Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények 53. (1993)

Kovács Attila: Az MTA-MMSZ Kft. Üzletháza a Károly körúton

KOVÁCS ATTILA A főváros szívében a Károly körút 13. szám alatt, az MTA-MMSZ Kft. üzletházának kiraka­tában sok érdekességet találnak az arra járók. Nem megszokott látvány fogadja a belépő ér­deklődőket, hiszen egy olyan reprezentatív üz­letről van szó, amely egyedülálló az országban. Felújítására a cég eddig 30 millió forintot köl­tött, az áruk beszerzésére pedig mintegy 60 millió forintot. Vállalkozás az igények feltárására, követésére Az MTA-MMSZ Kft. elsősorban műszeres és méréstechnikai szolgáltatásokkal foglalkozik. Említést érdemel, hogy jogelődjének a Magyar Tudományos Akadémia Műszerügyi és Mérés­­technikai Szolgálatának közel négy évtizedes szakmai előélete volt. Akkoriban Magyarorszá­gon a tudományos kutatáshoz szükséges mű­szaki, tárgyi feltételek nem voltak adottak, ezért született meg ez a műszerkölcsönzéssel foglal­kozó intézmény. Feladata az volt, hogy besze­rezzen olyan szállítható, értékes műszereket, amelyekre az igény megvolt ugyan, de az inté­zetek nem tudták megvásárolni. Az intézmény azután továbbfejlődött, s már nem csupán ezzel foglalkozott, hanem szakta­nácsadással, szervízképviselettel is. Ezeken túl­menően ellátott mérésszolgáltatási feladatokat is, például a zaj- és rezgésmérés területén. Le­hetőség nyílt - különféle megbízások alapján - egyedi műszerek, mérőrendszerek tervezésére, kivitelezésére is. Ma már azonban csupán az évtizedes ta­pasztalatokkal nem lehet helytállni a megválto­zott gazdasági környezetben. Az adott piaci feltételek között más magatartásra van szük­ség, melynek lényege, hogy az igények feltárá­sára és követésére kell vállalkozni. Az Üzletház profilja A piaci igények felmérése és a prognosztizálható piaci mozgások egyaránt indokolták azt, hogy a cég a színvonalas mérés- és számítástechnikai termékek forgalmazásában határozza meg az Üzletház profilját. A környezetvédelmi törvény közeli életbe lépésével kötelezővé válik számos szigorú elő­írás megtartása, s ez várhatóan a gyárak, üze­mek részéről sok új megrendelést eredményez a környezetvédelmi műszerezés terén. Az európai normáknak is megfelelő minőségbiztosítási rendszerek rohamos terjedése szintén növeli a színvonalas mérőműszerek iránti keresletet. A megbízható, versenyképes árú számítástechni­kai berendezések és eszközök iránt már most is élénk érdeklődés mutatkozik. Az Üzletház profiljának kialakítása érdeké­ben kiterjedt és alapos vizsgálatokat végeztünk, melynek során a kereskedőházak működésé­ben óriási gyakorlattal és beszerzési lehetősé­gekkel rendelkező japán, dél-koreai, szingapú­ri, hongkongi és tajvani cégekkel vettük fel a kapcsolatot. Olyan magas technológiával ké­szült műszeripari, illetve számítástechnikai ter­mékeket kerestünk, amelynek a minősége kitű­nő, árfekvésük pedig alkalmassá teszi azokat, hogy a nagy távolság ellenére is versenyképesen értékesíthessük itthon. Széles választék — vonzó környezet Az üzletben impozáns látvány fogadja a látoga­tót. A hatalmas eladótér vitrinjeiben és pultjain csillogó műszerek, számítógépek, lézerprinte­rek sorakoznak. Az áruk színvonalához méltó a környezet. A diszkrét világítás, a harmonikus színek és formák csábítják az embert a nézelő­désre. A galérián a bemutatásra előkészített számítógépek villogó képernyői invitálják az érdeklődőket. Kis dolgokon is múlik a siker A műszereken, számítógépeken kívül sok-sok kis “apróság” sorakozik a polcokon: kazetták. Az MTA-MMSZ Kft. Üzletháza a Károly körúton MŰSZERÜGYI ÉS MÉRÉSTECHNIKAI KÖZLEMÉNYEK 29. évf. 1993. 53. sz. 3

Next