Művelődés, 1957 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1957-12-01 / 12. szám
^/JtJLU-tL&dteL - dftAtiht Kodály Zoltán születésének hetvenötödik évfordulójára „Minden alkotása a magyar nép lelki gazdagságáról s a szabadságért és függetlenségért folytatott kitartó és hosszú harcáról tesz tanúságot.“ (A szovjet zeneszerzők üdvözletéből.) December tizenhatodika ... Hetvenötödik születési évfordulója a magyar zeneszerző-géniusznak, Kodály Zoltánnak. Milyen boldog lehet a mai gyermek, hogy óvodás korától kezdve a népzene gyöngyein, zenei anyanyelvén nevelkedhet! Milyen boldog lehet az iskolai, vagy üzemi énekkar tagja, hogy Kodálykórusokat énekelhet, megismerteti az embert, az életet, a művész tántoríthatatlan ragaszkodását népéhez, átélheti a múlt nagy alkotóinak gazdag emberségét. Milyen boldog lehet karmester, előadóművész, együttes, ha felemelkedett a Kodály-művek magasztos, s ugyanakkor reális világáig s ezt az élményvilágot közelebb hozhatja társadalmunk minden zenekedvelő tagjához! Nincs a magyar zenei életnek olyan területe, amely ne köszönhetne valami jelentőset Kodály Zoltánnak. Kecskemét, Galánta, Nagyszombat, Budapest életének főbb állomásai. Az első nyomtalanul tűnik el a korai gyermekévekben. A galántai élmények viszont „ötven év ködön át“ is visszacsengnek majd s a mezítlábas kis pajtásokra gondolva, írja meg a Bicinia Hungarica füzeteit. A nagyszombati diákoskodás a kamarazenélés, az első szárnypróbálgatás ideje. Talán itt találkozik először a székesegyház gazdag kottatárában a magyar zene múltjával s ez a találkozás egész életre szóló önkéntes elkötelezést szül. Érettségi után Budapestre megy. Magyar-német szakos tanárnak s zeneszerzőnek készül. Bár irodalmi tanulmányait odaadással végzi, mindinkább a zene lesz életének fő megnyilatkozási formája. Noha befejezi egyetemi tanulmányait — doktori értekezése a magyar népdal strófaszerkezetéről szól — végérvényesen úgy dönt, hogy az új magyar zene kialakításával szolgálja a magyar nép művelődését. Ezzel megkezdődik a hosszú, kemény harcok s ezeket követő megöremelt igazi győzelmek sora. A XIX. századvégi és XX. század eleji magyar utóromantikus zene már régen eltávolodott az élettől s követői nemcsak lépést nem zárhattak a haladással, hanem legtöbbjük annak kerékkötőjévé lett. Ha fellapozzuk Kodály s meghitt barátja, Bartók Béla elinduláskor megjelent írásainak egy részét, nem is a megnem értésen, hanem a rosszindulatnak, gáncsoskodásnak azon a fokán döbbenünk meg, melyet „jóakaróik“ tanúsítottak művészetükkel szemben A nehézségek nem riasztják vissza Kodályt. Debussy zenéjének, művészi felfogásának behatóbb tanulmányozása csak megerősíti korábbi szándékában s napvilágot lát a különböző műfajok irodalmát gazdagító alkotások sora: zenekari művek (Nyári este, Régi magyar katonadalok, Háry Jánosszvit, Marosszéki, Galántai táncok, Felszállott a páva, Concerto), kamarazene (Trio, Duo, Szerenád, Két vonósnégyes), hangszerszólók (Meditation, Zongoramuzsika, Gordonkaszonáta, Gyermektáncok stb.). „Egyik célom az, hogy munkálkodjam a magyar énekstílus kialakításán. Ilyen tudniillik még nincsen. . A másik kérdés, amelyik ezeknél a hangversenyeknél foglalkoztat, a gyermekkórusok problémája. A gyermekeknek azt kell adni, ami közel áll hozzájuk, ami nem lépi át az ő gondolat- és érzelemvilágukat. Útmutatást ad erre a falu“ — mondja 1926-ban. Az Énekszó, Megkésett