Moldvai magyarság, 1993 (4. évfolyam, 32-43. szám)
1993-01-01 / 32. szám
r Vagy: Kicsi Kalendárium 1. JANUÁR Az esztendő első hónapja JULIUS CAESAR óta, addig az év 11. hónapja volt. Mindig 31 napból áll. Régebben Boldogasszony havának, Boldoghónak, Jézus Neve hónapjának, Télhónak nevezték. (A hónap szavunk régies alakja hava, hó.) Az esztendő első hónapja a nevét JANUS római istentől kapta. A rómaiak hite szerint a ház kapujának az őrző istene volt. Latinul jana kaput jelent. Janust a rómaiak kettős arcúként ábrázolták. Előre és hátra egyformán látott, éber ajtónálló őrként. Janus az esztendő első hónapjának névadó istensége, a rómaiak hite szerint egyformán nézett a múltra és a jövőre. A kereszténység nemcsak az év első hónapjának nevében őrizte meg Janus nevét, de él keresztnévként is: Szent Januáriuszt (szeptember 19) a katolikus egyház vértanúként tiszteli, BENEVENT püspökét, akit Diocletianus császár idején fejeztek le 305 körül. Ereklyéit (testi maradékát) a nápolyi székesegyház kápolnájában őrzik. Az északi féltekén (emiszférán) január általában a leghidegebb hónap, de jó hogy a nappalok már növekednek. Sok régi mondás van a januári időjárásra vonatkozóan. Ilyenek: Rosszat hoz a vízben ferdő tocsi-pocsiijesztendő mondják a franciák. Nagyanyáink még ilyeneket mondtak e hónap időjárásáról. Hogyha szépen lényük Vince (22), megtelik borral a pince, gabonával a pajta, s csűr. Mihály így ó, édes bort szűr. Pálfordulás (25): ha tiszta, bőven terem viözös puszta. Ha pedig havas, vagy nedves, lesz a kenyér igen kedves. Hajnalpír januárban, sok zivatar nyáron. Szép januárius jó esztendőt hoz, stb. stb. Régen, a januári hosszú estéken, fonóba mentek a lányok, az asszonyok. Az volt a szokás, hogy külön guzsalyost szerveztek a lányok, külön az asszonyok. Ilyenkor fonták meg a kendert a moldvai falvak lányai-asszonyai, aztán februárban, főleg a lányos házaknál, „osztovátát tettek”, azaz felállították a szövőszéket, s megkezdődött a szövés, csörlés. A jó dolgú leány, asszony minden este legalább egy guzsallyal „lefont“, ami kitett egy-két „durszkát“ (frissen font kendergomolya, amit az orsóról gondosan lehúznak, majd „megsirítenek“ azaz két szálat összesodornak). A szalonnát kiveszik a sós léből, s felhordják a „hiúba“, füstre teszik. A gazda egész nap kint dolgozik az istállóban az állatok közt, javítgatja a mezőgazdaság egyszerűbb szerszámait (gereblyét fogaz, nyelet stb.). Ebben a hónapon megkezdik szánnal a ganéj kihordását a mezőre. A „darab“ végében összerakják, hogy érjen jól meg... Januárban , két kötelező „innap“ van, természetesen a vasárnapokon kívül, melyet minden katolikus ember megül, megünnepel. Kötelező a szentmisén való részvétel. A hónap-és egyben az esztendő legelső napján van a BOLDOGSÁGOS SZÉP SZŰZ MÁRIA főünnepe; más szóval Szűz Mária, Isten anyja napja. Az esztendőt tehát Égi Édesanyánk ünneplésével-tiszteletével kezdi a katolikus ember. A moldvai magyarság mindig is különleges módon tisztelte/tiszteli a Boldogságos Szűzanyát. A másik januári kötelező „innap“ VÍZKERESZT (6.). Vizkereszt vagy három királyok ünnepe (Gáspár, Menyhárt, Boldizsár), tehát a keleti bölcseknek szentelt ünnep. Görög eredetű szóval az egyház epifániának (Úrjelenésnek) is nevezi, mert a világ Megváltója ekkor jelentette meg magát a pogányoknak. Vízkereszt napjának eredete a III. századra vezethető vissza, a görög keresztély egyház ezen a napon ünnepelte Krisztus születését és megkereszteltetését. A nyugati keresztény egyház is a legrégibb idők óta több értelmet csatolt e naphoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus Krisztus megkereszteltetését, a kánai menyegző emlékét. Vízkereszt napjának szertartása a vízszentelés volt. Régen ez a szrrtartás az előző nap