Mohácsi Hirlap, 1914 (4. évfolyam, 2-113. szám)
1914-01-04 / 2. szám
1914. január 4. MOHÁCSI HÍRLAP 1. — Belökte a vízbe a haragosát. A Rét utca közelében ruhasulykolással foglalkoztak az asszonyok, akik között Bosnyák Jozsánka felismerte régi haragosát, Juhász Mátyásáét s rövid szóváltás után ütlegelni kezdte, majd pedig egy erős lendítéssel belelökte a vízbe. Szerencsére Juhászné megkapaszkodott a sulykoló padban, a így a hideg fürdőnél és az orrának összezúzásánál más komolyabb baja nem történt. A harcias menyecske ellen a sértett panaszt tett a bíróságnál. Sorozva támadott a tanítóra. Cseredobokán az esti órákban lámpással a kezében, gyanútlanul haladt lakása felé a község egyik tanítója, Köves János, amikor hátulról egyszerre csak feléje ugrott a ráczgörcsönyi falurossza . Vránics Czedomár s egy bottal előbb az égő lámpást ütötte ki kezéből, majd mikor sötét lett, agyba-főbe verte. Köves futva menekült támadója elől s amikor az egyik vendéglő elé ért, az ablakon keresztül szűrődő világosság mellett felismerte támadóját, aki ellen megtette a feljelentést. — Borjádi csendélet. Fridrich Henrik alig 20 éves suhanc, s máris réme Borjád községnek. Revolverrel, bicskával jár-kel az utcákon s oly kihívó magaviseletet tanusit, hogy ritkán kerüli el amit keres: a verekedést. Legutóbb 28-án működött a bicskája. A lányok jó hijén ejtett csorbát megbosszulandó, elverte és összeszurkálta Lafenton Henriket. A csendőrök fülelték le a bicskát, revolvert elszedték tőle. — Tettenért vadorzók. A beremendi határban az uradalmi tisztviselők tettenérték Szekeres József nagyharsányi lakost, amikor fácánokra vadászott. A zsákmánnyal együtt átadták a csendőröknek, akik a fegyvert is, a lelőtt szárnyasokat is elkobozták tőle s az eljárást megindították ellene. A Fiatalkorúak ügyében tilos a hírlapi közlés. A belügyminiszter elrendelte, hogy a gyermekek vagy fiatalkorúak ügyeiben tilos a hatóságokhoz intézett beadványt, hatósági iratot vagy a folyamatban levő eljárásnak bármely részét közzétenni. A tilalom megszegése vétség, amelyet megfelelően büntetnek. — Bélyeglenyomatok a levélborítékokon. A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara évek óta megnjitotta a kormány előtt azt a kívánságot, hogy a kereskedelmi levelezés megkönnyítése érdekében honosítsa meg a m. kir. postánál a magánipar által előállított levélborítékoknak, levelező lapoknak, címszallagoknak postai dijlenyomattal való ellátását. A kereskedelemügy miniszter most arról értesíti a kamarát, hogy ennek a szolgálatnak életbeléptetése iránt a tárgyalások annyira előrehaladtak, hogy a célszerű nyitás megkezdésére a jövő év második felében az eddigiek szerint kilátás van. A gyujtómonopolium. Hk szerint a pénzügyminisztériumban teljesen előkészítették a gyujtómonopólium behozatalát. Az új egyedáruságot úgy kívánja megalapozni a minisztérium, hogy a magyarországi huszonnégy gyújtógyárat az állam megváltja és 15 esztendőre bérbeadja a huszonnégy gyár részvényeseiből megalakult gyújtó tesztnek. A közönséget a tervezet szerint az egyedáruság folytán semmiféle károsodás nem éri, mivel a gyújtó egységára továbbra is két filér marad. — Egy tejszövetkezet sikere. A Baranya megyei Tejszövetkezetek Szövetsége által rendezett vajversenyen a karancsi tejszövetkezet nyerte el a beküldött vajmintája alapján az első díjat. Mint legjobb minőségű vajlos korona pénzjutalomban részesült a bíráló bizottság részéről. — Tanfolyam a szeszgyárvezetők részére. A kassai m. kir. gazdasági akadémián tizenkét hétre terjedő szeszfőzői tanfolyam rendeztetik, mely 1914. évi január hó 15-én veszi kezdetét és április hó 10-ig tart. A tanfolyam célja: mezőgazdasági szeszgyárak részére gyárvezetőket gyakorlatilag és elméletileg kiképezni. A tanfolyamra felvétetnek azok, akik 18-ik életévüket már betöltötték; hatósági bizonyítvánnyal beigazolni tudják, hogy legkevesebb egy szeszfődési idényben szeszgyárban mint gyakornokok alkalmazva voltak és felvételi vizsgával igazolják, hogy a szeszgyártás gyakorlatában kellő jártassággal bírnak. A savak hatása a magvak csírázására. Kísérletekből kitűnt, hogy valamennyi sav megfelelő mennyiségben és alkalmas oldatban a magvak Csizására