Munkásélet, 1976 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1976-01-08 / 1. szám

NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs újévi üzenete (Folytatás az 1. oldalról) nelmi jelentőségű győzelmeket arattak a nemzeti függetlenség kivívásában erőtelje­sen tanúsítja: a népek ereje növekszik, határozottan érvényre jut az az elhatáro­zásuk, hogy véget vetnek az uralkodás és a diktátum régi, imperialista és kolonia­­lista politikájának, új viszonyokat, az egyenlőségre, a függetlenség és a szuve­renitás tiszteletben tartására, a belügyek­­be való be nem avatkozásra és a kölcsö­nös előnyökre épülő viszonyokat honosíta­nak meg szerte a világon. Az idén is folytatódó enyhülési irányzat bizonyítja, hogy reális lehetőségek vannak újabb sikerek elérésére a népek közötti egyetértés és együttműködés útján. Amint a nagy nemzetgyűlési expozémban is rámutattam, egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy még vannak reakciós erők, amelyek veszélybe sodor­hatják az enyhülés és a béke irányzatát, és következésképpen a leghatározottab­ban fel kell lépnünk az összes haladó és antiimperialista erők szolidaritásának és egységének erősítéséért. Románia Szocialista Köztársaság azzal az elhatározással lép az új esztendőbe, hogy fokozza erőfeszítéseit az európai biz­tonsággal kapcsolatos helsinki dokumen­tumok valóra váltásáért, a balkáni orszá­gok széles körű együttműködésének a megvalósításáért és a ciprusi helyzet bé­kés rendezéséért. Románia eddigi politi­kája szellemében továbbra is következe­tesen munkálkodni fog a közép-keleti konfliktus politikai rendezésén, a tartós és igazságos béke megteremtésén a tér­ségben. Újabb lépéseket szorgalmazunk továbbá a gyengén fejlettség felszámolá­sa, az új nemzetközi gazdasági rend megteremtése, az általános és elsősorban a nukleáris leszerelés megvalósítása irá­nyában. Országunk, sokkal inkább mint bármikor, szükségesnek tartja, hogy növe­kedjék az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek és más nemzetközi szerveknek a sze­repe, hogy az összes államok, nagyságuk­tól függetlenül részt vehessenek a világ­­politikai élet komplex problémáinak a megoldásában. Következetesen harcolni fogunk, hogy tovább bővítsük az együttműködést a szo­cialista országokkal, a fejlődő országok­kal, a fejlett kapitalista országokkal, a világ összes államaival, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre. Ugyanakkor ki­tartóan erősíteni fogjuk a szolidaritást a kommunista és munkáspártokkal, a szo­cialista és szociáldemokrata pártokkal, a nemzeti felszabadító mozgalmakkal, már haladó, demokratikus pártokkal és szerve­zetekkel, abból kiindulva, hogy a béke és az együttműködés politikájáért, egy jobb és igazabb világ megteremtéséért vívott küzdelemben össze kell fognia minden haladó erőnek. Teljes meggyőződésünk, hogy a jövő esztendőben a népek újabb sikereket ér­hetnek el a komplex nemzetközi problé­mák megoldásában. Románia Szocialista Köztársaság mindent megtesz, hogy elő­mozdítsa az enyhülés és az együttműködés megszilárdulását és fejlődését a földkerek­ségen, mert ezzel egyrészt népünk létér­dekeit, másrészt a szocializmus és a béke egyetemes ügyét szolgálja. Kedves elvtársak és barátaim, a szocialista Románia honpolgárait A XI. pártkongresszuson elfogadott nagyszerű országépítő program, munkánk belső feltételei, valamint a nemzetközi események alakulása alapján, jogos derű­látással és teljes bizalommal tekinthetünk a szocialista Románia jövője elé. Az újév alkalmából azt kívánom szocia­lizmust építő hős népünknek, teljesüljön minden jóléti és haladástörekvése, minden ezzel kapcsolatos eszménye, arasson újabb sikereket a sokoldalúan fejlett szo­cialista társadalom építése és a kommu­nizmus felé haladás útján. Emeljük poharunkat