Mozgó Világ, 1987. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)

1987 / 1. szám

A Mozgó-lexikon B-V BÁNFALVY CSABA 1954-ben született Miskolcon. 1977-ben végzett a MKKE-n. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intéze­tének tudományos munkatársa és a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola adjunktusa. BÉLÁDI ISTVÁN 1960-ban szü­letett Budapesten. A Dobi István Lótenyésztő Szakmunkásképző Intézetet és a Vörösmarty Gimná­ziumot végezte el. Lapunkban publikált először. BIRTALAN FERENC 1945-ben született Budapesten. Lakatos. 1985-ben jelent meg első kötete Bérszalagkokárda címmel. DEBRECZENY GYÖRGY 1958- ban született Budapesten. Verses­kötete Ellentétpárhuzamok cím­mel jelent meg 1982-ben. Jelen­leg telefonfülke-takarító. FARKAS PÁL 1952-ben született Újkígyóson. Jelenleg a Lapkiadó Vállalatnál újságíró. GYÁRFÁS PÉTER 1956-ban szü­letett Budapesten. 1979-ben vég­zett az ELTE jogi karán. Többek között az Élet és Irodalomban, a Művészetben, a Kritikában és la­punkban publikált. KASZÁS MÁTÉ 1953-ban szüle­tett Pécsett. A Dunántúli Napló és a Jelenkor közölte eddigi mun­káit. KUN ISTVÁN 1941-ben született Mezőtúron, de 1950 óta Sza­bolcsban él. Az ELTE jogi karán végzett, volt újságíró, téeszelnök, s jelenleg nyugdíjas. 1984-ben kisregénye jelent meg a Magvető­nél. LÁZÁR ISTVÁN 1933-ban szüle­tett Sárospatakon. Ugyanott érettségizett. A Valóság olvasó­­szerkesztője, József Attila-díjas. LUGOSSY MÁRIA 1950-ben született Budapesten. 1971-ben ötvösművész diplomát szerzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Munkácsy-díjas. MÉLYKÚTI ATTILA 1947-ben született Budapesten. Újságíró, a Magyar Nemzet „Megújuló gaz­daság" rovatának szerkesztője. MEZŐ FERENC 1951-ben szüle­tett Budapesten. Költő, kritikus. Lapunk prózarovatának szerkesz­tője. PARANCS JÁNOS 1937-ben született Pusztavacson. Graves­­díjas költő, műfordító. PÜNKÖSTI ÁRPÁD 1936-ban született Debrecenben. Újságíró, az Új Tükör munkatársa. RÉVÉSZ SÁNDOR 1956-ban született Budapesten. 1980-ban az ELTE magyar­ népművelés­­eszperantó szakán végzett. Jelen­leg szabadúszó. RÓZSA LÁSZLÓ 1923-ban szü­letett Tiszacsepén. 1958-ban végzett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. 1960 óta a Népsza­badság főmunkatársa. SCHREIBER GYÖRGY 1946-ban született Budapesten. Lapunk ol­vasószerkesztője. SZABÓ MÁRTON 1942-ben szü­letett Novajon. Az ELTE-n végzett magyar-népművelés-filozófia szakon. A Munkaügyi Kutatóinté­zet tudományos főmunkatársa, kandidátus­a. SZÉKELY JULIANNA 1948- ban született Budapesten. Újságí­ró, az Új Tükör főmunkatársa. TANDORI DEZSŐ 1938-ban szü­letett Budapesten. József Attila­­díjas költő, író, műfordító. TATÁR SÁNDOR 1962-ben szü­letett Budapesten. Az ELTE ma­gyar-német szakos hallagtója. Nálunk publikált először. VADAS JÓZSEF 1946-ban szüle­tett Budapesten. Művészeti író. Munkácsy-díjas, az Élet és Iroda­lom kolumnistája, a Corvina fő­­szerkesztője. A színes mellékletek Lugossy Mária munkái.

Next