Művészet, 1983 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám
Üljünk le az asztalhoz! tennivalókról a művészet szélesebb értelemben felfogott érdekeinek érvényesítéséről társadalmi hivatása betöltése érdekében. Milyen témákról beszélgethetünk az év során a kerekasztal mellett? Az utóbbi időszakban a gazdasági alapok változásával a művészek körében egyfajta egzisztenciális bizonytalanság jelei tapasztalhatók. Ennek különböző fórumokon különböző alkalmakkor olykor hangot is adnak. Vajon valós félelmek táplálják-e ezt a bizonytalanságot? A veszélye mindenesetre nagyobb lehet, mint ténylegesen meglevő valóságos alapja, hiszen a tudati szférában, a társadalmi tudatot alakító művészet művelőiben a bizonytalanság képzete is rombolóan hathat, hiszen még az esetleg megalapozatlan rossz hangulat is fontos összetevője az alkotó munkának. Ezért lehet értelme, különös fontossága a tények tisztázásának, hiszen már csupán az, hogy egy művész pontosan tisztában van a helyzetével és a lehetőségeivel, oszlathatja a rossz közérzetet, ha esetleg nem is oldja meg a valódi egzisztenciális gondokat. Nem beszélve arról, hogy a helyzet ilyenfajta tisztázása megvilágíthatja azokat a szükséges és nélkülözhetetlen tennivalókat is, amelyek az állapotok valóságos javításához is elengedhetetlenek. Természetesen a művészeti életben nemcsak egzisztenciális problémák, a művészek anyagi létéből fakadó hangulatok, közérzetek léteznek, hanem talán ezeknél még fontosabbak is azok az ideologikusabb kérdések, amelyek a művészek és a művészet társadalmi helyzetét érintik a változó társadalmi és gazdasági körülményeink között. Ezek mindenekelőtt a szereptudatra, a művészet önismeretére vonatkozó kérdések. Célok és feladatok tisztázása. Szándékok, törekvések egyeztetése és kölcsönös értékelése. A valóságos szövetségek és valóságos ellentétek feltérképezése és tudatosítása. Manapság sokan és egyre többen fogalmazzák meg a nyilvánosság különböző fórumain ezekről a kérdésekről az esetenként eltérő, olykor szinte egymást kizáró véleményüket. Az ilyen vélemények megfogalmazóinak is szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a szó szoros értelmében egy asztal mellé ülve beszélgethessenek egymással, hogy e beszélgetés során esetleg szót is értsenek. Szerkesztői gyakorlatomból tudom azt is, hogy nemcsak a különböző fórumokon elhangzott véleményekből nehéz valódi eszmecserét, nyílt szavú és tisztázó vitát kialakítani, hanem sokszor az egymásutániságból adódóan még az azonos orgánumokban megjelenő véleményekből (mindenekelőtt a hosszú szerkesztési, nyomdai átfutással küszködő folyóiratoknál) sem tud pezsgő szellemiségű vita, véleménycsere kialakulni. Természetesen nem akarunk visszaélni azzal a lehetőséggel, hogy a különböző helyeken megfogalmazott vélemények megfogalmazóit remélhetően le tudjuk ültetni egy asztal mellé, módot nyújtva arra, hogy - esetleg máshol már írásban megfogalmazott - nézeteiket az élő beszéd természetességével cseréljék ki (követendő módszerünk lesz, hogy ezeket a beszélgetéseket magnóra rögzítve, megőrizve az alkalom légkörét, hangulatát, szerkesszük cikkét; nem akarunk holmi bölcs nézetegyeztető, pláne döntőbírószerepben tetszelegni, és különösen nem óhajtjuk azt a látszatot kelteni, hogy az egyes nézeteknek hangot adó fórumok munkájáról kívánunk kritikát gyakorolni. Úgy véljük, hogy azok a kérdések, azok a témák, amelyekről ebben az évben beszélgetéseket rendezünk, művészeti életünk számára olyannyira fontossá váltak, hogy valamennyi érintett készséggel leül majd szerkesztőségünk kerekasztala mellé a másik véleménye fontosságának tudatában, amely nem zárja ki saját nézetei igazságába vetett meggyőződését. Foglaljunk hát helyet az asztal mellett, de ne helyezzük magunkat kényelembe. Senkinek sem kínálhatunk kényelmes ülőhelyet, de a metaforánál maradva azt ígérhetjük, hogy e mellett az asztal mellett senki alól nem rántják ki a széket. Ezzel a kezdeményezésünkkel talán azt is elősegíthetjük, hogy a természetes medrükben folyó, hömpölygő vitákban is oldódik majd az a sajnos megcsontosodott felfogás, amelyik ezeknek a vitáknak egy részét személyes, olykor személyeskedő presztízsharccá változtatja, az a nézet, mely a más véleményt kifejtőben ellenséget és nem - az esetleges tévedéseivel is - becsülendő ellenfelet lát. Rideg Gábor