Románia Szocialista Köztársaság felvirágzására és ragyogására! A Román Kommunista Pártra — szocia­lista nemzetünk politikai vezető erejére! A szocialista országok, a kommunista és munkásmozgalom, az összes szocialista, haladó, demokratikus és antiimperialista erők szolidaritásának és egységének erő­södésére! A világ összes népei közötti békére és együttműködésre! Az új esztendő kezdetén a legmelegebb jókívánságaimat intézem önökhöz, munká­sok, parasztok, értelmiségiek, férfiak és nők, fiatalok és idősebbek, románok, ma­gyarok, németek és más nemzetiségűek, kívánok minden jót, sok örömet, a mun­kában és az életben, jó egészséget és boldogságot valamennyiüknek! BOLDOG ÚJ ÉVET! Az RSZÁSZ kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) sokat, a társadalmi termék szakadatlan gyarapítása érdekében. Mint ismeretes, a Központi Tanács tavaly decemberi plenáris ülésén elha­tározta, hogy az RSZASZ kongresszu­sát megelőzően, 1976 januárja és már­ciusa között szakszervezeti beszámoló és választási közgyűléseket és konfe­renciákat tartanak. A beszámoló és választási közgyűléseknek és konferen­ciáknak, amelyekre röviddel azt kö­vetően kerül sor, hogy a Nagy Nemzet­­gyűlés törvényerőre emelte a gazdasági és társadalmi fejlesztési egységes or­szágos tervet és országunk 1976. évi állami költségvetési tervét, erőteljesen arra kell ösztönözniük a szakszervezeti tagokat, hogy a munkásosztályra jel­lemző nagy fokú igényesség, felelősség­­érzet és forradalmi kombattivitás szel­lemében elemezzék a szakszervezeti szervek és­­szervezetek tevékenysé­gét, a szocialista építés feladatainak teljesítésében való fokozott részvétel módozatait. A legnagyobb figyelmet szentelve a meglevő tartalékok magas szintű ki­használásának minden gazdasági egy­ségben, a szakszervezeti közgyűlések­nek és konferenciáknak olyan átfogó akciókat kell meghatározniuk, amelyek serkentik a dolgozók alkotókészségét, a hatékony kezdeményezések és új munkamódszerek alkalmazását és ál­talánosítását. E célból még nagyobb lendületre kell kelteni a mérnökök és technikusok komisszióinak tevékenysé­gét, úgyszintén az újítók és ésszerűsí­­tők mozgalmát, hogy erőteljesebben szolgálják az új termékek bevezetését, a gyártási­ technológiák tökéletesítését, az új technika gyorsabb meghonosítá­sát valamennyi iparágban. Megfelelően annak a gondoskodás­nak, amelyet pártunk tanúsít a nép jólétének állandó növelése iránt, a köz­gyűléseken és konferenciákon erőtelje­sen meg kell nyilvánuljon szakszerve­zeteink hozzájárulása a munka- és élet­­körülmények, az egészségügyi ellátás megjavításához, a balesetek megelőzé­séhez és elhárításához, a szakszervezeti tagok üdültetésének és gyógykezelteté­sének biztosításához, hogy a szocialista államnak e célok rendelkezésére bo­csátott összegeket mindenhol ésszerűen használják fel A közgyűlések és a konferenciák na­pirendjén központi kérdésként kell sze­repeljen a szakszervezetek politikai és kulturális­ tömegnevelő munkájának a­­lapos megvitatása, a magas öntudattal és erkölccsel rendelkező, a munka és a társadalom általános érdekei iránt előrehaladott magatartást tanúsító új ember kialakításáért. E fontos problémáknak a szakszer­vezeti csoportokban, a részlegeken és vállalati szinten tartott beszámoló és választási közgyűlések keretében, a te­rületi tanácsok plenáris ülésein és az ágazati szakszervezeti szövetségek kon­ferenciáin való felelősségteljes megvi­tatása nyomán nagy mértékben javul­nia kell a párt ideológiai programjából, az RKP XI. kongresszusának doku­mentumaiból, a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár útmutatásaiból fakadó fel­adatok gyakorlatba ültetését célzó egész tevékenységnek. A viták során elfogadandó intézkedések arra hivatot­tak, hogy szakadatlanul javítsák a