Művelődés, 2008 (61. évfolyam, 1-12. szám)
2008-01-01 / 1. szám
Egy felső-háromszéki faragómester portáján Farkas Róbert kézdimartonosi portája jelenlegi állapotában is egy fafaragászati néprajzi múzeum, a tetőcserépen és a vakolaton kívül itt minden, még a kő is faragott. A bennvaló - a gazdasági udvar - külső képe is a képzett, a diplomás faragómester ízlésvilágát tükrözi. Faragott gyalogkapun nyitunk be az udvarra, benn faragott léckerítés, a csűr oldalán szekérkerekek - édesapja is faragóember, kerekes mester volt -, járom, egyéb szekéralkatrészek, cséphadarók, lőcsök, szekérágas, fergettyű, a ház falán is fa szerszámok, háztartási régiségek. Benn a lakásban pedig friss forgácsillat, sokféle emléktárgy, apró kopják, de méretesebb faragott táblák is Háromszék címerével. A fa natúr színe és erezete önmagában is a művészi alkotás képzetét kelti. Vendéglátónk abbahagyja a faragást, közben a gépzenét is kikapcsolja. Megjegyzést is fűz ehhez: a kézdivásárhelyi csavargyár kazánházában állandó zaj volt, és a zajt zajjal ellensúlyozta, állandóan zenét hallgattak. Farkas Róbert 30 évig dolgozott a csavargyárban. Amint mondja a faragászatra is ott kapott rá. Sokan faragtak. Persze kellett ehhez a honi indíttatás is. Kerekes mester édesapja műhelyét ma is őrzi, benne a régi szerszámok és eszközök, esztergapad, sokféle és sokformájú faanyag, köztük feltűnően sok különleges formájú ág, amiből majd villásan elágazó virágcseréptartók készülnek. A faragómester télen nem ezt a műhelyt használja, benn, a modern berendezésű lakásban farag, ahol minden ragyogó tisztaságú. Szóval Farkas Róbert 1982 óta farag, elvégezte a csernátoni népfőiskola két éves faragótanfolyamát, ott ismerkedett meg a fafaragászat motívumaival. Mintegy félszáz kapuja strázsál a nagyvilágban, székely kaput faragott egy, a Balti tenger partján élő német házaspárnak is. A történet érdekessége, hogy a házaspárnak nincs semmiféle rokoni kapcsolata Háromszékkel, az asszony nagykárolyi sváb nő, és mégis székely szimbólumot választottak a balti porta bejáratához, ahol a fa tisztelete messze meghaladja a mai székelyföldi állapotokat. Persze ez nem Farkas Róbertre vonatkozik, hisz ő a régi becsben tartja a fát. Székely kapuja van Békéscsabán, Pécsre két kaput is faragott, persze itthon is sokfelé állított kaput, most éppen a berecki iskolának farag két kiskaput és egy nagyot. Meg is tekintjük a hatalmas gerendákat a csűrben, ahol szellős helyen árnyékban száradnak a fatörzsek. A faragóművész kopjafái számát nem is tudja, ezekről nem vezet nyilvántartást. Ezekből jutott Kanadába, az Egyesült Államokba, hogy csak a legtávolabbi útvonalakat említsük. Szóval, egyrészt az öröklött mesterség is tovább él a Farkas Róbert kézmozdulatában. Apja az övével rokon mestersége így folytatódik tovább. De, bizonyára, közrejátszik az is a művész hajlamú férfi mesterség választásában, hogy anyai nagybátyja, Forró Antal festőművész, főiskolai tanár ugyancsak kézdimartonosi, de ha a egyéb kapcsolatokat is megbolygatunk, az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy saját portájának gyalogkapuját az a Kelemen Dénes faragta kézdimartonosi tanító korában, aki később Gelencén híres faragóiskolát alapított. És azt is említsük meg, hogy a fafaragászat a nemzeti önkifejezés alkalma és eszköze is volt azokban az időkben, amikor nyelvünket, hagyományainkat, szokásainkat a hatóságok nem kedvelték. A fafaragászat nyelve, a fantasztikus szépségű és gazdagságú motívumkincs a kommunikáció eszköze volt, jelzése annak, hogy kik és mik vagyunk. Tulajdonképpen ezért üldözték egykor a székely kapukat is, bontatták le paplakok elől vagy a megye bejáratától. Végső soron azt is ki kell mondani, hogy Farkas Róbert esetében a szocialista ipar összeomlása is a kezére játszott. Harminc évi szolgálat után mesterséget kellett váltania, s a „minden rosszban van valami jó is" parancsa szerint lám azt műveli, amit szeret, s portája, műhelye, lakásberendezése után és családja helyzetéből ítélve tisztes életet él és megfelelő egzisztenciát is teremtett magának. (Felesége, gyerekei tanügyiek Kézdivásárhelyen.) Az erdélyi famívesség múzeuma Mikor mindez megfogalmazó- Farkas Róbert faragás közben