Munkás, 1920 (23. évfolyam, 51-297. szám)

1920-11-21 / 267. szám

7 oldal legviharosabb volt, úgy hogy az elnök végre is imparlamentáris kifejezésre ragadtatja magát, izga­­tottan hagyja el helyét és az ülést felfüggeszti. A fekete kormány sárga kenyere. Bécs, nov. 19. A keresztény­­szocialista kormány szépen be­váltotta ama csillogó, kecsegtető ígéreteket, melyeket a választási agitáció kapcsán özönével szór­tak a nép közé; e héttől kezdve a bécsi kenyér felerészben kuko­rica­lisztből készül. A kenyér, mely eddig is dág szegényes izü valt, most teljességgel ehetetlenné ilik. A fehér lab­ után mellyel a­­keresztényszocialisták okt. 17-én kiválasztási urnákhoz csalogattak édes asszonynépet, egy hónap­­kl később ehetetlen kukorica­­tnyeret szolgál fel a fekete Ormány. A keresztényszocialisták jól értenek az üzlethez! „Ha ők Uralomra jutnak, — harsogták a választó­ gyűlésében, — akkor az egek gizdssága és boldogsága fog kizállni Ausztriára és le fogják küzdeni az ínséget, a nyomort!“ Most pedig a táj rettenetes ínségé­nek kü­zébén, a velük ölelkező­­­­a­gyné­met­ párttal együtt meg­csinálták azt a gyalázatos paklit, m­ly lehetővé teszi az osztrák gazdáknak, hogy az idei gabona­­termést csempész-kereskedelem u­tán ért­ékesítsék. S­ázezer tonna búzaliszt, mely a honi termésből a népélelmezés céljára lefoglalandó lett volna, így válik a legaljasabb uzsora­spekuláció szabad tárgyává. Ja, dehát Kunschak úrnak fontos érdeke az, hogy az uzsoráskodó gazdikkal jóban legyen! Hogy a nép ennek következtében éhen dödik, az még keresztény­­szoci­alista szempontból sem fontos! A fekete kormány gazdálkodási szakértelmére legélénkebb fényt vet a legutóbbi zürichi jelzés: az osztrák korona árfolyama 1.15. E­­y hónappal ezelőtt a szocialista kormány idején­­ még 1.75-ön állott. Ezek után kiváncsiak lehetnek a bécsiek, hogy még milyen meg­lepetéseket tartogat számukra a keresztes lovagok ájjtatos ural­kodása?! . . . Andrássy támadja a kurzust. Bécs, nov 20. A „Neue Freie Presse" közli Andrássy Gyula grófnak egy nyilatkozatát, mely­ben Andrássy a következőket mondja: „Általános jelenségekkel állunk szemben, amelyekhez a különböző kormányok mulasztásai csak hoz­­zájáru­lak Nem mert senki elég erél­yes­­séggel és határozottsággal ezekhez a dolgokhoz nyúlni, hogy csirájiban elfojtsa őket, amikor még könnyebben ment volna. Anarchista elemekről, rablóban­dákról van szó amelyeket politikai célokra használtak fel Mindezek a kormányok mulasztásaira ve­zethetők vissza." (Andrássy a továbbiakban azt hiszi, hogy a jelenlegi kormány, ha megkezdett „rendcsikló” akció­ját erélyesen folytatja, rendet tud teremteni. Ezt ígéri Teeky mi­niszterelnök is egy nyilatkozatá­ban, amikor azt mondja, hogy nem az egész szervezetet kell megsemmisíteni, csak egyes beteg részeit kell amputálni. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy igenis az egész mai szervezet, az egész kurzus, nemcsak beteg, hanem bűnös és gonosz, tehát az egész­nek el kell pusztulnia, hogy a rend helyreállhasson.) Munkás• i»t*«oremt>«r 21. Lapzártakor érkezett hírek. Elnapolták a magyar nemzet­gyűlést. Budapest, nov 20. A magyar nemzetgyűlés csütörtöki ülésének megnyitásakor csupán egy kép­viselő lődörgött a t. Házban. A többi kurzus honatyák csak jóval később érkeztek, amikor a nemzetgyűlés pár mamelukja már elfogadta a statáriális eljárás ki­egészítéséről szóló törvényjavasla­tot. Bertolak képviselő arról panaszkodott, hogy a bizottságok tagjai nem teljesítik kötelességü­ket. Ribovszky István elnök ezu­tán napirendi indítványt tesz. Indítványozza, hogy a nemzet­gyűlés nov. 29 én hétfőn tartsa legközelebbi ülését Az indítványt az unatkozó kurzus-képviselők elfogadták. — Csehországi zavarok. Bécs, nov. 20 Csehországban