szakszerveztek egész politikai és kultu­rális-nevelő tevékenységét, amely a szocialista építés fejlesztésére, az ösz­­szes dolgozók forradalmi szellemének és társadalmi felelősségérzetének fej­lesztésére és az új ötéves tervben sze­replő objektumok tántoríthatatlan megvalósításában való részvételének fokozására irányul. A beszámoló és a választási köz­gyűlések és konferenciák, előkészíté­sük és lebonyolításuk révén, az általuk elfogadandó intézkedések révén az egész szakszervezeti tevékenység szín­vonalának az emelését kell hogy ered­ményezzék. Természetes tehát, hogy a beszámolókban és a viták során a leg­nagyobb felelősségérzettel kell meg­vizsgálni, mi a teendőjük a szakszerve­zeti szerveknek a munkás- és szakszer­vezeti demokrácia, a tömegekkel való tanácskozás, az elhangzott vélemények figyelembe vétele, a javaslatok éssze­rű megoldása, a szakszervezeti tagok­nak a határozatok kidolgozásába és végrehajtásába való bevonása , elő­mozdításáért, a kollektív munka és ve­zetés elvének következetes alkalmazá­sáért, a kezdeményezőkészség, az új új iránti fogékonyság fejlesztéséért, a munkastílus- és módszerek javításáért. A szakszervezetek tekintélyét, mun­kájuk sikerének zálogát, döntő módon a szakszervezeti káderek szakmai és politikai-ideológiai felkészültsége, er­kölcsi tulajdonságai határozzák meg. Az RSZÁSZ Központi Tanácsának Végrehajtó Bárója által kidolgozott kri­tériumok értelmében, a beszámoló és választási közgyűléseken és konferen­ciákon a szakszervezeti szervekbe min­den szakmai kategóriában olyan dolgo­zókat — románokat, magyarokat, né­meteket, és más nemzetiségűeket, fér­fiakat és nőket, fiatalokat és időseket — javasoljanak, akik tántoríthatatlanul tevékenykednek a párt és az állam politikai irányvonalának megvalósítá­sáért; felelősségérzetet tanúsítanak a rájuk bízott feladatok teljesítésében; megfelelő politikai, ideológiai és szak­mai felkészültséggel rendelkeznek; bí­rálati és önbírálati szellemről tesznek tanúbizonyságot; küzdenek a szocia­lista etika és méltányosság elveinek gyakorlatba ültetéséért, s egész tevé­kenységükkel és magatartásukkal kiér­demlik a tömegek bizalmát és tekin­télynek örvendenek a dolgozók sorai­ban. A kongresszust megelőző időszakban a szakszervezetek előtt álló sokrétű fel­adatok megkövetelik az összes szak­­szervezeti szervek tevékenységének alapos megszervezését, továbbá az erők ésszerű elosztását, a kibontakoz­tatott akciók rendszeres figyelemmel követését. Ilyen összefüggésben meg­különböztetett jelentősége van annak, hogy az RSZÁSZ Központi Tanácsa intézkedési tervének fényében a kong­resszus tiszteletére az összes szakszer­vezeti szervek, olyan sajátos akció­­programokat dolgozzanak ki, amelyek még világosabban kijelölik a szakszer­vezeti szervek erőfeszítéseinek irányát és egyesítik ezeket a kitűzött célok el­éréséért. A szakszervezeti szervek, az egész szakszervezeti aktíva, a szakszervezeti tagok milliói, forró hazafiságtól és pár­tunk iránti határtalan szeretettől fűtve, megtisztelő kötelességüknek tartják, hogy az RSZÁSZ kongresszusának kö­szöntésére odaadással és szenvedéllyel munkálkodjanak az új ötéves terv első évi feladatainak, az RKP XI. kong­resszusi határozatainak példás telje­sítéséért Szeretett hazánk, Románia Szocia­lista Köztársaság szakadatlan felvirá­goztatásának művében elért egyre na­gyobb sikerekkel köszöntsük a szak­­szervezetek kongresszusát! AZ ESZTENDŐFORDULÓ POSTÁJÁBÓL ------------------------- Tisztelt szerkesztőség ! ——-----------------­ A MUNKÁSÉLET legutóbbi számait olvasva éreznem kellett, hogy az 1975-ös év végéhez értünk. A levelezők, a lap külső munkatársai írásai részben visszapillantó jel­legűek. A sok kis írás változatos, de mindenikünket érdeklő témájával munkás­olvasóink fórumává tette ezt