Mohácsi Napló, 1982 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-13 / 2. szám

A korszerű ismeretterjesztésért Új titkár a TIT-ben Közművelődésünk rendszeré­ben a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat csupán egyike azoknak a társadalmi szervek­nek, intézményeknek, amelyek a tudományos ismeretterjesztés­sel foglalkoznak. Ám az egyet­len közülük, amelynek ez az egyedüli főhivatása. Ezért is vált immár égetővé, hogy Mo­hácson és a járásban is valódi „gazdája", pontosabban füg­getlenített vezetője legyen e területnek. A közelmúltban kapta meg a Mohács város-já­rás TIT-titkári teendőinek ellá­tására szóló megbízólevelét Arató Béláné. — A kor azt diktálja, hogy az ismeretterjesztésnek sokszí­nűbbnek, tartalmában, befolyá­sában, hatásában egyaránt korszerűbbnek kell lennie. Mi­közben tehát ápoljuk a társu­lat szép hagyományait, a kor változásaihoz igazítva igyek-­­szünk változtatni, javítani tar­talmi, módszerbeni munkánkon. Úgy vélem, hogy minden be­vált hagyományos formát, he­lyes módszert meg kell őriznünk — nyilatkozta a TIT-titkár. — Milyen konkrét területeken kívánnak előrelépni a város­já­rás területén a 140 éves társu­lat tevékenységében? — Gyarapítani kívánjuk a gyakorlati munkára, a haté­kony szemléltetésre, az aktív részvételre lehetőséget adó is­meretátadási formákat, vagyis a tudományos vetélkedőket, a stúdiórendszerű szakköröket, a baráti köröket, különösen a vá­rosban oly nagyon hiányzó ér­telmiségi klub létrehozásával. Fejlesztenünk, bővítenünk kell a nyelvtanulás jelenleg szűkös le­hetőségeit, a tv- és rádióadá­sokhoz kapcsolódó vitaköröket. — Mennyiben alakítja, befo­lyásolja terveiket az emberek megnövekedett szabad ideje? — Az emberek hobbijára épülő speciális ismeretterjesztő­formák kialakítása a kor igé­nyét, szükségletét jelzik. Fel­adatunknak tekintjük színeseb­bé, változatosabbá tenni a köz­hasznú tanfolyamok szervezé­sét a „Csináld magad” mozga­lom elterjesztését, felkarolását, hiszen ezek egy ponton az egyéni érdekeken túl társadal­milag is hasznossá válnak, mi­vel a szakmai és az általános műveltség bővülésével járnak együtt. — Milyen feladatok megol­dását véli a legsürgősebbek­nek? — A kapcsolatfelvételt. Lé­nyegében újjá kell szerveznünk a tagságot, ami az alapját je­lenti a szakbizottságok meg­alakulásának! Minderre már­­csak azért is szükség van, mert a hónap végén, vagy február elején tartjuk az új vezetőséget választó küldöttgyűlésünket. Számítunk az agrár- és a mű­szaki értelmiségiek, a jogászok, az orvosok és a pedagógusok részvételére. Jelenleg még itt, az Ifjúsági Házban tartózko­dunk, vagyis a KISZ városi Bi­zottságának 345-ös telefonján érhetnek el, de az épület át­alakítása miatt hamarosan más helyiségbe költözünk. Az új cí­met és telefont a Mohácsi Naplóban tesszük közzé - fe­jezte be válaszát Arató Béláné. K. L. monacsi napló Szolgáltatások a nyugati városrészben Községnyi lélelekszámú ember él már a nyugati városrészen, a Felszabadulási lakótelepen. A több mint négyezer városlakó gondjai, problémái azonban igen hosszadalmasan oldódnak. A lakások környezete ugyan módjával városiasodik: készül­nek az utak, járdák, játszóte­rek,­­és benépesült a bölcsőde, óvoda, iskola is. Csakhogy be­vásárolni még mindig legköze­lebb a Liszt Ferenc utcai aBC- ben lehet, és a szolgáltatások sem „költöztek közéjük”. A lakótelepen a szolgáltató­ház épülete áll. Most már hoz­zátehetjük azt is, hogy nem „ép­pen csak", hiszen a műszaki át­adás