Munka, 1974 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám

zada „csináljuk’­, de tudományosan „elfelejtettük” ele­mezni. Mivel a szakirodalom azoknak a tollából szár­mazik, akik a munkaversenyt „hivatalból” viszik és akik ezért „hivatalból” felelősek, a szakszervezetek megállapításai óvatosak, konszolidáltak, s egymással szinte azonos tartalmúak. A VERSENYRE VONATKOZÓ TÉTELEK deklaráció jellegűek, gyakran elmosódik bennük a kívánság és a valóság közötti különbség. Ez arra utal, hogy nem ta­láltuk meg eddig a szükséges eszközöket és módokat arra, hogy az eltérést — amelyet főleg a politikai-gaz­dasági élet konszolidálódása hozott — jelentősen csök­kentsük. Az ismert állásfoglalásokból kitűnik, a munkaver­seny alapjában gazdasági célú politikai mozgalom. Mi­vel azonban a definiálással kapcsolatos problémák el­vont és akadémikus vitákat szülhetnek — melyek a ver­senyt egy jottányit sem viszik előbbre — a szakszerveze­tek elméleti kutató intézetének közgazdasági osztá­lya a verseny fogalmával, céljával, funkciójával a kö­vetkező években elméleti szinten nem szándékozik foglalkozni, ehelyett inkább néhány gyakorlati prob­lémára kívánja a figyelmet irányítani. A munkaverseny külső feltételeinek vizsgálatánál azt próbálják felderíteni, hogy a dolgozóknak és a kollektí­váknak milyen fokú szabadságuk és kezdeményezési le­hetőségük van a vállalások megtételében, teljesítésé­ben, illetve ezzel összefüggően milyen mértékű a vál­­la­la­ti, gyáregységi, üzemegységi önállóság. Nemcsak azt vizsgálják, hogy milyen a verseny anyagi és erkölcsi megbecsülése, hanem azt is, hogy milyen a vállalat ér­dekeltségi rendszere, s ezt az érdekeltségi rendszert hogyan „bontják le” a gyáregységekre, üzemrészekre, s ezen belül az alkalmazott bérforma miként ösztönöz a minőségi munkára, az anyagtakarékosságra. Az intézet újabb kísérletet tesz a kétféle versenyfo­galom és versenytevé­kenység (a szocialista munkaver­seny, illetve a gazdasági piaci verseny) összekapcso­lására, s vizsgálja miként állítható a szocialista munka­verseny a lakosság jobb ellátása, a hiánycikkek fel­számolása, a divathoz való alkalmazkodás, a válasz­ték bővítése, az export gazdaságosabbá tétele szolgála­tába. Elemezni szándékoznak a munkaverseny szociológiai és pszichológiai hátterét és indítékait is. összegezik, hogy a verseny résztvevői mennyiben tekintik tevé­kenységüket egyéni és csoportos politikai megnyilvánu­lásnak. Fel kívánják tárni a munkaverseny és a mun­kahelyi demokrácia közötti tényleges és kívánt kap­csolat elemeit. A KOMPLEX VIZSGÁLAT FŐ CÉLJA azoknak a jelenségeknek kigyűjtése, amely általánosíthatóan jó avagy­ rossz okokra, körülményekre vezethetők vissza. Az intézet kutatási tervében szereplő fő témát három részben dolgozzák fel: 1.) A szocialista munkaverseny gazdasági hatékonysága és érdekeltségi körülményei, ahol a munkaverseny és a gazdasági verseny viszonyá­val, a vállalások és teljesítésük vállalati és társadalmi hasznosságával, valamint a munkaverseny érdekeltségi körülményeivel foglalkoznak; 2.) A munkaverseny pszichológiai és szociológiai háttere, amelyen belül ku­tatják majd a munkaverseny csoportlélektani és szo­ciológiai feltételeit és indítékait, a versenyvételt mint politikai megnyilvánulást, a vállalati gazdasági veze­tők versenyét, a dolgozók aktivitása és akt­ivizálható­­sága kérdéseit, s végül a munkaverseny és a munka­helyi demokrácia kapcsolatát. 