a lapot. Személyes ismerősünk lett a MUNKÁSÉLET. Az olvasók, a lapszerkesztők az „O“ közvetítésével gondolataikat, véle­ményüket cserélik ki — üzennek egymásnak, levelet váltanak a lapon ke­resztül munkáslevelező társaikkal. A MUNKÁSÉLET-en keresztül fel tudjuk mérni egy-egy levelező évi tevékenységét — örvendünk, ha gyakrabban olvashatjuk írásaikat. Nekünk, olvasóknak életjeladóak, ha neveiket megpillantjuk a lap ha­sábjain ... Egy ország magasztos építő munkájának vagyunk részesei mindannyi­an. Van aki kalapáccsal, más meg tollal ad lendületet a Haladásnak. De szép dolog, ha a kalapács és a toll emberei menet közben találkoznak is egy­mással. Munkáslevelezőink növekvő táborát köszöntöm most, 1976 elején. Szeretném, ha eredményes munkájukat tovább gyümölcsöztetnék. Szer­kesztőink közreműködésével. Mert maga a MUNKÁSÉLET kovácsolhat iga­zán egy családdá minket, és rendszeres jelenlétét gyakoribb találkozókkal kellene éreztesse. Több lenne így a lapelőfizető is! Hát, jó munkát MUNKÁSÉLET! Légy útmutatónk, beszélgető társunk 1976-ban is. Péter Inna, Vlahica Szerkesztőségünk munkaközössége ezúton mond köszönetet valamennyi olvasónknak, levelezőnknek és mindazoknak, akik Köztársaságunk évfordulója és az új esztendő alkalmából üdvöz­letüket és jókívánságaikat tolmácsolták.­­ Ady emberközelben Nem mindennapi élményben volt ré­sze a szalontai közönségnek, amikor a művelődési ház nagytermében az Ady-t idéző Varga Vilmos nagyváradi előadó művésszel találkozott. Az országos dí­jakkal kitüntetett művész több mint húsz Ady verssel és számos levélrész­lettel lépett színpadra. Varga Vilmos mindent megtett, hogy a teljes Ady tük­röződjön „.. .a ma emberében, kinek legigazabb gondja napjainkban is és mindig teljes emberként, teljes ember­séggel élni a Földön“. Fáradozásainak sikerét bizonyította a többszörösen ki­újuló tapsvihar, amelyben a szalontaiak részesítették. Reméljük, hogy az orszá­gos körútra indult előadóművészünk munkáját élményekben gazdag siker fogja koronázni, s ezáltal közelebb ke­rülünk a nagy költőhöz, Adyhoz. Sára Péter Szalonta nökök, Nagy László vegyész, Wunder Jenő közgazdász, Nyáguly Ferenc és Bartók Gyula technikusok mint elő­adók és körvezetők jó munkát vé­geztek, további 35 embert tanítottak meg a szakmára és ezzel nagy űrt töltöttünk be a szakképzett munkaerő biztosításában. Kratochwil János Kézdivásárhely Újabb szakképesítő tanfolyam nyílt a közelmúltban a régeni Sport­­felszereléseket gyártó vállalatban. A részvevők — nagyobb részt érettségi­zett lányok — a cipőfelsőrész készítés „titkait“ sajátítják el. Az öthónapos időtartamú I. osztályú kurzus előadói a vállalat legjobb és legtapasztaltabb mérnökei, techniku­sai és mesterei, akik biztosítják a 125 ipari tanuló alapos felkészítését. Jenei Árpid, Régen Bővülő szakmunkás gárda A kézdivásárhelyi keményítőgyár­ban megkülönböztetett figyelmet szen­telnek a dolgozók szakképesítésének. A vállalat vezetősége a szakszervezeti bi­zottság közreműködésével az 1975. év folyamán azoknak szervezett szakké­pesítő tanfolyamokat, akiknek megvolt már az általános iskolai végzettségük és a gyakorlatban a gyártási technoló­giát is megismerték, hogy valameny­­nyien jó szakmunkásokká váljanak. Richter Sándor és Kaján Károly mér­­ eűség és szorgalom Két szóban így jellemezhetnénk Budai Emil mérnök eredményekben gazdag te­vékenységét, aki most 60 éves korában nyugdíjba vonult, miután 27 éven át meg­szakítás nélkül a máramarosszigeti faki­termelő és szállító vállalatnál dolgozott Ez idő alatt volt főmérnök, termelési fe­lelős, részlegvezető. A munkatársak, fe­lettesek és beosztottak, nemrégiben ben­sőséges ünnepség keretében, meleg kéz­­szorítással búcsúztak az általános meg­becsülésnek örvendő mérnöktől. A Aranyosi Lajos Hosszúmező

Next