Múlt és Jövő, 2022 (33. évfolyam, 1-4. szám)
2022 / 2. szám
2022/2 • Louise 0. Vasvári • KÍSÉRT A MÚLT pest szegény zsidónegyedében, esztétaként és dendiként fazonírozta újra magát, egy olyan, a dekadens századelő hagyományát követő modoros, mesterséges prózastílussal, amit életrajzírója, Réz Pál 1971 -ben „túl finnyásként” jellemzett.50 a lírai, zenei és festői elemek keverésével Szomory egy anakronisztikus, lényegében későromantikus és túlcifrázott zenei nyelvet kreált, amit cikornyákkal és eredcendókkal díszített agyon. Ennek fényében nem meglepő, hogy megbűvölte őt Jámbor posztromantikus játékstílusa, és érdemes észrevenni, hogy milyen szenvedéllyel jelenítette meg az előadását: érzéki leírást adott Jámbor kezéről, amit aztán úgy mutatott be, mint ami Jámbor fizikai szépségét képviseli, mint ami már maga is egy műalkotás. Szomory azt írja, hogy Jámbor mögött ült, ezért nem láthatta az arcát, de helyette a ״ kis aranyos” fürge ujjait figyelte, amelyek mindegyike külön életet élt, és arra volt predesztinálva, hogy „a legtisztább hangokat” hívja elő. Az ujjak varázslatos és boszorkányos mivolta szebbé tette őket, mint bármely más ujjat, amelyet valaha zongorán látott. Mindegyik ujj annyira ügyes volt, mintha nem is emberi kézből lettek volna, hanem légies üvegből vagy édes marcipánból, amit egy mestercukrász készített. ״ Csak volna időm, kedvem és terem, hogy balzaci méretekben megrajzoljam, definiáljam és elemezzem ennek a tüneményes, ennek az úgyszólván szívhez és érzékekhez szóló női kéznek egész mágiáját és boszorkányságát. Valami olyan mozgási bája, olyan szuggesztív finomsága és varázsa van ennek a kéznek, hogy azt az öt rövid kis ujjat rajta, a maguk külön-külön karakterével, remegésével s érzékenységével, szinte születéstől fogva predesztinálja a legtisztább hangokra és zengésekre. Ezek külön-külön olyan okos ujjak, hogy úgyszólván felülmúlják egymást, szellemben, érzésben és tapintásban.”61 Szomory dagályos stílusú cikkét fénykép kísérte, amelyen Jámbor volt látható, fiatalsága teljében, mögötte pedig mestere, Kodály Zoltán állt. (A fényképet Gyenes János készítette, akinek a története egy másik tanulmányom tárgyát képezi, ezért legyen elég itt annyit mondanom, hogy az ő édesanyja is memoárt írt a túléléséről 1949-ben, Birimama deportálási emlékirata címmel, amit szintén csak 2021- ben adtak ki.) Susan Starnberg is azzal fejezi be a korábban már említett 1992-es NPR-interjút, hogy leírja, milyenek voltak Jámbor ujjai a koncert közben, amit Jámbor a baltimore-i lakásában adott: "a háta púpos, a csuklója feldagadt, de az ujjai olyanok, mint egy kislánynak". Fred Rasmussen a Jámborról írt 1997-es nekrológjában azt írja, Jámbor végtelen kifinomultsággal és hihetetlen technikai ügyességgel játszott, hozzátéve, hogy aprócska nő volt, pici kezekkel, ami egy zongorista esetén hátrányt jelentett. Jámbor azt mondta neki, hogy ezért „csalnia” is kellett — ez kreatív csalás volt, és a közönség sosem vette észre a különbséget —, és azt is, hogy sosem szerette azokat a zongoristákat, akik erősen verték a zongorát. Rasmussen azzal zárja a nekrológot, hogy Jámbor még akkor is képes volt elmondani dolgokat a játékával, amikor már öreg volt és szenilis, és a szerző nem tudja megmondani, vajon ezt hogyan csinálta. ’2 Amikor megosztottam a baltimore-i házi koncertről készült Youtube-videót zongorista barátnőmmel, Angela Chonggal, aki szintén aprócska nő, és az ünnepelt férfizongoristák óriási kezéhez képest neki is kicsi a keze. Chong azt írta vissza, hogy szerinte Jámbornak nem volt kifejezetten pici keze. Azt is elmagyarázta, hogy sok olyan nehéz darab van, ami arra kényszeríti a kis kezű nőket, hogy „csaljanak”, mivel az ujjaik nem tudnak akkora távokat átfogni, mint ami a kottában írva van. Ami a baltimore-i házi koncertet illeti, Chong dicsérte Jámbor Ági és Kodály Zoltán a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Budapest, 1933 l Színházi Élet, 1933/50, 30. Gyenes János felvétele) TU •