Munkás, 1917 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-06 / 1. szám
ELŐFIZETÉSI ÁR Egész évre 7.20 Fél évre. . 3.80 Negyed évre 1.80 Egy hóra . ..60 Egyes szám ára 14 fillér.MUNKÁS Szerkesztőség, kiadóhivatal és a szociáldemokrata párttitkárság telefonszáma 541 Szociáldemokrata politikai hetilap, a szervezett ipari, földmivelő- és bányamunkások pécsi közlönye. Mindennemű pénzek, levelek és egyéb küldemények a „MUNKÁS“ szerkesztőségébe — Zrinyi utca 13. címre küldendők. — Felelős szerkesztő : MAGYAR JÓZSEF. Kiadja: ::: A pécsi szociáldemokrata pártszervezet. ::: Szövegoldali hirdetéseket nem közlünk. A hirdetési rovatban közölt hirdetések díja tarifánk szerint számlttatik. — Hirdetéseket csak péntek délelőtt 9 óráig veszünk fel. A kulisszák mögött lebzselők társasága, a háborús kártyakeverők szövetkezete még nem elégelte meg a világ mai égését, millió élet és tengernyi javak őrületes iramú pusztulását. Még nem folyt szerintük elég vér, nem hamvadt el elég város, falu, nem pusztult el elég érték a nagylágszerencsétlenségben. Még folytatni kell poklok eme ördögi munkáját, a háborút, z ántáni hatalmak kormányai is védett térben, ahová nem hallatszik el még csak puskalövés sem, megtanácskozták a közi hatalmak békejegyzékét és azt találták a, hogy az nem komoly, nem alkalmas lapul sem a tárgyalások megindítására, .autasító választ küldtek tehát arra a napján, mintegy újévi ajándékul a vér- és pusztulástól megcsömörlött világ száma. Válaszuk hangja olyan, hogy belőlezt lehet kiolvasni, miszerint ők még a légűrnéletlenebbül akarják folytatni a háborútz ellenség teljes legyőzéséig, amíg az beléért nem könyörög. Pillanatra tehát olyan a helyzet, hogy még nem lehet vége a vérfürdőnek, hogy még folytatniok kell a népeknek vérük csapaltatását talán, a végpusztulásig. Ha a békejobbot előbb nyújtó középhatalmakban a következő pillanatokban nem lesz meg a kellő és mindenkitől kívánt bölcsesség, belátás, emberies érzés, akkor csakugyan folyni fog a vér tovább még, ki tudja meddig. Nem merjük azonban hinni, hogy ez így történjék. Nem merjük föltételezni, hogy a középhatalmak államférfiai ne találnák meg a kívánt módot arra, hogy a kardcsörtető antantbeliek méregfogát ki ne téphessék. Erre az egyedüli mód csak az lehet, ha haladéktalanul feltárják a figyelő világ elé békeföltételeiket. Olyan békeföltételeket, amilyen elvárható és ne legyen, aki azt el nem kényszerül fogadni. Ha meg tudták mutatni, hogy fényes harci sikereik közepette is tudnak a béke nagy ügyének szolgálni a kezdeményezéssel, akkor meg kell mutatniuk, hogy a folytatástól sem riadnak vissza, akármit üvöltöz is ellenük az ellenség megkótyagosodott sajtója és front mögötti diplomatáinak társasága. Békeföltételek kellenek és nem azon vitatkozni, hogy ki okozta a háborút. Erre ráérünk később is, amikor nem folyik már vér, nem áll lángokban a világ. Most csak azt kell tekinteni, hogy elég volt már, sőt túlontúl sok volt a vérontásból és pusztításból. Semmi célja sincs már az öldöklésnek, mert minden jel mutatja már világosan, hogy sem győzők, sem legyőzöttek nem lehetnek ebben a háborúban. Ellenben fog lenni egy legyőzött Európa, mely önmagát győzte le, mintegy öngyilkosságnak lett áldozata. Az őrült nemzeti gyűlölködés és kapitalista versengés volt a háború okozója és ez minden államban jelen volt a nagy kártyakeverésnél. Méltók ezek a bűnszövetkezetek egymáshoz,akármely nemzethez tartozandók is. Ezért a felvilágosodott népek lesznek majd hivatva ítéletet mondani, hogy ki volt a gyújtogató, de a bűnösöknek nincs joguk önmaguk fölött törvényt ülni. Ne vitatkozzanak most tehát a felelősség kérdéséről, mert minden percért drága, mely vért kíván. Elő a békeföltételekkel és kössünk gyorsan békét. Iön a teendő? Nem merjük hinni, hogy az ántant elutasító jegyzéke, mely újév napján lett ismertté, teljesen eltemette volna azt a sok bizalommal táplált békereménységet, ami a központi hatalmak kezdeményező lépése óta élt az emberiségben. Még remélni merjük, hogy az illetékes államférfiak meg fogják találni a helyes módot rá, hogy a béketárgyalások tényleg megindulhassanak és az emberiségnek visszaadassék az annyira óhajtott béke áldásos korszaka. Eme reménységünkben azonban — ki tudhatja ! — hátha mégis csalódás ér bennünket. Hátha nem lesz még kivezető út a béke napsugaras ege alá. Ha így kell lennie, ha ezt a rettentő valóságot tartják számunkra titokban a legközelebbi napok ismeretlen történései, bizony keserű lesz ez a számunkra, fájó lesz a szíveinknek, lelkeinknek. Levetőleg kell, hogy hasson az emberiségre annak a keserű tudata, hogy még tovább kell vérezni, szenvedni, szeretteink után aggódni, nélkülözni és nyomorogni. És éppen ennek a tudata késztet bennünket arra, hogy eme bekövetkezhető