Munkaügyi Szemle, 1931 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
való megoszlás és a balesetbiztosítás intézményében való kizárólagos résztvétel módot ad úgy a balesetbiztosítást végző Berufsgenossenschaftok ügyviteli vezetőségének és önkormányzati tagjainak egyaránt arra, hogy a hozzájuk egyébként is legközelebb álló ipari foglalkozás balesetbiztosításának ügyét intézzék anélkül, hogy annak vitelét más szakmák különleges érdekeihez alkalmazandó intézkedések megzavarnák, természetesen következik, hogy az intézmény maga anyagilag és érzelmileg sokkal jobban a szívéhez nőtt azoknak, akik ügyeit vezetik, mintha az igazgatásban és az önkormányzatban résztvevőknek az egész Német birodalom betegsegítési ügyeivel a legkülönbözőbb iparok balesetbiztosításával s azonkívül még az öregségi, rokkantsági és egyéb biztosítási ügyekkel kellene foglalkozniok. Jobban ismervén így az önkormányzat és az ügyvitel tagjai azt az összefüggést, amely a baleseti megelőzések rendszerének kiépítése és annak esetleges elhanyagolásából származó költségtöbbletek terén mutatkozik, érthetővé válik, hogy a különleges Berufsgenossenschaftok mennyire előrehaladtak a balesetmegelőzési feladatok terén. A Berufsgenossenschaftoknál meglevő szakszerűség jó részének a hiánya — amely a dolgok és a rendszer elkerülhetetlen következménye — a központosítás legfőbb hibája, amely azonban a rendszer velejárója lévén, kiküszöbölhetetlen. A szakszerűségnek ez a hiánya azonban nemcsak abban a tekintetben jár rossz következményekkel, amiben minden szükségesség hiánya tökéletlenné teszi az intézmény alkalmazottainak a munkáját, hanem a lelki hatások révén is. A tőlem távolabb eső, tudásomtól, gondolkodásomtól távolabb eső munka köteles elvégzése rám nézve sokkal nehezebb feladatot, sokkal nagyobb igénybevételt jelent mint, az, amelynek teljes ismeretéről meg vagyok győződve. És ez az aggodalom okozta munka- és tehertöbblet — és ez éppen a bökkenő — annál fokozottabban jelentkezik, minél lelkiismeretesebb tisztviselő az, akire a munka végzésének kötelezettsége nehezedik. A szociális munka eredményes végzéséhez fokozottan szükséges a munkakör szeretete és ez a szeretet válik lehetetlenné rögtön, mihelyt valaki olyan nagyméretű és nagy változatú munkakör végzésére kötelezett, aminőnek a teljes megismerése csak egészen válogatott tehetségű egyéniségeknek lehet a tulajdona. A Berufsgenossenschaftok önkormányzatának munkáját eredményesebbé teszi annak a közvetlen anyagi érdekeltségnek az érzete is, ami az olyan széles és különböző feladatú intézmény önkormányzatánál, aminő a mi Társadalombiztosító Intézetünk, nagyon elfakul, elmosódik. Hiába állapítja meg Pfisterer idézett cikkében, helyesen, hogy »a megfelelő adatokból tényleg azt látjuk, hogy az összes költségek százalékában kifejezve az ügyviteli költség hányada a nagy pénztáraknnál kisebb«, ha közvetlenül utána kimondani kényszerül azt is, hogy »viszonylag az egy tagra eső ügyviteli költség a nagyobb pénztáraknál magasabb annak következtében, hogy ezek rendszerint messzebbmenő segélyezést nyújtanak, mint a kis pénztárak. Mert az én meggyőződésem szerint az ügyviteli költségnek százalékos arányban jelentkező alacsonyabb volta onnan is ered, hogy a nagy és messzebbmenő segélyeket nyújtó pénztárak rendszerint nagyobb járulékokat is szednek és rendszerint sokkal nagyobb alapítványokkal is rendelkeznek (ami nálunk a Társadalombiztosító Intézetnél ritka jelenség) s az ezek révén elért megtakarítás és kamatjövedelem is a szolgáltatások mértékét jelentékenyen növelheti számottevő ügykezelési kiadásemelkedés nélkül és így lehetővé teszi az ügyviteli kiadások aránylagosan kedvezőbb alakulását. Ellenben jelentkezik az a túlméretezés, amelyet Pfisterer is egyenesen veszedelemként jellemez, írván, hogy »az egyesítésnek egy, az elérni kívánt célt erősen