Műemlékvédelem, 1969 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1969 / 1. szám - Szanyi József: A műemlékvédelem néhány időszerű kérdése fővárosunkban. Az urbanizáció és a műemlékvédelem

A MŰEMLÉKVÉDELEM NÉHÁNY IDŐSZERŰ KÉRDÉSE FŐVÁROSUNKBAN Nincs pontos előrelátásunk a jövőt illetően és nem tudjuk még, hogyan alakul művelődésünk és milyen mértékben fogjuk tudni hagyományos örökségünket és ter­melési folyamatainkat összekapcsolni. A tudományos megismerés — csakúgy mint az emberi élet anyagi alapjainak gyors fejlődést eredményező dinamikus hatása — mi­nőségi, forradalmi változást jelent és távlatilag, strukturálisan is megváltoztatja a civi­lizáció jellegét. A társadalomban túlsúlyban levő munkafajta kirajzolódik művelődé­sünk szintjében is. A haladás azonban—„a tudom­ányos technikai forradalom — perspek­tivikusan felveti, egyszersmind tisztázni akarja, hogy ezen belül milyen módon oldhatók meg a társadalmi és emberi kérdések, amelyek ezzel szorosan és elválaszthatatlanul összefüggnek. A technika korában a szubjektív tényező a tudomány közvetítésével veszi kézbe az emberi élet termelőerőinek átalakulását, tehát a történelmi átalakulások kiinduló­pontját. A történelmi folyamat törvényszerűségeiben viszont, a világ átalaku­lásának mérvében az ember egyre nagyobb tömegének gyakorlati tevékenysége szűnik meg, és e helyett a maga mindennapi élete egyéni alakítójává válik és önmagát, valamint a történelmet céltudatosan formálja. Az építő ember szemléletében és cselekvési gya­korlatában is nélkülözhetetlen annak állandó tudata, hogyan él tovább a jelenben a múlt, és hogyan hat jelenére a tervezett jövő. Mindebben fontos, hogy a múlt jelenben élő kapcsolatát megértse, annak értékeit jövőjébe beépítse. 1. A közlekedéssel együtt kialakult budai városkép (Szanyi József felvétele)­ ­ Műemlékvédelemi

Next