Munkás, 1914 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
1914. január 4. MUNKÁS is mindenkor síkra szállott, ha azt látta, hogy azzal használ a köznek, a haladásnak. Igaz, hogy nagyon sok keserű csalódást kellett megérnie a „Munkásának akkor, amikor a polgári érdekek védelmezésére is pazarolta erejét, mert nagyon sokszor szomorúan tapasztalhatta, hogy azok, akiket tegnap becsületesen a védelmébe vett, holnap ellene szegezték támadó fegyvereiket és ott küzdöttek ellene abban a táborban, amely ellen tegnap a védelmére szorultak. Mindazonáltal nem szűnünk mi meg azok lenni továbbra is, amik voltunk a múltban : védelmezői, támogatói, bátor szószólói a társadalom minden olyan rétegének, amely szenved a reakció nyomása alatt, akit elnyom a hatalom, akit kifoszt a nagyhatalmi hóbort militarista őrülete. A „Munkás“ továbbra is hű marad régi elvéhez, irányához, úgy a munkásérdekeket, mint az arra érdemes polgári érdekeket a legelszántabban fogja védelmezni; de viszont elvárható volna a munkásság és polgárság részéről is, hogy azt a lapot, amelynek igazságosságáról és hasznosságáról hosszú, harcos évek tanúskodnak, támogassák abban a mértékben, amelyben ők attól támogatást várhatnak és nyernek. Aki pedig ezt nem érti meg és nem cselekszi, az — kijelenthetjük — a saját énje, a saját családja és saját osztályának érdekeiben cselekszik. Mert ha azokkal a lapokkal szemben, amelyek mindenkor megállják a helyüket a legkeményebb harcok közepett is, az elnyomók és kizsákmányolók hazug, lepénzelt lapjait támogatják, akkor itt, ebben az országban továbbra is az lesz a hatalom korrupciója, a panama a vesztegetés és az erőszak kormányzata. Akkor nem lehet azt várnunk, hogy ez az ország is beleillesztkedjen végre az európai demokrácia miliőjébe, akkor ez az ország továbbra is a rakció kis szigete marad a demokrácia nagy óceánjában. Munkások! Polgárok! Magyarország jelenlegi kormánya éppen most tartja siralomházban az eddig is elég gyenge lábon álló magyar sajtószabadságot. Már elkészítették a magyar sajtó számára a legszörnyűbb bilincseket, csak a kedvező pillanatra várnak, hogy gúzsba köthessék vele a sajtót. Ez és a többi okok százszorosan kötelességévé teszik minden gondolkozni tudó munkásnak és polgárnak, aki csak azt akarja, hogy Magyarország demokráciája örökre el ne bukjon, hogy becsületesen odaálljon a hatalomtól vérig üldözött magyar sajtó mellé, hogy azt erőssé, hatalmassá tegye, oly hatalmassá, hogy a reakció minden támadása sikertelen legyen vele szemben. Azért minden munkásnak különösen kötelessége, hogy a „Munkást“, ahol megjelenik, akár üzletekben vagy vendéglőkben és kávéházakban, mindenütt követelje. A polgárságnak pedig, akik a munkásság fillérein tartják fenn magukat, erkölcsi kötelessége a munkásság lapját támogatni, kivált akkor, amikor tudják, hogy a „Munkás“ egyúttal az ő érdekeiknek is elszánt védelmezője. Ha így a kötelességét mindenki becsületesen teljesíti, akkor a hatalom minden támadása ellenére is nagy, erős és hatalmas fog lenni a munkásság sajtója. A Munkás előfizetési ára most is az, ami eddig volt . Egész évre....................4.80 „ Félévre.........................2.40 „ Negyedévre . . . . . 1.20 „ Egy hóra...................2.40 „ Egyes szám ára . . . 2.10 „ Tisztelettel a „Munkás“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Elvtársak, munkások! Olvassátok és terjesszétek saját lapjaitokat, a Munkás-t és a Népszavát, pusztították el még a tojásban a tojást rabló állatok, sőt az ember is, hány fog közülök az időjárásnak, a viharnak áldozatul esni, mikor a tél elől a tengeren keresztül a meleg Délre költöznek, vagy a téli hidegnek és az élelemhiánynak az itthonmaradtak közül. — Igazában, nem is gondoltam mindezekre. El kell ismernem, hogy a vidám madaraknak sem küzdelem nélküli az élete. De hát a virágok szépsége mégis csak gyönyörűségünkre van és ebben csak nem kell keresnünk semmiféle küzdelmet, hanem tisztán a gondviselést, amely széppé akarta tenni általuk a természetet. — Ki ne gyönyörködnék a virágok szépségében? De a gondolkodó ember mégis csak belátja, hogy a virágok szépsége nem a gyönyörűség és különösen nem az ember gyönyörűsége kedvéért van. Mert színes, szép virága csak az olyan növényeknek van, amelyeket méhek és egyéb rovarok látogatnak, hogy ottan táplálékul mézet vagy virágport gyűjtenek. A szép virág csak cégér, csak csalogató,, amelylyel a növények elhódítják, magukhoz csábítják a mézetkereső méhet a szegényebb, igénytelenebb virágoktól. Mert hisz azt már te is tudni fogod, hogy a virágban nem is a szép szirom a fontos, hanem az csak takarója, burka fontosabb szerveknek. — Igen, bátyám, azt tudom, hogy a virágnak lényeges részei azok az igénytelen porzószálak, meg az az apró, zöld gömböcske, a termő vagy magház, melyek el vannak sokszor egészen rejtve a szirmok között. A termés vagy gyümölcs és benne a mag csak akkor képződik, ha az a finom sárga por — a himpor — a porzókból a termő végére, a bibére kerül és megtermékenyíti azt. — No látod, a méh mézkeresés közben tudtán kívül elvégzi ezt a munkát, a himpor átvitelét a termőre. És miután ez megtörtént, a szép szirmok megtették kötelességüket és csakhamar elhervadnak, lehullanak — a szépség bizony a természetben is múlandó. És igy bizony a virág sem adja ingyen a mézet. Nézd itt ezt a méhet ezen a mezei zsálya-virágon, mint erőlködik, hogy eltolja a virág szűk kelyhének csövét elzáró reteszt, hogy azután a mézhez férhessen. De ha eltolta azt, akkor a hátára csapódik a virágporral teli porzószál s a méh kénytelen elvégezni a virág megtermékenyítését. — És nekem is eszembe jut most, bátyám,, hogy a virágágyaknak az ápolása, a gondozása is mennyi munkát ad. Pedig kint a szabad természetben ki óvja, ápolja a szegény virágot? Nincs, aki jófajta magot válogat ki, azt szépen elülteti; később is a virágágyból gondosan kitisztítja, gyomlálja a „gaz“ növényeket — pedig hát, ha meggondolom, azoknak is a teremtő adta az életet — de ezek még elszívnák a táplálékot a maguk számára a szép palántától. Aztán öntözni kell a virágot, bekeríteni a virágágyat, hogy az állatok le ne gázolják, le ne legeljék. Bizony most már el tudom képzelni, hogy a szép virágnak is kell küzdenie, míg kibonthatja szép szirmait. (Folytatjuk.) Valamennyi ország munkásai egyesüljetek ! 3