Művelődés, 2010 (63. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1. szám
Észak dél ellen Húsz éve alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács A Szabadságunk már néhány napja a miénk. Ebben a jelentős kisebbségi forgatagban megjelent az értelmiség hitvallása, a Hívó szó is! Talán éppen akkor történt, hogy a kapunál becsengetett Balogh Andriska (a Balogh Ferke fia, Balogh Edgár unokája a szomszédból). Edgár bátyám küldte őt hozzám, hogy megkérdezze, esetleg a Hívó szó nyomán jelentős értelmiségi eseményt tartanának, és bent, a Szabadság szerkesztőségében tudnék-e egy tágas helyiséget biztosítani? Aztán a lelkes unoka még a kolozsvári fiatalokat is oda szeretné csődíteni, akik egy magyar ifjúsági szervezet létrehozásán gondolkoznak. Természetesen Orbán Ferivel örömmel ajánlottuk fel legtágasabb termünket, a gazdasági rovatot, a fiataloknak pedig, ha netán túl sokan lesznek, akkor helyszűke miatt, kinn az udvarban lesz hely, így legalább az elkínzott magyar értelmiségnek örömmel biztosítottunk saját teret! Vasárnap délelőtt, a rémhírgyártó első vasárnapon a meghívottak a kijelölt teremben lassanként nagy izgatottan elkezdtek érkezni. Néztem a lelkesedő arcokat. Mintha éreznék a hatalmas, rájuk zúduló felelősséget. Zsúfolásig megtelt a terem, és az udvar is tömve volt a lelkes fiatalokkal. Amikor aggódva kipillantottam, mondhatni elállt a lélegzetem! Legalább hetvenen-százan voltak a fiatalok. A lelkem, bizony, alaposan elszorult! Közöttünk lázasan terjengett a sok elterelő hazugság. Például valaki már kora reggel olyan rémhíreket terjesztett, hogy Gyaluban megmérgezték az ivóvizünket! Istenem! Mi lesz, ha ezek a bujkáló, arctalan szekus bandák valahonnan álnokul egy kézigránátot hajítanak a fiatalok közé? A fiatalokat nagy nehezen betereltem a László Frici sport rovatának otthont adó irodába, hogy védve legyenek, így megkezdődött a MADISZ alakuló gyűlése. Hátul a meghurcolt lelkű értelmiségiek lázasan szervezték a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanácsunkat. Eközben ráadásul Orbán Feri a beígért vezércikkemért gyötört! Azt sem tudtam, hova kapjak. Mindenesetre akkor felemelő érzés kerített hatalmába, hogy amikor a magyarság megvalósítja nagy álmait, hasznos tudok lenni! Amikor kattogó írógépemen épp a legfrissebb vezércikkemet írtam, kintről hallom a Szabó Zsolt érces, jól ismert hangját, izgatottan pont engem keresett. - Gyere hamar - mondta -, a gyűlésben téged várnak! Nagy sietve benyitottam a terembe. Valaki, (sajnos húsz év múlva már nem emlékszem biztosan, talán az ülést vezető Benkő Samu?) barátságosan, meleg, emberi hangon felém szólt: - Gyere, Laci - mondta ünnepélyesen -, ebben a teremben a magyar értelmiség megalakította a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanácsot. És az egyesületbe szeretnénk vezetőt, választani. Erre a tisztelt egybegyűltek azt javasolták, hogy legyen egy elnök és egy titkár. Elnöknek Kántor Lajost javasoltunk, ügyvezető titkárnak téged. Az összegyűltek szeretnék megtudni, hogy elfogadod-e a jelölésed? Dobogó szívvel elfogadtam. Aztán közfelkiáltással Lajos után engem is megválasztottak, titkárnak! Ha belegondolok, a váratlan ajándékot elég szorongva vállaltam, éreztem a megtisztelő felkérés valós súlyát! A felajzott történelmi események idején a magyarságtól soha ilyen rangos elismerést nem kaptam! Aztán a gyűlésteremből hirtelen meghallottam a telefonunk követelő csengetését. Hanem, amikor végignyargalásztam a sötét folyosón, ez az én, nemrég kapott elismerésem, szivárvány szappanbuborékom sajnos egy hoppra szanaszét pukkadt! Ugyanis egyik fellelkesült olvasónk irigykedő hanggal belecsörtetett felbuzdult lelki világomba. - Mi van, uraim! - röfögött a kagylóba. - Maguknál, ott bent a híres Szabadságnál már megint bolsik gyülekeznek? A szocdemeket tüntetőleg megint kifelejtették? Be sem mutatkozott ez az „értelmiségi” mégis beletérdelt a lelki világomba. Hirtelen rádöbbentem, hogy ebben a kemény életünkben a jóindulatú emberek között mindig akadnak megbékélt egyesek és számon kérő kettesek. Továbbá az újjá formálódó kegyetlen életünkben mindig akadnak, akik kint maradtak, és akik nagy bolondul bejutottak! Otthon Édesapámnak elmeséltem, hogy mik vannak, s ő, akit az életében sokszor becsaptak, szerényen, szomorúan megjegyezte: - Fiam! Ha már bekerültél ebbe a forgószélbe, jól jegyezd meg: a gonosz emberek irigykedései mindennaposak lesznek ezen túl, csak győzzed elviselni! A lényeg az, hogy közben a szerkesztői folyosó mindkét oldalán, lázasan folyt a parttalan (jövőhozó) szervezkedésünk. És hirtelen betévedt egy agonizált, aljas vérfagyasztó hírverése! Egy hírhozónk véletlenül botlott be a rémhírrel: a szamosfalvi kaszárnyából a hadsereg elindult! A feleki oldalon ejtőernyős légideszant alakulatot dobtak le, így! Aztán a fellelkesült fiatalok egy szempillantás alatt szétrebbentek. De még a Demokrata Tanács is, kiki a maga rendjén, dolguk végeztében, boldogan hazament. Ebédre. Én pedig a kapott titulussal ott maradtam. A Kolozsvári Magyar Demokrata Tanácsot viszont itt, Kolozsváron, sajnos soha nem tudtunk rangos szervezetté, intézménnyé fejleszteni. De Láthatatlan Intézményi Hivatalként véleményem szerint mégis szépen, észrevétlenül, tudat alatt beépült a népes kolozsvári magyar közösségünkbe. A legelső szervezési aktusunk az volt, amikor Kötő József színigazgató felajánlotta, hogy a tanács önszervező tevékenységeit folytassuk a sajátunk-