délutánján ment végbe. Innen származik elnevezése. Egyébként kapcsolatban van a házszenteléssel is. A moldvai katolikus magyar ember a naptárban pirosról írt „ünnepnapokon“ kívül számon tartotta, a jeles napokat is. Ilyenkor misét hallgatott, de utána végezte a dolgát, nem ünnepelt. Januári jeles napok: Szt. Antal (nem a páduai, 17.), Szt. Ágnes (21.), Szt. Vince (23.), Szt. Pál megtérése (25.), Aquinói Szt. Tamás (28). Külön felhívjuk a moldvai olvasóink figyelmét, hogy január 18-án ünnepeljük ÁRPADHÁZI SZT. MARGIT napját. Margit IV. Béla (1235—1270) magyar király lánya volt, aki fiatalon apácaként halt meg a Nyulak szigetén lévő kolostorban (ma: Margitsziget). Ez a jeles nap nincs benne a jászvásári kalendáriumokban. (összeállította: MAGISTER) Példa amit követni kellene A minap kissé kacskaringós úton hozzám jutott egy csíkbörzsovai tanítónő fénymásolt levele. Ebből idézek egy részt: „ .. a nyár folyamán (1992 nyara — a szerk. megjegyzése) megpróbáltunk egyhetes tábort szervezni 10—20 moldvai csángó gyermek részére. Felvettük a kapcsolatot a pusztinai születésű Nyisztor Ilona óvónővel, és ő besegített a gyermekek beszervezésében. Mindez elég nehézkesen ment, mert csak augusztus utolsó hetére tudtuk elhozni a gyerekeket. Tőlünk 120 kilométerre fekszik Pusztina. A szállás megszervezését a férjem végezte. Három ARO-val mentünk a gyerekekért, és 23 I.Vili. osztályos tanulót hoztunk fel. Családoknál szállásoltuk el őket, és napközben közös tevékenységet szerveztünk. Kirándultunk, ellátogattunk Csíksomlyóra, bementünk Csíkszeredába, itt megnéztük a nevezetességeket, tevékenységet szerveztünk az iskolában is. Olvastunk, énekeltünk, verset tanultunk. Az egész táborozás fő célja az anyanyelv gyakorlása, a magyar ábécé megismerése volt. (. .) Mindenik gyermeknek ajándékoztam egy egy meséskönyvet. Nagyon örültek neki, és azt is mondtam, hogy Magyarországról vannak a könyvek. (.. ) A 6 nap búcsúkönnyek kíséretében ismét az ARO-val hazaszállítottuk a gyerekeket. Mindenik azt kérdezte: még mikor hozzuk el őket? Nagyon jól érezték magukat — mondták. Határ a hat nap nagyon hamar elterjült, mégis úgy érzem, hogy célunkat elértük • Mindenekelőtt ezúton kérem meg a bocanatot ERŐSS ENIKŐ csíkborzsovai tanítónőtől, amiért ily nagy „szemkségtörést“ követtem el: a nem is nekem irt sorokat világgá kürtöltem. Igen,közhírré tettem Enikő asszony igen erős hasznos jó cselekedetét, mert felette fontos dolognak tartom. Egyik módja, s a talán jelenleg a legjobb eljárás, hogy segítsünk a moldvai magyar gyermekeken. Merem hinni, hogy az ilyenszerű segítségnek rövid időn belül meglesz a biztos eredménye. Elsősorban akkor, ha olyan önzetlenül és nagy szeretettel tesszük dolgunkat, mint ahogy tette ez a borzsovai pedagógus házaspár. Igaza vagyon ennek a tanító „néninek“: a táborozás fő célja az anyanyelv gyakorlása. Mert jóllehet, a Csikborzsován táborozó pusztinai gyerekek nincsenek, hál'Istennek, olyan veszendő helyzetben, mint pl. az északi csángó falvak gyerekei, hiszen Pusztina újabb település, kétszázvalahány éves, az első telepesek éppen Felcsíkból „Csángáltak be Maduvóba“, tehát korán sincsenek anynyira elrománosodva, mégis anyanyelvű iskola hiányában bizony folytonfolyvást romlik-kopik-pusztul az édes anyanyelv. Ezeknek a gyerekeknek tehát éppen arra van szükségük, hogy egy-két hetes tiszta magyar környezetben való táborozás alatt, írott betűt, szép beszédet, ősi népdalt, gyönyörű egyházi éneket stb. tanuljanak. Ehhez viszont lelkes pedagógusokra, jó emberekre van szükség, akik nemzedékekben gondolkodnak, nép-nemzeti érdekeket helyeznek előtérbe, amikor a szórvány-magyarságon, s elsősorban az elesett moldvai magyarokon segítenek. Ezért tartom követnivaló példának a borzsovai csendes kezdeményezést. Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy a csíkiak lelkesedése mögött ott van a lelket felemelő és hitet erősítő dr. Tolnai Pál aggódó szeretete minden kallódó magar Iránt, jelen esetben a moldvai magyarság iránt. Tolnai doktor nemcsak lapunkat segíti, támogatja a moldvai magyar gyerekek táborozását is. A következőkben Tolnai doktor úr leveléből idézek: „ ... óriásijelentősége lenne a Kárpátoktól nyugatra élő székely városokfalvak testvértelepülés keresésének a Kárpátoktól keletre élő csángó falvak felnőtt és gyermek lakóinak az életében, ráébrednének arra, hogy valójában melyik népnek is a részei, kihez is tartoznak. Felnőttek között vallásos csángó csoportokat lehetne meghívni egy-egy székely település templomi búcsújára. Az együtt imádkozásnak óriási összetartást ébresztő szerepe lenne.“ Ezek a sorok egy fajtestvériért, azok pusztulásáért aggódó ember féltését fejezik ki. Mert, ha igazat akarunk mondani, ha nem a fellegekben járó-gondolkodó emberhez akarunk hasonlatosak lenni, amilyen — sajnos — van még ma is bőséggel, akkor azt is végre ki kell mondanunk, hogy a hazai magyarság egy része, s ezen belül moldvai népcsoportunk, gyors iramban, egyik-másik faluban menthetetlenül pusztul. Ma a magyarság pusztulásáról hallunk-beszélünk, akkor önkéntelenül is az ökológusok figyelmeztetésére kell gondolnunk, ők arra figyelmeztetnek, hogy a környezetszenynyeződés miatt viszonylag rövid idő alatt egész növény- és állatfajok pusztulnak ki. Ha ezt az egyes régiók kis népeire vonatkoztatjuk, el kell gondolkodnunk: ha védjük a növényeket, az állatfajokat a pusztulástól, még jobban kellene védelmezzük, féltenünk a kihalóban lévő embercsoportokat. Szeretném, ha ez évtől kezdve más gondolkodásmód indulna el a bajban lévő moldvai magyarokkal kapcsolatban. Miről lenne szó? Az ötletet Tolnai doktor, illetve a borzsovai pedagógus házaspár adta. Nemcsak azokon kell segítenünk, akiket kihozunk/hoztunk tanulni Erdélybe. Jó érzésű támogatóink segedelmével azokon a gyerekeken is segíthetünk, akik otthon tanulnak, de nyárára, szünidőben egy rövidke hétre áthozzuk őket a Székelyföld valamelyik falujába, hogy szívük, elméjük visszaszokjon ahhoz a nyájhoz, amelytől — pásztor hiányában — elbitangoltattákőket. Hasznos volna, ha a moldvai magyar gyerekek (még ha románul is) levelet írnának különböző székelyföldi iskolák címeire. Ezért lapunk e számától kezdve külön rovatot indítunk ezzel a címmel: Levelezőtársat keresek. Ezenkívül a csikborzsovaiak példáján tanulva, szeretnék, ha egy-egy nagyobb falu, község, város pártfogolna egy-egy moldvai magyar falut; e székely települések tanerői, lelkes ifjai, jó magyarjai nyaranta meghívnának 10—15 moldvai magyar gyereket. Tulajdonképpen a borzsovaiak példája szerint kellene cselekedniük. Hogy ki fizeti vissza ezt azoknak, akik ebbe az áldozatos munkába bekapcsolódnak? Hát a Jóisten majd megfizeti. Valakiknek a nemzet napszámosának is kell lennie. Ne feledjük: a moldvai magyarság sorra intő jel kell hogy legyen a Székelyföld magyarságának, sőt egész Erdély magyarságának is. Mert határozottan állítom, hogy Beszterce, Szilágy, Temás stb. megyékben, s általában Dél- Erdélyben vannak siratnivaló magyar falvak. Ahol nem pusztít (egyelőre) az asszimiláció, ott pusztít az egyke, s az „egyetlen sem“. Megszívlelendő, gondolkodásra késztető ötletek, amiket Tolnai doktor testvérünk-barátunk ír és mond, s ugyancsak követendő példa a csíkborzsovai Erőss Enikő tanítónő és férje cselekedete. Adja Isten, hogy legyen folytatása is e szép példának. A magunk részéről őszinte hálával köszönjük a csíkborzsovaiaknak, amit tettek a pusztinai gyermekekért, és a szülők nevében "ezennel meghívjuk Pusztinába a Szent István-napi búcsúra. Mindanynyiukat „erőst szívesen lássuk“. ŐSZ EROSS PÉTER A felvidéki testvéreinkről A múlt hónapi számunkban röviden írtunk a burgenlandi (őrségi) magyarokról, azaz arról a mintegy 3967 négyzetkilométernyi területről és arról a 287 ezer lakosról, amelyet/akiket 192-ben Ausztriának ítéltek az akkori nagyhatalmak. A magyar—osztrák határt tulajdonképpen 1922-ben véglegesítették. A moldvai magyarságnak is tudnia kell (hisz sokáig el volt zárva minden hasonló információtól, illetve az igazságtól), hogy a Kárpát-medence más régióiban is szép számmal élnek magyarok, azaz testvérnép és más helyt is, Magyarországon kívül. Ezzel az őszinte szándékkal adunk egy kis „kóstolót“ moldvai testvéreinknek századunk első felében végbement tragédiánkról, a gyászos kicsengésű Trianonról. Jó tudni, és ideje már tudni moldvai feleinknek is, hogy a több, mint 1000 esztendős Magyarország szétmarcangolása árán jöhettek csak létre némely szomszéd államok. A szentistváni Magyarország romjaiból építettek fel új országokat a „szomszédok“. Az első világháború, (vagy ahogy Moldvában igen nagyon szépen nevezik: a Nagy verekedés után a Magyar Királyság területének és lakosságának a zöme, tehát a nagy része, a szomszéd, a környező államokhoz került egy igazságtalan békekötés következtében. Az akkori magyar kormány sem a döntés előkészítésében, sem a béketárgyalás vitájában nem vehetett részt; ettől a jogától is, megalázó módon, eltiltották. Az új határokat az etnikai elv figyelembevétele nélkül állapították meg. Ezért aztán több millió magyar került kisebbségi sorba, azaz lett, akarata ellenére, hatalmi döntésre valamelyik új „több ezer éves nemzeti állam“ polgára. Az ezeréves Magyarországnak az északi részét Felvidéknek nevezzük, azaz az országnak a felső vidéke, felső része. Ma Szlovákiának hívják, éppen most vált szét Csehországtól, „lábbal tiporva“ a trianoni békekötés paragrafusait. Magyarország a Felvidék elcsatolásával 61 633 négyzetkilométer területet és kereken 3 157 568 lakost veszített. Mintegy 3500 települést (falut, várost) csatoltak Csehszlovákiához. Olyan megyéket szakítottak el, mint: Nyitra, Pozsony, Trencsén, Turóc, Bars, Hont, Sáros, Zemplén stb. Nagyobb elcsatolt felvidéki városok: Pozsony (Bratislava), Érsekújvár, (Nové Zámky), Léva(Levice), Kassa (Kosice), Eperjes (Presov), Rozsnyó (Roznava) stb., stb. Ma a felvidéki magyarság száma, a hivatalos adatok szerint, mintegy 600 000 fő. Az ottani magyarok véleménye szerint több. A felvidéki testvéreinknek a sorsa a II. világháború utáni években volt a legnehezebb. Több ezer személyt, családot egyszerűen kitettek szülőföldjéről, átdobták őket a határon pár kilós csomaggal, másokat erőszakosan áttelepítettek a csehországi területekre. Az utóbbiak tömegesen beolvadtak. Akiket szülőföldjükön hagytak, a legnehezebb körülmények közé taszították, még a neveiket is elszlovákosították. Sok éven át nem volt anyanyelvi oktatás, bezártak minden magyar iskolát. A kelet-európai változások után felvidéki testvéreink is szerveződni kezdtek, más alapokra próbálják állítani életüket az új lehetőségeknek megfelelően. Sajnos, nekik is megvan a maguk Vatrája (Szlovenszka Matyica) és a maguk „funárgyurija“. Csak hogy Meciarnak hívják őkémét. Velünk együtt ők is ezost reménykednek egy szebb jövőben a mi közös jövőnkben .. ŐSZE PÉTER KÖSZÖNET ALBERT IMRE nyújtóik tisztelendő úrnak, aki plébániája részéről 5000 lejjel járult hozzá a MOLDVAI MAGYARSÁG megsegítéséhez. Tisztelendő Úrnak, kedves híveivel együtt, Istentől megáldott, boldog új esztendőt kívánunk, és Isten fizesse önzetlen adományát. Szerkesztőség Kiadja a CsángóUjság Alapítvány és a Trisedes Press Főszerkesztőjész Erőss Péter Szerkesztőbizottság: Gazda László Kisgyörgy Tamás, Kisgyörgy Zoltán, Simó Erzsébet