megtörtént. De azért egy ideig a cégtáblák ellenére sen­ki se keressen szolgáltatókat, mert legjobb esetben építőket talál. A hiánypótlási munkákat végzik: mennyezet- és falbur­kolást, némi csempézés, mázo­lás vár befejezésre, aztán kí­vülről a homlokzat egy részét kell műemlék palával befedni és külső térburkolást készíteni. Mi a határidő a munkálatok befejezésére? Papíron rögzített, tehát számonkérhető, semmi. A kivitelezéssel megbízott Építő­ipari Szövetkezet szerint febru­ár végén, március elején a he­lyiségeket átadják az üzemelte­tőknek, s így április 4-re nyit­hatnak. A tanács illetékese úgy ítéli meg, hogy május előtt nem tudnak ügyfeleket, vevőket fo­gadni ott. " Olvasóink előtt nem ismeret­len, hogy a szolgáltató háznak éppen egy évvel ezelőtt kellett volna elkészülnie. S ha most ennyi késéssel kerül átadásra, talán már nem is lényeges any­­nyira, hogy a dátum április, vagy május. A teljes létesít­mény költsége meghaladja a 11 millió forintot, s ezért az Élelmiszer Kereskedelmi Válla­lat 374 négyzetméter alapterü­letű ABC áruházát, a vendég­látó Vállalat 152 négyzetméte­res presszót, a Fodrász Szövet­kezet 156 négyzetméteren női és férfi fodrászüzletet, a Patyo­lat Vállalat 168 négyzetméteres, úgynevezett felvevő üzletet, va­lamint az Új Barázda Terme­lőszövetkezet 154 négyzetméte­res zöldséges boltot üzemeltet. A beruházók vállalták, hogy az építők levonulása után egy hónap alatt a helyiségek beren­dezését elvégzik, ehhez minden eszköz, berendezési tárgy a rendelkezésükre áll. B. M. Fotó: Arató Tamás XIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM A mohácsiak kérdeztek: Miért a Rókusdombon építik a töltőállomást? A benzin és egyéb üzem­anyagok forgalmazásának kö­rülményei rendkívül mostohák városunkban. Az üzemanyagtöl­tők elhelyezése kedvezőtlen, közlekedéstechnikai és tűzvé­delmi szempontból sem megfe­lelő. A tározótér kicsi, a kutak áteresztőképessége szűk, vala­mennyi üzemanyagféleség for­galmazására nincs lehetőség. A városban és környékén magas a gépjárművek száma, a határ közelsége miatti idegenforga­lom különösen nyáron kritikus­sá teszi a forgalmazás helyze­tét. Terheltségét tekintve a mo­hácsi üzemanyagtöltő-állomá­­sok az országos rangsor élvo­nalához tartoznak. Városunk lakói, de az Áfor által is is­mert helyzet indokolja új töltő­­állomás megépítését. A munkálatokat - melyek összértéke 7 millió forint — 1982-ben végzi el a­ kivitelező B. m. Tanácsi Magas és Mély­építő Vállalat. Az építési terü­let előkészítése megkezdődött — fakivágással. A terület a ko­rábbi időkben az I. világhábo­rúban elesettek temetője volt. A gondozatlan környezet miatt a sírokat fokozatosan áttelepí­tették a központi temetőbe, ke­gyeletsértést tehát nem köve­tünk el a terület más irányú hasznosításával. Az I. világhá­ború hőseinek emlékét a hősi emlékmű őrzi, mely megfelelő környezetben, gondozott park­ban áll, az elmúlt évek során arra törekedtünk, hogy ez a környezet mind kulturáltabbá, szebbé váljon. Miért ide kerül az új töltő­állomás, kérdezik sokan, nem találtunk megfelelőbb helyet? A kérdésen lehet vitatkozni, hadd próbáljam érvként felso­rakoztatni azokat a szemponto­kat, amelyek a döntést indo­kolták : — A töltőállomást főforgalmú út mellé kell elhelyezni, ahol a közlekedési kapcsolatok kedve­zően alakíthatók. — A főforgalmú út városi át­kelő szakaszára kell telepíteni, nemcsak az autós igényeket tartva szem előtt, gondolva a lakosság tüzelőolaj-igényeinek kielégítésére