Munka, 1936 (8. évfolyam, 47-52. szám)

1936-02-01 / 47. szám

Reflexiók (Romain Rolland 70. születésnapja alkalmából.­ Megkérdeztek: Ismerem-e a francia és angol írók nyilatkozatait az európai szellem válságáról? Ha ismerem, azonosítom-e­­magam fel­fogásukkal? Így válaszoltam: Nagy általánosságban alig tudnék egyebet mon­dani a kérdésről, mint amit feltétlen jóakarattal és komoly meggondolt­­sággal ők már elmondtak. Romain Rolland nyilatkozata áll hozzám­­a legközelebb, azé a 70 éves — harcoknak következetesen ellenszegülő és mégis állandóan harcban« álló — emberé, aki az első mondataiban így felel a kérdezőnek: „Az­­ilyen kérdések általában úgy kezelik Euró­pát, mint ha az a világtól elszigetelt test lenne. Ki kell jelentenem, hogy én nem követhetem ezt az utat és nem beszélhetek olyan szellemről, mely csak Európára szorítkozik.” A nyilatkozók közül Romain Rolland értel­mezte legmélyebben a probléma jelentőségét és iparkodott a felvetett kérdésre kultúrszelemhez illő feleletet adni. Kétségtelen, hogy az európai ember szellemének vannak bizonyos elkülönböz­tető sajátosságai az ázsiai, afrikai és amerikai ember szellemi sajátosságaitól, de ha az európai szellem hivatást akar betölteni a világ alakulásában, akkor európaisága ellenére is fejlődésében kötetlennek, hatásában általánosnak kell lennie. Európai szellem válságáról épen olyan oktalanság beszélni, mint mondjuk, elhatároltan a francia vagy a német szellem« válságáról. A szellem válsága ma már szinte szemmel látható tünet, de ez a válság­­nem nemzeti, faji vagy világtáji válság, hanem általános krízise a szel­lemnek, a kultúra és civilizáció egymás elleni harcának kifejeződése. A szellem válságát a magam, részéről történelmi tünetnek fogom, fel, úgy érzem­, egész lényünkkel bizonytalanságba jutottunk, elszakadtunk az egyik parttól és nem érkeztünk el még a másik parthoz. Ellentétek között morzsolódunk s a szellem válsága akkor lett akuttá, mikor a világ külső ellentétei az emberi lélekbe is felszívódtak és a szellem egyre i­nkább áldozatává lett önmaga ellentmondásainak. Tragikus állapot, de nem reménytelen. Az embernek fel kell szabadítania­­magát az anyagi és lelki rabszolgaságból és akkor nyitva áll az út a szellem fejlődése, korszerű alakulása felé. Az embernek ez az önmagában való felszabadítása csak a kör­nyező dolgok megismerése révén következhet be. A szellem jelentősége legpontosabban az általa létrehozott alkotások minőségével és milyen­ségével mérhető, a kvalitásértékek előfeltétele pedig az a­lkotó anyag­ismerete. A szellem funkciója, dologi ismeretek nélkül, aligha lehet tö­bb, túnya tétlenségnél vagy céltalan csapongásnál. Nem is szólva arról, ha a szellem jelentőségének kérdését éppen társadalomalakító szerepében akarjuk megismerni és meghatározni. A jelen­­esetben pedig arról van szó, hogy a szétesett társadalmi keretek között, a materiális elnyomoro­­dásban és a lelki kétségbeesésben milyen szerep jutott a szellemne­k és mit várhatunk tőle a jövőben. A szellemet tehát nem, mint abstra­kciót értjük ebben a pillanatban­, hanem, «mint társadalmi jelenséget, az embert

Next