Mult és Jelen, 1842 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1842-02-25 / 16. szám
bekben is; mire elég legyen például felhozni, a’ közelebbi számunkban a nagyszebeni újságból lefordított állitólag Szászvároson irt levelet, melyben a’ legkeményebb szemrehányásokkal terhelt volt szászvárosi követek azzal vádoltatnak hogy, ,,a’ szász nemzeti jogok és szabadságok csonkítására kezet nyújtottak:“ természetesen a’ Magyaroknak és Székelyeknek, kik tehát ily alkotmány ’s törvényellenes és a’ szeretetthen létele alapjának alá ásó törekvés vádjával sajtoltatnak. Valóban nem csak igazságtalan, de méltatlan vád ez; nemesebb érzése és gondolkozása van a’ Magyar és Székely nemzetnek, mintsem olyanról csak gondolkozna is —amit örökké, de kivált az utóbbi három országgyűlésen nyilván és fére nem ismerhetőleg bebizonyított. A’ magyar nyelvnek , a’ deáknail kiszorításával diplomatikai rangra emelése, a’ Szász nemzetre nézve a status quo meghigyása, ebben határozódik az a’ rettenetes, és a’ Szász nemzetet jogaiból, alaptörvényeibe kiforgató, nemzetiségétől megfosztó határozat, miért a’ lárma harangot meghúzni kellett. A’ n. szebeni német újság a’ ,,Siebenbürger Bote“ leforditván a’ Hon és Külföld idei 2 és 3 számából a’ „Magyar nyelv“ czimű értekezést, azt alólirt szerkesztőnek tulajdonítja ; ’s ugyan csak a’ mondott német újság a'Hon és Külföld 7 és 8 számában olvasható, munkát ,,A’ magyar nyelv ügye Erdélyben“ német forditásban és csinos jegyzésekkel kisérve közre bocsátá, valamint idei 12-d. számában emlékezvén a’ „Mult és Jelen“' és 10 számaiban találtató a „Siebenbürger Wochenblatt egy túlságos levelezője ellen intézett ,,Magyar nyelv“ czimü czikkről, az utolsóról azt gyanítja, mintha az a’ Hon és Külföld 7 és 8 számjaiban közlött munkával ugyanazon egy tollból folyt volna. Ezekre nézve a’ ,,Siebenbürger Bote“ tisztelt szerkesztőségének felvilágosítására megjegyezzük: a’ legelső értekezés (Hon és Külföld 2 és 5 számaiban) a’ Szász nemzet egy tisztelt tagjának munkája; a’ második, (Hon és Külföld 7 és 8 számaiban) Hegyaljáról küldetett alálirtnak, s az utolsó végre (Mult és Jelen 0 és 10 számaiban) szerkesztő tollából jött. Szerkesztő azt hiszi, e’ tárgynak hírlapjában ily külömböző színben közléseivel sem az igasság, sem a’ nemes Szász nemzet ellen nem vétett. Ha felvette a’ magyar nyelvet illető czikket, mit egy derék és érdemes Szász nemzete nézetei szerént dolgozott, nem tagadhatta meg egy magyar írótól ennek is saját nemzete szempontjából készített munkája kiadását; ’s ha viszont a’ Siebenbürger Vochenblattban szeretett nemzetét oly hevesen és indulatosan megtámadva ’s azt Törökök, Tatárok, Oláhok, ’s ily vad népekkel öszvehasonlitásban téve látta, talam kötelességét mivelte, midőn felszollalt azon Szász ellen, ki gyanithatolag magyar jószágban’s abból szerzett gazdagságban kényelmesen ülve, e’ jóllétét a’ magyar nemzet elleni epéje és gyűlölsége kiöntésére használja. Valamint alelitt távol van a’ns. Szász nemzet s a’ német nyelv iránti legkissebb idegenségtöl, annál inkább nemtelen gyülölségtöl vagy kaján érzéstől; úgy azt hiszi sőt tudja, és teljes bizonyossággal meri állitni, hogy e’ kérdésben a Magyar és Székely nemzet minden neveltjei hasonló érzéssel és indulattal vannak. Alólirt, a’új szász nemzetet, melynek keblében több jó ismerössel, barátjai vannak, tiszteli, nagyra becsüli, annak a’ közös édes anya a’ szeretett hon aránti érdemeit ismeri, méltányoljai, s azok közzé számlálja különösen, hogy Erdély történetei felvilágosításában , kútfejei megnyitásában éppen e’ új nemzetnek igen sokat lehet köszönni; valamint őszintén megvallja, mi veitségének (ha ezt magáról szerénytelenség nélkül mondania szabad) szebb részét a’ német nyelvnek, literáturának köszöni, ’s nem csak náiállaóságnak, sőt barbariesnek tartaná, e’ magos, polcon állól virágzó ’s minden, bár mi kicsi részben pallér sózott Magyarnak nélkülözhetetlen köz hasznú nyelv aránt idegenséggel viseltetni, de azon kívánság, tanuljanak és tudjanak a’ Szászok magyarul, bizony nem egyértelmű ezzel, hogy’ a’ Szászok nyelvét, jogait, szabadságát, nemzetiségét a’ Magyarok erővel el akarják venni, idezzük meg az Örmény nemzetet, nem hét század, csak másfél század óta van ez hazánkban, mint elszenvedett, nem polgári, sőt testvéri rangra emelt, ’s még is nincs talán egy tagja is e’ munkás szorgalmatos nemzetnek — mit érdemiért dicséret és teljes méltánylás nélkül emlitni nen lehet— ki magyarul ne tudna, sőt már a’ gyermekek nevelése és oskolába jártatása nállok a’ magyarul megtanulással kapcsolatban áll; ’s ha ezt az Örmények tehetik, a’ Szászok kiknek több érdekök, éppen azért fontosabb kötelességök lenne magyarul tudni, miért mellőzik és hanyagolják el a’ vélek testvéri öszveköttetésben álló arántok mindég rokoni indulatot bizonyított nemzet nyelvének tanulását? ’S ha, mit az idő és honunk érdeke múlhatatlanul kivan, mi a’ testvérhonban a’ népeit boldogító legjobb király jóváhagyásának hozzá járultával megtörtént, ha 1 1 122