is. — Szanálásmentes, könnyen közművesíthető, alapközművek­kel ellátott területet kellett vá­lasztani, ahol nem jelentkeznek előkészítési költségek. Ezeknek a szempontoknak a szóban forgó hely megfelel, de kedvezőbb adottságú helyet nehéz találni. Eddig ez a terü­let meglehetősen elhanyagolt közterület volt, annak ellenére, hogy korábban egy gondozott kert állt a helyén. A terület beépítése, az új funkció kiala­kítása természetesen együtt jár a környék rendezésével is. Az építési munkák kezdésekor nem vágtak ki minden fát, csak a leendő létesítmények helyén álló fákat kellett eltávolítani, a faállomány zöme megmaradt. A tanács műszaki osztályán már készülnek a terület parko­sítására vonatkozó új tervek, melyek megvalósítása után — fák, cserjék telepítésével, a meglevő növények felújításával — ismét szép lesz a környék. A terület új, a korszerű igé­nyeknek megfelelő hasznosítá­sa nem vonja magával a régi természeti értékek, megsemmisí­tését, az új létesítése együtt jár a korábban elhanyagolt te­rület rehabilitációjával. A mun­kálatok legfőbb eredménye pedig az lesz, hogy egy rosszul kielégített lakosságnak nyújtott szolgáltatás kerül kedvező kö­rülmények közé — válaszolta Zimmermann Ferenc tanácselnök-helyettes A modern képtár kiállítása Kiállítás nyílt a Kossuth Filmszínház emeleti termében az el­múlt héten. A Modern Magyar Képtár anyagából válogatott tárlatot e hónap 27-ig látogathatják az érdeklődök naponta 10—12-ig, illetve 16—19 óráig. ----------------- -----------------­* Mohácsi fotósok sikerei Eredményes évet tudhatnak maguk mögött a Bartók Béla Művelődési Központ fotós klub­­jának tagjai. A hat állandó taggal működő klub nevét va­lamint a különböző pályázato­kon indulóként az 1981-es év­ben is többen megismerhették. A Székesfehérvári Pannónia Fotószalon pályázatán Heinrich Károly: Szentendre című képe kiállításra elfogadásra került. Ugyanezt a képet Békéscsabán, az országos PREM Fotó pályá­zaton is elfogadták kiállításra. A Nimród című­ folyóirat hir­dette meg a „Természetfotó ’81" elnevezésű pályázatot, amelyen Szekeres Károly: Figyelő jég­madár című diáját fogadták el vetítésre. A rigai nemzetközi kiállításra a klub tagjai által készített anyagot küldték el, és kiállítás­ra el is fogadták. Lentiben rendezték meg az Országos Néprajzi Fotó és Dia­ pályázatot, ahol kiállításra el­fogadta a zsűri Heirich Károly: Kisnyárád; Heirich László: Kö­rösi templom, továbbá Heller Márton: Mohácsi farsang című képeket, míg vetítésre elfogad­ták Heller Márton: Cigánysoron című diáját. Heller Márton: Poklada című képe díjat kapott. Az ÁFOR Dél-dunántúli fotó­­pályázatán első díjas lett Hel­ler Márton: Mohácsi Farsang című fotósorozata. Közlemény A városi tanács termelés és el­látásfelügyeleti osztálya, az ÁFOR tájékoztatása alapján értesíti a la­kosságot, hogy a vállalat a Szabad­ság utcai, a Pécsi úti és a Kossuth Lajos utcai (temető mellett lévő) tüzelőolaj árusító helyein kívül az AFOR Budapesti országút mellett lé­vő telephelyén is árusít háztartási tüzelőolajat hordóba és tartálykocsi­ba történő kiméréssel, reggel 8-tól déli 12-ig.