a cseh- és németnyelvű nacionalista polgárság között az elmúlt napok­ban több városban összeütközések történtek. Különösen a cseh lé­gionáriusok ellen irányul a né­met nacionalisták ellenszenve. A zavargások Egerben kezdődtek, a­­­hol II. József szobrát a légio­náriusok lerombolták. A néme­tek erre kifosztották a cseh iskolá­kat, Alassaryk képét megsemmisí­tették, a cseh feliratokat elégették. Prágában egy gyűlésen ezekért elégtételt követelt a cseh lakos­ság. Majd utcai zavargások tá­madtak, miközben a cseh lakos­ság Hindenburg, Vilmos császár és Ferenc József képeit kidobálta az utcára. Massarik tárgyal a pártokkal új kormányalakítás céljából. Valószí­nűleg koalíciós kormány fog alakulni. Görögországban Olga özvegy királyné lett a régen.. .Paris, nov. 20 Olga királyné átvette a régensséget. Venizelos végleg visszavonult. Befejezett tény, hogy ismét Konstantin lesz a király. Az új kormányt Riallys alakította meg, mely ma tette le az esküt. Athénban nov. 15-én nagy zavargások kezdődtek. Véres összeütközések voltak a tüntetők és csapatok között. A városban nagy a pánik. Kiterjesztik a statáriumot Magyarországon. ^ A magyar nemzetgyűlés szerdai ülése. — «gnfjfj, Bud­apest, nov. 20. A nemzet­gyűlés szerdai ülésén a statárium kit­erjesztéséről szóló törvény­­javceltot tárgyalták. Mtrakányi előadó megokolásában hivatkozik arra, h­ogy a jelenlegi z­avaros, anarchikus magyarországi helyzet .teszi szükségessé, hogy a Statáriális rendelkezések kiter­­j­esz­tessenek olyan bűncselek­­­ményekre is, amelyek eddig nem tartozta­k oda. Szükséges, hogy i)íz*ft^oR atrocitásoknak gyors ^irói eljárással vessenek véget. A jav^lat erélyes intézkedések­­|iel‘'|*,i^*r belenyúlni abba a daraaw* zskbe, amelyből annyi sziennyel mocskolták be az utóbbi időt*i$*z ország „jóhirét." A j­aslathoz egyetlen felszóla­lás sem történt, azért az álta­lánosságban nyomban meg is szavazták. A részletes tárgyalás során Ruppert Rezső azt az indítványt teszi, hogy a párb­ajozás, melyet szerinte a keresztény morál tilt, szintén vétessék fel a statáriális eljárás alá. A párbaj nem egyéb, mint „gavallérok“ között dívó közönséges gyilkosság, mely el­len védelmet kell nyújtani a társadalomnak. Tanycsányi igazságügyminiszter ellenzi Ruppert indítványát, mert szerinte a párbajozást a törvényi is elismeri és csak akkor minő­síti szándékos emberölésnek, ha­ az „szabálytalanul“ történik. (Te­hát a keresztény morál szerint „szabályosan“ embert ölni is sza­bad. Ezt mi tudtuk eddig is és a kurzus ezernyi példával illusztrálja ezt a tételt. ( Szerk.) Ruppert indítványát végül is ef£ vetették. (Mellette szavaztak a Friedrich-pártiak, a kisgazdák ellene.) A javaslatot ezután álta­­lánosságban megszavazták Azután a bírák és ügyészeknek, az igazságügyminisztériumban való ideiglenes alkalmazásáról szóló javaslatot szavazták meg hozzászólás nélkül. A délutáni ülésen Fridrich Ist­ván interpellált. Interpellációjában­­ egy sereg atrocitást, a különít­mények számos gaztetteit leplezte le, amiről azonban a tu­dósítást lapunk zártáig nem sikerült meg­­szereznünk. I * * * A Britannia szálló rejtelmei, Budapest, nov 20. A rend­őrség tovább folytatja a nyomo­zást Soltra rendőr meggyilkolása ügyében és a Britannia-szállóban történtek k­­erítésére A nyomozás során letartóztattak négy katonát, akik a gyilkosság idején Mann­licher puskává­ lövöldöztek a Teréz­­körúton s valószínűleg résztvettek a gyilkosságban is. Eddig már kiderítettek több bűntényt, amit a Britanniában követtek el. A rendőr­ség felhívására már több száz fel­jelentés érkezett be a Britannia hősei ellen zsarolás, testi sértés és egyéb bűncselekmények miatt. A szálló személyzete elmondotta, hogy gyakran az egész szálló visszhangzott a pincében kínzott áldozatok