Kegyestanitórendi gimnázium, Mosonmagyaróvár, 1906
A műszlés fejlettségének befolyása az egyénre és a társadalomra, a rajzoktatás reformja. A külföldieknek általában az a véleménye a magyar nemzetről, hogy nem tevékeny, nem tud a korral lépést tartani. Sokat beszél, szereti magát hallatni, de annál kevesebbet tesz. A külföldön elhangzott nemes eszméket csak akkor tudja meg és karolja fel, mikor ottan már más, újabb eszmék hódítottak teret. Szóval maradinak tartják a magyart. Ebben némileg igazuk is van. A magyar jelleme is hozzájárul mindezekhez, a fő okot azonban nem ebben kell keresni, hanem ádáz viszontagságokkal teli történetünkben, amely állapot a legkevésbbé sem alkalmas arra, hogy valamely nemes eszmének áramlatát felkarolni s azt a legszélesebb körben elterjeszteni, ápolni és művelni lehetséges volna. Örömmel tapasztaljuk, hogy felocsúdtunk tespedtségünkből. Nemes mozgalom indult meg politikánk, nemzetgazdaságunk, a művészet és az iparművészet terén. Mindezek egy nemzet életrevalóságának fényes bizonyítékai. Nem szándékom a jelen alkalommal mindezeket részletesebben tárgyalni, egyedül a művészethez és iparművészethez akarok néhány sorban hozzászólani. Sokat tanácskoztak már efölött kiváló szakemberek, úgy maguk között, mint nemzetközi kongresszusokon, honnan tapasztalatokkal és életrevaló eszmékkel tértek vissza. A nemes eszme rohamosan kezdett terjedni, sok pártolója, művelője akadt. Ezeknek üdvös hatását érezhetni is, de mégsem oly mértékben, hogy szükség ne lenne annak érdekében megszólalni. Az embernek az élet küzdőterén — különösen a mai viszonyok közepette — olyannyira igénybe veszi minden tehetségét a