Munkások dal- és zeneközlönye, 1936 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1936-08-01 / 8-9. szám

•US 74 mait és a világ­ proletariátusának olthatatlan békevágyát, és az új vil­ág felépítéséért soha meg­­nem szűnő küzdelmeit. A­­szereplők és a közönség teljesen egybeforrottak a meleg nyári estén és a felszabadulásra vágyó szíveik összedob­banták egy nagy szolidáris, szocialista gondolatokkal telített együttérzésben. Szegő István elvtárs kórusjátéka ügyesen és jól megszerkesztett mű, amelyet a cenzúra sem tudott elhomályosítani, mert a megmaradt gondolatok minden irányban érzékeltették a munkásság kultúrtörek­­véseit, művészi elhivatottságát, valamint élniakarását. E beszámolónál azonban meg kell állapítanunk egy sajnálatos tényt, mégpedig azt, hogy a Budapest é­s környékének munkássága nem támogatta ezt az új utakat vágó kultúrmegnyilvánulást olyan mértékben, amilyent ez méltán megérdemelt volna. A rendezőség filléres belépőjegyekkel rendezte meg az estét, hogy azon még a leg­kisebb keresetű munkások is megjelenhessenek és tömegeikkel tün­tessenek a munkáskultúra magas színvonalú megnyilatkozása mellett. A munkáskultúrszervezetek és a m­unkásdalosmozgalom­ céltud­atos kultúrmunkájával már régen kiérdemelte, hogy a munkásság vala­mennyi rétege nagyobb megértést és áldozatkészséget tanúsítson fáradhatatlan működésénél, mert ha 30—40.000 ember (főleg a munkás­ság köréből) meg tud jelenni az idegeket ölő versenysportok mérkő­zésein és a tömegeket narkotizáló filmgieciak előadásain, akkor a munkásoknak el kell menniök a munkáskul­túrszervezetek előadásaira is, hogy magukba szívhassák a zene, a dal- és szavalókórusok, vala­mint a mozgásművészeti csoportok kollektív előadásából kisugárzó szocialista gondolatokat. Pajor Oszkár: Észrevételek 7 • Most először használom fel az alkalmat arra, hogy a munkásdalosok legszélesebb nyilvánossága elé a Dalosközlönyben előtérbe juttassam mindazokat az észrevételeket, amelyek már régen foglalkoztatják gondolataimat. Meg vagyok győződve, sőt biztos tudomásom van róla, hogy más dalostárs is gondol mindezekre, így tehát nem állok elszige­telten elveimmel. Célom pedig az, hogy az alantiakat a Szövetség vezetősége s a dalosmozgalom minden egyes embere megfontolás tár­gyává tegye. A félreértések elkerülése végett el kell ismerni, hogy a Szövetség­­minden lehetőt megtett és megtesz a munkásmozgalmi kórusok elő­adásainak sikere érdekében és ha mégis hiányok mutatkoznak és szem­rehányások hangzanak el egyes elvtársak részéről, úgy azt száz száza­lékig a hatóságokra kell hárítani. De miből állanak műsoraink? Munkásdalokból, klasszikus zeneszer­zők kórusaiból, valamint mű- és népdalokból. Ami a klasszikusokat illeti, nélkülözzük a kórusm­űvészet legnagyobb művészeit. (Palestrinát, Orlando di Lassót stb.) A népdalt illetően súlyosabb aggályaim vannak. A népdalt nem hiva­tásos zeneszerzők alkották, a népdalt nem egy ember hozta létre, hanem széles néptömegek. A népdal nem egyidőben keletkezett, hanem hosz­­szú idők formálták meg mai alakját. A népdalt maga a nép hozta létre, s a népdalban a nép vágya, szenvedése és reménysége szólal meg. A nép­dal a dolgozó nép terméke, s a mindenkori uralkodó osztály alkotásá­ban nem vett részt, s rá csak közvetve hatott. (Erre példa a sok közül ez a népdal, mely egy házasodni akaró legény dilemmáiról szól. Az­­egyik szakasz: „Ha gazdagot veszek, a szememre hányja, hogy a pén­zét vettem, eladta hitványa.“ Kodály gyűjtéséből: „Kit kéne elvenni.“) Mindezek után nekünk, munkásdalosoknak szerte az országban leg­nagyobb mértékben magunkévá kellene tenni a nép művészetét, a mi művészetünket, hogy munkáshallgatóink a már feledésbe merülő dalo­kat ismét megismerjék, növelje önérzetüket, s hasson rájuk serkentően új népdalok keletkezésével, s növelje ízlésüket a selejtes, giccses nép­dalutánzatokkal szemben. Sajnos, ilyen is van és ennek legfőbb pro­pagálója­ a cigányzene. Meg kell állapítani, hogy a cigányzenekarok

Next