Művészet, 1984 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám
lehetőségeink bővülését eredményezheti. Sajnálatos, hogy ez a felismerés ma még kevéssé tudatosult, vagy legalábbis a gyakorlatban - akár az ipar fogadókészségére, akár az iparművészet teljesítőképességére gondolunk - nem mindig és nem mindenütt érvényesül. A termelési, gazdálkodási szempontokat azonban ki kell egészítenünk a szűkebben értelmezett kultúráéval. Hiszen jövőképünket alakítva azt sem felejthetjük, hogy létünk egységet képez, nem szakadozik egymástól elválasztható szektorokra. S ezért egy jó és szép szerszám, gép, ruha, háztartási eszköz, használati tárgy nem csupán a munkánkat könnyíti, nem csupán cselekedeteink célszerű segítője, hanem mindennapjaink kultúrájának is szerves alkotóeleme, így hát megtervezni, majd megtermelni, felépíteni e tárgyi világot az egész közösség használatára, egyben kulturális kötelezettség is. Része társadalmi eszményünk s ezen belül kulturális eszméink demokratikus természetének és valóra váltója annak az alapelvnek, hogy a szépséget mindenhol, mindenki számára hozzáférhetővé, anyagilag és szellemileg elsajátíthatóvá kell tenni. Ha most, élve a kiállítás kínálta alkalommal, számba vesszük, hol tartunk ennek a célnak az elérésében, látnunk kell, hogy jócskán van még olyan szektora az ország, a legtágabb értelemben vett közösség tárgyi világának, mindennapi környezetünknek, amely nélkülözi azt az értékteremtő erőt, amit a kultúra, a művészet a maga tervezőmunkájával szellemi javaink gyarapítására felkínál. A kiállítás mottója kimondatlanul utal arra a hosszú és nehéz útra is, amelyet a művészeknek az értékteremtés fogalmi régiójától a hétköznapok anyagi realitásáig meg kell tenniük. Ám az a művész, aki valóban alkotni s alkotásaival használni, hatni akar, nem mondhat le arról, hogy ezt az utat újra meg újra végigjárja. Az Országos Iparművészeti Kiállítás az eredmények számbavétele mellett ennek az útnak a megmutatására is vállalkozik. Szeretné elérni, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen: hányféle módon, hányféle eszközzel, hány helyen és milyen eredménnyel képes a tervező, az értéket teremtő művész bekapcsolódni az életünkbe. A kiállított jó példák önmagukért szólnak. A hiányok problémákról beszélnek, olyan területekről, ahová ma még nem jutott el a művészet értékteremtő ereje. Vagyis olyan lehetőségekről, amelyeknek megragadása közös érdekünk. Az Országos Iparművészeti Kiállítás erre igyekszik felhívni a figyelmet. S ezért kívánatos, hogy az eredmények és a további lehetőségek felmutatásának állandó fórumaként rendszeresen visszatérő eseménye legyen a magyar kulturális életnek. Budapest, 1983. október frátkai Ferenc Részlet a kiállítás jobb oldali teremsorából (fotó Wolf) 2