Művelődés, 1993 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
✓Útmutató a néphagyományhoz A kultúra nem ismereteket jelent csupán, hanem eligazítást az életben. Eligazítást a világban, a természetben, a körülöttem élő emberek között, a társadalomban, múltamban és jövő feladataimban, jogaimban és kötelességeimben. Eligazít abban is, hogyan éljem át örömeimet, hogyan fyőzzem le bánatomat és gyászomat. . .. itautatja, hol a helyem és szereten a világban. ( ’ Ahhoz, hogy el tudjak igazodni a temészetben, valamennyire meg kell ^ mernem azt, ahhoz, hogy eligazjam az emberek közt, meg kell ■mérnem a társadalmat. Ahhoz, hogy lássam, ki vagyok és hová kellmennem, ahhoz tudnom kell, honnan jöttem, ismernem kell azok történetét, akiktől származom, akiknek a folytatója, utódja, vágyainak beteljesítője talán éppen én lehetnék. Ismernem kell a körülöttem lévő világ szépségét, eszméit és alkotásait, hogy megcsodálhassam és élvezhessem azokat, és ismernem kell e világ hiányosságait, bűneit, szenvedését és reményeit is, hogy javíthassak a Világon és így célt, értelmet és örömet lássak munkámban és minden áldottvállalásban. Azt is meg kell tanulnom, hogyan hasznosíthatom tudásomat, és azt is, hogyan fogalmazzam meg, mondjam rá örömömet, bánatomat, félelmemet, szerettemet, egyszóval — érzelmeiimet. Úgy, hogy a kifejezés pontosanmegfeleljen annak ami bennem van és amit nehéz és nem is lehet csupán ésszel és szavakkal kifejezni, csak a művészet segítségével lehet megsejtetni. A kimondott, kimutatott és így másokkal megosztott öröm kiteljesedik, élménnyé lesz, a megosztott bánat felére zsugorodik, a kimondatlan, elfojtott indulat, érze! , pedig méreggé válik, ráül az em■ lelkére és évekig rághatja azt, lenféle lelki nyavalyát okozva. komorságot, életuntságot, elkesít.Mést, elégedetlenséget, félelmet, szorongást vagy éppen erőszakosságra, mások bántására való hajlamot, kötekedésre, uralkodásra vágyást és összeférhetetlenséget teremtve benne. Mindez végül elmagányosodáshoz vezet. Műveltségre kell szert tennünk ahoz, hogy tudjuk átadni magunkat örömnek, ünneplésnek, dallal, den elődeinktől vehetjük át és ezzel velük vállalunk közösséget. Mindez azonban nem egyedül egy ember ügye, dolga, hanem csak több emberé lehet, csak másokkal lehetséges és ezért közösség jön létre, a velünk együtt örvendő, ünneplő vagy búsuló, gyászoló emberek társasága. A kultúrát, a műveltséget a fentebb elmondottakhoz két forrásból, kétféle módon szerezzük meg. Az egyik forrás, művelődési mód az olvasás, az írásban rögzített emberi tapasztalat, tudás, érzelem és művészi alkotások sora. Az írott szó nem ismer határokat, sem időbeli sem térbeli korlátokat. Több ezer évvel ezelőtt vagy más földrészen írt műveket olvashatok el, s ha a nyelv ismeretlen lenne, jelentősebb művek fordítására nem sokat kell várnom. Ez nem csak a szépirodalomra, hanem a tudományos és műszaki szakmunkákra is vonatkozik. Az írás személytelenül közvetíti a világ írásban rögzített eredményeit minden írástudónak. A másik forrás a szájhagyomány, az íratlan szó, az egy pillanatra megjelenő és eltűnő mozdulat, dallam, jelenet. Ez mindig embertől emberre száll, egyén adja át más egyéneknek. SUBA LÁSZLÓ: Legényes1