Muskátli - Magyar Kézimunkaujság. A Magyar Iparművészet háziipari melléklete, 1936 (5. évfolyam, 1-8. szám)
1936 / 1. szám
sálért, de a gyerekek is unják már nagyon. Harisnyát azonban nem ír elő a tanterv, pedig a harisnyasarok a kötés magasiskolája. Aki a harisnya sarkát és fejét rendesen meg tudja kötni, azon semmiféle komplikált pullover ki nem fog. Ha színes gyapjúfonálból köttetnénk rövid szárú sportharisnyát, nem hiszem, hogy a szülők kifogásolnák, a tanulók pedig szívesen megkötnék, legalább valami használható dolgot készítenének az alatt, amíg a kötés rejtelmeibe behatolnak. Keresztöltés számára tarsolyt ír elő a tanterv, de a tarsolyt is elkészítette már mindegyik kisleány az elemiben, mégpedig szóról-szóra úgy, ahogy azt a tanterv kívánja. Mindenki ebben a tarsolyban hordja a kézimunkáját, sőt vannak olyanok, akik a tornaruha számára is hímeztek egyet. Természetesen a tanár leleményessége — és nem is nehéz itt leleményesnek lenni — könnyen találhat más feladatot is, hogy elkerülje az ismétléseket. Ezekben ismertettem a leányközépiskolai tantervet. Nagy szolgálatot tesz ezzel az új középiskola a nevelésnek, mert a laikus ember előtt is az első pillantásra világos, milyen nagyszerű nevelési tényező a női kézimunka és milyen óriási jellemképző ereje van, önálló, tudatos munkával közelítjük meg a célt és ezt a célt nem máról-holnapra, hanem hosszabb ideig tartó, fegyelmezett munkával tudjuk csak elérni. Tehát kitartásra, szorgalomra, fegyelmezett munkára nevel a kézimunka és azt hiszem ebből a szempontból egy vonalba lehetne állítani a sportok tanításával. Azonkívül, hogy a kézimunka az ízlést, színérzéket és szemmértéket fejleszti, hol van az a nő, aki megengedheti magának azt a luxust, hogy a kézimunkát elhanyagolja. Akármilyen pályát választ, végezzen egyetemet, vagy pilóta iskolát, legyen háziasszony vagy kenyérkereső nő, a tűt sohasem teheti le véglegesen a kezéből. Ha van is időszak a nők életében, amikor a jövőre való készüléstől — tanulástól — nem érnek rá úgynevezett „kézimunkák“ készítésére, mégis mindig felbukkannak az el nem hanyagolható varrnivalók és mi más a jó háziasszony élete, mint az állandóan el nem hanyagolható varrnivalók elintézése. Ha pedig ezen felül önállósággal is rendelkezik, mennyi mindent varrhat, köthet és horgolhat a családjának és ezzel — mondanunk sem kell — mennyi pénzt takaríthat meg! Ugye igazunk van, ha örömmel üdvözöljük a kézimunkát a leányközépiskolában. EDVI ILLÉS PANNI Mezőségi lepedőszél dísze. II. Kerékgyártó Adrienne gyűjteményéből. Alapanyaga sárgás, nyers vászon, hímzése vörös fejtővel készült. (Fejtő helyett Mez Camera fonal is használható.) II. Kerékgyártó Adrienne rajza.