Mohácsi Hirlap, 1928 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1928-01-01 / 1. szám

2 fenséget. Jó menetrenddel és megfelelő árral beállított motorosvonat azonban újra a személyforgalom főerévé teheti a Mohács- Pécsi Vasutat. xxxxxxxxxxxx Csendes megjegyzés című cikkünkre Freund András nyílt levelet küldött, amelyet lapunk két hét előtti számában közöltünk. Mint jeleztük, a levél határozottan őszinte, új utakon jár és érdemes arra, hogy foglalkozzunk vele, bár egyes részeivel nem értünk egyet. Amiben nem értünk egyet, a legfontosabb az, hogy mi gyűlöletet terjesztünk. Ezt tagadjuk, mert soha ilyen céljaink nem voltak, soha ez egy írásunkból sem volt kiolvasható. Mi a sajtó jogával kritikát gyakoroltunk, ezt tesszük úgy zsidók, mint keresztények felett, csak ha zsidókról írunk, akkor ebből zsidókérdést csinálnak. Egyszer például megírtuk, hogy egy galíciai zsidó, amikor leánykereskedésért elítélték, így szólt a törvényszékhez: Hát nem mindegy, hogy én ócskavassal, vagy leányokkal kereskedem-e? Pár napra rá megállított bennünket, egy azóta volt mohácsi zsidó és azt mondta: Mondja kérem, miért csinálnak mindig zsidóhecceket ? Őszintén szólva megdöbbentünk. Ebből a kérdésből kiáradt például az, hogy úgyszólván azonosítja magát azzal a galíciaival, de kiáradt az is, hogy szinte bűnnek sem tartja a leánykereskedelmet, amit igenis szóvá kell tenni! Ez a zsidó, látja kedves levélíró, mintha egy érzésben lett volna a galíciaival, tehát már vitatkozni lehetne arról, hogy magyar zsidó-e ? Egy másik eset: Ugyanavval a zsidó kereskedővel beszélgettünk egyszer, akiről a MANSZ esetében szó volt. Akkor történt a Koronában az a bizonyos «Erger Berger»-ezés. Nyíltan megmondottuk, hogy mi semmiféle hecceknek hívei nem vagyunk. Mi a komoly, heccnélküli keresztény munkáért lelkesedünk, de elitélünk minden komolytalanságot. Ekkor ez a «geniális» kereskedő azt mondta: «Kérem, Önöknél még X ... is tekintély!» X, aki ezt a dolgot csinálta, véletlenül egy jóravaló iparos. Van olyan derék iparos, mint az illető kereskedő s mégis lenézte. Lenézte oly hangsúllyal, amelyből annyi gyűlölet, annyi lenézés áradt ki, hogy megborzongtunk tőle Nemcsak őt lenézte, hanem az egész kereszténységet, mert ebben a mondatban az volt, hogy nekünk nincsenek nagyobb tekintélyeink, jobb, nemesebb, előkelőbb stb. embereink, mint ez az egyébként jóravaló iparos. Mit szólnak kérem ehhez? Hiszen itt is általánosítottak! Más. A napokban egy iparos bement «keresztény» laptársunk zsidó kiadójához és feladott egy hirdetést. Amikor ez megtörtént mondta, hogy nekünk is feladja. Erre a következő választ kapta : — «Csak nem megy ahhoz a laphoz?! Az egy hecc-ébredő lap!» Tette ezt ugyanaz az ember, akinek például e sorokbóla nem is egyszer küldött hirdetést, amikor a fél kérte, hogy oda is eljusson a hirdetése. Most kérjük szeretettel, ki gyűlöl ? Mi nem gyűlölünk, de gyűlöletet érzünk. Hajlandók vagyunk arra, hogy ne általánosítsunk, de akkor szükségünk lesz azokra, akik mint levélíró is, nyíltan, minden felelősséggel kiáltanak mellénk, ha bűnöket látunk, ostorozunk és segítenek nekünk s lehet, hogy akkor elérjük azt, hogy ez a seb, amelyet mi nem fakasztottunk, behegyed. A levente zenekar próbáján. Kezdetben nem volt semmi.. . így indult meg a levente zenekar. Ezt a semmit aztán szó szerint kell venni. Nem volt levente zenekar, nem voltak hangszerek, nem volt oktató, aki értett volna a fúvós