Mult és Jelen, 1842 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1842-02-25 / 16. szám

bekben is; mire elég legyen például felhozni, a’ közelebbi számunkban a nagyszebeni újságból lefordított állitólag Szászvároson irt levelet, melyben a’ legkeményebb szemrehányásokkal terhelt volt szászvárosi követek azzal vádoltat­­nak hogy, ,,a’ szász nemzeti jogok és szabadsá­gok­ csonkítására kezet nyújtottak:“ természe­tesen a’ Magyaroknak és Székelyeknek, kik tehát ily alkotmány ’s törvényellenes és a’ sze­retetthen létele alapjának alá ásó törekvés vád­jával sajtoltatnak. Valóban nem csak igazságta­­lan, de méltatlan vád ez; nemesebb érzése és gondolkozása van a’ Magyar és Székely nem­zetnek, mintsem olyanról csak­ gondolkozna is —a­mit örökké, de kivált az utóbbi három ország­gyűlésen nyilván és fére nem ismerhetőleg be­bizonyított. A’ magyar nyelvnek , a’ deáknail kiszorításával diplomatikai rangra emelése, a’ Szász nemzetre nézve a­ status quo meghigyá­­sa, ebben határozódik az a’ rettenetes, és a’ Szász nemzetet jogaiból, alaptörvén­yeibe kifor­gató, nemzetiségétől megfosztó határozat, mi­ért a’ lárma harangot meghúzni kellett. A’ n. szebeni német újság a’ ,,Siebenbürger Bote“ leforditván a’ Hon és Külföld idei 2 és 3 szá­mából a’ „Magyar nyelv“ czimű értekezést, azt alólirt szerkesztőnek tulajdonítja ; ’s ugyan csak a’ mondott német újság a'Hon és Külföld 7 és 8 számában olvasható, munkát ,,A’ ma­gyar nyelv ügye Erdélyben“ német forditásban és csinos jegyzésekkel kisérve közre bocsátá, valamint idei 12-d. számában emlékezvén a’ „Mult és Jelen“'­­ és 10 számaiban találtató a „Siebenbürger Wochenblatt egy túlságos levelezője ellen intézett ,,Magyar nyelv“ czimü czikkről, az utolsóról azt gyanítja, mintha az a’ Hon és­ Külföld 7 és 8 számjaiban közlött mun­kával ugyanazon egy tollból folyt volna. Ezek­re nézve a’ ,,Siebenbürger Bote“ tisztelt szer­kesztőségének felvilágosítására megjegyezzük: a’ legelső értekezés (Hon és Külföld 2 és 5 számaiban) a’ Szász nemzet egy tisztelt tagjá­nak munkája; a’ második, (Hon és Külföld 7 és 8 számaiban) Hegyaljáról küldetett alálirt­­nak, s az utolsó végre (Mult és Jelen 0­ és 10 számaiban) szerkesztő tollából jött. Szer­kesztő azt hiszi, e’ tárgynak hírlapjában ily kü­­lömböző színben közléseivel sem az igasság, sem a’ nemes Szász nemzet ellen nem vétett. Ha felvette a’ magyar nyelvet illető czikket, mit egy derék és érdemes Szász nemzete né­zetei szerént dolgozott, nem tagadhatta­ meg egy magyar írótól ennek is saját nemzete szem­pontjából készített munkája kiadását; ’s ha vi­szont a’ Siebenbürger V­ochenblattban szeretett nemzetét oly hevesen és indulatosan megtámadva ’s azt Törökök, Tatárok, Oláhok, ’s ily vad né­pekkel öszvehasonlitásban téve látta, talam kö­telességét mivelte, midőn felszollalt azon Szász ellen, ki gy­anithatolag magyar jószágban’s ab­ból szer­zett gazdagságban kényelmesen ülve, e’ jóllétét a’ magyar nemzet elleni epéje és gyű­­­lölsége kiöntésére használja. Valamint alelitt távol van a’ns. Szász nemzet s a’ német nyelv iránti legkissebb idegenségtöl, annál inkább nemtelen gyülölségtöl vagy kaján érzéstől; úgy azt hiszi sőt tudja, és teljes bizonyosság­gal meri állitni, hogy e’ kérdésben a Magyar és Székely nemzet minden neveltjei hasonló érzéssel és indulattal vannak. Alólirt, a’új szász nemzetet, melynek keblében több jó ismerössel, barátjai vannak, tiszteli, nagyra becsüli, annak a’ közös édes anya a’ szeretett hon aránti ér­demeit ismeri, méltányoljai, s azok közzé szám­lálja különösen, hogy Erdély történetei felvilá­gosításában , kútfejei megnyitásában éppen e’ új nemzetnek igen sokat lehet köszönni; vala­mint őszintén megvallja, mi veits­égének (ha ezt magáról szerénytelenség nélkül mondania sza­bad) szebb részét a’ német nyelvnek, literátu­­rának köszöni, ’s nem csak náiállaóságnak, sőt barbariesnek tartaná, e’ magos, polc­­on állól virágzó ’s minden, bár mi kicsi részben pallér sózott Magyarnak nélkülözhetetlen köz hasznú nyelv aránt idegenséggel viseltetni, de azon kívánság, tanuljanak és tudjanak a’ Szászok magyarul, bizony nem egyértelmű ezzel, hogy’ a’ Szászok nyelvét, jogait, szabadságát, nem­zetiségét a’ Magyarok erővel el ak­arják venni, idezzük­ meg az Örmény nemzetet, nem hét század, csak másfél század óta van ez hazánk­ban, mint elszenvedett, nem polgári, sőt testvé­ri rangra emelt, ’s még is nincs talá­n egy tagja is e’ munkás szorgalmatos nemzetnek — mit érdemiért dicséret és teljes méltánylás nél­kül emlitni nen­ lehet— ki magyarul ne tud­na, sőt már a’ gyermekek nevelése és oskolá­ba jártatása nállok a’ magyarul megtanulással kapcsolatban áll; ’s ha ezt az Örmények tehe­tik, a’ Szászok kiknek több érdekök, éppen azért fontosabb kötelességök lenne magyarul tudni, miért mellőzik és hanyagolják­ el a’ vé­lek testvéri öszveköttetésben álló arántok min­dég rokoni indulatot bizonyított nemzet nyel­vének tanulását? ’S ha, mit az idő és honunk érdeke múlhatatlanul kivan, mi a’ testvérhon­ban a’ népeit boldogító legjobb király jóváha­gyásának hozzá járultával megtörtént, ha 1­ 1­ 122

Next