Művelődés, 2014 (67. évfolyam, 1-12. szám)
2014-01-01 / 1. szám
4 visszafordította Közép-Európa népeit kontinensünk demokratikus világába, így az erdélyi magyarságot is. De ezzel együtt a vallási és nemzetiségi szempontból sokszínű közegben élő magyar közösségünk új kulturális erőtérbe került. Hazai művelődési életünket a régi kulturális erővonalak mentén, de új viszonyítási rendszerekben kell építenünk, ha a körülöttünk gyorsan változó világgal lépést akarunk tartani. Mindenekelőtt a nagy kérdés: hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, saját kultúránkhoz, hisz minden máshoz-mérettetésnek ebből kell kiindulnia. És itt a feladat: meg kell találni a hagyományőrzés és a korszellem megkövetelte állandó megújulás egészséges, kulturális értékteremtő egyensúlyát. A második viszonyítási rendszer az egyetemes magyar kultúrához való mérettetésünk. Vagyis hogyan sikerül erdélyi magyar kulturális értékeinkkel gazdagítani az anyaország, a Kárpát-medence és a világ magyar diaszpórájának közösségét, de ugyanakkor ezeknek a közösségeknek a kulturális értékeit hogyan tudjuk alkotó módon beépíteni a honi művelődési életünkbe. A harmadik viszonyítási rendszer az itthoni multikulturális közeggel való építő jellegű együttműködés kialakítása, s a román állami kulturális adminisztráció forrásainak kihasználása művelődési életünk gyarapítására. Hisz ez utóbbihoz, mint adózó polgároknak, jogunk van, mint ahogy ahhoz is, hogy kulturális életünk formálásáról hazai magyar közösségünk autonóm módon, hivatalosan is dönthessen. Végül, de nem utolsósorban az európai és az egyetemes kultúrához is kötődünk. Bízunk-e önmagunkban annyira, hogy higgyük: erdélyi kultúránk egyetemes értékeket teremt, s ezt meg kell mutatni a nagyvilágnak? De ezt megtenni nem kis erőfeszítés. Hisz ehhez olykor tudomásul kell vennünk, hogy sajátos kisebbségi kultúránk általunk való megélését mások nem éppen úgy látják és értékelik, mint ahogyan mi szeretnénk. Ez pedig nem mindig esik jól. Nem is beszélve arról, hogy kilépve a nagyvilágba, egyetemes kulturális értékeink felmutatásához anyanyelvünk mellé némi idegen nyelvismeret is szükségeltetik. Szóval számomra, akinek a sors kegyessége révén megadatott, hogy az elmúlt közel negyed évszázadban cselekvő részese lehettem az erdélyi magyar közművelődési élet alakításának, ennyi mindent jelent a Himnusz a Magyar Kultúra Napján. DÁNÉ TIBOR KÁLMÁN Október végén Kisinyovban részt vettem egy népegészségügyi konferencián. Úgy adódott, hogy a helyi történelmi múzeum munkatársával és a jászvásári rádió kisebbségi műsorának szerkesztőjével ellátogattunk Gagauziába. Másfél órányi autózást követően hatalmas útszéli építményhez érkeztünk, mely a Moldova Köztársasághoz tartozó Gagauzia (Gagauz Yeri) kétnyelvű üdvözletét, valamint a gagauz és moldáv címert és zászlót ötvözte magában. A balkán vendégeként Néhány települést elhagyva, Gaidar falu határában a kormányzó (baskán, bashcan) elegáns fekete kocsira várt, a sofőr illedelmesen bemutatkozott. Őt követve, úttalan utakon haladva mesebeli helyre, gyönyörű tavak közé, pávákkal benépesített területre értünk. Mintha összeesküvésre vagy éppen a függetlenség kikiáltására gyűltek volna össze másfél tucatnyi férfi, fontos személyiség, egykori és mai Gagauz földön kormányzó, képviselők, polgármesterek. Egy megtermett kutya vigyázott rájuk. Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzója látható érdeklődéssel elegyedett szóba velünk, és kitűnő vendéglátónak bizonyult. Emberségesen és szeretetteljesen viszonyult hozzánk. Türelmesen megvárta, hogy elfogyasszuk a jó meleg birkagulyást, és csak azt követően veselkedett neki az interjúnak. Amikor megtudta, hogy erdélyi magyar vagyok, nagy lelkesedéssel felemlegette Tusványost, hiszen idén a nyári tábor meghívottja volt. Kellemes emlékeket elevenített fel, majd előkapta telefonját, és rögtön felhívta barátját, Szilágyi Mátyás kisinyovi nagykövetet. Az orosz társalgásból nem értettem semmit sem, de amikor kezembe nyomta a telefont, és tört románsággal tudtomra adta, hogy ki van a vonal végén, bizony nagyon jólesett a gesztus. A számunkra kedves ismerős, az egykori kolozsvári főkonzul jelentkezett a vonal végén. A gagauzok két-, sőt háromnyelvűek. A törökkel szoros rokonságban levő, saját írással nem rendelkező gagauz nyelv az anyanyelvük. Szinte ugyanolyan folyékonyan beszélnek oroszul, ami annak idején államnyelv volt, tanítása most is előtérben van, a cirill feliratok dominálnak. Amúgy a Pruttól keletre az orosz a világnyelv, közös kommunikációs lehetőség az egykori Szovjetunió egykori és mai népei között. Románul, az itteni fogalmak szerint moldávul sok gagauz nem tud, és aki igen, az is törve és akcentussal beszéli. Az átlagos gagauz rosszabbul beszéli ezt a nyelvet, mint az átlagos erdélyi magyar. Mindenesetre a törvény szerint három hivatalos nyelve van Gagauziának. Amúgy a bolgár nyelv használata is elterjedt a környéken, főleg Taraklia városkában és az azonos nevű közigazgatási területen, ahol jelentős számú bolgár kisebbség él. Annak idején olyan elképzelés is létezett, hogy a Moldova Köztársaságban élő gagauzok és bolgárok közösen alkos.