Művelődés, 2013 (66. évfolyam, 1-12. szám)
2013-01-01 / 1. szám
Hatvanöt éves a Művelődés Nem lenne jó, ha a Kedves Olvasó nyugdíjba zavarná a Művelődést, mint ahogyan ez egyáltalán nem ritka tájainkon a kultúra más területein. Jó esetben megkapja az obsitot, és várhatja ölbe tett kézzel, amíg leszáll érte a halál angyala. Vagy netán sírba hessentené „szent öregként”, mint egykor tette Szabó Dezső a Tamási Áron első regényének védelmére harcosan kiálló Benedek Elekkel. Esetleg megvárja, míg valamelyik ifjú kommunikátor lélekharangot húzna temetésén a kivénült és önmaga számára is teherré vált cselédnek. Sokszor és sokféleképpen megjósolták már a nyomtatott sajtó halálát, de valahogy egyelőre sikerült túlélnie a legsúlyosabb válságokat is, bár kétségtelenül súlya, az információáradatban az aránya megváltozott, csökkent. Ezért is gyorsan osszuk legalább kétfelé ezt az amúgy nem szégyellni való életkort tekinthetjük 24. életévében járó, életerős ifjúnak, akinek azért a háta mögött előző életéből csak ott áll nem is akármilyen 41 éves tapasztalat. Az 1948-as indulásátólakkor még két forrásból táplálkozva Művelődési Útmutatóként és Népművelődésként megélt emlékezetesebb és könnyen felejthető korszakokat, 1956 derekától Művelődésként szolgálta a hazai magyar közművelődés ügyét. Voltak közben periódusok, amikor dalolva vagy kénytelen-kelletlen, de kiszolgálta a hatalmat. Mi inkább azokra az időszakokra emlékszünk szívesebben, amikor az előttünk járók a napi kompromisszumok árán ugyan, de megteremtették a lehetőségét (olykor az egyetlent) néprajzi, hely-, művelődés- és nemzetiségtörténeti, képzőművészeti, könyvtár- és természettudományi tanulmányok, színdarabok, kórusművek közlésének. Kis túlzással talán azt is állíthatjuk, hogy a Kriterion Könyvkiadó és a Művelődés műhelye nélkül aligha élte volna túl a diktatúra megpróbáltatásait az erdélyi magyar tudományosság, nem, vagy legalább is sokkal nehezebben tudott volna megújulni, poraiból főnixmadárként megelevenedni, élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek tájainkon a 89-es váltás után fokozatosan kibontakoztak. A Művelődés is 1990-től - rövid bukaresti vergődést követően 1991-től immár természetes éltető közegében, Kolozsvárt - fokozatosan megtalálta helyét a magyar, közelebbről az erdélyi magyar kultúrában: segíteni próbál olvasóinak, hogy térben és időben meg tudják határozni magukat az állandóan változó világban, el tudjanak igazodni olyan sajátos kérdésekben is, amelyek szűkebb és tágabb életterünkben foglalkoztatják a gondolkodó, töprengő, olykor napi gondokkal viaskodó embertársainkat. Hogyan, milyen hagyományos és új eszközökkel tudunk egyénként és közösségként is válaszolni azokra a kihívásokra, amelyek a végtelenre tágult és ugyanakkor mérhetetlenül leszűkült világunkban napi rendszerességgel körülvesznek. Mit tehetett, mit tesz, mit tehet egy 65 éves közművelődési havi lap, a Művelődés, hogy az erdélyi magyarság meg tudja határozni önmagát, kulturális kapcsolataiban az elválasztó és az összekötő elemek feltárásával és tudatosításával megpróbálja erősíteni azt a helyi, sajátos kultúrát, amely az elszürkülés, az arctalanná válás veszélyét is magában hordozó világméretű kiegyenlítődéssel egyidejűleg, akár vele párhuzamosan túlélési alternatívát jelent(het) még legalább ennyi ideig? A központi, művelődési minisztériumi források fokozatos beszűkülésével 1997-ben előbb csak félig eresztették el kezünket állami támogatóink, majd 2004-től jószerével csak a különböző pályázati lehetőségekből tartottuk fenn magunkat. Végre 2009-től félig-meddig, s aztán egy év múlva egészen szárnyai alá vett a Kolozs megyei önkormányzat, valahogyan belegyömöszöltek a válság költségvetésébe. Talán ha egyszer kilábal az ország, a világ ebből a kátyúból, meg fognak majd valósulni vágyaink. Addig is olvasóink kitartásában bízunk, reméljük, hogy egyre többen kattintanak rá honlapunkra is, Szabófalvától San Franciscóig mindenünnen, ahol a magyar betűre éhes olvasóink élnek. Reméljük, hogy önkéntes és hivatásos terjesztőinktől is rendszeresen befutnak a kintlevőségek. Nekünk is igazolnunk kell, hogy az adófizetők pénzéből visszaforgatott talentumokkal jól sáfárkodunk, érdemes kezekbe jutnak el lapszámaink, kiadványaink. Mert úgy érezzük, van amire jogosan büszkék lehetünk: a túlélési stratégiákat keresve, kicsit muszáj Herkulesként is, tizenöt esztendeje kezdtük el könyvkiadói programunkat, és azóta több-kevesebb sikerrel évi 3-8 könyveimmel - eddig összesen 104 kiadvánnyal - próbáljuk azokat a hiányokat pótolni, amelyekkel bizonyos fokig a Művelődésben elkezdett munkát folytatják szerzőink, a nagyobb közönséghez is eljutathatják kutatásaik eredményét. (Csak emlékeztetőképpen: a Debreczeni László-, a Herepei János- vagy a Balaskó Nándor-életművet közzé tevő sorozataink, a lassan tucatnyi Művelődés- illetve Kalotaszeg-antológia, a Mezőség, vagy a Kriterionnal közösen kiadott Szilágysági magyarok, illetve az Aranyos vidéki magyarok testes monográfiája.) És akkor még nem is szóltunk az erdélyi tájvédelmi, tájtörténeti, kertművészeti könyveinkről, a Szentimrei Alapítvánnyal közösen istápolt tucatnyi Sztánai Füzetről vagy a több mint kétszázötven kiállításról, amelyet a Művelődés Galéria-programunk keretében szerveztünk határainkon innen és túl Budapesttől Bukarestig, Nagybányától Kassán, Pápán és Pécsen keresztül Temesvárig. Reméljük, hogy továbbra sem leszünk tétlenségre kárhoztatva, hiszen maradt még bőven tennivaló akár újabb hatvanöt esztendeig! SZABÓ ZSOLT 3