3.) Versenymozga­lom és verseny­szervezet, amely témacím magában foglalja a mozgalmi szervezettség és a mozgalmi jelleg viszonyá­nak, a verseny tömegessége és a versenyszervezési kapacitás közötti feszültségnek, a munkaverseny és a belső mechanizmus viszonyának résztémái­t. A vizsgálódásnál abból indulnak ki, hogy a munka­­verseny mozgalom a politikai tudatosságon kívül­­ nemcsak arra támaszkodik, hogy az emberek jelen­tős részében él egy sportszerű verseny iránti érdek­lődés, hanem arra is, hogy az emberek szeretnek ver­senyszerűen alkotni, megoldásokat kigondolni, elgondo­lásaikat nyilvánosan valóra váltani. Szeretnék „győzte­sek” lenni, nem játékos és nem sport értelemben, ha­nem úgy, ahogyan a gazdasági és a piaci versenyben mód van felül­kerekedniük, illetve lemaradniuk. A55 A VERSENYSZELLEM, amely ilyen gazdasági töltésű széles körben elterjedt az elmúlt évtized alatt. A vállalati gazdálkodás piacorientáltsága, illetve a gaz­dasági versenyre való hajlandóság lelki vonásainak lé­tezése megteremti a feltételeket ah­hoz, hogy a munka­­versenyt — ahol lehet — a gazdasági, piaci versenyhez kapcsoljuk. A kutatások során ugyanakkor vizsgálni kell, hogy a nyereségre való orientáltság szegényíti, szimplifikálja-e a munkaversenyt, avagy gazdagítja. Közismert, hogy a nyilvánvalóan helyes, hasznos és sürgetően megvalósítandó célokra viszonylag könnyű a dolgozókat mozgósítani. A formális célok és mód­szerek ugyanakkor közömbössé, néha cinikussá teszik az embereket. Ezért érdemes vizsgálni, hogy a vállalati, a gyáregységi és egyéni versenyvállalások hogyan egé­szítik ki egymást, szerves egységet alkotnak-e, vagy csupán valahogy „összejönnek”, összeilleszkednek. Ál­talános elvként kimondható az a vállalás hasznos, amely kapcsolódik a vállalati célokhoz, a piaci, a gaz­dasági verseny követelményeihez, a határidő teljesí­téséhez, a készlet és anyaggazdálkodáshoz stb. A verseny tartalmassá tételének egyik legfontosabb feltétele, hogy az érdekeltségi rendszer a főbb népgaz­dasági célokra ösztönözzön. A tapasztalatok szerint, ahol jó az érdekeltségi rendszer, ott a verseny is élénk. Ahol azonban az érdekeltségi „hézagok” kitöltésére, a szervezési hibák kompenzálá­sára hasznosítják a mun­kaversenyt, ott az kompromittálódik. Az érdekeltség természetesen nem helyettesíti, nem pótolhatja a ver­seny, a jó munka gazdasági, műszaki, szervezési felté­teleit, például a folyamatos munka- és anyagellását, a gondos gépkarbantartást. A megfelelő érdekeltség a jót képes még jobbá tenni, de a rosszat nem képes jó­ra fordítani. A munkaverseny érdekeltségi feltételeinek elemzése eléggé elhanyagolt terület. Az a szemlélet, amely a verseny fogalmi meghatározásánál nem fordít kellő gondot a valóság és a saját óhaj éles szétválasztására, gyakran odavezet, hogy az anyagi ösztönzésnek a mun­kaversenyben nincs nagy jelentősége. A szakszervezetek elméleti kutató intézete ezzel az állásponttal szemben abból indult ki, hogy a központi bér- és jövedelemszabályozás erősen befolyásolja a szocialista munkaversenyt. A vállalati érdektelenség akadályozhatja az új versenyformát, például a Dolgozz Hibátlanul munkarendszer kibontakozását. Az egyéni verseny háttérbe szorulása is jó részben azzal magya­rázható, az érdekeltség nem megfelelő. Miivel a válla­lati érdekeltség eléggé degresszív, s ezt a vállalatok — néhány kivételtől eltekintve — így bontják le gyár­egységekre, brigádokra, egyénekre —, a vállalati bér­­szabályozás jelenlegi rendszere nem csupán a létszám­­gazdálkodás, a munka szerinti elosztás, a munkafegye­lem, a munkaidő kihasználás területén okoz számos problémát, hanem jelentősen akadályozza a szocialista munkaverseny — ezen belül főleg az egyéni verseny — élénkülését, tartalmassá tételét is. A MINISZTERTANÁCS ÜLÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE és a szakszervezetek elméleti kutatóintézete közgazda­­sági osztályának elhatározott vizsgálódása tehát szer­vesen kapcsolódik egymáshoz. A vállalatok gazdasági vezetői, szakszervezeti tanácsai és tisztségviselői akkor cselekszenek helyesen, ha a kormány határozatában rögzített negatív jelenségek „miértjére” nem csupán „fölülről” várják a választ, hanem — az intézet vázla­tosan ismertetett szempontjai alapján — önállóan, sa­ját hatáskörbe próbálnak a kérdésre felelni.

Next