Munkás, 1916 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-01 / 1. szám
1916. január 1. MUNKÁS Olvassátok és terjesszétek a „Munkás“ lapot! 5 szerint bejelentették a halálesetet a plébános unál és kérték, hogy a halott beszentelését szokás szerint látja el. A plébános úr tudomásul vette, hogy az asszony meghalt, de kijelentette mindjárt, hogy a beszenteléshez neki sémi köze, mert a halott nem volt törvényes felesége A. Károlyiak, hanem csak közös háztartásban éltek együtt már hoszszabb idő óta. Sőt még csak nem is harangoztatott a halottra a plébános úr. Mi nagyon jól tudjuk, hogy ennek a halottnak már nagyon mindegy, hókint-pókuszoz-e fölötte a pap vagy -rem, harangoztak-e a tiszteletére vagy nem, mindazonáltal rém mondottük a panaszos elvtársaiknak, hogy temessék el pap nélkül, bár a család szívesen vette volna, ha pártunk részéről megy ki valaki a halott elbúcsúztatáséra. Erre mi most rém vállalkozhattunk. Azt tanácsoltuk tehát elvtársunknak, hogy keresse fel a pécsi református papot, ő bzonyára szó nélkül teljesíti a kérését. És a református pap teljesítette is és mégsem szakadt le az ég. — Meg kellett írnunk ezt az esetet, pedig nem éppen ritka, sőt mindennapi eset. Azért írtuk meg, hogy egyúttal figyelmeztessük az olvasót, hogy a papi ceremóniákkal ne sokat törődjenek. A házasságnál sincs szükség papra és a születésnél sem, csak a polgári anyakönyvi hatóságnál kell a dolgot rendbetenni. A papi esketés és keresztelés semmi érvénynyel és kötelezettséggel nem bír. Akik a polgári anyakönyvvezető elött kötnek csak házasságot, azok törvényes házastársak és a születést is csak ott muszáj bejelenteni, akármit beszéljen is a pap. A halottbúcsúztatás is csak arra való pappal, hogy a pap sztétet csinálhasson és a harangozás is papi üzlet, semmi más. Minek mindez, hiszen drágaság van ? ! Apap pedig éljen meg az Ur igéjéből. A 37—42 évesek bevonulása. A hivatalos lap közti, a legújabb bevonulási hirdeményt, amely szerint mindazok az 1873., 1874., 1875., 1876. és 1877. évben, azonkívül az 1891., 1895. és 1896. évben született népfölkelésre kötelezettek, akik a most novemberben és decemberben tartott pótszemléken alkalmasnak találtattak — amennyiben név szerint felmentve nincsenek —, 1916. év január 17-én tartoznak a népfölkelési igazolványi lapon föltüntetett parancsnoksághoz bevonulni. — Ugyanakkor kötelesek bevonulni — éspedig tekintet nélkül a születési évfolyamukra — mindazok, akik önkéntes belépés folytán a honvédségbe vagy a közös hadseregbe (akár mint egyévi önkéntesek is) már besoroztattak vagy a bevonulásra kitűzött napig fognak besoroztatok A hivatásos gőz- vagy motorgépészek és sütők, akik ily gépeknéll valóban alkalmazva vannak, további intézkedésig bevonulni nem tartoznak. Megkezdték a városi sertések kimérését. Lapunk más helyén megemlítjük röviden, hogy a város házi kezelésben fogja kimérni 2300 darabnyi sertését. Újabb értesítés szerint a húskin érés már a hét derekán meg is kezdődött egyelőre a következő helyeken: Belváros: Körösztös Vince Irgamasok utcai hentesüzlete. Szigeti külváros: Gadó Antal hentesüzlete. Budai külváros : Körösztös Vince Zsolnay Vilmos utcai 35. sz. üzlete. Megjegyezzük, hogy e helyiségekben kizárólag csak városi sertések húsát hozzák forgalomba. A húsárak 20 fillérrel lesznek olcsóbbak, mint a nem városi hús, az egyéb