Műemlékvédelem, 1979 (23. évfolyam, 1-4. szám)
1979 / 1. szám - Sedlmayr János: Műemlék-helyreállítás a budapesti Hilton Szálló területén
MŰEMLÉK-HELYREÁLLÍTÁS A BUDAPESTI HILTON-SZÁLLÓ TERÜLETÉN A budai várnegyed sorsát mindenki figyelemmel kíséri: örül a helyreállításoknak és a jól sikerült új létesítményeknek, minden érték elvesztését sajnálja. A várnegyed minden egyes épületének helyreállítását és az üres telkek beépítését egyaránt nagy gonddal végezték. Még több erőfeszítést, nehezebben megoldható feladatot jelentett a várnegyed központjában emelt nagy Hilton-szálloda tervezése és építése. Városképi megfontolásokon és a korszerűség kérdésén felül itt még számos egyéb nehézséggel is meg kellett küzdeni, többek között a középkori és a barokk épületmaradványok bemutatásának, ill. beillesztésének igényével. A néhány magasabban álló épületrész megmentése és a feltárt alacsony falak állagbiztosítása még önmagában is nehéz feladat lett volna. Mindezeket azonban az új épületbe befoglalni és az új szállót ennek figyelembevételével megformálni, különösen problematikus volt. Már a kiinduláskor láttuk, hogy az új szálló együttesében, valamint a műemléki részletek optimális bemutatásában némi kompromisszummal mindkét „fél”-nek számolnia kell. Ugyanakkor nyilvánvaló volt az is, hogy sok nehézség leküzdése után mindenki nyer is: a maradványok beillesztése az új szállót gazdagítják, egyéni jellegét biztosítják, míg az üres telek mielőbbi beépítését és az itt álló műemlékek helyreállítását csakis e nagy beruházás kapcsán lehet megoldani. Örömmel és némi szorongással végeztük a szálló, valamint a műemlék-helyreállítási munka tervezését. Két év távlatából nézve ma már reálisabban értékelhet az ember: írhatunk tudományos eredményekről, indokolhatjuk a választott megoldásokat, beszámolhatunk eredményekről, hibákról, valamint elmulasztott lehetőségekről. ELŐZMÉNYEK, ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS A mai Hilton-szálló területén két jelentős értékű épület állt. Az északi oldalon a Domonkosok középkori temploma, kolostora és főiskolája, a déli oldalon pedig a barokk eredetű volt jezsuita konviktus. E két épület egyidőben nem létezett: a domonkosok kolostor-együttese a török időkig élt, a kollégiumot pedig középkori lakóházak helyén a hódoltság után emelték. A késő román kori domonkos barátok templomát és kolostorát a Nagyboldogasszony plébániatemplomtól mintegy száz méterrel északra és közvetlenül a tatárjárás után kezdték építeni. Ugyanekkor létesült a domonkos apácák kolostora is a Nyulak- (későbbi Margit-) szigetén. Mindkét építkezést IV. Béla is támogatta. A budai domonkosok első, román kori templomáról és kolostoráról aránylag kevés adatunk van, 1254-ben bizonyára már készen állhatott. Itt tartották ugyanis ekkor a rend nagykáptalani gyűlését, amelyet korábban felváltva hol Bolognában, hol Párizsban tartottak. Holl Imréné Gyürky Katalin régész által vezetett, több évi ásatás egészíti ki a történeti adatokat: ismertté vált a templom teljes alaprajza (korábban csak a szentély feltárása készült). Elméleti rekonstrukciónk szerint a késő román kori templom jellegzetesen koldulórendi volt. Külsejében egyszerű, viszonylag lapos hajlású tetővel fedett épület lehetett, amelynek legfőbb dísze a nyugati homlokzatnak bélletes kapuja és a hatalmas rózsaablak volt. Ez utóbbi részletet két kiásott kőből sikerült kiszerkesztenünk. A hosszú szerzetesi szentély egyenes vonalban záródott, egyhajós hosszházát boltozat nélkül, nyitott tetőszerkezettel fedték le. A hajót — és nyilván a szentélyt is — magas arányú, de még félköríves ablakok világították meg — két oldalról. (Az északi hajóablakokból dr. Gerő László már 1942-ben kettőt bemutatott, a szentély felé eső harmadikat kiegészítve most nyitottuk meg.) A templomtól északra fekvő késő román kolostor két vagy három szárnyú és bizonyára már egyemeletes épület lehetett, amelynek kiterjedése nagyjából megegyezett a gótikus kolostor négyszögeivel.