Műemlékvédelem, 2000 (44. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 1. szám - Román András: 175 - Beck Zsuzsanna - Sedlmayr János: Holt műemlékeink helyreállítása és felhasználása

175 Manapság, amikor olyan szép, kerek számot ünnepel a világ, mint a 2000, van-e jelentősége a 175-nek? Tisztelt Olvasó, a Műemlékvédelem azon száma, amibe belelapozott, az első megjelenésétől számítva a 175. Negyvenkét és fél évvel ezelőtt indította útjára Gerő László lapunkat, ami azóta a magyar építészeti örökség védelmének szócsöve, propagátora, hírnöke és (reméljük) egyik erőssége. Méternyi ma már a könyvespolcon a kis, B/5 méretű füzetek sokasága, ame­lyek éppúgy, mint névadójuk, a fogalom maga, a hagyományt őrzi, de a mindenkori mát igyekszik szolgálni. A szerény, nem egészen kerek, de talán mégse jelentéktelen évforduló alkalmából rendha­gyó lapszám megjelentetését határoztuk el. Ismét közöljük a muzeális első szám három fontos cikkét (terjedelmi okból sajnos ábrák nélkül) és három olyan írást, amely ma vonja elemzés alá ugyanazokat a témaköröket. Mintegy annak igazolására is, hogy a műemlékvédelemben sincsenek egyszer és mindenkorra lezárható kérdések. Örülünk - és nem tagadjuk, büszkék vagyunk rá -, hogy a Műemlékvédelem megérhette ezt a jubileumot. Köszönjük Gerő Lászlónak, a tengernyi szerzőnek, kitartó (és növekvő!) olvasótá­borunknak, anyagi támogatóinknak, főleg az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak. Fel, a következő százhetvenötre! Román András Beck Zsuzsanna - Sedlmayr János HOLT MŰEMLÉKEINK HELYREÁLLÍTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA A műemlékvédelem kultúréletünk szerves és szükség­­szerű tényezője, amelynek elmélete, gyakorlata és tu­dományos módszere az utóbbi évtizedekben sokat vál­tozott, fejlődött. A ma alkalmazott elvek szerint a mű­emlékvédelem célja az emlékek megőrzése, élettarta­muk meghosszabbítása, közérthető és élményt keltő be­mutatása és ezen keresztül széles néprétegekben a tör­ténelmi tudat élményszerű felébresztése. E célkitűzés veti fel az állagmegóvás, a helyreállí­tás és felhasználás sokat vitatott kérdését, amelyhez szo­rosan csatlakozik a helyreállítás és felhasználás lehető­ségének, jogosultságának és módszerének problemati­kája. Az elvi kérdések tisztázása holt műemlékeink ese­tében a legnehezebb: középkori várainknál, kolostora­inknál és templomainknál, amelyek többségénél a több évszázados lakatlanság és pusztulás következtében csak az emlék kis hányada áll. Ma már a legsürgősebb beavatkozás is a huszonne­gyedik órában éri holt műemlékeink legnagyobb részét és még így is a legtöbb esetben csak az eredeti állapot kis töredékének megőrzését vállalhatjuk. Az állagmegóvás megtartja a holt műemlék meg­szokott képét, esetleg kis változtatást tesz szükségessé; végső fokon azonban csak a rom fenntartására szorít­kozik. A munka a falak megerősítéséből, konzerválásá­ból, boltozatok megerősítéséből, pusztító növényzet el­távolításából, védőtetők alkalmazásából, általános kar­bantartásból áll. Az állagmegóvás az emlék fenntartá­sán kívül egyúttal a rom érthetőbb képéhez, az egész koncepció jobb áttekinthetőségéhez is vezet. Középkori romjainknál ezzel a módszerrel azonban tartós védelmet csak az állagmegóvás állandó megis­métlése esetén érhetünk el. Az állagmegóvás legnagyobb hibája, hogy az eredeti épületről a legtöbb esetben nem ad mindenki számára egyértelmű képet és így az a szem­lélőben nem teremt kapcsolatot a múlttal. A helyreállítás ezzel szemben a holt műemléknek új rendeltetést, új életet biztosít. A helyreállítás lehető­vé teszi a maradványok teljes megőrzését és ezzel egyi­dejűleg mód nyílik az emlék racionális felhasználására is; az ismét élővé válik, állandó gondozása és karban­tartása következtében pedig optimális védelemben ré­szesül. Igaz ugyan, hogy ennek fejében meg kell vál­nunk a rom megszokott látványától, ez a veszteség azon­ban az előbb említett előnyökkel szemben - sikeres hely­reállítás esetén - gyakorlatilag nem jöhet számításba. A korszerű célra való felhasználás természetesen csak abban az esetben képzelhető el, ha az új létesít­mény rendeltetésének követelményei megfelelnek a műemlék alaprajzi rendszerének és felépítményének és így a műemlékvédelmi szempontok maradék nélkül ki­elégíthetők. Ha azonban a felhasználás összeütközésbe kerül a maradványok megőrzésének elvével, úgy a meg­alkuvás csak az új létesítmény kárára történhet. Ezekért a kötöttségekért bő kárpótlást nyújt az emlék gazdag történeti és esztétikai értékének megőrzése. A helyreállítást a leggondosabb tudományos kuta­tásnak és feltárásnak kell megelőznie. Az épületen és írott források alapján ki kell mutatnunk az építési perió­dusokat, meg kell állapítanunk a későbbi átalakítások

Next