Munkás, 1914 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. szám

1914. január 4. MUNKÁS is mindenkor síkra szállott, ha azt látta, hogy azzal használ a köznek, a haladásnak. Igaz, hogy nagyon sok keserű csaló­dást kellett megérnie a „Munkásának akkor, amikor a polgári érdekek védel­­mezésére is pazarolta erejét, mert nagyon sokszor szomorúan tapasztal­hatta, hogy azok, akiket tegnap becsü­letesen a védelmébe vett, holnap ellene szegezték támadó fegyvereiket és ott küzdöttek ellene abban a táborban, amely ellen tegnap a védelmére szo­rultak. Mindazonáltal nem szűnünk mi meg azok lenni továbbra is, amik voltunk a múltban : védelmezői, támo­gatói, bátor szószólói a társadalom minden olyan rétegének, amely szenved a reakció nyomása alatt, akit elnyom a hatalom, akit kifoszt a nagyhatalmi hóbort militarista őrülete. A „Munkás“ továbbra is hű marad régi elvéhez, irányához, úgy a munkásérdekeket, mint az arra érdemes polgári érdeke­ket a legelszántabban fogja védelmezni; de viszont elvárható volna a munkás­ság és polgárság részéről is, hogy azt a lapot, amelynek igazságosságáról és hasznosságáról hosszú, harcos évek tanúskodnak, támogassák abban a mér­­tékben, amelyben ők attól támogatást várhatnak és nyernek. Aki pedig ezt nem érti meg és nem cselekszi, az — kijelenthetjük — a saját énje, a saját családja és saját osztályának érdekei­­ben cselekszik. Mert ha azokkal a lapokkal szemben, amelyek mindenkor megállják a he­lyüket a legkeményebb harcok köze­­pett is, az elnyomók és kizsákmányo­­lók hazug, lepénzelt lapjait támogatják, akkor itt, ebben az országban to­vábbra is az lesz a hatalom korrup­ciója, a panama a vesztegetés és az erőszak kormányzata. Akkor nem lehet azt várnunk, hogy ez az ország is beleillesztkedjen végre az európai demokrácia miliőjébe, akkor ez az ország továbbra is a rakció kis szigete marad a demokrácia nagy óceánjában. Munkások! Polgárok! Magyarország jelenlegi kormánya éppen most tartja siralomházban az eddig is elég gyenge lábon álló magyar sajtószabadságot. Már elkészítették a magyar sajtó számára a legszörnyűbb bilincseket, csak a kedvező pillanatra várnak, hogy gúzsba köthessék vele a sajtót. Ez és a többi okok százszorosan kötelességévé teszik minden gondol­kozni tudó munkásnak és polgárnak, aki csak azt akarja, hogy Magyar­­ország demokráciája örökre el ne bukjon, hogy becsületesen odaálljon a hatalomtól vérig üldözött magyar sajtó mellé, hogy azt erőssé, hatal­massá tegye, oly hatalmassá, hogy a reakció minden támadása sikertelen legyen vele szemben. Azért minden munkásnak különösen kötelessége, hogy a „Munkást“, ahol megjelenik, akár üzletekben vagy ven­déglőkben és kávéházakban, mindenütt követelje. A polgárságnak pedig, akik a munkásság fillérein tartják fenn magukat, erkölcsi kötelessége a mun­kásság lapját támogatni, kivált akkor, amikor tudják, hogy a „Munkás“ egyúttal az ő érdekeiknek is elszánt védelmezője. Ha így a kötelességét mindenki be­csületesen teljesíti, akkor a hatalom minden támadása ellenére is nagy, erős és hatalmas fog lenni a mun­kásság sajtója. A Munkás előfizetési ára most is az, ami eddig volt . Egész évre....................4.80 „ Félévre.........................2.40 „ Negyedévre . . . . . 1.20 „ Egy hóra...................2.40 „ Egyes szám ára . . . 2.10 „ Tisztelettel a „Munkás“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Elvtársak, munkások! Olvassátok és terjesszétek saját lapjaitokat, a Munkás-t és a Népszavát, pusztították el még a tojásban a to­jást rabló állatok, sőt az ember is, hány fog közülök az időjárásnak, a viharnak áldozatul esni, mikor a tél elől a tengeren keresztül a meleg Délre költöznek, vagy a téli hidegnek és az élelemhiánynak az itthonmarad­tak közül. — Igazában, nem is gondoltam mindezekre. El kell ismernem, hogy a vidám madaraknak sem küzdelem nélküli az élete. De hát a virágok szépsége mégis csak gyönyörűségünkre van és ebben csak nem kell keres­nünk semmiféle küzdelmet, hanem tisztán a gondviselést, amely széppé akarta tenni általuk a természetet. — Ki ne gyönyörködnék a virágok szép­ségében? De a gondolkodó ember mégis csak belátja, hogy a virágok szépsége nem a gyönyörűség és kü­lönösen nem az ember gyönyörűsége kedvéért van. Mert színes, szép virága csak az olyan növényeknek van, ame­lyeket méhek és egyéb rovarok láto­gatnak, hogy ottan táplálékul mézet vagy virágport gyűjtenek. A szép vi­rág csak cégér, csak csalogató,, amely­lyel a növények elhódítják, magukhoz csábítják a mézetkereső méhet a sze­gényebb, igénytelenebb virágoktól. Mert hisz azt már te is tudni fogod, hogy a virágban nem is a szép szi­rom a fontos, hanem az csak takarója, burka fontosabb szerveknek. — Igen, bátyám, azt tudom, hogy a virágnak lényeges részei azok az igénytelen porzószálak, meg az az apró, zöld gömböcske, a termő vagy magház, melyek el vannak sokszor egészen rejtve a szirmok között. A termés vagy gyümölcs és benne a mag csak akkor képződik, ha az a finom sárga por — a himpor — a porzókból a termő végére, a bibére kerül és megtermékenyíti azt. — No látod, a méh mézkeresés köz­ben tudtán kívül elvégzi ezt a munkát, a himpor átvitelét a termőre. És mi­után ez megtörtént, a szép szirmok megtették kötelességüket és csakhamar elhervadnak, lehullanak — a szépség bizony a természetben is múlandó. És igy bizony a virág sem adja ingyen a mézet. Nézd itt ezt a méhet ezen a mezei zsálya-virágon, mint erőlködik, hogy eltolja a virág szűk kelyhének csövét elzáró reteszt, hogy azután a mézhez férhessen. De ha eltolta azt, akkor a hátára csapódik a virágporral teli porzószál s a méh kénytelen el­végezni a virág megtermékenyítését. — És nekem is eszembe jut most, bátyám,, hogy a virágágyaknak az ápolása, a gondozása is mennyi mun­kát ad. Pedig kint a szabad termé­szetben ki óvja, ápolja a szegény vi­rágot? Nincs, aki jófajta magot válo­gat ki, azt szépen elülteti; később is a virágágyból gondosan kitisztítja, gyomlálja a „gaz“ növényeket — pe­dig hát, ha meggondolom, azoknak is a teremtő adta az életet — de ezek még elszívnák a táplálékot a maguk számára a szép palántától. Aztán ön­tözni kell a virágot, bekeríteni a vi­rágágyat, hogy az állatok le ne gázol­ják, le ne legeljék. Bizony most már el tudom képzelni, hogy a szép virág­nak is kell küzdenie, míg kibonthatja szép szirmait. (Folytatjuk.) Valamennyi ország munkásai egyesüljetek ! 3

Next