♦ — Program időseknek. Az ünnepek miatti rövid szünetet követően mától ismét minden szerdán délután fél 4-től várják az idős embereket a nyugdíjasok klubjába. Az ÉPSZÖV, ,,Ybl Miklós” nevét viselő, Radnóti lakótelepi klubhelyiségében ezúttal Gábor Péter tart élménybeszámolót a Szovjetunióban tett utazásáról. — Országos második. Az egészség­­ügyi Dolgozók Szakszervezete és a KISZ Központi Bizottsága körzeti ápo­lónők és mentőápolók részére hirdet­te meg idén a ,,Ki minek mestere?” elnevezésű szakmai, politikai vetél­kedőt, amelynek országos döntőjén Menyhárt Éva, a rendelőintézet ápo­lónője a megyei első helyezés után országos második lett. — Országjárás: Veszprém—Zirc— Pannonhalma—Győr—Pápa—Herend útvonalon szervez kirándulást a Bar­tók Béla Művelődési Központ ápri­lis 2—3—4-re. Az utazást különjá­ratú autóbusszal biztosítják, az elke­­helyezés többágyas szobákban tör­ténik. A részvételi díj 700 forint. Az utazni szándékozók jelentkezését a művelődési központba várják. — Vendégszereplés. A Baranya Táncegyüttes vendégszerepel január 16-án este 7 órától a művelődési köz­pontban. — Zene — móka címmel a Gyer­mekszínház zenés, humoros vetélke­­dőjén vehetnek részt a kisiskolások január 18-án délelőtt 10 és délután 2 órakor a művelődési központban. — Nyílt klubnap. A Bartók Béla Művelődési Központ fotós szakköre diavetítéssel egybekötött nyílt klub­­foglalkozást tart január 14-én 19.30 órától a művelődési központban. — Ideiglenes helyen ma nyit az ÁFÉSZ Szabadság úti kötött­ divatáru boltja. Az üzlet korszerűsítésének, fel­újításának ideje alatt a piac Tanács­ház utcai bejáratánál, a volt Sta­tisztikai Hivatal helyiségében fogadja vásárlóit. Az átalakítást követően pe­dig — előre láthatóan márciusban — önkiszolgáló rendszerben, nagyobb áruválasztékkal állnak majd a vá­sárlók rendelkezésére. — Pártnapok. Január 18-án pártnap lesz a TEMAFORG I. Vállalatnál dél­után fél 3 órakor, illetve a SZKIV I.-nél délután háromnegyed 3 órakor. — Sikeres akció. Az ajándéknak szánt ,,zsákbamacska” minden da­rabja gazdára talált a mohácsi MÉH- telepen, annak a hulladékgyűjtési ak­ciónak keretében, amelyet a téli szünidőre hirdettek meg a tanulók részére. A gyerekek szorgalmát iga­zolja, hogy nem egy közülük 150— 170 kiló hulladékvasat is átadott, és az már kinek-kinek a szerencséjén múlott, hogy a vételáron felül mo­zibérletet, ceruzát, hegyzőt, matri­cát talált szorgalmáért külön aján­dékként a ,,zsákbamacskában”.­­— A mohácsi sport múltja a témá­ja a Beszélgetések Mohácsról című sorozat következő előadásának, ame­lyet Pazaurek Dezső január 19-én délután 6 órakor tart a könyvtár gyermekolvasójában. — Új üszőistálló. A Dunavölgye Termelőszövetkezet építőrészlege volt a kivitelezője a szövetkezet két új üszőistállójának, amelyeket az év végén adtak át, és a 400 férőhelyet kihasználva már be is telepítették. Tanácstagi beszámoló Január 18-án, hétfőn délután 6 órakor Poppl Lászlóné, a 20. sz. ta­nácstagi választókerület tanácstagja, a Brodarics téri általános iskolában tanácstagi beszámolót tart. Anyakönyv SZÜLETTEK: Pelcz József, Kálló Ka­tinka, Kozma Gábor, Reif Erika, Bob­­reg Marietta, Kremling Virág, Ul­rich Tamás, Horváth Mihály, Popo­­vics Gábor, Szauer Balázs, Gráf Krisztián, Hartvég Edina, Hartvég Gabriella, Tóth Tamás, Maros Tünde, Rózsafi Gergely, Bogadics Anita, Kos­­tyál Zsuzsanna. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Petz Jó­zsef és Káló Zsuzsanna, Auth Gás­pár és Török Erzsébet. MEGHALTAK: Máté Mihályné Né­meth Katalin, Dunai József, Bögner János, Maidl Ádámné Hamhaber Te­réz, Arató Antal, Kozák Józsefné Brachmann Anna, Barabás Antal, Bunyevácz Mihályné Bárácz Mária, Kavura Szaniszló, Rabár Péter. MOHÁCSI NAPLÓ Az MSZMP Mohács városi Bizottsága és a Városi Tanács lapja Szerkesztőség: 7700 Mohács, Dózsa Gy. u. 2. sz. Telefon: 617

Next