Munka, 1987 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám

JUimLui kedati eloaiónknak evidmém/ektwM gazdag, twldeg иф es­ztendős khmmuik ! A JL naptár „ber”-re végződő hónapjai az év végére kalauzolják az embert, az „ár” vég­­ződésűek pedig a folyamatosság és az újrakezdés jelzői. A naptári időegység számunkra időjelző, va­lójában azonban az idő áll, örök mozdulatlan, mi haladunk az időben; a keletkezés, létezés, elmúlás egységes folyamatát csak az ember érzékeli és szá­mol vele. A bér-hónapok valahogyan a bevégzettség érze­tét keltik bennünk, a visszatekintés és a jövőlatol­gatás (év vége, év kezdése) gondolatait sugallják, az ár­ hónapjai a megújulást, új remények éledését hozzák magukkal, ambíciókat gerjesztenek, s rá­hangolódást a kikeletre: január, február, s itt a nyár. Az évszakok végtelen idejű forgásában nin­csen soha tévedés, mert nem az ember igazgatja azokat. A tél után tavasz következik, az időjárás szélsőségei csak motivációs tényezők, de a termé­szeti folyamatok egymásutániságát nem módosít­ják. (Hacsak nem egyszer majd az emberi kárte­véstől a természet megkeveredik, s vele a sorrend, s tél után ősz kopogtat a mi tájainkon.) A mi reményeink is az ár­végződésű hónapokban formálódnak, az állampolgárok, a különböző típus Új esztendő­ jú, nagyságú közösségek „kis” reményeiből a nem­zet reményévé. Nem ábrándok, illúziók szövedéké­ből formálódik az idei év reménye, hanem a mai hazai és környező valóság fényeiből. Amennyire emberi ésszel, jószándékkal, hozzáértéssel és a rea­litások szigorú számbavételével lehetséges volt, egy torzulástól mentes tükröt is teremtettek számunk­ra a ber-hónapok, amelyben tisztábban látjuk ön­magunkat. Akadnak olyanok is nálunk, akik megrettennek a tükörképtől, mert a látottak nemcsak felemelőek. 1

Next