Művelődés, 1958 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1. szám

KIADJA AZ OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM XI. ÉVFOLYAM JANUÁR A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének, a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének és a Román Népköztársaság Minisztertanácsának közleménye A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége, a Román Munkáspárt Központi Vezetősége és a Román Népköztársaság Minisztertanácsa mélységes fájdalommal tudatja az egész néppel, hogy január 7-én reggel 5 órakor hosszas és súlyos szenvedés után elhunyt Bukarestben a kiváló politikus és államférfi, a román nép hűséges fia, szeretett elvtársunk, dr. Petru Groza, a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének elnöke. A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG A­ ROMÁN MUNKÁSPÁRT A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGY NEMZETGYŰLÉSÉNEK KÖZPONTI VEZETŐSÉGE MINISZTERTANÁCSA ELNÖKSÉGE DR. PETRU GROZA 1958. január 7-én reggel 5 órakor, hosszas és súlyos betegség után elhunyt a kiváló államférfi, a román nép hű fia, szeretett elvtársunk, dr. Petru Groza, a Ro­mán Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke. Dr. Petru Groza életét az ország felvirágzásának és fejlődésének, a nép anyagi és kulturális haladásának, a népek közötti barátságnak és békének szentelte. Hazaszeretete és a társadalmi igazságra való törekvése már közel 25 évvel ezelőtt arra késztették, hogy teljes odaadással csatlakozzék ahhoz a harchoz, amelyet a Román Kommunista Párt vezetett az ország felszabadításáért és függetlenségé­ért, egy új, szocialista Románia felépítéséért, mivel tudatában volt annak, hogy csak így szolgálhatja igazán a nép érdekeit. Petru Groza 1884 december 7-én született a Vajdahunyad tartományi Bácsa köz­ségben. Gimnáziumi tanulmányait Szászvároson végezte el, majd Budapesten, Berlinben, Lipcsében folytatta tanulmányait és megszerezte a jogtudományok dok­tora címet. Már egyetemi éveiben harcolt a nemzeti elnyomás ellen, a nemzetek közötti jog­­egyenlőségért, Erdélynek az osztrák-magyar monarchia uralma alóli felszabadításá­ért. 1918-ban dr. Petru Groza az erdélyi alkotmányozó gyűlés képviselője. 1920 és 1927 között dr. Petru Grozát ötször választották parlamenti képviselővé, két ízben pedig miniszter volt. Miután megismerte a polgári pártok reakciós, népel­lenes és képmutató jellegét, dr. Petru Groza szembefordult e pártok politikájával és a nép ügyének szentelte tevékenységét. Mint az Ekésfront alapítója és szervezője tudta, hogy a parasztság és az egész nép életszínvonalának és műveltségének eme­lését csak a munkásosztály és a parasztság munkásosztály vezette harci szövetsé­gének megteremtésével lehet megvalósítani. Az Ekésfront élén Petru Groza vála­szolt a Román Kommunista Pártnak a demokratikus erők egyesítésére szólító fel­hívására és harcolt a népfront megvalósításáért, a fasizmus és az országnak a hit­leri Németország általi leigázása ellen, a szovjetellenes háború ellen, a katonai­fasiszta diktatúra megdöntéséért és Romániának a hitlerellenes koalícióhoz való csatlakozásáért. Ezért a tevékenységéért a polgári­ földesúri állam elnyomó szervei üldözték és 1943-ban le is tartóztatták. 1944 augusztus 23-a után dr. Petru Groza a demokratikus erők első soraiban

Next