hústermékek pedig állag 40 —50%-al (állítólag !) A zsir ára 7 korona lesz. A kormány legújabb rendelete a lisztfogyasztásról. Az 1916. évi január hó 10. napjától kezdődőleg bárkinek naponkint és fejenkint buzar, rozsvagy árpalisztből vagy e gabonaneműek keverékéből előállított lisztből legfeljebb 240 grammot szabad fogyasztani. Nehéz testi munkával foglalkozók részére a közigazgatási hatóság s úgy ezek mint olyanok részére, akiknél azt valamely más ok szükségessé teszi, a belügyminiszter naponkénti és fejenkénti mennyiséget legfeljebb 300 gramm lisztre felemelheti. A jelen rendelet szempontjából 7 gramm kenyeret 5 gramm lisztnek kell számítani. Őstermeléssel foglalkozók naponként és felenkint búza-, rozs- vagy árpalisztből vagy e gabonaneműek keverékéből előállított lisztből legfeljebb 400 grammot használhatnak fel. Liszt- és kenyérfogyasztási igazolványra csak annak és olyan mértékben van igénye, akinek és amilyen mértékben a tulajdonában levő liszt- vagy gabonakészlet az általa ezen rendelet értelmében fölhasználható lisztmenynyiséget nem fedezi. Azok, akik rendszeresen ételeknek kiszolgáltatásával ipar- vagy keresetszerűen foglalkozó üzletekben, üzemekben intézetekben, vállalatokban stb. étkeznek, csak kenyérfogyasztási igazolványra tarthatnak igényt. Akinek 1916. évi augusztus hó 16. napjáig számítandó házi szükségletét, továbbá a fennálló rendeletek szerint 1916. évi augusztus hó 16. napjáig számítandó gazdasági szükségletét meghaladó gabona- vagy lisztkészlete van, az készletének a házi vagy gazdasági szükségletét meghaladó részét a közigazgatási hatóság felhívására köteles a hatóságilag megállapított legmagasabb áron készpénzfizetésért a lakosság lisztellátási céljára a hatóság rendelkezése szerint átengedni. Nyugtázás. Dr. Kauffmann bányatelepi orvos, a Kobold-Mozgó tulajdonosa, karácsonyra 4 olyan bányászcsaládot, amely családfentartóját a háború folytán elvesztette, egyenként 5—5 korona, tehát összesen 20 koronával segélyezett, amelyért a segélyezettek ezúton mondanak hálás köszönetet a jószivü adakozónak. Az emberiség vallásszerinti felosztása: 1. A föld lakóinak vallása: Millió 1/0 Római katholikus 284 = 172 Görög keleti . . 1167 Evangélikus . . . 210 = 12-5 Mohamedán . . . 230 = 14 Izraelita....................122 = 0'7 Brahma vallása . 220 = 13*3 Buddhista . . . 470 = 28‘5 Felek.-nél. 1 pogány 110 = 6’8 2. Európa lakóinak vallása: Római kath. . . . 198 = 43’7 Görög. kath. . . . 122 = 27 Evangélikus . . 1084 = 24 Mohamedán ... 13 2.8 Izraelita...................9'9 . 24 Felek.-nél. s pogány 2204 A háborús segélyek nem foglalhatók le. A m. kir. kormány legújabb rendelete szerint azok a segélyek, amelyeket a háború idejében katonai szolgálatot teljesítő személyek, vagy hozzátartozóik, vagy a háború okából másoktól kapnak, amennyiben külön jogszabály nem rendelkezik, a végrehajtás alól ki vannak véve és ennélfogva még a végrehajtást szenvedőknek beleegyezésével sem foglalhatók le. A liszt- és zsírkivitel szigorítása. A hivatalos lap közli a kereskedelemügyi miniszter rendeletét, amely szerint búza-, rozs-, árpa-, tengeri- és rizsliszt, szalonna, háj, zsír és sertéshúsnak postai csomagokban Magyarország területén kívül fekvő helyre való szállítása tilos. A postának jogában áll a feladó vagy címzett jelenlétébenesetleg bizottságilag a kétséges cso-