jajveszékelésétől. A­­éffdőrség jelentése szerint a múlt héten egyik éjjel az utcán polgári ruhába öltözött emberek botokkal megtámadták a francia katonai misszió egyik tisztjét és egy olasz századost, akik polgár ruhában hazafelé tartottak. A francia tiszt kicsavarta az egyik támadó kezéből a botot és franciául alaposan ledo­zta a betyárokat, akik látva, hogy kikkel van dol­guk, elillantak. A francia t­szt más­nap letette a miniszterelnök aszta­lára a botot és erélyesen követelte a megtorlást. A rendőrségen különben most már azt hiszik, hogy a Reismann zongoragyáros gyilkosait is a Britannia tájékában kell keresni. Valónak bizonyult a rendőrségnek az a feltevése is, hogy az összes zavargásokat egy központból intés- K­i­ték , hogy a vezetők a Britanniá­ban székeltek A rendőrség tisztá­ban van azzal is, hogy eddig csak az apróbb mellékszereplőket sike­rült elfognia és igyekszik a fő­­bűnösöket is nyakoncsípni, ami azonban nehezen megy, mivel a tiszti különítmények hatalma egy­általán nincs megtörve. Ezt bizo­nyítja az a körülmény is, hogy a hírhedt Babarczy különítmény le­tartóztatott tagjait a honvédelmi miniszter parancsára szabadon engedték, a tiszteknek az oldal­fegyvereit is visszaadták. Abból a szűkszavú jelentéstől, amit az „­Új Nemzedék-1 erre nézve közöl, nem derí ki világosan, hogy az a 7­4 ,,ember“, akiket az Ehmann­­telepi razzia alkalmával őrizetbe vettek, mind a Babarczy-különít­ményhez tartozott-e, vagy az ott elhelyezett munkás­osztaghoz. A rendőrség megállapította azt is, hogy a zavargások értelmi szerzői állandóan nyug­alamzó híreket közöltek, hogy ezen az alapon mindenféle kitalált össze­esküvések után nyomozhassanak, így pl. kiderült az is, hogy az egyik rendőrgyilkos, Sesevi­s László had­nagy találta ki az ismert tűszurás mesét is. Ezt a Sesevics Lászlót most körözik, miután sikerült a gyilkosság után megszöknie. A „rendcsinálás“ különben a­­sz­okott módon folyik Budapesten,­­ ugy­an úgy, mint Somogyi Béla ,meggyilkolásakor tapasztalni lehe­tett ,­fii: főcinkosok és tömeggyilkos gazemberek szabadon járnak. Így K­éjjas­ és Prónay tovább is részt­­vesszek a nyomozásban, ugyan­­­­ekkor pedig Dani Balázs tábor­itokat, Budapest térparancsnokot, edeig, még nem tudni, hogy mi ’ okból, szabadságolták. * Oroszország külkereskedelme F­u­rlin, nov 16. A „Danziger Zu­rung“ jelenti Révaiból, hogy a szeváli kikötő forgalma most oly nagy, hogy a beérkező hajók nem bírnak helyet kapni a rakodó­partoknál. Óriási tömegben ér­­keznek áruk, gépek, anyagok , skandináv és angol gőzösökön Oroszország számára Stockholm, nov. 17. A Krasan által­ Londonban folytatott tárgya­lások eredményeként Yorkshire­­ben és Manchesterben két nagy cég az Oroszországgal való keres­kedelmi ügyletek lebonyolítására részvénytársaságot alapítotak 2 millió font sterling tőkével. Kras­­sin kívánságára az angol kormány 250.000 font sterlinget helyezett letétbe a revali Nationalbanknál e két részvénytársaság melletti jótállás készpénzbiztosítéka gya­nánt. A román szocialisták küldött­sége Szovjetoroszországban. Becs, nov. 20 A „Krisznaja Gazeta" jelenti: A román szoc­a­­lista párt küldöttjei, akik a III. Internacionale második kongresz­­szusán akartak résztvenni, Péter­­várra érkeztek. A küldöttség 2 hónap alatt ért ki Szovjetorosz­­országba. A kongresszust lekésték. A legitimisták győztek Görög­országban. Psiris, nov. 18. A görög választások Vinizelosz páríjének összeomlásával és a legitimisták teljes győzelmével végződtek. Venizelosz már át is adta lemondását Konduriotisz tengernagy­nak. A tengernagy olyan kormányt fog kinevezni, mely az 1917-ben trón*­iától megfosztott Konstantin király hazahívását határozza el. Az antant á­lláspont­ja ebben a kérdésben egy*­­lőre ismeretlen.

Next