jó hatással van. Különösen a húsos gyümölcsök savai előnyösek, így citromsav, ribizke, alma- és borkősav igen hatásosak nemcsak a csírázásra, hanem a csírából fejlődő növényre is. A szervetlen savak szintén gyorsítják a csírázást, de ezeknél még az oldat százalékos összetétele nincsen teljesen kitanulmányozva. Eddigelé a gabona és a konyhakerti veteményes növényekre terjedtek ki a kísérletek. Az illető növények magvait 0,5 — 5 százalékos oldatban rövid ideig áztatták és savmentes magvakkal együtt elveteményezték. A külömbség feltűnő volt. A savval kezelt magvak két nappal hamarább csíráztak és szebben fejlődtek, mint a sav nélküli magvak. A töknövény is háromszor nagyobb lett, melyet gyenge borecettel öntöztek, mint amelyet tiszta vízzel kezeltek. A dolognak az a magyarázata, hogy a sav a talaj ásványait könyebben oldja mint a tiszta viz, miáltal a növény bőséges ásványi táplálóhoz jutva szebben fejlődik. — Anyakönyvi bejegyzések szerint 1913. december 20 tól, 1914. január 3-ig. Születtek: Matheisz Éva, Gyökemati István, Ifj. Varga István, Etek Erzsébet, Tadits Mária, Breuer Klára, Somogyvárácz Mária, Kling Gábor Ignácz, Macskó Borbála, Lukács Sándor, Eiuviller András. Házasságot kötöttek: Kubatov János és Pásti Rozália. Elhunytak: Htzenauer György, Skerlicz András, Hagelmayer József, Klie György, Toldy Istvánné, Brindus Julia, Bucskovics Anna, Belvaracz József. — Nincs többé csúnya hölgy Mohácson, mióta a Kleopatra creme, szappan és pouder Meitzer Emil drogneriájában kapható. Dr. Telbisz János budapesti keresk. törvényszéki hites vegyész hazánk kiváló vegyésze a Pécsi Tettyei Kristálytiszta Üditő és Borvizet az általa megejtett vegyelemezés után kiváló tiszta és kitűnő minőségű üdítő viznek nyilvánította. A világ legrégibb szélmalm régi egyiptomi kikötőváros: Alexandria lében levő moosi szélmalmok. Ezen mai melyeket már a régi egyiptomiak is list állítására használtak, körülbelül 3000 , és részben még jó karban vannak. Történt kutatások felderítették, hogy a régi estomiak a gabonából nem csupán lisztet, tu. gabonakávét is készítettek. Erre a célralönösen az árpát használták, melyet pörkölt, és vízzel felforraltak. Az árpa, mely tehá már az óvilág népeinél is ősrégi polgárjogo élvezett, erre az ősi hírnévre korunkban újból rászolgált. Legjobban bizonyítja ezt az egész világon elterjedt, malátázott, árpából készült Kathreiner-féle malátakávé. A név, hogy „malátakávé“ azonban csak oly gyártmányt illet meg, mely valóban malátából készül. Az árpa malátázásának, vagyis csíráztatásának eredménye az, hogy az árpaszem oldhatatlan tartalékanyaggal oldható, könnyen emészthető tápanyagokká alakulnak át, míg a nem malátázott árpát az emberi szervezet csak nehezen emészti meg. A Kathreiner-féle Kneipp malátakávét csakis legjobb minőségű, csírázható árpából lehet előállítani. Ezen kávénak továbbá különleges eljárás útján a kedvelt kávézamatot kölcsönzik. Innen van, hogy világszerte az összes népek és nemzetek elkényeztetett ínyencei is szívesen isszák a Kathreinert. 904—IV. A szerkesztő üzenetei. Újévi üdvözlőinek, amennyiben a rém nagy számban érkezett szerencsekivánatokat is lehetetlenség hasonlóképpen viszonozni, szives műkért ez után mond köszönetet a felelős szerkeszt „Az ördög nem alszik“ idézettelséghez címzett levél írója ha akarja, hogy az világosság derüljön, a közügyek érdekében jelentke a rendőrőrmesternél. -------- ----------------------a ■•..'■'■'■rj.'.t,:':;?.*,1 r~e~■ vív r, awn ■ Laptulajdonos és kiadó: FRIDRICH OSZKÁR. rent fiznyves fig I rkeszt a reny az uv Gabonaárak. Mohács, január 3. PIACI ÁRAK. Tiszta búza . . . . . . 19K 60 f Kétszeres .... . . . 18K - Rozs.......................... . . . 16K - Árpa.......................... . . . 12K -Zab.......................... . . . 12K -Tengeri uj . . . . . . . 10K Bab.......................... . . . 18K Lóbab ..................... . . . 13K Kendermag . . . . . . 17K Burgonya zsákja . . ... 2 A szénsavval telített Pécsi Tettyei Kristálytiszta Üditő és Bors Telefon 122. a legideálisabb tiszta baktériummentes savanyú víz. T Óvszer fertőzd betegségek ellen, kellemes és üdítő ital. 1548 Főelárusítási KÖNIG ÉS TSA szikvizgyárosnál MOHÁCSON.