szomorú napokra némi előrelátásteret pendülünk meg sajtónkban, melyet meg kell hallaniok és meg kell szívlelniök azilletékes hatóságoknak, akikhez szól. Tudjuk jól, hogy magának a tulajdonképeni háborúnak a borzalmát, amit katonáinknak kell átszenvedniök, a front mögötti intézkedésekkel csak annyiban enyhíthetjük, hogy jó ruhát, elég élelmiszert, lőszert stb. teremtünk elő a számukra, hogy semmitői hiányt ne szenvedjenek. Erről a kormányok és hadvezetőségek nem is feledkeznek meg kellőképpen gondoskodni. Egészen másként állunk a front mögötti népesség ellátásával. Itt örökösen azt a nótát fújják a fülünkbe, hogy mi elégedjünk meg akármi kevéssel, csak a katonáknak legyen mindenük, ami kell. Nagyon jó volna, ha így volna, de az emberi türelem sem lehet végtelen és az igényeket sem lehet nullára leszorítani. Ha megvizsgáljuk kissé a helyzetet, azt látjuk, hogy a front mögötti népesség helyzete ma a lehető legkétségbeejtőbb. Amellett, hogy minden horribilis drága, még nem is kapható a legszükségesebb cikk sem elégséges mennyiségben. Akár az élelmiszerfélék, akár más szükségleti cikkeket nézzük, mindenben hiányt szenvedünk és minden megfizethetetlen drága. Az okát ezeknek a szomorú tényeknek már alig kell fejtegetni. Kifejtettük és kifejtették már mások, hogy minden hajnak oka elsősorban a A készleteket nem rekvirálták kellő időben és kellő eréllyel és az árakat nem maximálták szintén "kellő időben és igazságos mértékkel. Amikor már minden el volt rejtve és mindennek az ára az égig volt felhajtva, akkor jöttek csak a kormányintézkedések. Ekkor pedig már eső után köpönyeg volt minden okoskodás, vagy látszat-intézkedés. A bajok egyre halmozóabak, egyre mérgesedtek és végre is oda jutottunk, ahol ma állunk, hogy alig bírunk már mozogni a nyomorúságtól. Persze ez a tengernyi baj leginkább csak azokat a néprétegeket sújtja, amelyek sem nem termelők, sem nem közvetítő kereskedők, vagyis elsősorban a bérmunkásságot és hivatalnoki kart, mely kategóriák ha értet is el némi jövedelemszaporulatot, ez meg sem közelíti a drágaság arányát. De a nemlétezőt még pénzzel sem lehet megszerezni, tehát ha volna is pénzünk, nem ehetnénk annyit és olyat, nem ruházkodhatnánk, szóval nem folytathatnánk olyan életmódot, amilyent kellene, mert semmi sem kapható a kívánt mennyiségben. Úgy fest a helyzetünk tehát, mintha már tényleg ki volnánk éheztetve, pedig még egészen nem állunk itt. Vannak még készleteink, csak igazságos és egyenlő elosztási politikát kellene folytatni, hogy mindenkinek egyformán jusson a kevésből is. Vagyis újra kellene revidiálni az eddigi összes kormányintézkedéseket. A legszigorúbban végre kellene hajtani azt az elvet, hogy senkinek se jusson ma több a meglévőkből, mint amennyit tényleg a létfenntartása megkíván. Az árakat az egész vonalon leszállítani, a legfontosabbélelmi- és egyéb cikkeket állami monopóliummá tenni. Szigorúan keresztül vinni a kényszertermelés elvét a gyakorlatba, mert csak így volna lehetséges a külföldi behozatal hiányát belföldön pótolni. Magát a Részletes oszlást más rendszer mellett kellene megoldani, hogy megszűnjön az üzletek előtti tolongás, óraszámra való ácsorgás szégyenletes állapota. Egyszóval új gyökeres reformokra lesz szükség, ha a háborúnak, a közeljövőben vége nem lenne, mert így már nem mehet tovább. Nagyon fontos az a háború sikerére nézve is, hogy a front mögötta lehető legrendezettebbek legyenek a viszonyok, azt tudniok kell az illetékes tényezőknek. Mert nagyon könnyen megeshetik, hogy a harctéri sikereinket a végén is lerontják majd a front mögötti sikertelenségek. Ez pedig annál szomorúbb lesz, mivel tudott dolog, hogy kis jóakarattal a bajoknak legnagyobb részén lehetett volna segíteni. A világháború eseményei Középromániában előnyomuló csapataink a Focsani—Braila vonalat támadják. — Erdély keleti határán álló haderőink is támadnak. — A többi harctér helyzete változatlan. -- A béke. — Az antant válaszolt. ■tír A román háború. Középromániában a támadó német, osztrák, magyar és bolgár csapatok ismét előbbre, jutottak. A szerdai jelentések szerint a támadás már közvetlen a Focsani—Brailavonal ellen folyik, és pedig állandó sikerrel, dacára, hogy az ellenség ezt a vonalat elkeseredetten védelmezi. A Dobrudzsában is újabb sikereik voltak a szövetségeseknek. Itt már alig van az ellenség lába alatt talaj. Az utóbbi hét harcaiban újabban is több ezer foglyot ejtettek csapataink és nagymennyiségű hadiszert zsákmányoltak. Erdély keleti határán, a József főherceg, vezérezredes parancsnoksága alatt álló hadsereg déli szárnya is támadásba kezdett napokban, hogy a Falkenhayn-sereggel az összeköttetést fenntarthassa és az ellenség visszaszorítása egységesen folyhasson. Ennek a hadseregnek is állandóan vannak jelentős sikerei.