Mult és Jelen, 1843 (3. évfolyam, 1-104. szám)

Toldalékok - 1843-02-14 / 13. szám

52 darvb „jó­kat“ hozand-é magával, s­ ha többeket hozand, azokat valyon illedelmes-é mind meg­látogatni. A’ királyné valyon bocsátandja-é ő­­ket reggeli udvarlásra, valyon lábaik minősége miatt tánczolhatnak-és valyon ő excellencziá­­ja czopfjával Piccadillyben f­ogja-é magát mutatni és hogy valyon hasonlit-é e főméltósága a’ théé­ás edényekre festett emberkékhez. Kérdik­­továbbá azt is, hogy a fiatalabb száraz föl­dünk nemzeteinek követjeivel az elsőségre néz­ve hogyan leend már a’ dolog ? Valyon a’ chi­­nai úgy jelenik-é-m­eg mint ő mentes felségé­nek képviselője, vagy utoljára csak mint egy szegény ördög, kit a’ nap öcscse egy lábbii­­lentéssel Angliába lökött, hogy ott mindent, mit lehet, öszve kaparjon ’s urának elvigyen. Hogy ő a’ nap oroszlánya leend, nemzetünk is­meretes vendégszeretete ’s ujságkivánása mel­lett kétségbe hozni nem lehet. Innepélyekkel, bálokkal, daljátékokkal, szemlékkel fogják őt izgatni, ’s nékünk örömünk leend az ö fömél­­tósága mozdulatait a’ Szent Pál tornya kúpjá­ról le a’ durhalm­i köszenbánya mélyéig mi­­olvasóinkkal tudatni é s jelenteni miképp nyilat­­koztatta­ ki megelégedését az angol pattantyus­­ság gyakorlatai iránt ’s a’ t . . „Mi is (t. i. a’ Revue des deux Mondes) kíváncsik vagyunk látni, miképp fognak szabá­­lyoztatni az udvari illedelmi kérdések, és hogy az angol követnek elfogadása Pekingben ’s a’ dunainak Londonban miképp fog elrendeztetni. Az illedelmi kérdéseknek is jelentésük van, ’s ha netalán kedvünk jöne a’ menyei császár udvarában divatozó különös szokásokon ne­vetni, jusson eszünkbe, hogy jelenleg Mad­ridban nincs franczia követ , mivel a’ bizoványok átadása módja iránt a’ két ud­var nem egyezhetett­ meg. Az európai ha­talmasságok követségei a’ chinai császárhoz, mindenkor a’ szertartás miatt nem sikerülhet­tek, ’s a’ nyugoti kormányok számos követ­ségei történeteiben láthatni, a’ „kotu“ mega­lázó szertartása elöl, a’ követek miképp von­ták­­viszsza magokat. A’ „kr.tu“ abban áll, hogy egy adott jelre térdre kell esni, ’s egy­­második jelre, kilenczszer földre fejet hajtani. Midőn a’ legelső orosz követség 1055-ben ezen kilencz fejhajtást megtenni nem akará, leg­­ottan viszszautasittatott. Egy hollandi követ, ki ugyan azon évben érkezett Pekingbe, ma­gát ezen szertartásnak alája vetette, de azzal a’ császártól nem nyert egyebet, mint enge­­delmet arra, hogy kormánya minden nyolcz évben egyszer Chinába küldöttséget küldhes­sen, mely száznál több egyénből nem állhatott, ’s azok közzül is csak húszan bocsáttattak Pe­­­kingbe. Mily tekintetben voltak a’ barbarusok a’ menyei udvarnál, kitetszik a’ módból, mely szerint a’ különböző követek­ elöbocsáttattak. Első volt a’ nyugoti tatárok képvise­lője, ki juhbőrbe öltözve, térdig érő nadrágban s ló­­farkkal ékesített­­csalmával jelent­ meg. Ezt követte a’ Ch­inát meghódító tatárok főpapjá­nak, a’ nagy lámának követje. Ezután ment a’ Hindusztán , Perszia egy részének, a’ Dek­­kán és 100 millió alattvaló urának Sah-Behan nagy mogulnak követte, ki nagy pompával je­lent­ meg ’s 550 lovat, gyémántot s a’ t. vitt ajándékba, ’s még is a’ juhbőrbe öltözött ta­tár és a’ nagyláma egyszerű­ sárga öltöny­ü kö­vetje után bocsáttatott­ elö. A’ hollandi követ volt legutolsó, ’s a’leírás szerint, a’ menyei úr s­.ine eb­be nem is juthatott volna, ha észre véteti, hogy ő csak­ egy kereskedő társaság küldöttje.I­I. Péter czár 17­20-ban egy második orosz követséget küldött Pekingbe. Egy angol útazó, Jieu­ d’ Antermony, ki ezen követséggel Peking­be ment, annak munkálatát leírta. Izmaitól­ , az orosz követ a’ kotu kikerülésére mindent elkövetett, de siker nélkül. Réntelen volt a’ pekingi cerem­onia-mester által tatár nyelven kimondott „morgu és bősz“ szavakra (mi le­­térdelést és felállást jelent), a’ kívánt kilenc­, leborulást megtenni. Engedelmessége jutalmá­ul az orosz követnek szabadság adatott, hogy egy orosz biztost hagyhasson Pekingben, de ezen biztossal úgy bántak mint hadi­fogol­lyal, ’s az kevés idő múlva egy orosz kara­vánnal hazájába viszszakü­ldetet. „A­ portugáliak és hollandiak egyátaljában véve szerencsésebbek voltak Pekingben min­t­ m­ás európai nemzetek. Az elsők szerencse jöhet azon körülménynek köszönhették, hogy a’ chinai kikötőkben legelsőbben ők jelentek­­m­eg, mindenek felett missionariusaik befolyá­­sának. Azt sem kell mellőzni, hogy a’ chinai partokat nyugtalanító tengeri rablók kiirtásá­ban a’császárt segített­ék. A’ makaó­i telepek, melyeket még ma is bírnak, a’ portugaliak­­­a­talma csökkenése után, megszűntek Chinára nézve félelmesek lenni. A’ hollandiaknak is részint hasonló okok, hasonló kedvezéseket szerzettek. Ezek a’ ta­tárokkal léptek volt szövetségre. A’ hires Ca­­xinga, a’ mint a’ portugaliak, vagy Qua­zing­­kang, a’ mint a’ chinaiak nevezik, közös ellen­ségük volt. Ez a* tatárok berontásakor azok.

Next