Munkaügyi Szemle, 1931 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
A társadalombiztosítások egyesítése a gyakorlatban Írta : Farkas Elek A Munkaügyi Szemle múlt évi novemberi számában Pfiszterer Lajos szerkesztő úr »A társadalombiztosítások egyesítése és egységesítése elméletben és gyakorlatban« címen írt cikkével olyan részét helyezte előtérbe a társadalombiztosításnak általában, de különösen a magyar társadalombiztosítás ügyének, amely mindazokat, akik a társadalombiztosítás kérdésével szeretettel és behatóan foglalkoznak, régóta nyugtalanítja. Fokozottabban főként azóta, amióta nálunk a többágazatú munkásbiztosítás életbe lépett. De nemcsak nálunk eldöntetlen az a kérdés, hogy váljon a munkásbiztosítás vagy az abból fejlődött társadalombiztosítás intézménye célszerűbben és gazdaságosabban létesíthető és tartható-e fenn megosztott ügyvitellel és berendezkedéssel vagy egyesítve, sőt egységesítve, hanem külföldön is. Hozzám, aki ezeket a sorokat írom és aki érdeklődtem ugyan a lehetőségig a társadalombiztosítás elméleti kérdéseivel is, közelebb áll az egész kérdésnek gyakorlati megvalósítása. Elsősorban úgy, amint az nálunk Magyarországban történik. Hiszen 1907 óta foglalkozom behatóan a mi munkásbiztosítási, illetőleg társadalombiztosítási kérdéseinkkel és ez alatt az idő alatt sok mindent volt alkalmam tapasztalni egyrészt az érdekelt munkaadók panaszaival és véleményével kapcsolatban, másrészt pedig az önkormányzatban folytatott bizalmi tevékenységem folytán. Ezen a téren változatos múltra tekinthetek vissza az időközben lefolyt, nem egészen negyedszázad folyamán. Hiszen három éven át alelnöke voltam a háború előtt a budapesti kerületi betegsegítő pénztárnak és ebben a minőségemben részt vettem a kerületi pénztár önkormányzatának igazgatósági és elnökségi működésén kívül úgyszólván összes szakbizottsági munkálkodásaiban is. Ugyanakkor pedig tagja lévén az Országos Munkásbiztosító Pénztár közgyűlésének és igazgatóságának, ennek a középponti szervnek működését is alkalmam volt megfigyelni úgy országos pénztári, mint kerületi pénztári vonatkozásban. Később pedig elnökségi tagjává választatván az Országos Munkásbiztosítónak, módomban volt közelebb jutni a baleseti ágazat adminisztrációjához és a budapesti pénztár keretein túlterjedőleg bepillantást nyerni — többszörös kiküldetések révén is — a vidéki kerületi pénztárak életébe. Most pedig az egészen átalakított társadalombiztosítási intézmény keretén belül mint elnökségi tag és különböző szakbizottságok tagja kaptam módot arra, hogy a régi állapotot, amely csak bizonyos mértékig volt központosító, sőt ebben a központosításában az országos pénztár és a munkásbiztosító hivatal révén kétfelé ágazó, a mostanival, a mereven központosított rendszerrel a gyakorlatban hasonlíthassam össze. Kötelességemnek tartom annak bevallását, hogy meggyőződésem mindenkor a kevésbbé központosított intézmény felé vonzott, oda, ahol bizonyos központi ellenőrzés és felelősség mellett a helyi szervek a lehetőséghez képest önálló működést fejthetnek ki és ahol az egyes ágazatok nincsenek szoros együttélésben egymás között, hanem könnyebben mozoghatnak a saját különleges ügyeikben és csakis azokon a pontokon olvadnak össze, ahol az összeolvadó ágazatok mindegyikének könnyebbséget jelent az ügyek közös intézése anélkül, hogy ebből az egyes ágazatok felelősségének kisebbedése, vagy az áttekintés romlása következnék be.