melódiák, Két dal, Négy dal, Kádár István s többi dala zongora, vagy zenekari kísérettel a magyar zenei művelődés dalirodalmának évszázados hiányait pótolja. Amit költőink Balassától kezdve Adyig nyelvünk fejlesztéséért tettek, azt Kodály dalaiban egymaga végzi el. Egyben oly művészi módon oldja meg a magyar zenei deklamáció, a prozódia kérdéseit, hogy szöveges műfajoknál nyelv és zene tökéletes viszonya példaként áll az utánajövő nemzedékek előtt. Mindjárt munkássága elején Bartókkal együtt egyengeti a népdal útját a hangversenyterem felé (Magyar Népdalok), majd önállóan tíz füzettel ajándékozza meg előadóművészeinket (Magyar Népzene). Viszonylag korán eljut annak felismeréséhez, hogy magasfokú általános zenekultúra kiépítéséhez az énekhangon, a kóruson át visz az út. A nagy művészek megérzésével, tudatosságával közeledik a fiatal nemzedék felé s az ifjúság valóban előbb válik művészetének rajongójává és tolmácsolójává, mint az idősebb generáció. Gyermekkórusai az Éneklő Ifjúság hangversenyein hamarosan országszerte felcsendülnek, sőt túllépik az országhatárt s a prágai kórus tagjai ugyanolyan lelkesedéssel éneklik, mint a japán gyermekek. A távlat bővül s a férfi- és vegyeskarok gyöngyszemeit bocsátja a zenekultúrába bekapcsolódni óhajtó zenekedvelő tömegek rendelkezésére. A legtágabb értelemben vett tömegbázisra épít olyan időkben, mikor az általános felfogás a kevesek a kiválasztottak világát tartja szem előtt, vagy éppenséggel veszélyesnek minősíti a tömeg felé való fordulást. Tulajdonképpen minden kórusművéről különkülön kellene beszélni, hiszen egyaránt értékesek a legegyszerűbbnek látszó s mégis szívbemarkolóan mély Esti daltól az Ady-vers sötét vízióin (Akik mindig elkésnek), a bibliai szöveg szimbolikus utalásain (Jézus és a kufárok) át a Molnár Anna tragikus hazatalálásáig, vagy a népi élet sokszínűségét, gazdagságát megcsillogtató Mátrai képekig. Negyvenegy éves, amikor Kecskeméti Végh Mihály XVI. századi zsoltárszövegének új időszerűséget kölcsönözve, a néppel teljesen eggyéforrva, megszólaltatja panaszát a Psalmus Hungaricus-ban. A Háry Jánosban közönség elé lép „az életrekelt mesetermő fantázia...“, a paraszt, aki „nem veszti el kedvét a sikertelenség esetén, de aki mindenre talál megoldást.“ A Székelyfonó maga a paraszti élet, minden gondjával, bajával, minden szépségével. A nagy európai zenei hagyományok méltó örököseként mutatkozik be a Budavári Tedeum-ban, a Missa brevis-ben. A Kállai kettős megírásával a kialakuló magyar szocialista zenekultúra szárnyra kelésénél jár elől követendő példával, a Békességhajtás napjaink égető kérdésének, milliók vágyának ad művészi szárnyakat. Ezt a sokrétű alkotómunkásságot igen előnyösen egészíti ki nevelő tevékenysége. Nemcsak a Zeneművészeti Főiskolán az új zeneszerzőnemzedék nevelésére kell gondolnunk, hisz ő tágabb értelemben az egész ifjúságnak, közvetve pedig az egész népnek tanítómestere. Növendékeit a módszeres munkához, önálló gondolkozáshoz szoktatja, kialakítja felelősségtudatukat a jövő magyar zenéje iránt. Rávezeti őket, hogy „a zeneszerzéstan nem szabályok gyűjteménye, hanem a zeneköltői invenció megnyilatkozási lehetőségeinek minél gazdagabb feltárása“. A zenei élet megoldásra váró feladatainak megmutatásával az életben is segíti, irányítja volt növendékeit. Szemmel tartja a zenei élet egész területét. Figyelme kiterjed az óvodások zenei nevelésének kérdéséről a 35