Munkások dal- és zeneközlönye, 1936 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1936-08-01 / 8-9. szám
•US 74 mait és a világ proletariátusának olthatatlan békevágyát, és az új világ felépítéséért soha megnem szűnő küzdelmeit. Aszereplők és a közönség teljesen egybeforrottak a meleg nyári estén és a felszabadulásra vágyó szíveik összedobbanták egy nagy szolidáris, szocialista gondolatokkal telített együttérzésben. Szegő István elvtárs kórusjátéka ügyesen és jól megszerkesztett mű, amelyet a cenzúra sem tudott elhomályosítani, mert a megmaradt gondolatok minden irányban érzékeltették a munkásság kultúrtörekvéseit, művészi elhivatottságát, valamint élniakarását. E beszámolónál azonban meg kell állapítanunk egy sajnálatos tényt, mégpedig azt, hogy a Budapest és környékének munkássága nem támogatta ezt az új utakat vágó kultúrmegnyilvánulást olyan mértékben, amilyent ez méltán megérdemelt volna. A rendezőség filléres belépőjegyekkel rendezte meg az estét, hogy azon még a legkisebb keresetű munkások is megjelenhessenek és tömegeikkel tüntessenek a munkáskultúra magas színvonalú megnyilatkozása mellett. A munkáskultúrszervezetek és a munkásdalosmozgalom céltudatos kultúrmunkájával már régen kiérdemelte, hogy a munkásság valamennyi rétege nagyobb megértést és áldozatkészséget tanúsítson fáradhatatlan működésénél, mert ha 30—40.000 ember (főleg a munkásság köréből) meg tud jelenni az idegeket ölő versenysportok mérkőzésein és a tömegeket narkotizáló filmgieciak előadásain, akkor a munkásoknak el kell menniök a munkáskultúrszervezetek előadásaira is, hogy magukba szívhassák a zene, a dal- és szavalókórusok, valamint a mozgásművészeti csoportok kollektív előadásából kisugárzó szocialista gondolatokat. Pajor Oszkár: Észrevételek 7 • Most először használom fel az alkalmat arra, hogy a munkásdalosok legszélesebb nyilvánossága elé a Dalosközlönyben előtérbe juttassam mindazokat az észrevételeket, amelyek már régen foglalkoztatják gondolataimat. Meg vagyok győződve, sőt biztos tudomásom van róla, hogy más dalostárs is gondol mindezekre, így tehát nem állok elszigetelten elveimmel. Célom pedig az, hogy az alantiakat a Szövetség vezetősége s a dalosmozgalom minden egyes embere megfontolás tárgyává tegye. A félreértések elkerülése végett el kell ismerni, hogy a Szövetségminden lehetőt megtett és megtesz a munkásmozgalmi kórusok előadásainak sikere érdekében és ha mégis hiányok mutatkoznak és szemrehányások hangzanak el egyes elvtársak részéről, úgy azt száz százalékig a hatóságokra kell hárítani. De miből állanak műsoraink? Munkásdalokból, klasszikus zeneszerzők kórusaiból, valamint mű- és népdalokból. Ami a klasszikusokat illeti, nélkülözzük a kórusművészet legnagyobb művészeit. (Palestrinát, Orlando di Lassót stb.) A népdalt illetően súlyosabb aggályaim vannak. A népdalt nem hivatásos zeneszerzők alkották, a népdalt nem egy ember hozta létre, hanem széles néptömegek. A népdal nem egyidőben keletkezett, hanem hoszszú idők formálták meg mai alakját. A népdalt maga a nép hozta létre, s a népdalban a nép vágya, szenvedése és reménysége szólal meg. A népdal a dolgozó nép terméke, s a mindenkori uralkodó osztály alkotásában nem vett részt, s rá csak közvetve hatott. (Erre példa a sok közül ez a népdal, mely egy házasodni akaró legény dilemmáiról szól. Azegyik szakasz: „Ha gazdagot veszek, a szememre hányja, hogy a pénzét vettem, eladta hitványa.“ Kodály gyűjtéséből: „Kit kéne elvenni.“) Mindezek után nekünk, munkásdalosoknak szerte az országban legnagyobb mértékben magunkévá kellene tenni a nép művészetét, a mi művészetünket, hogy munkáshallgatóink a már feledésbe merülő dalokat ismét megismerjék, növelje önérzetüket, s hasson rájuk serkentően új népdalok keletkezésével, s növelje ízlésüket a selejtes, giccses népdalutánzatokkal szemben. Sajnos, ilyen is van és ennek legfőbb propagálója a cigányzene. Meg kell állapítani, hogy a cigányzenekarok