hangszerekhez. Ebből a semmiből aztán úgy lett levente zenekar, hogy Schneider Lajos, a külvárosi elemi iskola igazgató-tanítója, kántora, elkezdett tanulni . . . fúvós hangszeren játszani. Végigtanulta az egész zenekar összes hangszereit, mert bizony csak akkor le- s hét tanítani, ha magunk is értünk hozzá. Ezek után kiválogatott a leventékből egy zenekarra való anyagot, akik közül egyik sem ismerte még a kottát sem s a fütyülésen kívül egyéb hangszeren nem játszott. A leventéket először kottára kellett tanítani, aztán, amikor ezt megtanulták, lehetett csak elkezdeni a tanulást a hangszereken . . . Vasárnap délután amikor kimentünk a külvárosi elemi iskolába, ahol a zenekar próbáit tartja, bizony már nagyon messze voltak attól a kezdettől. Eleinte ugyan kissé megijedtünk, amikor a kapuban egy lehetetlen hangzavart hallottunk, de később a teremben meggyőződtünk, hogy semmi különösebb baj nincs, csak a fiúk egyenként gyakorlatoznak. Mindenki a maga kottáját tanulja a hangszerén s közben oda sem hederít, hogy a másik is ugyanezt teszi. Tessék aztán elképzelni, hogy milyen fülsiketítő valami lehet ez! . . . Amig azonban Schneiderrel elbezélgettünk, a fiuk közül az egyik csak elkiáltja magát: Egy, kettő, három, négy!... s a másik percben karmester nélkül egy schummi dallama kezd kibontakozni, pedig mindössze csak öten fújják a huszonkettőből. Közben Schneider meséli: — Először bizony magamnak kellett megtanulni. Azután a fiukat kottára tanítani, de azért ideértünk. Ma már majd másfél tucatnyi betanult darabunk van. Jelenleg egy schummit tanulnak a fiúk, aztán három operettrészlet következik. Csak nagyon drága a kotta. Csak a lemásolás megengedéséért kérnek darabonkint 8 pengőt. Ami aztán a lemásolást illeti, el tudjuk képzelni, milyen kellemes munka lehet. Huszonkét hangszernek a kottáját másolni. Ilyen türelme, munkakedve is csak egy tanítónak lehet... Ezek után kiváncsiak lettünk már a fiuk tudományára s Schneider berendelte a másik teremben tanulókat is. Öten hiányoztak ugyan, de a többiek lelkesedése pótolta a hiányzókat. Két indulót, két walzert, meg a legújabb schymmit mutatták be s határozottan meglepődtünk a precíz, tiszta játékon. A zenei analfabétákból ilyen zenekart összehozni, betanítani igen nagy munka volt s minden elismerés megilleti Schneider karmestert. Jelenleg újabb harminc újonc tanul. Már skáláznak. Szerencsére a másik teremben, de onnan is elhallatszik a fülsiketítő skálázás, ami ugyan alapköve minden zenetudománynak, de meghallgatni nem valami kellemes. Páter Lajossal — aki szintén eljött megnézni és meghallgatni a fiukat — összenézünk s látjuk, hogy Schneider oly nyugodtan, annyi jókedvvel dirigál s végzi nehéz munkáját, hogy elcsodálkozunk rajta. A levente zenekar egyébként a tavasszal valami nyilvános hangverseny keretében bemutató s kozik majd, amikorra még hatalmasabb repertoáruk lesz. Reméljük, hogy a mohácsi közönség szívesen fogja majd meghallgatni az igazán minden kritikát elbíró zenekart. MOHÁCSI HÍRLAP 1928. január 1. un un un aw (in un un urman (in un cm I )............................1 .... ■ ■■■' ■ ›› ›· `· `ο ~· › Súlyos szerencsétlenség az Alt-bőrgyárban. December 29 én, csütörtökön délután súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt Alt Gyula r.t. bőrgyárában. Ribly János a bőrgyár gépésze az egyik tisztító gépen igazítani akart valamit, amikor a gép mellett álló Mész János nevű munkás a gépet véletlenül megindította. A