Mohácsi Hírlap, 1912 (2. évfolyam, 5-106. szám)

1912-01-18 - 1912-12-19 / 5-104. szám (Töredék)

1912. május 26. Tetem!!!! Struc-tollakat De feledd el. Sze-­­­mem könyben úszik, orrom veres már. A te­­ szenvedő, meggyötört, haldokló Margitod. ■* HL Távirat. (D.) Özv. Kovács Józsefnénak Szatmár. Drága Anyácskám! Félreértés. Titok kiderült. Gábor Angyal, Ella versenyló, én csacsi vagyok, te maradj. Nagyon boldog Margitod. MOHÁCSI HÍRLAP SZÍNHÁZ. A színház műsora: Szombaton: Leányvásár. Vasárnap: Ripp-Ripp. Hétfőn: Leányvásár. Kedden : Györgyike drága gyermek, (újdonság). Az utolsó hét referádája. A testőr. A közönség suverén és felelőtlen. Fizet, rajong és tapsol, avagy ásít és unatkozik, — ahogy neki tetszik. Nos hát, tavaly például „A testőr” előadásán rajongott és tapsolt, az idén pedig, unatkozott és — azért mégis tapsolt. A közönség egyebet sem tett, mint összehasonlított, s erre vezetendő vissza, hogy unatkozása dacára mégis, miért tapsolt­a Unta a darab abszurditását, de megtapsolta Kondrát Hona és Majthényi játékát. Az ő egyénisé­gük megkorrigálta az írót; egy monstruózus lehetetlenségnek adtak emberi formát: a sa­ját magukét. A Kondrát Ilona szerepe a sa­ját maga sokszínűségéből festődött. Egész színpadi működésében analizálódott az ő nagy egyénisége. Szinte azt kérdezzük: nem ját­­szotta-e kitűnőbben a színésznőt, mint a­mi­lyen színésznő ő maga . Majthényi végtelen melegséggel játszott és gyakorta tudta feledtetni azt a lehetetlen szituációt, hogy őt a hitvese nem ismerte föl. A színész-lélek forróságát vitte a testőr élet­telen figurájába s ezzel a testőr megszűnt arra determinálva lenni, hogy pojácaszerüsé­­gével nevettesse meg a nézőt. Bodonyi, olyan szerepet játszott, ame­lyet a szerző a főszereplők előnyére valóság­gal megnyomorít. Akihez az író Prometheus­­nak már se kedve, se ideje nem volt lelopni az olympusi tüzet, az emberi lelket. És mé­gis ezt vitte játékába. A Cserényi Adél játéka a röhögtető feladat megalázottságából, nem tudott föl­emelkedni az egészséges, vidám kacagtatás magaslatára. Gombos Malvin pedig, határozottan rész volt, még szobalánynak is. A Leányvásár ment csütörtökön először. És mindjárt az első percben meg kell állani-­ S Tavaszi apróságok. Mohács, május 25. E hó 23-án volt a hold első negyede , miután — mint mondják — a Vénusz és Szaturnusz ezidőtájt összekerülnek: a két csillagzat találkozásából nem igen lesz pol­gári házasság, hanem, a­mint régi jó bará­tokhoz, szerelmesekhez illik, összevesznek, a­mikor Vénusz elpityeredik, s ha nyomban nem is, de öt nap múlva el kezd esni a jó szapora májusi eső. Ilyenkor örülnek az apró gyerekek. Félre kell tenni az ócska cipőt, s a papa vagy a mama a gyerekeknek új topánkát vesz. A cugos cipő a legolcsóbb, felhúzása sem jár valami sok teketóriával. Ha az ilyet a gyermek maga húzza fel, az nem baj De mikor apró babák lábára, egyszer a haragos mama, máskor meg a sokszor szidott cseléd húzza fel: egy pár kemény fogás alig észre­vehető szisszenést okoz a picikének. A lá­bacska a bokában megrándul. Lassacskán előáll valami gümősödés, s mire a gyermek eléri az öt-hat éves kort, szaladni kell Dol­­lingerhez, mert a gyermek szemmel láthatóan nyomorék. Nem félek a cug-gyárosoktól, mert ma­gam is a cugos cipőt viselem. De hát, félig­­meddig — én már nagykorú vagyok, s nem történik velem baj a cipőfelhúzásnál. De kérve­ kérem a szülőket, hogy a család apró tagjainak, ameddig ők nem tud­ják végezni a cipő felhúzását, cugos cipőt ne vásároljanak. * Ha már benne vagyunk az öltözésben , szóljunk pár szót a — strimflikötőről is. Ne tessenek az újságot földhöz vágni, nem mondok én — szegyel lesz. Jutányos is, kezelése meg nagyon egy­szerű, tehát veszünk — mondjuk — egy mé­ter hosszú, szélesebb vagy keskenyebb „gummi­­zsinór*-t. Pirosat, vagy kéket veszünk-e , az már az ízlés, meg­­ a viszonyok dolga. Azután két darabot vágunk belőle s összevarjuk olyan bőre, hogy a lábszáron, (magyarul vádiin) „feszt* álljon. Eltekintve attól, hogy minő vékony vagy vastag ruhadarab hányféle ráncvetéssel csa­varodik a lábszárra: maga a strimfli is kü­lönböző vastagságú. Persze, az ilyen csekély­séggel nem törődünk, hanem délutánonként „adjuk az öreget*, hogy így, meg amúgy el ▼agyunk fáradva. Nem bírjuk még úgy, mint eddig bírtuk. Gyengül a lábunk, stb., stb. Az