Műemlékvédelem, 2011 (55. évfolyam, 1-6. szám)

2011 / 1. szám - TÉKA PROGRAM - Kollányi László - Csemez Attila: Táji értékek, egyedi tájértékek - egységes rendszerben

Kollányi László - Csemez Attila TÁJI ÉRTÉKEK, EGYEDI TÁJÉRTÉKEK - EGYSÉGES RENDSZERBEN iwmw­ Számunk első részében az EEA Grants és a Norway Grants anyagi támogatásával megvalósuló TÉKA programot ismertető írások kap­tak helyet. A TÉKA program célja egy olyan átfogó, az ország egészét lefedő táj­értékkataszter elkészítése volt, amely hozzájárul a táji­­kulturális örökség megőrzéséhez. A program konkrét feladata egy online tájértékkataszter módszertani megalapozása, adatbázis kiala­kítása, működési keretrendszerének megteremtése, fenntartása, mű­ködtetése és terepi adatok gyűjtése. Bizonyára rácsodálkoztunk már az ország tájait, településeit járva egy-egy olyan szép épületre, szoborra, kőkeresztre, kilátóhelyre vagy éppen egy matuzsálemi korú fára, amely sehol sem szerepelt az útikönyvek­ben, leírásokban. Szerencsére a természet­­védelem és a kulturális örökségvédelem kö­rébe tartozó, hivatalosan védett objektumok mellett még számtalan olyan (táj)érték talál­ható hazánkban, amely országos szinten ugyan nem biztos, hogy kiemelkedő jelentő­ségű, de helyi szinten fontos eleme lehet a tájnak, a helyi környezetnek. A hivatalos természetvédelem ezeket az objektumokat egyedi tájértéknek nevezi. Az egyedi tájérték fogalma nem új kele­tű. Jogszabályi bevezetése a természetvé­delmi törvényhez kapcsolódik, de tudomá­nyos műhelyekben a fogalom már előtte is elterjedt volt. Bevezetésétől a mai gyakor­latig sokat változott, fejlődött a fogalom megítélése. Az első kutatási tanulmányok megírását követően az egyedi tájértékek tör­vénybe iktatására és szabványosítására is sor került 1996-ban. A 2008. február 1-jén életbe lépett Európai Tájegyezmény - lénye­ge a tájkarakter megóvása - is közvetlenül kapcsolódik a tájértékek védelméhez. A KEZDETEK... Az Országos Környezet- és Természetvé­delmi Hivatal Környezetvédelmi Főosztálya megbízásából 1983-ban tanulmány készíté­sére kapott megbízást a Kertészeti és Élel­miszeripari Egyetem Tájrendezési Tanszéke általános tájvédelem alapjául szolgáló tájér­tékelési módszer kidolgozására. A tanul­mány - Mőcsényi Mihály professzor veze­tésével - az egyedi tájértékek „kitalálása”, az úgynevezett védetté nem nyilvánított táj értékelése jegyében fogant.­ A tanulmány abból indult ki, hogy a ter­mészetvédelmi oltalom alatt nem álló te­rületek felbecsülhetetlen értékű elemeivel, emlékeivel hivatalosan „senki” sem törődik. Jóllehet a régészek igyekeznek - mindig is igyekeztek - az előkerült leletanyagot múzeumba juttatni, az értékeket feltárni. A műemlékvédők törekedtek az objektumok mielőbbi állagmegóvására, a tájépítészek igyekeztek a történeti kertek fenntartását, illetve az intenzíven hasznosított agrártér­ségek tagolását biztosítani. A sor a mérnö­kökkel, az erdészekkel, a mezőgazdákkal is folytatható, bár elsődleges termelő-fejlesztő tevékenységüket a múlt emlékei inkább aka­dályozták, mint segítették. A kezdeti koncepció abból a feltétele­zésből indult ki, hogy a védett területeken (természetvédelmi, műemléki, régészeti stb.) megjelenő objektumokkal, tájelemek­kel nem kell foglalkozni, mert azok meg­óvásáról az illetékesek hivatalból gondos­kodnak. A védetté nem nyilvánított tájban - s ez képezi az ország összterületének nagy hányadát - az egyedi tájértékek értelmezé­se, feltárása, rendszerzése, értékelése, nyil­vántartásba vételének lehetősége mind­mind hozzásegít további pusztulásuk vagy pusztulni hagyásuk megelőzéséhez, meg­akadályozásához. A cél a tájértékeket képviselő, hordozó elemek feltárása, csoportosítása, osztályo­zása, minősítése volt. Tájértéknek, egyedi tájértéknek akkor az ember tájalkotó, táj­használó tevékenysége során keletkezett ez a"V noruuay grands grants"­

Next