megindult gép elkapta Ribly János jobb karját s azt teljesen összevagdalta. Azonnal a László kórházba szállították, ahol műtét alá került. A felső kar darabokból álló csontját összerakták és gipszbe tették. Megkísérlik megmenteni a kezét, azonban eddigiek szerint erre nagyon kevés remény van s valószínűleg mégis csak amputálni kell. A szerencsétlenül járt munkás felé általános részvét fordult. Felesége és három apró gyermeke reménykednek, hogy megmarad e a családfő mukaképessége? Szomorúan érdekes, hogy annak idején Ribly is majdnem áldozata lett a tisztító medence gázának, amikor egy munkás meg is halt bele. Azóta még egyszer kisebb balesete volt s most harmadszor fordult a sors a szegény ember ellen. oooooooooooooooooooooooo Elsőrendű minőségben finom tea, rum, likőr, Mandarin narancs, jó pécsi fehér és vörös bor, keksz, teasütemények Pap József fűszerkereskedőnél szerezhetők be. 1 A katholikus férfi megszervezése. Kaptuk a következő levelet: Tekintetes Szerkesztő Úr ! Nagy örömmel és megnyugvással olvastam a mai b. számukban Freund Andrásnak a Szerkesztő úrhoz címzett levelét. Freund András szakít az adott esetben az ilyenkor szokásos védelmezési elmélet használásával és helyette egyenes és nyílt szavakkal elismeri a maga nevében és hittestvérei képviseletében is a megtörtént tényeket. Freund András ezzel a levelével kivívta a maga részére minden tárgyilagosan gondolkodó embertársa elismerését. Tárgyilagos kívánok minden irányban lenni és ezt a vezető gondolatomat igyekezni fogok e levelem keretében kifejezésre juttatni. Önkéntelenül felvetődik lelkemben a kérdés, van-e egész országunkban és városunkban egy társadalmi szervezet, erő, vagy személy, aki a maga igazainak, erőinek és hatalmának tudatában hivatott lenne arra, hogy nemzetünk társadalmát a Jog, az Igazság és Szeretet törvényeinek érvényre emelésével vezesse ? Keresésemben megtaláltam a feleletet abban a katholikus társadalomban, amely a belső szervezettségnek működésében különböző tények hatása alatt teljesen meg van bénítva. Freund András az új idők szülötte és életfelfogásának hitvallója. Hol van az országunk lakosságának 66'Vo-át képező katolikusok társadalmának hitvallója ? Ha van, ki áll mögötte, ki vagy mi szolgáltatja a nyilvános élet számára teljesített szolgálataiért a fedezetet? Ki nevelte őt azzá? Ki gondoskodik a jövendőt illetőleg ilyenek neveléséről? Melyik az az erőteljes intézményünk, vagy szervezetünk, amely ilyeneket nevel? Fiú és leányifjúságunk egy elenyésző töredéke meg van ugyan szervezve, de kérdem hol van megszervezve a nemzetünk alapját képező krisztusi család megalapítója, fenntartója és védelmezője , a katholikus férfi ? Éppen az a tábor áll megszervezés nélkül, amelyből mindig a jövendő Élet fakad. Aki nyitott szemmel, érdektelenül néz a jövőbe, az látja, hogy a katholikus férfitársadalom országos és ennek keretén belülió helyi és cselekvésre képes megszervezésére feltétlenül és késedelem nélkül szükség van. A nemrég múlt idők eseményei benne az 1892—96. évek egyházpolitikai, az 1918—1927. évek eseményei élénk szükségét fejezték ki és fejezik ki ma is, hogy a katholikus nyilvános élet ma még különálló egyedeit a katholikusok férfitáborát most már minden késedelem nélkül öntudatos és hitvalló célra meg kell szervezni. „Krédó“ jöjjön el a te országod. Mohács, 1927. december 18. Világi. — Arany, ezüst, ékszer fedezettel váltókölcsönt folyósít Zsazsle-hiteliroda.