még eszünkbe sem jut, hogy egy rosszul alkalmazott strimflikötő, képes volt elkeseríteni az egész életünket. Elzárja láb­szárunk vérkeringését. A gyermekek strimflli-korszakát különö­sen kellene tanulmányozni. Megveszi a ma­­mácska a hosszú strimflit. De miután a strim­­flit „mér az ördög sem sem látja* : megkö­tik a gyermek strimflijét a térden felül, néha fekete, vagy fehér pertlivel, néha pedig a cukorspárgával. A gyermek nagyon szoliddá lesz. Nem ugrál, nem szaladgál. A lábszára sugár, mint a zergéé. De ha hozzáértő em­ber, annál inkább orvos nézi meg a gyermek izmait, nyomban észreveszi, hogy a térden felül megtapadó izomvégek észrevehetően el vannak nyomorodva. Nem új baj ez, sőt nem új az orvos­sága sem! Ha már oly szép az a hosszú strimfli, akkor vegyünk hozzá alkalmas köteléket is. Az egyedüli jó kötés az, mely a térd és vas­tag hús között, lazán szorul a lábszárra s egy nyujtvány végén alkalmazott egy vagy két kapocs óvja meg a strimflit — a lecsúszástól. Inkább csússzék le százszor a strimfli, úgy a felnőtt férfi, mint a gyermeknél. Az a „hosszabb a péntek, mint a szombat“ nem fog annyit ártani, mint egy rossz strimflikötő. (Folytatom.) . . . kay. A fényűzés. Az érzékiség és a hiúság esztelen kielé­gítése hóbortos pazarlásban nyilvánul. A mai kor társadalmának oly rosszindulatú sebe ez, amely aláássa a gazdaságot, pusztítja a va­gyont, megrontja az erkölcsöket, csökkenti a népesség szaporodását. Politikailag is káros, amennyiben megrontja a jellemeket, a meg­vesztegethetőséget beviszi a politikai testü­letekbe. A magyar társadalom közép- és felső osztályát erősen ellepték korunk e divatos betegségének bacillusai. — A fényűzés kü­lönböző jelenségei: a fitogtatás, a kiemelke­dés, a feltűnésvágy sohasem uralkodott még annyira az emberek között, mint a jelenkor­ban. Még a legnemesebb törekvések rugói között is megtalálhatjuk a nemtelen feltűnési viszketeget. Egyesek annyira mennek, hogy a tár­sadalmat színházi publikumnak tartják, mely­nek egyéb dolga sincs, mint fényűzésük fiog­­tatásában gyönyörködni s kitűnni, a vágyu­kat hódolatukkal sikerre vinni. A huszadik században, midőn a szocializ­­mus sikerrel döngeti a társadalmi szervezet alapjait, egyáltalában nem lehet jogosult a köztiszteletet és a közmegbecsülést fényűző fitogtatással megszerezni. Bármennyire is tisz­teletre hangol a csillogó külső s a vele páro­sult arrogancia, mégis az emberek nagy több­ségében felébreszti azon szocialista gondolatot, hogy a fényűzés és egyeseknek ebből eredő kiemelkedési vágya nem tűrhetők so­káig, mert itt az erény és bűn nehezen vá­lasztható el egymástól. Már a gyermeket teleaggatják ékessé­gekkel , arra oktatják, hogy megkülönböz­tesse magát a pórnak rongyos ruhájú mag­zataitól. Mikor a gyermekek felcserepednek, viselkedésüknek ezen öröklött módját továbbra is megtartják. Különösen jelentkezik ez a leányoknál és asszonyoknál, akik tanultság és modern műveltség hiányában, nem tudják, hogy ma más eszmék uralják a társadalmat, hogy az embertársak megbecsülésének krisz­tusi tana készül leszámolni a gőgös fényűzés minden tévelygésével. Ezek iránt a pórnak gyermeke mélysé­ges gyűlöletet hordoz szivében. Gyűlöli szi­vének teljes utálatával, mert tudja, hogy a fényűzőknek ezt a viselkedését a legjobb esetben is csak egy hajszál választja el a ro­más fényűzés fertőjétől. Tudja, hogy az a csillogó, büszke porhüvely ép oly közönséges alkotás, mint ő; erkölcseire nézve azonban jóval alantasabb teremtés. Tökéletesen igaza volt annak a papnak, aki behunyt szemmel fordult mindig ablaka felé, hogy ne lássa a romlott világ hiúságát. A fényűzés és tünetei megrontják a tár­sadalmat, mert harcba kényszerítik az egyént az egyénnel. A nemes egyszerűség, a társa­dalom természetessége védi magát a tömegek természetellenessége ellen. A védelem indí­téka nemcsak a humanizmus, hanem az er­kölcs védekezése az erkölcstelen jelenségek ellen ; mert a fényűzés lábbal tapossa a köz­erkölcs és közgazdaság követelményeit, mert ugyanaz a fényűzés ez, melyre Seneca mondja : „Hoc est luxuriae propositum gaudere per­­versis.“ Tebbi . . . Ma vasárnap és holnap hétfőn a Korona-kávéházban BURGERTH ARTHUR hírneves bajai tambura zenekara HANGVERSENYT 273 tart. Belépti díj nincs. Kezdete este 8 órakor. Számos látogatást kér BOGESITS LAJOS szállodás.

Next