Munka, 1974 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám
zada „csináljuk’, de tudományosan „elfelejtettük” elemezni. Mivel a szakirodalom azoknak a tollából származik, akik a munkaversenyt „hivatalból” viszik és akik ezért „hivatalból” felelősek, a szakszervezetek megállapításai óvatosak, konszolidáltak, s egymással szinte azonos tartalmúak. A VERSENYRE VONATKOZÓ TÉTELEK deklaráció jellegűek, gyakran elmosódik bennük a kívánság és a valóság közötti különbség. Ez arra utal, hogy nem találtuk meg eddig a szükséges eszközöket és módokat arra, hogy az eltérést — amelyet főleg a politikai-gazdasági élet konszolidálódása hozott — jelentősen csökkentsük. Az ismert állásfoglalásokból kitűnik, a munkaverseny alapjában gazdasági célú politikai mozgalom. Mivel azonban a definiálással kapcsolatos problémák elvont és akadémikus vitákat szülhetnek — melyek a versenyt egy jottányit sem viszik előbbre — a szakszervezetek elméleti kutató intézetének közgazdasági osztálya a verseny fogalmával, céljával, funkciójával a következő években elméleti szinten nem szándékozik foglalkozni, ehelyett inkább néhány gyakorlati problémára kívánja a figyelmet irányítani. A munkaverseny külső feltételeinek vizsgálatánál azt próbálják felderíteni, hogy a dolgozóknak és a kollektíváknak milyen fokú szabadságuk és kezdeményezési lehetőségük van a vállalások megtételében, teljesítésében, illetve ezzel összefüggően milyen mértékű a vállalati, gyáregységi, üzemegységi önállóság. Nemcsak azt vizsgálják, hogy milyen a verseny anyagi és erkölcsi megbecsülése, hanem azt is, hogy milyen a vállalat érdekeltségi rendszere, s ezt az érdekeltségi rendszert hogyan „bontják le” a gyáregységekre, üzemrészekre, s ezen belül az alkalmazott bérforma miként ösztönöz a minőségi munkára, az anyagtakarékosságra. Az intézet újabb kísérletet tesz a kétféle versenyfogalom és versenytevékenység (a szocialista munkaverseny, illetve a gazdasági piaci verseny) összekapcsolására, s vizsgálja miként állítható a szocialista munkaverseny a lakosság jobb ellátása, a hiánycikkek felszámolása, a divathoz való alkalmazkodás, a választék bővítése, az export gazdaságosabbá tétele szolgálatába. Elemezni szándékoznak a munkaverseny szociológiai és pszichológiai hátterét és indítékait is. összegezik, hogy a verseny résztvevői mennyiben tekintik tevékenységüket egyéni és csoportos politikai megnyilvánulásnak. Fel kívánják tárni a munkaverseny és a munkahelyi demokrácia közötti tényleges és kívánt kapcsolat elemeit. A KOMPLEX VIZSGÁLAT FŐ CÉLJA azoknak a jelenségeknek kigyűjtése, amely általánosíthatóan jó avagy rossz okokra, körülményekre vezethetők vissza. Az intézet kutatási tervében szereplő fő témát három részben dolgozzák fel: 1.) A szocialista munkaverseny gazdasági hatékonysága és érdekeltségi körülményei, ahol a munkaverseny és a gazdasági verseny viszonyával, a vállalások és teljesítésük vállalati és társadalmi hasznosságával, valamint a munkaverseny érdekeltségi körülményeivel foglalkoznak; 2.) A munkaverseny pszichológiai és szociológiai háttere, amelyen belül kutatják majd a munkaverseny csoportlélektani és szociológiai feltételeit és indítékait, a versenyvételt mint politikai megnyilvánulást, a vállalati gazdasági vezetők versenyét, a dolgozók aktivitása és aktivizálhatósága kérdéseit, s végül a munkaverseny és a munkahelyi demokrácia kapcsolatát. 