Munka, 1935 (7. évfolyam, 40-46. szám)
1935-02-01 / 40. szám
dése nem kicsiség. Mi nem tagadjuk a családot. Bármilyen rossz tapasztalatokra tegyenek is szert az olyan családok, mint a miénk. Hát akkor milyen legyen egy fiatal kommunista családja?” Üdvözlet. —S— („Elektro-Sztal” moszkvai körzet.) 2. „Kedves elvtársak, a legtöbb fiatal kommunista rosszalni fogja, főleg a nők, de én kimondom, amit gondolok: nem hiszek abban, hogy egy fiatal kommunista számára a családi boldogság lehetséges legyen, legalább is a legközelebbi 10 éven belül. Ellene vagyok S. elvtársnőnek és a férjének fogom pártját. Nekem is vannak otthon hasonló ügyeim. Egész nap az üzemben élek, esztergályos munkát végzek és azonkívül organizátor vagyok a Kommunista Ifjúságnál, sőt mi több, egy találmányon is dogozom. Napjaim annyira ki vannak töltve, hogy lélegzetnyi időm sincs. A feleségemet csak éjjel látom. Azt mondom Liduskának:” A Komszomol és az üzem kedvesebbek nekem, mint a privát boldogság, vagy pontosabban a családi boldogság, mert a Komszomol és az üzem szintén magánügyem.” Liduska sír:” Miért nincs nálunk is úgy, mint másoknál? A szomszéd, aki egy trösztnél technikus, majdnem minden este elmegy a feleségével a moziba, vagy sétálni és együtt tanulnak németül.” Azt felelem Liduskának: „Akkor olyan emberhez kellett volna feleségül menned mint ő.” Az üzemben kiírták a nevemet a jutalomtáblára és díjul kaptam a Technikai Enciklopédiát, mert a racionalizálás terén újítást javasoltam, amely 10.000 rubel megtakarítást eredményezett. Liduska azt mondja: „El fogok menni.” Bizony én sem vagyok vadállat, sajnálom Liduskát, megpróbáltam kalkulálni, hogy talán mégis úgy tudnám beosztani az időmet, hogy megtakarítsak belőle valamit a családom részére. Azt mondtam Liduskának: „Ne kínozz tovább és ha te nem tudsz megérteni engem, el fogok menni hazulról. Vedd át a szobámat, nekem semmi sem kell. Elmegyek az éjjeli menhelyre, vagy akárhová. Nem tudok másként dolgozni, csak ha teljesen belefekszem.” Alá kell vetni magunkat annak, elvtársak, (igen, igen most nem félek ettől a szótól, amelyet különben gyűlölök), hogy a fiatal kommunistáink egy része nélkülözze a családi boldogságot. Tényleg: jobb, ha meg se házasodik. Vagy pedig előre megmondja a lánynak: „Meg fogsz tudni érteni engem, vagy ez nagyon nehezedre fog esni?” Csak egy dologban érzem magamat bűnösnek, abban, hogy megházasodtam. Én szeretem Liduskát. Azt hiszitek, hogy nem lenne kedvem vele együtt maradni és együtt járkálni? Azt mondtam neki: „És ha holnap kitörne a háború és nekem el kellene menni?” Erre nem felel. Tudnunk kell megbocsátani és Liduska nem akar semmit sem megérteni. Azt mondja nekem: „Miért akarsz egyszerre udárnyik lenni és miért vágyódsz többre, mint mások?” Én mindezt nem magamért teszem. Amikor megkaptam a jutalomdíjat, vettem Liduskának egy kabátot és selyemruhát, magamnak csak 10 rubelt tartottam meg, azon is acéldrótot vettem a találmányomhoz. Azt mondja Liduska: „Hát aztán mit kezdjek, ha felvettem ezt a ruhát?” És a ruhát hozzámvágja. munka 1171