Munkásőr, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1972 / 1. szám

1957 Téltől tavaszig: ezrek léptek fegyverbe Az ellenforradalom fegyveres ereje ti­zenkét nap alatt szétesett. Azok a politi­kusok, akiket az ellenforradalom jutta­tott a vezetésbe, fejvesztetten menekül­tek vagy meglapultak, hátha az ENSZ- csapatoknak álcázott imperialista seregek megfogadják a „segítsetek, segítsetek, segít­setek” hívást. A nyugati politikusok, új­ságírók éktelen lármát csaptak a „magyar ügy”-ben, hatására a budapesti utca ne­hezen csitult. A bujtogatók új és új el­lenforradalmi akciókra, sztrájkokra, tünte­tésekre biztatták a megzavarodott embere­ket, pontokat, kiáltványokat, felhívásokat fogalmaztak. Az MSZMP szervezetei de­cember elejére kezdtek erősödni, de a fő­városban a helyzet rossz volt. A villamos­­vezetékek leszakadtak, a sínek felszedve, az üzletek java zárva. A raktárakat ki­rabolta a csőcselék. A lopott teherautók vezetői jó pénzért bárkit elszállítottak a határra. December 4-én az ellenforradal­márok egy női csoportot vezettek a par­lament elé. És december 6-án egyszerre­­ valami más történt. A nagykörúton két irányból vörös és háromszínű zászlóval másfajta tüntetők nyomultak fel. Fegyver nem volt náluk. Az egyik csoport az ellenforrada­lom egyik gócán, az úgynevezett Corvin­­közben gyülekezett, a többiek a Marx tér­nél egyesültek. Az ellenforradalmárok gyorsan riadóztatták erőiket, és ugyan­csak ellepték a körutat. Taktikájuk két nap óta — amikor lányaikat és asszonyai­kat küldték előre — tovább fejlődött. Most 8—10 éves kislányaikat és fiaikat vetették be. A körút felszedett köveit ad­ták a gyerekek kezébe, azzal dobálták meg a vörös zászlós menetet. Persze, a gyerek­roham után jöttek a felnőttek, ok­tóber csatát vesztett pogrom­lovagjai, a százféle burzsoá párt képviselői, köztük a horog- és nyilaskeresztesek... A Royal Szálló előtt, a Marx térnél az ablakok­ból sorozatlövések dördültek... A tünte­tés egy ideig megakadt, részvevői fede­zékbe vonultak, úgy védték zászlójukat, életüket. ■ A forradalmi munkás-paraszt hatalom melletti tüntetés mégis végigvonult a ki­jelölt útvonalon. Sebesültjeik voltak, de nem hőköltek vissza. Forrt bennük a düh: ha fegyverünk lenne, másképpen beszél­nénk az ellenséggel... És lett fegyverünk ... A krónika szerint Csepelen és Újpesten, a nagy budapesti gyárkerületekben jöttek létre az első jelentős munkásőr alakula­tok, harcedzett veteránok, a negyvenes évek Rendező Gárdistái, katonaviselt mun­kások, értelmiségiek oldalán sok olyan kommunista férfi és nő is belépett a párt irányította fegyveres alakulatba, aki nem értett a fegyverforgatáshoz. A tőkés világ ügynökei kitartó propagandát folytattak egész télen: „MOK” — ez volt a jelsza­vuk. „Márciusban újra kezdjük.. Kezdték volna szíves örömest. De már­ciusban már tavaszi szelek fújtak az or­szágban. A baráti szovjet hadsereg ala­kulatai mellett már ott álltak az új had­sereg megtisztult egységei, a népi karha­talom, a rendőrség , és az új, a forradal­mi nép felfegyverzett erejét képező szer­vezet, a Munkásőrség. Létrehozása nem­ titokban, de mindenesetre szerény kere­tek között történt. Sokféle emberből kel­lett rövid idő alatt ütőképes zászlóaljakat alakítani. A gyárudvarokon, tűzoltólakta­nyákban, üres telkeken már 1957 február utolsó hetétől pattogtak a katonás jelsza­vak, csattogtak a vasalt csizmasarkok, és végre, végre, ott billegett a derékszíjon a táskába rejtett, töltött TT-pisztoly. Vég­re abba a kézbe kerültek a második világ­háború szovjet gyártmányú géppisztolyai, amelybe valók — a saját hatalmát védő munkájéba. Március utolsó szombatján, a felszaba­dulási ünnep előtt lépett a nyilvánosság elé a magyar Munkásőrség. A budapesti utcán végigdübörögtek a fiatal és öreg forradalmárokból alakított századok. A já­rókelők nagy része meglepődött: nem vár­ta senki, hogy ilyen nagy létszámú és fe­gyelmezett fegyveres testületet lehet rövid idő alatt összehozni és kiképzeni. Végre fegyvert kaptak kezükbe a ma­gyar nép legöntudatosabb fiainak és lá­nyainak ezrei. M. Gy.

Next