőnyöm résein át megfigyelhettem az átellenes szoba lakásának minden mozdulatát. Ennek a szállodának a lakói rendesen nem valami nagyon koránkelő emberek és én elég indiszkrét módon, kíváncsian vizsgáltam a fogadó lakását, mert egy nő volt az, akit az angyali üdvözletre hivó harangszó már talpon lelt. Husz-huszonkét éves lehetett. Éppen a fésülködést fejezte be. Öltözete mindössze egy fehér ujjas és egy sötétszínü alsószoknya volt. A ruháját kefélte.. — egyszerű, fekete ruhát, amely éppen nem látszott újnak és amelyre anyai gondot fordított. Alig érintette a kefével; azután egy nedves kendő segítségével gyöngéden megtisztitotta a varrások és ráncok helyén a lakás porától. Közvetlen az ablak előtt egy székre tette egyik lábát s a térdére terített ruha fölé hajolt, úgy, hogy észrevétlenül szemügyre vehettem elölről és oldalt. Magas termetü, nem igen szép, de nyílt és érdekes, kissé barnaarcu nő volt, nagy szemekkel. Előkelő domború homlokát gesztenyeszinü haj körözte. Magatartása határozott volt, de nem kihívó. Ez a szilárd modor minden bizonnyal az akaratnak és a kezdeményezésnek jogának korai gyakorlásából származott. De nem hiányzott belőle a szemérmetes tartózkodás sem, mert kétségkívül zajt hallva szobája ajtaján és attól félve, hogy meglepik hiányos öltözetében, a fiatal nő egyszerre csak összerezzent és hátravetette magát tartózkodó, félénk mozdulattal. Mikor a tisztogatással készen volt, pillanatra eltávozott az ablaktól, hogy magára öltse egyszerű ruháját. Karcsú dereka, domború keble, érett termete a kelme alatt már jobban érvényesült. Láttam, hogy az asztalról egy rajzkartont vett elő s egy szögmérőt és egy egész uj lapos vonalzót csomagolt hozzá. Kisvártatva, úgy hét óra felé elhagyta a szállót, fekete szalmakalapot tett fejére s a kartont a hóna alatt vitte — és a rakpartok felé tartott