Munka, 1936 (8. évfolyam, 47-52. szám)
1936-02-01 / 47. szám
Reflexiók (Romain Rolland 70. születésnapja alkalmából. Megkérdeztek: Ismerem-e a francia és angol írók nyilatkozatait az európai szellem válságáról? Ha ismerem, azonosítom-emagam felfogásukkal? Így válaszoltam: Nagy általánosságban alig tudnék egyebet mondani a kérdésről, mint amit feltétlen jóakarattal és komoly meggondoltsággal ők már elmondtak. Romain Rolland nyilatkozata áll hozzáma legközelebb, azé a 70 éves — harcoknak következetesen ellenszegülő és mégis állandóan harcban« álló — emberé, aki az első mondataiban így felel a kérdezőnek: „Azilyen kérdések általában úgy kezelik Európát, mint ha az a világtól elszigetelt test lenne. Ki kell jelentenem, hogy én nem követhetem ezt az utat és nem beszélhetek olyan szellemről, mely csak Európára szorítkozik.” A nyilatkozók közül Romain Rolland értelmezte legmélyebben a probléma jelentőségét és iparkodott a felvetett kérdésre kultúrszelemhez illő feleletet adni. Kétségtelen, hogy az európai ember szellemének vannak bizonyos elkülönböztető sajátosságai az ázsiai, afrikai és amerikai ember szellemi sajátosságaitól, de ha az európai szellem hivatást akar betölteni a világ alakulásában, akkor európaisága ellenére is fejlődésében kötetlennek, hatásában általánosnak kell lennie. Európai szellem válságáról épen olyan oktalanság beszélni, mint mondjuk, elhatároltan a francia vagy a német szellem« válságáról. A szellem válsága ma már szinte szemmel látható tünet, de ez a válságnem nemzeti, faji vagy világtáji válság, hanem általános krízise a szellemnek, a kultúra és civilizáció egymás elleni harcának kifejeződése. A szellem válságát a magam, részéről történelmi tünetnek fogom, fel, úgy érzem, egész lényünkkel bizonytalanságba jutottunk, elszakadtunk az egyik parttól és nem érkeztünk el még a másik parthoz. Ellentétek között morzsolódunk s a szellem válsága akkor lett akuttá, mikor a világ külső ellentétei az emberi lélekbe is felszívódtak és a szellem egyre inkább áldozatává lett önmaga ellentmondásainak. Tragikus állapot, de nem reménytelen. Az embernek fel kell szabadítaniamagát az anyagi és lelki rabszolgaságból és akkor nyitva áll az út a szellem fejlődése, korszerű alakulása felé. Az embernek ez az önmagában való felszabadítása csak a környező dolgok megismerése révén következhet be. A szellem jelentősége legpontosabban az általa létrehozott alkotások minőségével és milyenségével mérhető, a kvalitásértékek előfeltétele pedig az alkotó anyagismerete. A szellem funkciója, dologi ismeretek nélkül, aligha lehet több, túnya tétlenségnél vagy céltalan csapongásnál. Nem is szólva arról, ha a szellem jelentőségének kérdését éppen társadalomalakító szerepében akarjuk megismerni és meghatározni. A jelenesetben pedig arról van szó, hogy a szétesett társadalmi keretek között, a materiális elnyomorodásban és a lelki kétségbeesésben milyen szerep jutott a szellemnek és mit várhatunk tőle a jövőben. A szellemet tehát nem, mint abstrakciót értjük ebben a pillanatban, hanem, «mint társadalmi jelenséget, az embert