Munkásőr, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1972 / 1. szám
1957 Téltől tavaszig: ezrek léptek fegyverbe Az ellenforradalom fegyveres ereje tizenkét nap alatt szétesett. Azok a politikusok, akiket az ellenforradalom juttatott a vezetésbe, fejvesztetten menekültek vagy meglapultak, hátha az ENSZ- csapatoknak álcázott imperialista seregek megfogadják a „segítsetek, segítsetek, segítsetek” hívást. A nyugati politikusok, újságírók éktelen lármát csaptak a „magyar ügy”-ben, hatására a budapesti utca nehezen csitult. A bujtogatók új és új ellenforradalmi akciókra, sztrájkokra, tüntetésekre biztatták a megzavarodott embereket, pontokat, kiáltványokat, felhívásokat fogalmaztak. Az MSZMP szervezetei december elejére kezdtek erősödni, de a fővárosban a helyzet rossz volt. A villamosvezetékek leszakadtak, a sínek felszedve, az üzletek java zárva. A raktárakat kirabolta a csőcselék. A lopott teherautók vezetői jó pénzért bárkit elszállítottak a határra. December 4-én az ellenforradalmárok egy női csoportot vezettek a parlament elé. És december 6-án egyszerre valami más történt. A nagykörúton két irányból vörös és háromszínű zászlóval másfajta tüntetők nyomultak fel. Fegyver nem volt náluk. Az egyik csoport az ellenforradalom egyik gócán, az úgynevezett Corvinközben gyülekezett, a többiek a Marx térnél egyesültek. Az ellenforradalmárok gyorsan riadóztatták erőiket, és ugyancsak ellepték a körutat. Taktikájuk két nap óta — amikor lányaikat és asszonyaikat küldték előre — tovább fejlődött. Most 8—10 éves kislányaikat és fiaikat vetették be. A körút felszedett köveit adták a gyerekek kezébe, azzal dobálták meg a vörös zászlós menetet. Persze, a gyerekroham után jöttek a felnőttek, október csatát vesztett pogromlovagjai, a százféle burzsoá párt képviselői, köztük a horog- és nyilaskeresztesek... A Royal Szálló előtt, a Marx térnél az ablakokból sorozatlövések dördültek... A tüntetés egy ideig megakadt, részvevői fedezékbe vonultak, úgy védték zászlójukat, életüket. ■ A forradalmi munkás-paraszt hatalom melletti tüntetés mégis végigvonult a kijelölt útvonalon. Sebesültjeik voltak, de nem hőköltek vissza. Forrt bennük a düh: ha fegyverünk lenne, másképpen beszélnénk az ellenséggel... És lett fegyverünk ... A krónika szerint Csepelen és Újpesten, a nagy budapesti gyárkerületekben jöttek létre az első jelentős munkásőr alakulatok, harcedzett veteránok, a negyvenes évek Rendező Gárdistái, katonaviselt munkások, értelmiségiek oldalán sok olyan kommunista férfi és nő is belépett a párt irányította fegyveres alakulatba, aki nem értett a fegyverforgatáshoz. A tőkés világ ügynökei kitartó propagandát folytattak egész télen: „MOK” — ez volt a jelszavuk. „Márciusban újra kezdjük.. Kezdték volna szíves örömest. De márciusban már tavaszi szelek fújtak az országban. A baráti szovjet hadsereg alakulatai mellett már ott álltak az új hadsereg megtisztult egységei, a népi karhatalom, a rendőrség , és az új, a forradalmi nép felfegyverzett erejét képező szervezet, a Munkásőrség. Létrehozása nem titokban, de mindenesetre szerény keretek között történt. Sokféle emberből kellett rövid idő alatt ütőképes zászlóaljakat alakítani. A gyárudvarokon, tűzoltólaktanyákban, üres telkeken már 1957 február utolsó hetétől pattogtak a katonás jelszavak, csattogtak a vasalt csizmasarkok, és végre, végre, ott billegett a derékszíjon a táskába rejtett, töltött TT-pisztoly. Végre abba a kézbe kerültek a második világháború szovjet gyártmányú géppisztolyai, amelybe valók — a saját hatalmát védő munkájéba. Március utolsó szombatján, a felszabadulási ünnep előtt lépett a nyilvánosság elé a magyar Munkásőrség. A budapesti utcán végigdübörögtek a fiatal és öreg forradalmárokból alakított századok. A járókelők nagy része meglepődött: nem várta senki, hogy ilyen nagy létszámú és fegyelmezett fegyveres testületet lehet rövid idő alatt összehozni és kiképzeni. Végre fegyvert kaptak kezükbe a magyar nép legöntudatosabb fiainak és lányainak ezrei. M. Gy.