3.) Versenymozgalom és versenyszervezet, amely témacím magában foglalja a mozgalmi szervezettség és a mozgalmi jelleg viszonyának, a verseny tömegessége és a versenyszervezési kapacitás közötti feszültségnek, a munkaverseny és a belső mechanizmus viszonyának résztémáit. A vizsgálódásnál abból indulnak ki, hogy a munkaverseny mozgalom a politikai tudatosságon kívül nemcsak arra támaszkodik, hogy az emberek jelentős részében él egy sportszerű verseny iránti érdeklődés, hanem arra is, hogy az emberek szeretnek versenyszerűen alkotni, megoldásokat kigondolni, elgondolásaikat nyilvánosan valóra váltani. Szeretnék „győztesek” lenni, nem játékos és nem sport értelemben, hanem úgy, ahogyan a gazdasági és a piaci versenyben mód van felülkerekedniük, illetve lemaradniuk. A55 A VERSENYSZELLEM, amely ilyen gazdasági töltésű széles körben elterjedt az elmúlt évtized alatt. A vállalati gazdálkodás piacorientáltsága, illetve a gazdasági versenyre való hajlandóság lelki vonásainak létezése megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a munkaversenyt — ahol lehet — a gazdasági, piaci versenyhez kapcsoljuk. A kutatások során ugyanakkor vizsgálni kell, hogy a nyereségre való orientáltság szegényíti, szimplifikálja-e a munkaversenyt, avagy gazdagítja. Közismert, hogy a nyilvánvalóan helyes, hasznos és sürgetően megvalósítandó célokra viszonylag könnyű a dolgozókat mozgósítani. A formális célok és módszerek ugyanakkor közömbössé, néha cinikussá teszik az embereket. Ezért érdemes vizsgálni, hogy a vállalati, a gyáregységi és egyéni versenyvállalások hogyan egészítik ki egymást, szerves egységet alkotnak-e, vagy csupán valahogy „összejönnek”, összeilleszkednek. Általános elvként kimondható az a vállalás hasznos, amely kapcsolódik a vállalati célokhoz, a piaci, a gazdasági verseny követelményeihez, a határidő teljesítéséhez, a készlet és anyaggazdálkodáshoz stb. A verseny tartalmassá tételének egyik legfontosabb feltétele, hogy az érdekeltségi rendszer a főbb népgazdasági célokra ösztönözzön. A tapasztalatok szerint, ahol jó az érdekeltségi rendszer, ott a verseny is élénk. Ahol azonban az érdekeltségi „hézagok” kitöltésére, a szervezési hibák kompenzálására hasznosítják a munkaversenyt, ott az kompromittálódik. Az érdekeltség természetesen nem helyettesíti, nem pótolhatja a verseny, a jó munka gazdasági, műszaki, szervezési feltételeit, például a folyamatos munka- és anyagellását, a gondos gépkarbantartást. A megfelelő érdekeltség a jót képes még jobbá tenni, de a rosszat nem képes jóra fordítani. A munkaverseny érdekeltségi feltételeinek elemzése eléggé elhanyagolt terület. Az a szemlélet, amely a verseny fogalmi meghatározásánál nem fordít kellő gondot a valóság és a saját óhaj éles szétválasztására, gyakran odavezet, hogy az anyagi ösztönzésnek a munkaversenyben nincs nagy jelentősége. A szakszervezetek elméleti kutató intézete ezzel az állásponttal szemben abból indult ki, hogy a központi bér- és jövedelemszabályozás erősen befolyásolja a szocialista munkaversenyt. A vállalati érdektelenség akadályozhatja az új versenyformát, például a Dolgozz Hibátlanul munkarendszer kibontakozását. Az egyéni verseny háttérbe szorulása is jó részben azzal magyarázható, az érdekeltség nem megfelelő. Miivel a vállalati érdekeltség eléggé degresszív, s ezt a vállalatok — néhány kivételtől eltekintve — így bontják le gyáregységekre, brigádokra, egyénekre —, a vállalati bérszabályozás jelenlegi rendszere nem csupán a létszámgazdálkodás, a munka szerinti elosztás, a munkafegyelem, a munkaidő kihasználás területén okoz számos problémát, hanem jelentősen akadályozza a szocialista munkaverseny — ezen belül főleg az egyéni verseny — élénkülését, tartalmassá tételét is. A MINISZTERTANÁCS ÜLÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE és a szakszervezetek elméleti kutatóintézete közgazdasági osztályának elhatározott vizsgálódása tehát szervesen kapcsolódik egymáshoz. A vállalatok gazdasági vezetői, szakszervezeti tanácsai és tisztségviselői akkor cselekszenek helyesen, ha a kormány határozatában rögzített negatív jelenségek „miértjére” nem csupán „fölülről” várják a választ, hanem — az intézet vázlatosan ismertetett szempontjai alapján — önállóan, saját hatáskörbe próbálnak a kérdésre felelni.